Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Polt Péternek továbbra sincs ideje nyomozni

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép jó estét! Ugyan továbbra is járványhelyzet van, érdemes mégis megemlékezni egy-két olyan eseményről is, amelyek normális körülmények között figyelemreméltóak lennének. Mert bár borzasztóan izgalmas a Pesti úti idősotthon körüli több hete tartó politikai vita – sajnos máshol is betegedtek meg és haltak meg idős lakók –, de talán jó lenne már innen elmozdulni. Az tény, hogy tanulni kell a hibákból és meg kell nézni, ki felelős a kialakult helyzetért, viszont ezt egy valódi vizsgálat keretében kell megtenni, nem pedig a nyilvánosság szeme előtt, a bulvársajtót is bevonva, a tragédiát politikai célokra felhasználva. Ennél az ott elhunytak és csalátagjaik többet érdemelnek, úgy hiszem.

Hadházy Ákost továbbra is érdekli, hogy vajon hogy áll Polt Péter a Híd a munka világába program körül kialakult korrupciós botrány vizsgálatát illetően. Ez teljesen érthető is, hiszen Polt munkáját nem befolyásolja a jelenlegi járványhelyzet, sőt, talán még több ideje is van a drága főügyésznek arra, hogy úgy tegyen mintha dolgozna. De mint az Polt válaszából kiderült, sajnos 4 év sem volt elegendő arra, hogy eljussanak a vélhetően valódi tettes Farkas Flóriánig, akinek a környékéről 1,6 milliárd forint tűnt el nyomtalanul. A 2013-as program kudarcba fulladt – nem is csoda –, és már 2016-ban kiderült, hogy csalás történhetett a támogatások körül. Az EMMI ezt követően visszakérte a pénzt, bár ez a valóságban csupán annyit jelentett, hogy a kormány kisegítette a szervezetet, az önkormányzat 1,3 milliárd forint támogatást kapott. Vagyis ezek után már csak csak a fennmaradó 300 millió forintot kellett valójában visszafizetnie az ORÖ-nek.

Ez annyit tesz, hogy az állampolgárok állták ismét egy korrupt politikus számláját, mint ahogy ez megtörtént Tiborcz István Elios-ügyével kapcsolatban is, aki ha nem is politikus, mégis egyérteműen a NER egyik kivételezettje. De mint ahogy az jól látszik, a kormányzat gond nélkül kimenti azokat, akik valamiért még mindig szükségesek a számukra. A kérdés már csak az, hogy Farkas Flórián mégis milyen bizonyítékokkal rendelkezhet Orbánékkal kapcsolatban, hogy sorozatos „hibái” ellenére is kitartanak mellette? Farkas Flórián egészen biztosan tud valamit, hiszen ha ez nem így lenne, akkor ma vélhetően nem járkálhatna szabadon és nem lehetne teljesen biztos abban, hogy Polt Péter nem fogja megtalálni az elkövetkezendő években.

A különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más megalapozott bűncselekmények miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága Központi Nyomozó Főosztályán 60100-51/2015. bü. számon folyamatban lévő – a Híd a munka világába programmal kapcsolatos – bűnügyben a nyomozás vizsgálati szakaszban van folyamatban, az ügyben öt személy gyanúsítotti kihallgatására került sor. A vádemelés kérdésében jelenleg még nem lehet megalapozott álláspontot kialakítani.

Tehát nyomozás elvileg folyik, előrehaladás mégsem várható. Teljesen mindegy, hogy az OLAF már lényegében megtette ezt Polt Péter helyett, ő szeret a saját módszereivel dolgozni, aminek köszönhetően egyébként nem számíthat felelősségrevonásra sem Rogán Antal, sem pedig Tiborcz István. Az is igen érdekes, hogy 4 év alatt még addig sem sikerült eljutni, hogy legalább megkérdezzék Farkas Flóriánt, hogy ugyan mégis mi történt az általuk kezelt több mint 1 milliárd forinttal? Olyan kérdés ez, amelyet vélhetően ameddig Polt Péternek hívják a legfőbb ügyészt, biztosan nem fog feltenni egyetlen bíróság sem.

Ma az is kiderült, hogy ha minden a terveknek megfelelően alakul, a május 4-ei érettségi időpontja nem fog változni, vagyis többek tiltakozása ellenére is megtartják a vizsgákat. Ezt Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár jelentette be egy Facebook-üzenetben, amelyben elmondta, a döntést több egyeztetést követően hozták meg. Kikérték szakértők és érintettek véleményét is, ennek alapján arra jutottak, hogy a május 4-ei dátum egy tökéletes időpont arra, hogy még egy olyan időszakban érettségizzenek le a diákok, amikor kontroll alatt tartják a koronavírus-járványt. A döntés nem meglepő, noha Maruzsa szerint akár még változhat is, amennyiben a járvány terjedése megváltozik, ezzel lehetetlenné téve a vizsgák megtartását. Azzal kapcsolatban, hogy milyen következményei lehetnek a döntésnek jelen állás szerint, legfeljebb találgatni lehet, mindenesetre én laikusként minimum kérdésesnek tartom az időpontot. Persze könnyen előfordulhat, hogy tévedek, viszont az, amit a kormány tesz egy olyan orosz rulett, amely könnyen csúnya véget érhet.

