Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Szijjártó Sarolta és Rogán Cecília (közpénz)szerencséje

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek.

Kettesem volt a lottón. Kaptam 2 095 forintot. Bár nem erre hajtottam, de kicsi nyeremény is nyeremény: megvan belőle az e heti szerencse hajhászásom. Mivel én elég jószívű is vagyok, gondolok azokra is, akiket bírok támogatni a Szerencsejáték Zrt.-nek befizetett szelvényemmel. Ha egyszer beüt a Fortuna ménkű, akkor nehogy már kiszúrják a szememet néhány millióval. Abból nemigen tudnék venni selyemhernyó tenyésztési telepet. Azt.

Sajnos, a tenisz centrumról lemaradtam, mert az foglalt, pedig meghívnám Federert meg a Nadalt is. Már csak az örömködés meg a színvonal miatt. Ászok. Cseszhetem az egészet, mert a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. 15 millió forintot perkált le a Bessenyei István érdekeltségű Budapest Tenisz Centrum Nonprofit Kft.-nek. A cég tulajdonosa az Excellent Game Mozgásakadémia és Sportcentrum Közhasznú Nonprofit Kft. Ebben Rogán-Gaál Cecília, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal volt felesége a felügyelőbizottság tagja.

Bajban vagyok, mert nem tudom, hogy Cilike a válás után változtatott-e nevet, mondjuk, maradt Szász Cilike. Na de, őszintén, kijaza a Szász? Azért Rogán névvel mégis csak könnyebb odaférkőzni a közpénzhez. Ez az elvált nő vagy nagyon sokat tud, és be kell fogni a száját; vagy bujtatott pénztöméssel osztozkodnak a Tónival. Mindegyik jól jár. Csak megint mi járunk k*rva rosszul, mert már minden pénzünkből leveszik ezek a szörnyetegek a sápot.

A Bessenyei rohadt jó parti. Le is csapott rá a másik elvált asszony (ex Hajdú Péterné), Sarka Kata, és lett a Bessenyei felesége, akinek mégis csak ott van még a kormány kedvenc őrző-védő cége, a Valton Zrt. Abban résztulajdonos. Plusz az én lottószelvényemből megtámogatta az állami Szerencsejáték Zrt. 40 millióval tavalyelőtt egy másik cégét, a Netrise Hungary Kft.-t. Annyi vállalkozása van már ennek a fickónak, hogy külön nyilvántartásban szerepelhet ott, ahol állami suskához lehet jutni. Nehogy elfelejtsék a nevét, amikor pénzosztásra gyűlik az éji NER-vad. Barátilag. Kő pénz? Kő hát!

Szóval, Cilike tömése rendben. Viszi a lendület a közpénzlopók páholyába. Én is így csinálnék, ha nyernék nagyobb összeget a lottón, kistafíroznám néhány rokonomat, barátomat. Csak várják ki, mert kell a fészkes fenének a saját pénzem, ami ilyen-olyan formában benne van a büdzsében, vagy hol. Ki tudja merre visz ezeknek a jól táplált embereknek a szimata.

Cilike és Sarolta szerencsés rokonok

Sarolta rohadt türelmetlen nő lehet. Nem is kell várnia sokáig sosem, rittyent egyet, ‘oszt teljesül minden álma. Mert a Sarolta családi neve Szijjártó. Nekem is van Szijjártó ismerősöm, csak ő Lajos, és nem külügyminiszter, és utálja Orbánt: ha csak a nevét meghallja, felmászik a galambdúcra békességet szívni. Pech. Vagy szerencse? Nem tudom, ezt majd eldönti a Lajos.

Ennek a Sarolta testvérnek van mázlija rendesen. Szelvény sem kellett ahhoz, hogy az ő kamionos cége kapjon 23 millió forintot; várjunk, ez csak a tavalyi állami ajándék, mert három év óta már 300 millió gurult hozzá. A Truck Race Promotion Kft.-jéhez.

