Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Börtönrock

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A legutóbbi írásom elég vegyes fogadtatást kapott. Rögtön tudomásul is vettem, hogy sokaknak nem fontos a pontos kommunikáció. Nem kell aggódni, nem az előző írásomat akarom magyarázni, exkuzálni sem fogom magam, sőt, azt is elárulom, hogy még átgondolni sincs mit rajta.

Börtönbiznisz. Vagyis: gaz, gonosz ügyvédek lenyúlják a pénzünket, ugye ilyenkor a MI pénzünk, amikor gazságokért és gonoszságokért börtönben ülő embereknek adják. Persze ez úgy nem igaz, ahogy van, de sebaj. A „Keresztapa” óta tudjuk, hogy a maffia rühelli, ha olyanok nyúlnak le pénzt, akik nem a családhoz tartoznak. Börtönbiznisz most a mondás, ezt kell elfogadni. Mások már százszor leírták, hogy ezen pénzek nagy részét az áldozatok családjai kapják, de efölött úgy elcsusszan a magyar, mint csiga a takonycsíkon. A „börtönbiznisz” kifejezés kiválóan alkalmas arra, hogy a kormánypárt „megfogjon” olyan embereket, akik elbizonytalanodtak, vagy eleve, régóta bizonytalanok a regnáló hatalommal szemben. Nem akarok sarkos lenni, elvégre harminc év telt el az úgynevezett rendszerváltás óta. Bizonytalanok bármelyik politikai párttal szemben, mert azért azt kár tagadni, hogy húsz évig lapátolták ránk a szart, de aki tíz éve teherautóval hordja, az nem más, csak a Fidesz. 

Minden kísérlet kicsiben kezdődik. Első körben megnézték, hogy mi a reakció ha a legkitaszítottabb, legelesettebb embereket kezdik el piszkálni. Előbb a menekülteket, majd a hajléktalanokat. Volt is hőbörgés, morcogás, de nem elég hangosan. Aztán elővették a cigányságot, illetve a fogvatartottakat. Ők is olyan csoport tagjai, akikre a társadalom ősidők óta megvetéssel néz. Gyakorlatilag mindhárom csoportot egyfajta „élősködő” kategóriába sorolták be, és ezt burkoltan el is kezdték belesulykolni az emberek fejébe. Jó. Nem volt nehéz, mert a magyar ősidőktől fogva egy faszari, gyűlölködő fajta. Összegezve: nem oldották meg a problémákat, csak elkenték a szarukat, hogy jusson mindenkire bőven. Sarkítással, hazudozással, mellébeszéléssel uszítják a társadalom erre fogékony rétegeit és azokat, akik nem hajlandóak utána járni dolgoknak, mert ezzel igazolva látják önmagukat, vagy egyszerűen lusták arra, hogy bármilyen módon segítsenek.

Maradjunk most a börtönbiznisznél. Ez tipikus példája a „cél szentesíti az eszközt” mondásnak. Eszköze a fentebb említett bizonytalanok megnyerésének és eszköz arra, hogy a bábokat előre tolva minél jobban távolodjunk az Uniótól, az egyetlen olyan intézménytől amelyik úgy, ahogy megtöri a Fidesz fasiszta/diktatórikus törekvéseit. Kiemelnék két bábot. 

Dr. Vejkey Imre (Kdnp) szerint a „jogot, az igazságot és a méltányosságot kell visszaállítani”. Ezért és a „tömeges illegális migrációs fenyegetés miatti válsághelyzet okán el kell gondolkodnunk azon, hogy a strasbourgi bíróság hatályát felfüggesztjük e Magyarországon”

Dúró Dóra (független…kac…kac…) véleménye, pontosabban a „Mi hazánk” álláspontja az, hogy a börtönbiznisz megfékezéséhez nem elég a magyarországi jogszabályokat módosítani, hanem tovább kell menni: „A strasbourgi Emberi Jogi Bíróság fennhatósága alól is ki kell vonni Magyarországot, ugyanis a strasbourgi bíróság az önrendelkezésünket is csorbítja, másrészt az elítélteket is védi.”

Érthető? Egy túrót, sőt túró tortát szól arról, hogy elítéltek pénzt húznak le az államról. Az csak egy fedősztori, amivel etetni lehet a népet. Ezzel tovább növelhetik a belső feszültséget, hogy ölre menjenek az emberek. Aki csak annyit lát – idézem: „ez egy normális lépés. nehogy már a börtöntöltelék, cigány, migráns gecik gazdagodjanak rajtam” -, annak nagyon nehéz elmagyarázni, hogy ez csak parasztvakítás. A „börtönbiznisz” egyszerű, könnyen magyarázható kifejezés gondolkodásra képtelen, alapvetően zsigeri gyűlöletre kondicionált embernek. Mondjuk az ilyenekből lesznek a legkiválóbb lágerfelügyelők.

Akárhonnan is nézem az elmúlt évek eseményeit, jómagam úgy látom, hogy Orbán Viktor úgy ahogy van, ki akar lépni az Európai Unióból. Teher neki ez az egész. Nem tud kiteljesedni teljes diktátori mivoltában. Itthon fenntartja az uralmát a végtelenített „BSS triumvirátus” (by Vejkey) lemezével. Brüsszel, Strasbourg, Soros. Itthon elég, ezt az elmúlt évek bebizonyították. Lehet mondani, hogy rémeket látok, meg le lehet hülyézni. Nyugodtan. Vannak olyan rémek, amik itt lebegnek a fejünk fölött. Ma a menekültek,  hajléktalanok, romák, fogvatartottak. Holnap meg már akár TE is lehetsz. Valaki megkívánja a házad, a telked, a döcögve működő, de megélhetést biztosító vállalkozásod, és akkor TE jössz. Ja. Ilyen már volt, de lehetett menni Strasbourgba. Lassan araszolunk a múlt felé. Bayer Zsolt a felvezető. Pedzegeti itt a börtönt annak az újságírónak, aki fel akarta tárni Bayerné viselt dolgait. Feljelent a szomszédod, a munkatársad, a legjobb barátod, akinek „néma keszeg” a beceneve, de valójában „szószátyár szarka” néven narancsperegyes ügynök. Szinte hallom, ahogy sokan mondják: míg az Unió pénzcsapja nyitva van, Viktor nem lép sehová. Igaz, de egyszer elzárják a csapot, és akkor mihez kezdünk? Eddig sem önellátásra épült a gazdaságunk, hanem Mészáros Lőrinc ellátására.

Sok mindent szeretnék még írni, de tudom, hogy vannak olyanok, akik utálnak hosszú dolgokat olvasni. Egy kommentre reagálnék, hogy mit is csinálnak az ellenzéki képviselők a Parlamentben. Teszik, amit tenni tudnak. Felszólalnak, közbeszólnak, szavaznak, tábláznak, molinóznak. Kivéve az LMP-t. Ők és egy független tartózkodtak. Ezen a linken megtekinthető az ülés jegyzőkönyve, 14483-tól kezdődik a móka.

Való igaz, hogy a szavazataikkal nem fogják tudni megakadályozni az igazságtalan, félrevezető, hazug, a törvényhozóknak és csatlósaiknak kedvező törvényeket. Ezen törvények kitalálóival, megalkotóival, kellene kezdeni valamit, de ahhoz puca kéne. Vérrel teli. Utána a népítélet, majd a börtönrock.

Singing Jungle

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.