Az tény, hogy vannak olyanok, akik kitartanak a jelenlegi dátum mellett, viszont olyanok is sokan vannak, akik a halasztás mellett foglalnak állást, hiszen mi értelme volt „karanténban” tartani a diákokat, ha egyszercsak összeengedik őket az iskolákban? Fertőzni ugyanis a fiatalok is ugyanúgy fertőznek, mint bárki más, ezt nem szabad elfelejteni. A felelősség ebben a pillanatban kizárólag a Maruzsa Zoltáné, akivel egyébként eddig igen kevés alkalommal találkozhatott a nagyérdemű. Úgy tűnik, Kásler Miklóst megpróbálják teljesen eltüntetni a nyilvánosság szeme elől, és olyan arcokat tesznek a döntések mögé, akik eddig szinte ismeretlenek voltak. Hogy ez mit jelent Kásler Miklós jövőjére nézve, azt nem tudom, mindenesetre én a helyében lehet, hogy elkezdenék csomagolni.

Mai cikkeink:

Amivel döngetheti a mellét, hogy felkészült a legrosszabbra

Attól, hogy nem hal bele, a gyerek ugyanúgy fertőz

Most akkor lapos az a görbe, vagy sem? El kellene dönteni

Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!

Mi lesz május harmadika után?

Amikor valóban baj van, a valóság felülírja a meséket

Minden együttérzésem a becsületes erdélyieké és székelyeké

A jó egészség kiskátéja

Őmircisége

Tátott szájjal csodálkozunk azon, hogy milyen lehetne az életünk, ha nem ilyen lenne

A mai kiemelt kommentjeink:

Azért a jövő héten indul a tömeges tesztelés, hogy tartani tudják a május 3-ra ígért járványcsúcsot. Mert azt ígérték. Nem mellesleg, nehogy már Karácsonyé legyen a „dicsőség”! Tudni lehetett, hogy minden el van tervezve,a járvány felfuttatása is. Csak a főpolgármester belerondított. (Kati)

Röhejesnek tartom a „munkaalapú társadalom” kifejezést egy olyan embertől, aki a soha nem volt a politikán kívül munkaviszonyban. És miért küld másokat dolgozni, amikor a hazudozásból, mocskolásból, lopásból, néphülyítésből olyan jól meg lehet élni? (Kolozsi)

A nap kommentje pedig Attilától :

Fel kell fogni kartársak, hogy ingyen pénz nincs.
Nincs mert az már el van költve, illetve ami nem lett elköltve az sincs, mert az másra kellett. Van nagyon sok fontos, mitöbb fontosabb dolog annál, hogy csak úgy a népközé szórjuk a milliárdokat, hiszen minden adó forint, minden eü. hozzájáruás ( TB. kilőve mostanra) minden nyugdíj előtakarékossági pénzforma KELLLLLL az állam biztonságos működéséhez, hiszen a gaz EU, különösen a Sorosista Brüsszel ami „nem a transzparenciájáról híres” csak ekézi a kormányt és különösen mimagyarokat. Az istenit!
Segítséget meg nem akar adni, mert nem a dögje, csak azt a pénzt hívahtja le szegény kormány amit már régen is le lehetett , de az nem segítség, mert az jár.
Jár mert jár, nap mint nap a szájuk, amit anyuka anno nem mosott ki szappannal, vagy malmos cecinéni ajánlása szerint hipósvízzel, két ablakszárny közt szellőztetve.
A bojlertestű elmeháborodott hosszútávámokfutó nap mint nap, igyekezete ellenére nem tudja meggyőzni a választott népét arról, hogy ingyenpénzt ő nem adhat, mert akkor hova lenne a nyeregalatt puhított büszkesége a mindenmagyarnak, hiszen van itt munka , munkahely csak győzni kell kapkodni a fejünket és ha nem vigyáz az egyszerű ember, az ő nyakába is szakadhat egy 10 évre ttikosított tendenciózusan dráguló vasúti tender.
Úgyhogy mindenki becsülje csak szépen meg enmagát, türelemmel, erős immunrenszerrel, tiz tizenkét paranccsal, vagy ponttal, kinek milyen a világnézete, túl lehet élni mindent, pénz, autó, munka és lakás nélkül, csak szépen kell azt csinálni.
Sajnos neki ez a szépen csinálás nem adatott meg családon belül mert minden de minden pénz, kastély, luxury cars az ő büdös vejénél és az ő még büdösebb családjánál landol, így vagy úgy, pedig a szépenélést ő maga is próbálgatja (papíron) hiszen ő a nép egyszerű (tahó sunyi tolvaj) gyermeke.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.