Kitermelnék az ország fiatal spiclijeit, benyalóit. Hányinger és hányás
Tóth Ilona   |   2019.  Július 6,  Szombat   |   20:02
Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.
Kiszámítható működésünket körülbelül havi 2,300,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 16,150 forint, még hiányzik 2,283,850 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.
Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.
Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek.
Hála Istennek meg a pártnak, van már tengeri kikötőnk is.
Magyarország tengeri kikötőt és kijáratot létesít az olaszországi Triesztben a magyar vállalkozások számára. Ezen örömködött Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Matteo Salvini olasz belügyminiszter.
A vámszabad kikötőben 100 millió eurós infrastrukturális beruházást is terveznek, hogy a magyar vállalkozások innen bonyolíthassák le exporttevékenységüket, amely várhatóan mintegy kétmillió tonna, avagy 78 ezer konténer lesz évente – ismertette a miniszter.
Miért éppen Olaszország, Trieszt? Ez lehet a gyümölcse Orbán-Salvini dúló szerelemének. Biztos vagyok abban, ha ez nincs, akkor kikötő sincs. Szijjártó már bejárta keletet, nyugatot, Afrikát, Ázsiát, fogy az útiköltség, közelebb kellett találni valamilyen nagy durranást. Talán bejön végre valami nekik. Emlékeznek, amikor a külügyi, állami Orbán-futár úgy ömlengett a kereskedőházakról, mint a Vezér tehette udvarlásul Salvininek? Csakhogy ez a kereskedőházi rendszer összeomlott, mint a kártyavár. Termelt is több milliárd forintos veszteséget 41 országban. Bedőlt. Semmiféle export növekedést nem produkáltak, sőt a teljes magyar exportból való részesedése csökkent.
Azt bírták elérni, hogy a Szijjártó Péter sporttársaival feltöltött Magyar Nemzeti Kereskedőház 2016-ban 9,1 milliárd forintos anyagi ráfordítással 5,6 milliárd forintos bevételt tudott összehozni. Pontosan az a véleményem, hogy Salvini barátsága semmire sem biztosíték, az pedig pláne nem, hogy nem Fidesz-közeli vállalkozóknak építik a pénzünkből a kikötőt. Ismerjük már jól ezt a bandát. Mire számíthatunk? A kereskedőházak összeomlásában benne voltak a miniszterelnök családjához közel álló jordániai üzletemberek; Tiborcz István egyik érdekeltségében is társtulajdonos török milliárdos; Matolcsy-rokon, és egyéb, szövevényesen összekapcsolódó üzleti körök.
Az urambátyám-világban a cég egyik vezérigazgató-helyettese Kun Gábor, Szijjártó Péter érettségivel bíró futsalos csapattársa, aki szép karrierrel lett gyorsan asszisztensből felső vezető. Ha akadtak is profi külkereskedelmi tapasztalattal rendelkezők is, azért amatőrök, fideszesek cseszték el a boltot.
Magyarország egy 300 méter hosszú partszakasszal rendelkező 32 hektáros területet vásárolt meg Trieszt kikötőjében 31 millió euróért, 60 éves koncessziós szerződés keretében.
Figyelem, lesz nekünk tengerünk, ha így haladunk. Jönnek a kínaiak, nekik semmiség megkreálni egy körülbelül 560 kilométer hosszú, a Dunát az Adriai-tengerrel összekötő csatornát. Ha már megbirkóztak őseik a 6000 kilométer hosszú kínai nagy fallal. Ne nevessenek, itt bármi lehet, hajózhatunk még a csatornán. Javasolt útvonalam: Budapest – Maribor – Ljubjana – Trieszt. Addig is várjuk, ki mit kaszál magának az új kikötővel. A csatornához – ahogyan én gondolom – vinni, hozni, szállítani kell a követ. Felkészül Orbán papa!
