December 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

VENDÉG


Pár szó az összetartozásról

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

71 évig elvoltam az összetartozás hamis álcája nélkül.

Elvoltam a felcsúti agymosás nélkül, sőt elvoltam a székely zászló nélkül is.

Magyar voltam magyar igazolvány nélkül.

Magyar voltam magyar állampolgárság nélkül.

Magyar voltam úgy, hogy nem éreztem magam elnyomva.

Magyar voltam ideológia nélkül, és elvoltam anélkül, hogy értem politikusoknak ki kellett volna állniuk, mert mi magunk álltunk ki magunkért.

Elvoltam anélkül, hogy az én, a mi megtermelt szellemi tőkénkkel más döngette volna nemzeti mellé(nyé)t.

Elvoltam és elvoltunk úgy, hogy nem kellett nemzeti identitásunkat, nemzeti érzelmeinket uszító, kirekesztő, ellenségeskedő politikai haszonszerzés álcája alatt szembeállítani sem az anyaországi magyarokkal, sem a szülőhazánk többségi románjaival.

Mi összetartoztunk azokkal, akiket mi összetartozásra méltónak tartottunk, és nem azokkal, akiket számunkra kijelöltek összetartozónak.

Elvoltunk Trianon nélkül, elvoltunk álságos történelmi ideológia nélkül, és elvoltunk anyaország nélkül is, bármennyire hihetetlennek tűnik ez a mostani anyaország mostani vezetése számára.

Szerintem az Isten őrizze meg a külhoni magyarokat ettől az anyaországtól. Én úgy gondolom, hogy elvagyunk gyűlölet nélkül, elvagyunk anélkül, hogy megmondják nekünk, ki a magyarabb magyar, elvagyunk kettéosztottság nélkül, és elvagyunk anélkül is, hogy kisajátítsanak a kudarcokban bővelkedő magyar történelem igazolásaként.

És mindezt azért, mert a mai Magyarország hamis történelmi kurzusát, a fasiszta, nemzeteket megosztó, kvázi Übermensch típusú ideológiáját már sikerült exportálni a szomszédos országokba, hogy ugyanolyan képre faragjanak bennünket.

De minthogy a kivétel erősíti a szabályt, ebből kevesen kérünk. Elég azt látni, hogy az adott országokat is politikai csatatérré változtatták. Ezen az áron hadd ne tartozzunk össze senkivel. Igazolásnak elég megnézni a Székely Nemzeti Tanács elhíresült, nemzeti régiókra vonatkozó, meghosszabbított aláírásgyűjtésének abszolút fiaskóját.

Ennyit az összetartozásról.

Csoma Gábor

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.