December 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Attól, hogy nem hal bele, a gyerek ugyanúgy fertőz

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,627,337 forint, még hiányzik 372,663 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Mint kiderült – bár nagyon halovány remény van arra, hogy a helyzet változhat –, nagy valószínűséggel május 4-én megkezdődhetnek az érettségik. Ez már csak azért is igen zseniális döntés, mert a kormány „szakemberei” szerint a járvány tetőzése május 3-án várható. Mi lenne tehát jobb alkalom ennek megünneplésére mint az, hogy 133 ezer diákot és ki tudja hány tanárt arra köteleznek, hogy a járvány ellenére is tegyenek úgy, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Ne menjünk ki a szabadba, ha lehet, a barátainkkal és rokonainkkal se találkozzunk, de érettségizni minden gond nélkül ellátogathatunk. Ahol egyszerre több tucat ember tartózkodik egyazon légtérben, a potenciálisan tünetmentes vírushordozók pedig simán továbbadhatják a fertőzést a többieknek. Akik majd szépen hazahurcolják a családtagjaiknak.

Gond egy szál se, hiszen mint azt Müller Cecília példája is mutatja, a kormány nem a saját kútfejéből hoz döntéseket, hanem tekintélyes egészségügyi szakemberekkel karöltve. Ilyen például a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakmai vezetője, Oroszi Beatrix is, aki a következőket bírta nyilatkozni nemrégiben:

Az érettségi megtartása május 4-én egy jó döntés, egy megalapozott döntés, nullára lehet csökkenteni a vírus terjedését – mondta az ITM-konferencián Oroszi Beatrix és Jakab Ferenc is. (ATV)

Nullára lehet csökkenteni a vírus terjedését? Kitől is hallhattunk hasonló eszmefuttatást nemrégiben? Megvan! Donald Trumptól, aki hetekkel ezelőtt arról beszélt, hogy a koronavírust megállították, mivel gyakorlatilag légmentesen lezárták az országot. Nos, ez a légmentes zárás valahol ereszthetett, hiszen ma már több mint 50 000 halottja van a koronavírus-járványnak az Egyesült Államokban. Sokszor maguk a tudósok is találgatnak, ehhez képest a kormány állítólagos szakértői úgy jelentenek ki dolgokat, hogy azok megalapozottsága minimum kérdéses. Hogy a fenébe lehetne nullára csökkenteni a vírus terjedését? Megmondom hogyan: ha mindenki otthon maradna és az érettségi időpontját vagy eltolnák, vagy online bonyolítanák le valahogy. Azzal viszont, hogy kötelező megjelenésre kötelezik a diákokat, nem őket, hanem szüleiket, nagyszüleiket sodorják veszélybe.

Mert az igaz, hogy kevés fiatal hal bele a járványba (bár az is tény, hogy a vírus mutációjának köszönhetően, világszerte egyre növekszik a számuk), ám ettől még ugyanolyan hordozók, mint bárki más. Teljesen mindegy, hogy a 18 éves Józsi nem produkál súlyos tüneketet, miután osztálytársától elkapta a vírust az érettségi napján, ha Józsi édesapja tüdőbetegséggel küzd, akkor könnyen lehet, hogy a férfi halálát okozhatja ez a zseniális kormányzati döntés. A gyermekek, fiatalok, középkorúak és idősek is pont ugyanúgy fertőznek, közöttük különbség nincs, csak a halálozási arányban. Nincs egyetlen védett csoport sem a vírussal szemben, ezt annyira nem lenne baj szem előtt tartani. Pláne a Nemzeti Népegészségügyi Központ vezetőjének, aki így folytatta mondandóját:

Azért tartják „jó időpontnak” a május 4-ét, mert „nagyon alacsony szintű a járvány terjedése Magyarországon a zárt intézményrendszeren kívül. A kockázatot csökkenti, hogy a gyerekek érintettsége ehhez képest is sokkal alacsonyabb, mint az átlagnépességé. Összesen 14 olyan 15-19 éves közötti koronavírusos fiatalt regisztráltak nálunk, akiknek a többsége egyáltalán nem súlyos eset. Alacsony a gyerekek érintettsége, mert otthon ülnek, és mert kevésbé fogékonyak, halálos kimenet a körükben igen ritka.

De mi van azzal a tudományos evidenciával, hogy ezek a gyerekek ugyanúgy fertőznek? Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy egy ilyen központ vezetője nincs tisztában azzal, hogy mit beszél. Ha nem hal meg a gyerek, akkor minden rendben van? Az érettségi még az emberek egészségénél is fontosabb? Egyszerűen nem értem az egész elgondolást. Lehet, hogy összebeszéltek a tojás hipózásának szakértőjével valamelyik sajtótéjékoztató után? Különben nem tudom elképzelni, mégis hogyan pattan ki ilyen gondolat Oroszi vagy bárki más fejébél. Emellett az is érdekelne, hogy ilyen elviekben fontos pozíciókra hogyan választanak ki embereket? Rokoni alapon? Netalán ajánlások sorával kerülhet valaki ilyen magas pozícióba? Vagy kisorsolják, hogy ki legyen a „nyertes”? Az értem, hogy senki sem volt felkészülve egy ilyen helyzetre, de ez akkor sem elfogadható magyarázat arra, aminek szemtanúi vagyunk mindannyian az utóbbi időben. Vagy a szakmaiatlanság egyenesen munkaköri elvárás is?

De hogy ne csak sületlenségek sora szerepeljen az idézetek között, nézzük röviden, miként vélekedik a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a döntésről:

A járvány kellős közepén az érettségizőknek és a tanároknak, valamint hozzátartozóik számára biztonságos megoldás nincs. 

Ki lehet tehát jelenteni, hogy zseniális ötlet a május 4-ei dátum. Csak akkor később majd a felelősséget se próbálják meg másokra hárítani, ha netán kiderül, hogy a döntésnek komoly következményei lettek. Az nem Karácsony Gergely hibája lesz, még akkor sem, ha Kovács Zoltán vagy Kocsis Máté azzal is ordítozza teli a kormánysajtót. A legjobb persze az lenne, ha nem lenne igazam, és a kormány – leginkább orosz rulettre hajazó – intézkedése óriási sikerrel járna.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.