Október 27,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


És akkor a miniszterelnök hirtelen meglátta a stadionok által kitakart kórházakat

Pánikmentes jó estét kívánok mindenkinek! Azt írta az újság (nem az, amit kötelezően kell finanszírozni a közösből, hanem a másik), hogy a Washingtoni Egyetemen működő Institute for Health Metrics and Evaluation (IHME) amerikai járványmodellező intézet szerint – amelynek elég pontosok szoktak lenni a prognózisai – november végén üthet be a Covid-katasztrófa Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy ha a jelenlegi trendek folytatódnak, úgy a mostaninál is rosszabbra fordulhat a járványhelyzet. Amiből én azt értem, hogy talán a miniszterelnök úr mégsem tud majd meggyógyítani mindenkit, aki megbetegszik. A tenyérjóslás és propagandamoslék gyártása helyett járványmodellezéssel foglalkozó szakemberek úgy látják, hogy ha minden úgy marad, ahogy most van, akkor az év végéig több mint 12 500 halálos áldozata lehet a pandémiának.

Mivel mélységesen elítélem a népnemzeti riogatás minden formáját (pánikot kelteni Magyarországon pedig kizárólag a demokratikusan megválasztott hatalom joga és kötelessége), én inkább megvárnám az Orbán Balázs nevű sokoldalúan fejlett alminiszter véleményét ezzel a prognózissal kapcsolatban. Felhívnám a figyelmét, hogy most nem a Soros kottát, hanem a Bill Gates kottát kell elővenni, ugyanis mások mellett az intézet az ő támogatásának köszönhetően jöhetett létre. Tudom, hogy volt már erről szó, de nekem azért még emészteni kell ezt a műfajt. Mármint azt, amikor egy járványügyileg dilettáns politikai szereplő egy világjárvány fene tudja mely fázisában leugatja a járványügyi szakembert (aki persze ugyanúgy nem mindent tudó, de mégiscsak valamivel többet tudó, mint a virológiailag aluliskolázott pártkatona), hogy hülyeségeket beszél és riogat. Pedig Jakab Ferenc virológus, aki nem Soros és nem Bill Gates embere, nagyjából ugyanazt mondta, mint az IHME a jelenlegi riasztó helyzet várható következményeit illetően. Ha erre az a válasz, hogy alminiszter úr letagadja a számokat és a járványügyileg szintén laikus emberekre mutogat, hogy ők választották a jelenlegi járványügyi stratégiát, akkor kurva nagy baj van.

Elkiabálni nemigen szeretném, de nekem úgy tűnik, mintha közben a nagy mesemondó, varázsló és vezénylő tábornok is kezdené közel engedni magához a valóságot, és érzékelni valamit abból, hogy nagy a gáz. Igaz, hogy több mint tíz év és egy világjárvány kellett hozzá, de Stadionisztánban nem olyan nagy csoda ez. Pedig azt már elég régóta mondogatják elég sokan, hogy a járvánügyi PR-turnéjával és az exkluzív választási monológjaival (vasárnap, azaz holnap reggel fél 8-kor a változatosság kedvéért a Kossuth rádióban exkluzívkodik), vagy éppen az eszelős libernyákozásával és sorosbrüssszelgyurcsányjourovázásával sok mindent lehet, speciel járványt kezelni nem igazán. Nem lesz több szakápoló, nem lesz több orvos, és nem is fognak kevesebben leesni a lábukról a túlhajszoltságtól vagy azért, mert éppen elkapták a vírust. Tudom, hogy reménytelenül naiv vagyok, de megfordult a fejemben, hogy ezért – mármint azért, mert a valóság foszlányai eljutottak az agyáig – ült le a MOK vezetőivel tárgyalni ma, és ezért jelentette be azon nyomban, hogy a kamara által előterjesztett, soha korábban nem látott méretű (!), áttörő erejű (!) béremelést tartalmazó bértáblára vonatkozó előterjesztésüket elfogadták. Olyannyira, hogy az erről szóló törvényjavaslatot hétfőn be is nyújtják az országnak gyűlése elé.

Lehet, hogy már nem sokan emlékeznek rá, de szép kanyar ez azok után, hogy a MOK március idusán tett járványügyi javaslataira Kovács Zoltán nemetközi kommunikátor a kamara elnökének politikai kötődésével (értsd: a gyurcsányista Kincses Gyula) vágott vissza és világossá tette, hogy a kormány politikai akciónak, politikai haszonszerzésnek tekinti a szervezet nyílt levél formájú közleményét. Jó kérdés, hogy azóta mi változott, és hogy jutott el odáig Orbán Viktor, hogy a kamara gyurcsányista elnökével egyetértésben hirtelen rádöbbent arra, hogy azt az emberfeletti munkát, amit brutális terhelés alatt végeznek már most is – tegyük hozzá: a teljesítőképessége határán egyensúlyozó – egészségügy dolgozói (itt az orvosokról beszélt, az ápolóknak 20%-os béremelést ígértek novembertől) a mostani bérszínvonal mellett aligha tudják teljesíteni. Nahát.

