December 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Természetesen ez is csak átverés volt

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép estét mindenkinek! A mai napon már Budapestet is elérte a George Floyd halála miatt kirobbant tüntetési hullám, ezért a Szabadság téren több, mint ezer ember gyűlt össze. Ez persze nem meglepő, hiszen szinte a világ minden táján kiálltak a rendőri erőszak, valamint a rasszizmus ellen. De nem is lett volna tüntetés a tüntetés, ha nem jelenik meg három provokátor, akik a fehér európaiak elleni rasszizmus ellen tiltakoznak. Hogy ezalatt mégis mit értenek, azt nem tudni, de az akciójuk olyan szánalmas volt, hogy talán a Vadhajtások szélsőjobbos provokátora fel is veszi őket tagjaik közé. Bár ez lehet bonyodalmas lesz, hiszen már most is a szélsőjobbos Identitás Generáció nevű szervezet tagjai, akiknek – úgy tűnik – valamiféle problémájuk lehet az események értelmezésével.

De persze a három szerencsétlen provokátoron kívül voltak még érdekességek az országban, azon belül is Budapesten. Kiderült ugyanis – óriási meglepetésre – hogy a kormány magyarázata, miszerint a járványhelyzet miatt van szükség arra, hogy milliárdokat „csoportosítsanak” át egyes önkormányzatoktól, nem annyira állja meg a helyét. Hogy mégis miért nem? Azért, mert a korábban ideiglenesnek nevezett intézkedések legalább 2024-ig érvényben lesznek, ezzel lényegében ellehetetlenítve az ellenzéki önkormányzatokat. Ne higgye ugyanis senki sem azt, hogy ezek a sarcok egyenlő mértékben fogják érni a kormánypárt által irányított településeket is, hiszen pont az a célja a kormánynak, hogy megmutassa, csak ott van lehetőség egy város fejlődésére, ahol annak lakosai a Fidesz mellett teszik le voksukat. De lássuk a friss tervezetet Karácsony Gergely Facebook bejegyzéséből:

Csúnya lebukás ez. A kormány megcáfolta saját magát. Eddig ugyanis a válsággal, meg a szolidaritásról szóló szólamokkal magyarázták, miért sarcolják minden eddiginél jobban Budapestet és az önkormányzatokat. A péntek este benyújtott dokumentum, a 2024-ig tartó költségvetési kitekintés azonban leleplezi ezt a hazugságot. A kormány ugyanis a kivéreztetést nem csak a jövő évre, hanem 2024-ig tervezi. A helyi önkormányzatok megsarcolásából az idei 43 milliárd forintos összeg helyett a következő négy évben 160 milliárd forint szerepel a kormányzati előterjesztésben. Budapest esetében az eddigi 10 milliárd helyett közel 40 milliárdos sarcot jelent. Évente! A gépjárműadóból pedig az idei 51 milliárd helyett jövőre már 87 milliárdot, 2024-re pedig már 95 milliárdot akar zsebre tenni a kormány, miközben a feladatokat és a kiadásokat az önkormányzatoknál hagyja. Szó sincs tehát válságkezelésről, meg szolidaritásról. A válságkezelés ugyanis nem lehet sikeres az önkormányzatok kivéreztetésével. 

De ha őszinték vagyunk, mégis ki gondolta, hogy nem pontosan ezt fogja tenni a kormány? Ki hitte, hogy a járványhelyzet elmúltával bármi is meg fog majd változni? Az emberek százainak halálát jelentő vírus csak indok volt arra, hogy végre egy olyan csapást mérjenek a független és ellenzéki településekre, valamint budapesti kerületekre, amivel lényegében semmissé tehetik a 2018-as önkormányzati választások eredményét. Pénz nélkül ugyanis mit kezdjen magával egy önkormányzat? Ha elveszik mindazt, ami befizetésként hozzájuk érkezik – nyilván nem mindent, de eleget ahhoz, hogy válságba kerüljenek – akkor mégis hogyan hajthatnának végre olyan, korábban megígért változtatásokat, amihez nyilvánvalóan pénzre lenne szükség?

