Október 28,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Üres ágyak, mindenáron

Jó estét mindenkinek! Kezdjük napi álhírünkkel, vagyis azzal a hírrel, amely vélhetően a kormány fanatikusai számára biztosan hazugság, hiszen ha Orbán tudna róla, biztosan nem engedné. Nemrégiben mi is beszámoltunk arról az esetről, amikor egy koronavírusos asszonyt küldtek haza családjához, hogy gondoskodjanak róla. A tesztet korábban elvégezték, hiszen gyanús volt a nő állapota, azonban eredmény csak napokkal később – vajon miért ? – született. Akkor, amikor már késő volt. A nőt a fia és annak felesége fogadta be, amivel a saját életüket is kockáztatják, hiszen mindketten veszélyeztetettek. Ez nem számított, ki kell üríteni az ágyakat és kész. Az OORI igazgatójának esetéből is kiderült, ha Kásler nem boldog valamivel, akkor egyik pillanatról a másikra rúg ki gond nélkül akár kórházigazgatókat is.

Azonban ahogy a HVG mai cikkéből kiderül, ez távolról sem egyedi eset volt. Egy hasonló helyzetben lévő asszonyt – aki egyébként ugyanabban az intézményben fekszik – akartak a családjához hazaküldeni, az egyetlen különbséget az jelentette, hogy a szóban forgó asszony ragaszkodott hozzá, ha már hazaküldik, legalább végezzenek el rajta egy koronavírus-tesztet. De hogy mennyire súlyos egyébként a helyzet, azt a cikk következő passzusa tükrözi:

A történtek szomorú pikantériája, hogy M. saját bevallása szerint most tulajdonképpen örül, hogy az anyukája koronavírusos: a kezelőorvosa utólag ugyanis elismerte, hogy ha hazaküldték volna az amúgy súlyos, kórházi ellátását igénylő problémáival, akkor pár napon belül alighanem mentővel, hosszadalmas tortúra után került volna vissza valamely másik intézménybe. Ha egyáltalán vissza tudott volna, mert egyetlen kórház sem szívesen fogad most – pláne koronavírusos – beteget.

Hogy akkor mi is történt itt pontosan? Konkrétan az, amit a kormánypárt és az ő fanatikusaik már napok óta álhírnek minősítenek, vagyis hogy emberek ezreit küldik haza úgy, hogy nem biztos az, hogy ezzel esetleg nem a halálos ítéletüket írták alá. Lehet ezt annak hívni, aminek csak szeretné az ember, a lényegen nem változtat. A felelősség pedig nem másé, mint a kormányé. Egy ilyen döntésnek súlyos következményei lehetnek, mint ahogy azt több szakember is elmondta különböző fórumokon. Ágyakra lehet, hogy szükség lesz – bár ezt a több tízezret nem igazán érti senki –, de ezek az ágyak nem szabadulhatnak fel úgy, hogy valaki élete szintén veszélybe kerül emiatt. Tagadja ugyan a kormány, hogy súlyos állapotban lévő betegeket is hazaküldenének, de mi ha nem ez a bizonyíték arra, hogy ez szinte biztosan nem minden esetben igaz?

A kórházi kiürítések emberéletekbe kerülhetnek és kizártnak tartom azt, hogy ezzel a kormány ne lenne pontosan tisztában. Tudják mik lehetnek a következményei a döntéseiknek, ezért is érdekes, hogy mégis miért álltak bele. Mi lehet a cél? Csak azért kérdezem, mert egyre kevésbé tűnik úgy, hogy a betegek ellátása lenne jelen állás szerint a legfontosabb a kormány számára. Erre ismét csak jó példa a következő pár sor:

Pár nappal azután, hogy a kezelőorvosa megígérte neki, nem fogják átvinni a koronavírusos betegek közé, a kifejezetten a fertőzötteknek kialakított épülettömbbe, mégis úgy alakult, mintha ezt megtették volna: az ötágyas kórterembe ugyanis, ahol múlt hét eleje óta egyedül feküdt, behoztak mellé négy, a Pesti úti idősek otthonából kimentett beteget, akik közül kettő köhög is