Persze hogy a bizalmatlanságot hozza ki az emberekből legelőször Orbánék minden üzleti lépése is; azt, hogy melyik Orbán-közeli haver rokon jár majd jól Trieszttel. Aztán meg Olaszország nagyon szép, lehet munkautakat szervezni, sőt Mészáros is áthelyezheti kicsi és nagy jachját az Adriára. Lesz neki hely, gondoskodtunk róla megint. Az új Fidesz-jelszó: A hazámat és Salvinit szolgálom! Még lehet!
…akinek nem tetszik, majd megírja 60 ezerért. Bértollnokok kerestetnek.
A Fidelitas-elnök által alapított Új Nemzedékért Alapítvány 60 ezer forintot fizet egyetemistáknak véleménycikkek írásáért, hallgatótársaik körében történő közösségszervezésért és rendezvények szervezésében való közreműködésért.
A Fúzió Ösztöndíj Program keretében a felsőoktatásban résztvevő, polgári értékeket valló fiatalok pályázatát várják, akiket foglalkoztatnak a társadalmat érintő legfontosabb közéleti kérdések, problémák és azok lehetséges megoldásai.
A szervezetet Ágh Péter, a Fidelitas akkori elnöke hozta létre 2012-ben. A témák, amelyekkel jelentkezni lehet, ezek közül kettő éppenséggel a Fidesz számára fontos kampányüzenettel bír (Brüsszel elleni harc, Paks II.):
Az egyén szabadsága vagy a közösség érdeke fontosabb?
Helyettesíthető-e az atomenergia más energiaforrásokkal?
Hogyan látod az Európai Unió jövőjét az elkövetkezendő tíz évben?
A programot a Szövetség az Új Nemzedékért Alapítvány szervezi és finanszírozza. Mi van, kifújt a jelentsd fel a tanárodat projekt, amit tavaly az egyik jobboldali szennylap (888) kezdeményezett, vagy ezúttal össze lehet kapcsolni silány, benyalós témákkal is? Persze, az a lényeg, hogy a hatalomról egy rohadt rossz szó ne essék. Még nem elég nekik a média elrablása, nem elég Rogán propagandaminiszter már isten tudja követni, mennyi milliárdot elszórt undorító kampányai. Az év első három hónapjában 15,4 milliárdot utalt neki Orbán. Közpénzből akarják az egyetemistákat magukhoz vonzani. Nehéz lesz, mert üti a Fideszt azokban a körökben a Momentum, de még a Jobbik is.
Tudják, nem az baj (dehogynem), ha valaki fideszes, na de pénzért annak lenni gerinctelenség, hogy egészen finom legyek. Nem kell beszélni, írjanak. Nem is csodálom, mert ha valaki hallotta már a fidelitászos elnököt, országgyűlési képviselőt, Böröcz Lászlót beszélni, az vagy sírva fakad, vagy még mindig röhög. Minta fideszes produktum!
Mit akarnak olvasni ezek a tulkok? Szerintem, semmit, de azt 60 ezerért, sokkal inkább gondolom azt, hogy készül egy egyetemi lista: biztos, ami biztos, mert azért azt felfogja a hatalom, hogy ha a fiatalok egyszer el-, megindulnak, lesz söprés. Vagy a királyi médiából kifogytak már az ömlengő tehetségek, kell az utánpótlás: gyűlölködni, hazudni, segget nyalni, torzítani a valóságot; Brüsszelezni; mindent, amit Orbán hallani akar. Leginkább Rákosi-féle dicsőítését és a ballib-komcsik ördögi létezését.
Az is említésre méltó, hogy az augusztus elsején induló program résztvevői éppen az őszi önkormányzati választás előtti hónapokban kapják a pénzt, ha írnak.
Kitermelnék az ország fiatal spiclijeit, benyalóit. Hányinger és hányás. De azért én bízom a józan észben, kedves fiúk, lányok!