Szociális lakások létrehozása, a járvány miatt bajba jutott polgárok anyagi támogatása, vagy a helyi igények kielégítése mind lehetetlen pénz híján, amivel a Fidesz pontosan tisztában van. Megpróbálják teljesen lehetetlen helyzetbe hozni mindazokat, akik nem a Fidesz mellett tették le voksukat, vagyis lényegében megbüntetik őket. A kormánypárt le akarja uralni az egész országot, annak minden városát és falvát, kerületét és megyeszékhelyét. Nem maradhat egyetlen olyan zuga sem ennek a közel 10 milliós országnak, amely nem engedelmeskedik Orbán parancsainak. Ennek a döntésnek kétféle kimenete lehet, vagy behódolnak az emberek és korábban soha nem látott hatalomra tesz szert a Fidesz, vagy besokallnak és dacból szembemennek az elvártakkal, és egy rendszerváltás történik. Hogy melyiknek nagyobb a valószínűsége, azt most nehéz lenne megmondani, hiszen még két év van hivatalosan a következő választásig, addig még bármi történhet. Eddig azonban Orbán szinte minden globális eseményt a saját javára tudott fordítani, ezért én magam már nem vagyok túl optimista sajnos.

Mai cikkeink:

Ezeréves frusztráció, káros önámítás, rögeszmés küldetéstudat

Nem lehet minden nemzeti kérdés

A gerinctelen szolgalelkűság nem egyenlő az alázattal

Pár szó az összetartozásról

Kásler szerint azért támadja őt az ellenzék, mert megvallottan hívő és magyar ember

Annak is a közepébe

Minszk külvárosa

Az elmaradt szomorúság

Elindultam szép hazámból

Alulmúlhatatlanok

Mai kiemelt kommentjeink:

Csak egy beteg elme “harcol” ,keres ellenséget “folyton ..úgy gondolom az embereknek nyugalom és kiszámíthatóság kellene…az még borzasztóbb ,hogy a társadalom nagy része vevő a folytonos”harcra” és ellenség képre országon kívül és belül ..állandóan a múlton siránkozni,amikor nincs már jelen ,jövő meg pláne…amikor a gyermeknevelés már az iskolában a “megfélemlítésre” épül nemsoká ..ezt a társadalom ,szülő ,pedagógus egyaránt “elfogadja “…tragédia ez az ország (Mariann)

Elmúlt ezer év, elmúlt száz év, „elmúttnyócév”….. elmúlt! Engem sokkal jobban érdekelnek az elkövetkező évek, évtizedek, a gyerekeim, unokám jövője. Van egy bölcs mondás: „Ne nézz hátra, nem arra mész!” (Zsuzsanna)

Elmúlt ezer év, elmúlt száz év, „elmúttnyócév”….. elmúlt! Engem sokkal jobban érdekelnek az elkövetkező évek, évtizedek, a gyerekeim, unokám jövője. Van egy bölcs mondás: „Ne nézz hátra, nem arra mész!” (Erzsébet)

Miért vagyunk különleges nép, miért kell nekünk mindenképpen annak lennünk? Én nem vágyom erre, csak arra, hogy egy élhető országban élhessek állandó gyűlölködés, ellenségkeresés, kirekesztés nélkül. Ez valami küldetéstudat a nagy magyarságnak lenni? Tele van kisebbségi komplexussal és ráférne egy kis kezelés, hogy végre normális ember legyen. Az állandóan harcolni kell valaki/valami ellen is azt mutatja, hogy beteg elme irányítja ezt a kis országot. Miért akar mindig nagy lenni, miért nem jó békében éln8? (Ferenc)

A nap kommentje pedig Gáboré:

Tulajdonképpen azt sem értem, hogy Trianont, önálló 🇭🇺államiságunk születésnapját, miért kell „fájdalommal” ünnepelni? Hiszen megkaptuk azt a lehetőséget, hogy a 93000 négyzetkilométeren, létre hozhatjuk mindazt, amit magyarként gondolunk… 🙂
Akkor miért nem erősítjük itthon a magyarság összetartó erejét, amihez az elszakadt nemzettársaink bizalommal tudnának támaszkodni? 🙁
Helyette, még az „itthon rekedt” magyarokat is címkézzük… 🙁

Bár ez megosztási politika már a génjeinkbe ivódott lassan 800 éve, az Aranybulla (1222) óta, amikor is törvénybe iktattuk, hogy vannak rendek (kiváltságosok) és pór nép..
Werbőczy Hármaskönyve (1514) szerint is a nemesség a magyarság letéteményesei…
És most is a Fidesz szimpatizáns lehet igaz magyar?

Mindeközben itthon, a nemzeti hagyományok ápolása helyett az ungarische wirtschaft a menő…

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.