Összefogásra van szükség, ez az a pillanat, amikor az orvosok bérében egy áttörő erejű javulást kell elérnünk

– így okoskodott őfelsége, és bennem tényleg csak az a kérdés merült fel, hogy ha most nem lenne ez a helyzet, akkor vajon mikor világosodott volna meg a miniszterelnök úr? Ez már csak azért is jogos kérdés, mert a Fidesz tizenegyedik éve van kormányon, és évek óta egymás tyúkszemére taposva gúnyolják, demagógozzák és hazaárulózzák is ugyanazzal a lendülettel, élő adásban (a parlamentben és a propagandatévékben egyaránt) mindazokat, akik az egészségügyet sújtó rendszerszintű problémák miatt bírálják a kormányt. Ugyan milyen összefogásra van szükség? Kinek kivel kell összefognia ahhoz, hogy a regnáló hatalom megbecsülje az orvosokat legalább feleannyira, mint a futballistákat vagy az egyházakat? Kinek áll módjában döntéseket hozni, és ki az, aki egy évtizede úgy hoz döntéseket, hogy rendre lesöpri az asztalról mindenkinek a javaslatait? Hogy aztán elmondhassa, hogy az ellenzék (meg a sorosista civil szervezetek garmadája) csak a hazaráuláshoz és ahhoz ért, hogy hátráltassa a kormányt az országépítésben. Nem elég, hogy a vírusnak szurkol.

Majdhogynem megható (nem!), hogy Orbán Viktor végre meglátta a stadionok által kitakart kórházakat, bár nem tudom, eddig mi akadályozta ebben. Úgyhogy ha már így belelendült a megkésett felismerésekbe, akkor nem kellene megállni az egész rendszer átfogó, három kétharmad óta bűnösen halogatott reformjáig. Aminek csupán egyik fontos eleme a béremelés, de van még egy rakás másik. Nem a kórházak kimázolására gondolok, hanem az ellátási szintek átalakításától a biztosítási rendszer átalakításáig mindenre. Mert ugyanis ha ez nem következik be nagyon rövid időn belül – pedig már tavaly is késő lett volna -, akkor még a végén azt gondolja az ember, hogy az állampárt kizárólag politikai haszonszerzés céljából nyúlt az orvosi bérekhez (azért várjuk meg a végét), de amúgy szarik rá, mert 10 évig szart rá, hogy a világszínvonalú magyar egészségügy békeidőben is rothad.

Ami pedig az elején említett potenciális tragédiát illeti: én nem tudom, milyen laboratóriumként tekint Ausztriára a magyar kormány, de valami rossz műsort néznek. Ugyanis a második hullámban egymillió főre vetítve több mint kétszer annyian haltak meg eddig Magyarországon (20), mint a szomszédban (9). Nem riogatás, nem pánikkeltés, ezek a száraz tények.

A mai étlap:

Fel kellene kérnünk Sorost, avatkozzon már belénk is egy kicsit

A pecsenye illata

A szabadság mindannyiunk joga

Disztópia (21. rész)

Ejnye, államtitkár úr

Ifjú keresztények harci egysége

A miniszterelnök pillanatnyi agyállása

Ami maradt

Csak ezek sunyik. Előbb lebutítanak, sanyargatnak, egymás ellen uszítanak

Ahol békeidőben is kísérleti laboratóriumként tekintenek az országra

Olvasói kommentek:

• a 4,8 milliárd a sajtótámogatott propagandisták kisegítésre megy, mert gondolom a dicső propaganda fizetett hirdetéseként kerül elszámolásra, ha jól veszem ki az oxigént… 4800 millió Ft hirdetés a mi már a kampányelőzetesre megy fényesíteni a felcsúti Mindenható nimbuszát. Igaz, most aratni fog a halál az idősebb korsztályok és a krónikus betege körében, de hát ahol fát vágnak, ott hullanak a forgácsok. Elvtársak. (Balázs)

• Mi a best seller titka Orbániában?
– tégy szivárványt a mesekönyv elejére
– legyen valamely mesehős tagja a fehér nemzethy keresztényieknek nem tetsző

És a legalább 2/3-nyi “hangos kisebbség” már csak azért is megveszi, mert a “halk mondjuk 1/10-es többségnek nem tetszik”. (Az Állampárt jobban tudja)

• Márpedig, ha nem sikerül a Fideszt [email protected]á verni (több mint 2/3), akkor marad a tákolmány és a sarkalatos törvények, a sírig és azon is túl tartó kinevezések, mert mindent blokkolni fognak. Második esély nem lesz, csak a villámgyors törvénykezés és ezzel a választók kielégítése marad, különben mennek a levesbe. Végleg. (György)

• GyurcsányBajnai úgy befagyaszotta a családi pótlékot 12 éve, hogy azóta se olvadt ki. (Sirius)

A nap kiemelt hozzászólása Évától:

Szerintem ez a képlet egyszerűbb, rendszerváltásról fogunk dönteni. Akarunk-e mást, mint ami eddig volt. Ha a társadalom válasza erre az, hogy igen, akkor egy állófogast is el lehet indítani, ha nem, akkor egy akadémikusba oltott Teréz anyát is indíthatnak, akkor sem lesz változás. Ez még nem az a választás lesz, ahol minden pozícióra a megfelelő ember kerül, most “csak” mindenki az életéért fut.

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!