Az önök véleménye
Vajon hogyan születnek ezek a hangzatos elnevezések? Az ilyen-olyan akadémiák például – épeszű embernek még véletlenül se fordulna meg a fejében, hogy az akadémiát meg a focit vagy a birkózást egybekapcsolja az akadémiával. (Melinda)
Vízi E. Szilvesztert nagyon tiszteltem addig, amíg nem volt Orbánisztán szekértolója. Mi szüksége van erre a nemzetközi hírű tudósnak? (Zebike)
Magyarországnak lesz 300 méter kikötője, micsoda nagyhatalom vagyunk, már van megint „tengerünk”, igaz annak a pár yachtnak elég lesz, ami gazdagjaink birtokában van. A Néppárt is elmehet a jó büdös francba, ha ilyen alakokat jelöl ezekre a tisztségekre, miután a fidesz belemászott egy csomó párttársukba. Csak arra lennék kíváncsi, hogy a Néppárt szabott-e feltételeket orbánnak és ha igen orbán betartja-e. (Transzporter)
Itt már nem az OPNI-t kellene újra üzembehelyezni, hanem a normálisoknak kijelölni védett rezervátumokat. Azért, mert utóbbiak biztos kevesebben vannak az elmeroggyantaknál. Sajnos, ezt a Néppártról is elmondhatnám; viszont lehetséges, hogy a fennforgásokat kőkemény német (és magyar) oligarchikus érdekek írjak felül. (anima)
Nem tudom sajnos, hogy mivel jár az, ha visszavonják a világörökség része címet, de biztos nem jelent jót. Feltételezem, csökken a turisták száma. Ha valamelyikőtök tudja, hogy mi a büntetés, azt kérem írja meg. Előre is köszi. (Transzporter)
Az UNESCO világörökségi helyszínek, az állagmegóvási feladatok ellátására pénzt kapnak. Ez megvonható, továbbá, egy bizonyos idő után, lekerülnek a listáról, aminek jelentős hatása lehet a turizmusra, úgy, hogy utazási irodák leveszik a programjaikról. (István)
pedig akkor talan ott is kivaghatnak az osszes fat es vegre kellemes 50 fokos perzselo hosegben kaphatnank gutautest. a Kodaly koronddel sem kellene akkor trukkozgetni, dozert neki es johetnek a (piszkos)penzes befektetok nyereszkedni, hogy a vejko nehogy ehen haljon. (Lustamacs)
Nem számít itt senkinek és semminek a véleménye, csak mennek a maguk /ov/ feje után, mint a vak ló! Lehet, hogy tényleg meg kellene már kóstoltatni vele, milyen az, ha más kezében van a döntés?! Bár abból sem biztos, hogy képes lenne már normális következtetést levonni! Ahhoz alapban normálisan kellene gondolkodni – akkor viszont nem itt tartanánk! Erre mondják, hogy fából vaskarika? (Mariann)
Orbán egy személyben szeretne, a világökörség(elírtam,örökséget akartam),lenni. Nehogy má valami épületek,azok nem védnek meg. Egyébként azért dühösek a narancsállománnyal rendelkezők,mert egy stadion sincs a listán. (janos)
Minden kormány manipulál. De a rendszerváltás óta még egy sem volt amelyik ilyen gátlástalanul, és persze ilyen hatékonyan tette volna ezt. (Mérlegelő)
Azért egy valamit érdemes lenne szem előtt tartani ennek a nyomorult kormánynak. Minél több ország csatlakozik, a forint annál sérülékenyebb lesz. Akkor majd nehéz lesz manipulálni, és eljön majd a 400 forintos Euró árfolyam… (J. János)
Nem kell ezért elutazni, drága jó fideszcsicska „újságíró”! Szegények, kitaszítottak vannak itthon is bőven, hiába próbálja letagadni, eltüntetni, nem mérni az álkeresztény dragajóminiszterelnökelvtárs. Ők is abból próbálnak megélni, amiből lehet. Néha szavazatvásárlós ingyen tojásból, sonkából, tüzifából, 5000.-Forintból…. (Dénes)