Mi a szart akarunk? A családbarát guru Novák Katalin Fidesz alelnök asszonyék hálistennek termelik a guru rokon nőket.  A 24.hu összesítéséből az is kiderül (nézzék meg, mert ritka madárként a Mészáros is benne van), hogy ebből a szerencsés sorból Nacsa Olivér 10 milliója nem lóg ki. Tudjuk a történelemből (nem tudom, az új Nat-ban benne van-e), hogy a királyok mindig nagyon hálásak voltak az udvari bolondjaiknak. Akkor is, ha humorhiányban szenvedtek, de hűségük érte a pízt.

Akkor most: tenisz, kamionok, humoristalanság, rendben. Ideje lenne bedobni egy kis keresztény szerencsét is a buliba. A zrt. elengedhetetlen vágyat érzett arra, hogy Balog Zoltán pátert imareggelire küldje Amerikába. Nyilván a magyarock nevében, ha már álltuk Ámerikát.

Miután felemelték a lottók árát, nem kell rinyálni, jut pénz. Elosztjuk azt szépen, amúgy igazságosan. Ja, nem, testvériesen, uram-bátyámosan.

A Magyar Turisztikai Ügynökségnél is elég protekciós a helyzet. Csak jelzem, az ügynökség Rogán alá tartozik. Tóni itt, Tóni ott, aztán mégsem sehol. Ottan suttyomban osztogatnak milliókat, még maguk a nyertesek sem tudják, hogyan jutottak hozzá. Ha gyütt, gyütt, apád, anyád oda menjen! A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), illetve az irányítása alatt álló Kisfaludy 2030 Zrt. több mint nyolcvan olyan, egyedi döntésen alapuló pályázatot tart nyilván, amelyek közös jellemzője, hogy a hazai és európai uniós pénzosztásoknál megszokottaktól eltérően még csak pályázati azonosító számmal sem rendelkeznek – írja a 24.hu a birtokába került dokumentumokra hivatkozva.

És ezek a közpénzek vissza nem térítendő támogatások, pályáztatás nélkül, feltehetően informális csatornákon, akár személyes ismeretségek útján kerültek a turisztikai ügynökség asztalára.

Gullerék suttyomban, pályáztatás nélkül szórják a milliókat

Zoób Kati projektje egyike annak a hatnak, amelynek részleteiről a hírportál érdeklődött. A divattervező pályázatának dokumentációját is megmutatta a 24.hu újságíróinak. Ebből kiderült, hogy komoly munkát tett le az MTÜ asztalára, és jogerős építési engedéllyel rendelkezik, hogy balatonfüredi villájában alkotóházat alakítson ki. Arra nem derült fény, hogy a divattervező pontosan hogyan jelentkezett az MTÜ-nél, honnan értesült arról, hogy nyilvános pályázati kiírás híján egyedi ötlettel is meg lehet keresni az állami szervezetet a támogatás reményében. Amúgy Zoób az „új magyar országmárka” kialakításában tanácsokkal segíti az MTÜ munkáját. Akkor megoldódott a rejtély.

Hoppá, ha Zoób, akkor divat, ugye. Ha meg divat, akkor Orbán Ráhel. Abban is jó a Tiborcz felesége, Orbán Viktor lánya. Részt is vett egy új és pozitív magyar divatmárka kialakításában. Rossz, aki rosszra gondol. Megmondta akkor a Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, hogy Csák János, a Design Terminál egyik tulajdonosa, Zoób Kati divattervező és Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója mellett

a munkában hazaszeretetből részt vesz Orbán Ráhel is.

Ja. A kormányfő lánya nyilván kiemelkedő szakmai múltja alapján kapott felkérést: ezért a vezérigazgatót érdekelte Ráhel véleménye is.

„Orbán Ráhel szabadidejében segíti ötleteivel és javaslataival az ügynökség munkáját, amiért semmilyen ellenszolgáltatást nem kap, szerződéses viszonya az ügynökséggel nincs, pozícióval nem rendelkezik.”