Mit számít egy idős, krónikus beteg élete? Ha eddig még nem kapta volna el száz százalékos biztonsággal a koronavírust, akkor ez most biztosan meg fog történni. Magyarországon persze egyébként is szokás akár egészséges embereket is haldoklók közé betolni egy 4-6 ágyas szobába. A legerősebb túléli címszóval. Most sem tűnik úgy, hogy ez sokat változott volna, mint ahogy az orvosok ígéretei sem érnek sokat egyes esetekben. Csak azt nem értem, ha a fél országban most szinte üresek a kórházak, akkor mégis hogyhogy nem sikerült megoldani a betegek elkülönítését? Legalább addig, ameddig ez megoldható. Erre is lesz persze biztosan magyarázat, meg a tesztek amúgy is megbízhatatlanok, mint tudjuk. Lehet itt sikeres kormányzati védekezésről beszélni – hiszen az operett-törzset amúgy sem lehet megzavarni holmi ellenzéki kérdésekkel –, csak hát a valóság valami egészen más. Hogy nem minden esetben történnek ilyen súlyos hibák? Ez valószínűleg így van, viszont azokat, akik számára valóban a betegek a legfontosabbak, Kásler sorra váltja le. A kérdés az, hogy maradt-e még egyáltalán valaki, aki képes magas szakmai színvonalon végezni a munkáját.

De hogy ne csak szörnyűségekről legyen szó, idetenném ellenpontként Hajós András mai posztját, amely egy kis fényt jelent az alagút végén.

Lássuk mai cikkeinket:

Hol a francban van az egészségügyért felelős államtitkár?

A tesztek ritka használata muatatja meg azt, hogy mekkora szükség lenne rájuk

Az egyén felelőssége

Érettségi: kreatív megoldások szükségesek a járvány ellen

Az egyházak megint lapítanak?

Járvány ide, vagy oda, rendre mindenkit hátba szúrnak

Van-e szappan, ami lemossa a basáskodásról a szutykot

Dal a rózsáról

Takarékoskodj, magyar!

A Magyar Nemzet fullba nyomja a kretént

A mai nap legjobb kommentjei:

Egyetlen embert tartok felelősnek, Orbán Viktort. A többi kormánytag kizárólag az ő gyáva marionett figurái, akik fülüket, farkukat behúzva teljesítik a parancsait. (Zebike)

Egy törtető, mások hátán taposó megszállottnak ez teljesen természetes viselkedés. Ő a társadalom betegségét abban látja, hogy az emberek nem megalkuvóak, nem szolgalelkűek és szóvá tesznek hibákat. A jelenlegi kormány egyik legnagyobb bűne, hogy teret enged az ilyen törtető magatartásoknak, azokat már társadalmi viselkedés szintjére emeli, honorálja, a tisztességesek rovására előnyben részesíti. A kormány számára a félelemkeltés a legfőbb cél, minden áron és minden területen. A félelemben tartott ember a legjobban irányítható, mert a félelem a tudatlanságból származó póráz. Ezt a pórázt pedig Viktor mindenáron a kezében szeretné tartani. Aztán a kellő pillanatban előlép mint hős megmentő. Nem akarjuk elhinni, hogy ez megtörténik, hogy velünk történik. Pedig sürgősen el kell hinni, különben képtelenek leszünk felülkerekedni. (Zoltán)

A gazdagok nem tudják beleélni magukat az egyszerű ember helyzetébe. Mikor még a kórházban dolgoztam fillérekért és a kolléganőinkkel panaszkodtunk, hogy nagyon nehezen tudunk megélni, mire kifizetjük a rezsit alig marad pénzünk, az egyik gazdag doki azt ajánlotta, hogy cseréljük el a lakásunkat egy házra, ott kevesebb a rezsi. Megkérdeztük tőle, hogy melyik házát adja oda a lakásunkért cserébe? Erre kivonult. Hát kb, a mostani gazdagok is ilyenek, csak nagyban.(Transzporter)

A nap kommentje pedig Steve tollából:

Először országos Cecíliától hallhattuk, hogy a teszt nem állítja meg a járványt (meg az esetleges eredmény rontja a statisztikát). és ez így igaz. De nézzük földhözragadtabb nézőpontból.

Cecili néni megy az autójával és érzésre valami nem stimmel. Be is megy az első szervizbe és előadja, hogy – bár konkrét jele nincs – de úgy gondolja, a fékkel nincs valami rendben. meg kellene vizsgálni, fékpadra tenni, kutakodni. Mire a munkafelvevő barátságosan kirúgja mondván: a vizsgálat nem javítja meg a féket, akkor jöjjön, ha már nem tud megállni. És Cecili néni megnyugodva a “szakértelemtől” jártában-keltében hamarosan tövig nyomott fékpedállal letarol néhány autót, csavarodik fel az első fára. Na, ez már eredmény, ezzel az “eső után köpönyeggel” már tud foglalkozni a szakember.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!