Olvastam egy cikket 1-2 hónapja, lehet, hogy éppen itt a Szalonnán, hogy olasz falvak, kisvárosok direkt kérték, hogy küldjenek hozzájuk menekülteket, mert a fiatalok elköltöztek a jobb élet reményében és szeretnék továbbra is fenntartani a falujukat, feltölteni fiatalokkal. Állítólag a betelepültek tisztességesen dolgoznak, fenntartják magukat. Ezt az ottani polgármesterek mondták. (Transzporter)
Ezek után érthetetlen, miért szorgalmazzák a nyelvtanulást, az lenne logikus, ha inkább büntetnék, aki nyelvet tanul, mert még a végén képes és elmegy Seholországba gyökértelennek. (Melinda)
Ijesztő, ami kibontakozik itt a szemünk láttára, rátették a kezüket a legifjabbakra is.A nagy előd is ezt csinálta, és micsoda szenvedés volt az ifjúságnak kigyógyulni a kórból (T. Vilmosné)
Ha igaz a mondás, hogy az ellenségem ellensége a barátom, ilyen barátok mellett már nincs is szükség ellenségekre. Pedig nagy divat manapság előrebocsátani a kereszténységet, meg vallásosságot. Ürge-Vorsatz Diana is mikor megdöbbent rajta, hogy munkahelyét, a CEU-t elűzik, azzal kezdte levelét, hogy hívő keresztény, hány gyermek anyja és mindig is fidesznyik szavazó volt. És nem hatott. (agador)
Na és ha visszavonják? Meghosszabbítjuk Bicskéig. Mit képzel ez a senki által meg nem választott UNESCO?! A magyarok egyértelmű felhatalmazást adtak a Liget összes fájának kivágására, a Vár és az Andrássy út újragondolására nemzeti szellemben! (Ulzana)
Nyugodjunk meg gyönyörű zenével! Chopin.
Iratkozz fel most!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
Egyrészt nagyon meglepő lett volna, ha a Seszták Miklós házában október közepén tartott házkutatás során talált páncélszekrényekről kiderül, hogy magánszemélyeknek gyártják őket, de nem. Az NVVH szerint ezeket a remek, megbízható darabokat pénzügyi szolgáltatók és zálogházak alkalmazzák. Másrészt tök jó, szerintem egyenesen üdvözlendő, hogy a TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását, de nem […]
Nem óhajtok felháborodni azon, hogy a 2027-es költségvetési törvényjavaslat szerint jövőre kevesebb pénz jut a védelemre, viszont jóval több az egészségügyre, a családokra és a szociális ellátásra, és bár nem tartom valószínűnek, hogy beváltja a hozzáfűzött reményeket, a vagyonadó miatt se érzem úgy, hogy jól becsapott a Tisza-kormány, miközben a bármire kapható, elvtelen propagandista azon […]
Még mielőtt rövid úton, halasztást nem tűrve hányást tennénk a Tisza-kormány szemére, amiért az aszály és az energiaválság odavágta a magyar gazdaságot, amiért szeptemberben újabb mélypontra süllyedt a születések száma, amiért a szívhangrendelet még mindig érvényben van, a könyvfóliázási aberráció szintén, amiért Szombathely azbesztmentesítési pályázata vesztésre áll, és azért is, mert bár az elődeik működésének […]
Ne legyen az, hogy elhallgatjuk a jó híreket. Na ugye, hogy nem maradt „24 órás hír” abból, hogy az Egyesült Államok — esetleges orosz és kínai támogatással — Orbán Viktort látná szívesen az ENSZ következő főtitkáraként? Ugye hogy nem? Még hogy szóra sem érdemes médiahekk, hoax, trollkodás. Hát tessék, itt van: „Nagyszerű ötlet!”— újabb támogatók […]