Ha én ezt tudom! Istenem, hogy én milyen visszamaradott meg tájékozatlan is vagyok, egészen sírásig magamba borultam. El is határoztam, ha még egyszer kettesem lesz a lottón, mind az 1000-2000 forintnyi összeget eljuttatom Orbán Ráhelnek. Mert, aki ingyen és hazaszeretetből dolgozik egy állami nagy cégnek, azt én szeretem. És nagyon sajnálom. Az nem lehet, hogy Orbán papa mellett az Orbán lány is hazája imádatából tengődjön. Csatlakozzanak hozzám!

De csak azok, akiket a KSH úgy átvágott, mint egyszerű Józsi a szart a horvát tengerpartra menve, az út szélén. Kormányilag vannak becsapva: azzal hencegnek, hogy olyan irtózatosan nőnek a bérek magyar honban, mint a bolond gomba eső után. Már az átlagkereset meghaladta a bruttó 400 ezer forintot. A csúnya Európai Bizottság országjelentéséből katasztrofális helyzet derül ki. A magyar bérekre nézvést. Hát jól van, majd ezt is hozzácsapjuk Orbánék többi hazugságához.

Mondják, a szerencse forgandó. Na de hogy mindig az Orbán és NER-bandája felé forog, az csak valamiféle manipuláció – ha van ilyen – következménye lehet. Ezeket a Cilikéket, Sacikákat nem a szerencse hordozza tenyerén, hanem a velejéig korrupt álnok rendszer.

Igen, a szerencse forgandó, a becsület állandó. Ezért ebben az országban már lottózni sem szabad szabadon – és bokákolás nélkül.

Az önök véleménye

Akkor fogja áder megállítani orbánt, ha majd a farka csóválja a kutyát. 😀 Simán át fog menni, a romákok meg mehetnek a hágai nemzetközi bíróságra az igazukat keresni. (Hajszás)

Egyszer csak megtudjuk, hogy a Bajkai miből él, csak fideszest ne kérdezz. Ők számon kérik, hogy xy miből él, de másnak köze nincs ahhoz, hogy egy fideszes főúr,csuka, vagy nyalonc mennyit költ bármire is. Egyébként lehet, hogy Bajkai is nyomorog, megtakarítása sincs mint az Orbánnak. Ne gyűjtsünk nekik? (Singig J.)

Olyan pofonfát ráznak erősen, amiről nem kokik és sallerek, hanem büdös nagy pofánverések potyognak. Elhitték a sérthetetlenséget és mindenhatóságot, utcai zavargásokra játszanak, amiből emiatt sértetlenül és jól kerülhetnek ki. De a nyílt erőszakból mindenki csakis vesztesen tud kikerülni 🙁 (Madárlátta)

khm…van egy tüneményes ismerősöm, akinek a fia egy iskolába járt Deutsch Tomikával, akivel kapcsolatban egyszer az alábbit mondta: Semmi baj Tomikával, azon kívül, hogy papa-mama elfelejtette szocializálni. (És ezt akkor mondta, amikor Tompika még meg sem közelítette mai önmagát, nem porcukrozta szét az agyát.) Ennyit arról, hogy kivel vannak gondok, nevelésileg. 😀 (Judit)

Már nem vagyok fiatal és emlékeimben rengeteg járműjavítója volt a MÁV-nak. Azokkal most mi a helyzet? Nem volt utánpótlás képzés vagy az összes szakember külföldön kamatoztatja a tudását? (Transzporter)

Így írtunk mi

Bűnbakkeresés, lejáratás, mocskolódás

Vajon miről beszél Kövér László?

Celebek a zsűriben

Börtönrock

A MÁV szerelvényei továbbra is rohadnak országszerte

Modi, a kelet egyik legbrutálisabb diktátora

Pánikkeltés

Nagy lopások bűne

Tulajdonképpen mi a bajod? (Első rész)

Az utolsó csepp a pohárban? Ugyan már

A nap kommentje:

Kövér egy dologra képes : hergelni , páros lábbal beleszállni a nem fideszes képviselőkbe , és végrehajtani a főni parancsát ! Ja, ez már három volt… (Krisztina)