Mint azt pár nappal ezelőtt megtudhattuk, a szakértők véleménye szerint Magyarországon május 3-án várható a koronavírus-járvány tetőzése. Az persze kérdéses, hogy mégis hogyan állapították azt meg napra pontosan, de sebaj. Itthon egyébként is hozzászoktunk már az unortodox módszerekhez, ez sem más. Egyre többen érdeklődnek viszont az iránt, hogy mi a kormány terve május harmadika után? Mert ugyan lehetett látni egy sor gazdasági szempontból fontos változtatást, sok szakember szerint azonban ezek nem lesznek elegendőek egy katasztrófa elkerüléséhez. Sokkal többre lenne szükség ahhoz, hogy mérsékelni lehessen a gazdasági válság mértékét, amivel vélhetően a kormány is tisztában van, már csak ezért is érthetetlen, hogy miért nem hoznak komolyabb döntéseket.
Az LMP-nek egy sor kérdése van Orbán Viktorhoz, amelyekre természetesen választ várni értelmetlen lenne, mindenesetre érdemes ezekről megemlékezni:
Nyilvánvaló, hogy Orbán Viktor nem látja előre, mikor tetőzik a járvány. Május harmadikára tett „előrejelzése” arról szól, hogy a kormány lazítani akar a járványügyi szabályozásokon, hogy újra induljon a gazdaság. Az élet újraindítása esély arra, hogy a klímaváltozásra is helyes válaszokat adó, válságálló gazdaságot építsünk fel. Az LMP felszólítja a miniszterelnököt, hogy terjessze az országgyűlés elé a gazdaságfejlesztésre vonatkozó elképzeléseit.
Az új gazdasági struktúra nemzeti kérdés, aminek közösen kell lefektetni az alapjait.
Sajnos az eddigi gazdasági lépések azt mutatják, hogy a kormány ott akarja folytatni, ahol a járvány előtt voltunk. Továbbra is a járműgyártás és a turizmus kiemelt támogatásában gondolkodik, horribilis összegeket ad többek között olyan felesleges és káros balatoni projektekre, amelyek az ő oligarchiáit szolgálják.Az eddig gazdasági modell történelmi zsákutcába vezette az emberiséget, és a miniszterelnök ebből semmit nem tanult. Nem értette meg, hogy válságálló gazdasági szerkezet kialakítására van szükség. Kevesebb globalizációra és több lokalizációra van szükség. Magyarországnak az érdeke, hogy önrendelkezésünk legyen az élelmiszer, energiaellátás, ruházat, lakhatás és egészségügyi ellátásban. Az LMP a lazítással kapcsolatban követeli, hogy a kormány a veszélyeztetett csoportok egészségügyi védelmére és az érettségiző diákokra kiemelt figyelmet fordítson.
Schmuck Erzsébet,
az LMP társelnöke
Kiadó: LMP parlamenti frakciója (MTI-OS)
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.