Most, hogy a brazil választást elveszítő szélsőjobbos Bolsonaro-bűnözőcsaládot befogadó, Bolsonaróékat nagyszerű embereknek tartó Donald Trump a patthelyzet ellenére is úgy érzi, megnyerte az izraeli választásokat a haverjának (miután a texasi híveivel közölte, hogy a napelemek megölik az összes állatot); most, hogy Kubatov Gábort, a bukott állampárt listázásért felelős emberét visszatapsolták a Ferencváros élére és Orbán […]
Miközben Magyar Péter, Kapitány István és Kármán András sajtótájékoztatót tart a jövő évi költségvetés újabb részleteiről, kiemelten a Wekerle Lakás- és Kollégiumépítési programról, és bizonyosan lenne helye a valóban konstruktív bírálatoknak ezzel is meg sok minden mással kapcsolatban is, az orbánista ellenzék sértődötten mossa a legnagyobb pályás bukott gengszterei hátrahagyott szennyesét. 1. Sajtóinformációk szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf […]
A közép-európai moszkovitizmus és orbánizmus már nem csak nyomokban füstölgő romjain (a jó öreg Babiš még tartja magát azért és a román vasgárdisták népszerűsége sem elhanyagolható), az ENSZ-főtitkársággal hírbe hozott, párizsi nyaralásáról hazaesett Orbán fülsiketítő kussolása mellett – hogy akkor mit szól a tűzbe nem tett egykori jobbkeze letartóztatásához – olvasom, hogy rosszul tudtam. Mármint […]
Bár még mindig nem dolgoztam fel azt a tényt, hogy a bíróságon órákon keresztül pofázó jegybankrablónak kinéző Matolcsy doktorprofesszor képes volt 30 millió forintban megjelölni minden megtakarítását, és óvadékként felajánlani a szabadlábon maradásáért cserébe, mert rohadt nehezen viseli a bezártságot szegény, érdeklődve konstatálom, hogy történnek olykor majdhogynem kellemes meglepetések, ha eléggé odafigyelünk. Nem teszik semmissé […]
Nem irigylem azokat, akik a Békemenetet helyettesítő Zászlómenet hívó szavára, az 1956 helyett 1848 méter hosszú magyar nemzeti zászlóba tekeredve teli szájjal hajlandóak összegenderezni és összemigránsozni a forradalom és szabadságharc hetvenedik évfordulóját. Az is igaz, hogy ahhoz képest, hogy Napi Mari tíz évvel ezelőtt a hatvanadikat úgy mocskolta össze, hogy Dózsa László színész nevét hazudta […]
Miközben a miniszterelnök az 1956-os forradalom alkalmából a magyar szabadság közös ünneplésére hívott mindenkit péntek délutánra, hogy töltsék meg újra azt a teret (a Kossuth teret), ahol 70 évvel ezelőtt a magyarok világtörténelmet írtak és mondjanak köszönetet a hősöknek, akik a hazáért küzdöttek, akiknek a harca nem volt hiábavaló, hiszen a forradalom győzött, zavarba ejtően […]
Hát bizonyosan nem volt értelmetlen ma reggel felkelni, ha ezt tudom, tán le se fekszem. De nem tudtam, nem látok a jövőbe, Matolcsy György bankrabló hírében álló volt jegybankelnök őrizetbe vételével sem számoltam, de ha már így alakult, ha rohadt későn is alakult így, lássuk hát, mi lesz belőle. Ha az elmúlt tizenhat évet kibírtuk, […]
Miközben Kovács Desikerült Zoltán egykori nemzetközi kommunikátor 700 milliós üzletasszony feleségétől az orosz gyökérzetű milliárdos Rahimkulov-dinasztiáig az Orbán-kormány mindenkit helyzetbe hozott az elmúlt tizenhat évben, akit érdemesnek talált rá, és a magyarok nyomorúságán és verejtékes munkáján hizlalta őket, hogy lassan nincs annyi szakember, amennyi elegendő lenne minden korrupt, mocskos ügyet kivizsgálni; miközben az utánuk jövők […]
Nemcsak a jövő évi költségvetésben rögzített sarokszámokat várjuk kitörő lelkesedéssel, de én speciel azt is, hogy kiderüljön, kik állnak azoknak a robbantással fenyegető e-maileknek a hátterében, amelyeket országszerte több mint 70 iskola megkapott ma reggel (sejtéseim vannak, de a tényeket jobban szeretem), de hogy addig se teljen hiába az idő, ímhol az állítólag aknavetővel hajkurászott […]
Valóban. Az amerikai elnök olyan megállapodást köt, amilyet akar. Sőt, ha az amerikai elnöknek úgy hozza csörgősipkás úri kedve, akkor akár fel is függesztheti a háborús tömeggyilkos moszkvai vezetés ügyködésétől teljesen függetlenül a háborús orosz gazdaságot célzó átfogó szankciós csomagot. Pontosan ez történt helyi idő szerint péntek este, az Egybesült Államok NEMZETI ÉRDEKEIRE való hivatkozással […]
Mivel nehéz eldönteni, hogy Matolcsy György önmagát mosdató, gusztustalan Youtube-fikciójának legújabb epizódjától vagy Donald Trump ukrán honvédő elnököt és Ukrajnát köpködő, orosz tömeggyilkos elnököt magasztaló, az áldozatot hibáztató, az agresszort felmentő legfrissebb megszólalásaitól forog jobban a gyomor (a teljesség igénye nélkül: „A háború Ukrajna elnöke nélkül fog véget érni. Zelenszkij nem olyan valaki, akivel érdemes […]
Amíg kiderül, hogy Brüsszelben beborul, vagy mi lesz, vegyünk egy aprócska mai hírt, egy igazán aprócska tételt az elmúlt tizenhat év pöcegödrének aljáról (via Direkt36): a politikával nem foglalkozó Lévai Anikó (nem Orbánné), Orbán Viktor bukott miniszterelnök feleségéhez köthető, szívének oly kedves helyekre is folyt a magyarok pénze a Mészáros-csoport egyik kiemelt kifizetőhelyéről. A multimilliárdosra […]
Egy héttel ezelőtt tűnt fel, hogy mióta a kekvák felszámolásának jegyében Schmidt Mária valósághajlító kurzustörténészt menesztették a Terror Háza éléről, az illető napi rendszerességgel posztol, méltatlankodik és követelőzik, hogy Tarr Zoltán illetékes miniszter neki mondja meg, hogy mi a baj az ő remek állandó tárlatával és pontosan kik azok a szakemberek, akik az ő fantasztikus […]
Kevés undorítóbb szégyenfolt éktelenkedik a Fidesz-KDNP (a velük egyazon szélsőjobbos követ fújó Mi Hazánk is magára veheti lassan, még ha nem is sikerült még kormányra kapaszkodni) politikai garnitúrájának lelkén, mint általában a gyermekvédelem gyalázatos politikája, azon belül is a gyermekvédelminek csúfolt, valójában minden betűjében homofóbtörvény. Amely a gyerekeket ugyan pont nem védte meg semmitől, annyira […]
Azt írja az újság miután megkérdezett szakembereket a kormány múlt héten benyújtott vagyonosodási vizsgálatra vonatkozó indítványáról, hogy nemcsak a vizsgált időszakot, de a vizsgálandó alanyok körét is túlságosan szűkre szabták. Ezért példának okáért a még mindig csak politikailag megbukott Orbán Viktor családjából csak a vele együtt élő feleségét, Lévai Anikó vagyonosodását vizsgálhatja a NAV, de […]
Az lehet, hogy Bóka János szerint a pártjának nincs miért bocsánatot kérnie azért az embertelen, brutális háborús szorongást keltő választási kampányért, ami után az öntudatra ébredt magyar társadalomnak hála, elbuktak, mint macskát szarni, de hogy Rákay Fülöp Kálmán producer urat, időjóst és digitális polgári porondmestert egy esetleges bocsánatkérés aligha fogja kihúzni abból a slamasztikából, amibe […]
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna.
Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.