Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A hazát kell szolgálni, nincs mese

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ezúttal Orbán Balázsnak jutott az a szerep, hogy nagyon okosakat mondjon a nagy nyilvánosság előtt. Történt ugyanis, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen oklevélátadó ünnepség volt, ahol is egy pár bátorító szó keretében adták át a fontos okmányokat az ott végzett diákoknak. Az okításból kiderült, hogy Magyarország csak akkor lehet sikeres, ha erős felhatalmazással bíró kormánya van, vagyis akkor, ha biztosított a Fidesz kétharmad. Megemlékezett arról is, hogy a globalizáció eredményeként gyökértelen társadalmak alakulnak ki, akik már nem éreznek szolidaritást saját népükkel sem. Ezért hát arra kérte a most végzett hallgatókat, hogy tapasztalják meg ezt a világot is, de aztán térjenek haza, hiszen Magyarország állampolgárai, és minden tettükkel a hazát kell szolgálniuk. Lássuk a teljes beszámolót:

Akik a haza, a magyar állam támogatására szerződnek, minden támogatást megérdemelnek – hangoztatta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Karának szombati, budapesti oklevélátadó ünnepségén.

Orbán Balázs kiemelte, hogy a multipoláris világrendben egy olyan ország, mint Magyarország csak akkor lehet sikeres, ha erős felhatalmazással bíró kormánnyal, világos stratégiával és támogató állammal rendelkezik.

A közigazgatás által felhalmozott szakmai tudás, elhivatottság érték, amit a népképviselet bizalmát elnyert kormány támogatására kell fordítani, mert ez az ország érdeke – mutatott rá a politikus. Emlékeztetett arra, hogy a magyar állam a Kárpát-medence legősibb társadalmi képződménye, amely több mint ezer éve a biztonságot és a jobb élet feltételeit igyekszik megteremteni valamennyi lakosa számára, továbbá képviseli az itt élők céljait az európai kontinensen és szerte a világban. Küldetésünk tehát ugyanaz, mint Szent István, Mátyás király vagy Tisza Kálmán miniszterelnök korában – szögezte le az államtitkár.

Megfogalmazása szerint a most végző hallgatók olyan diplomát szereztek, ami a Kárpát-medencén túli világ megismerésére is képesít. Ezzel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy a globalizáció nyomán egy olyan új nemzetközi társadalmi osztály alakult ki, amely elveszítette a gyökereit, bárhol élhet a világon kötelék és hagyomány nélkül. Ennek a társadalmi osztálynak a tagjai semmilyen szolidaritást nem éreznek azokkal, akikkel közös a történelmük, nyelvük, kultúrájuk – tette hozzá. Ők minden ország állampolgárai, ám ezek a fiatalok valójában nem minden ország, hanem seholország állampolgárai. Aki mindenhol otthon érzi magát, az sehol nincs otthon a világban – fogalmazott.

Orbán Balázs ezért azt kérte a most végzett hallgatóktól, hogy járják be a világot, tanulják meg, hogy miként működik a XXI. század globalizált közege, ám sose feledjék, hogy Magyarország állampolgárai, és minden tettükkel a hazát kell szolgálniuk.

Koltay András, az egyetem rektora hangsúlyozta: hisznek abban, hogy Európa jövőjének a nemzetállamok szoros együttműködése a záloga. A magyarság pedig színesíti Európát, és hozzáad a kontinens értékeihez.Mindez azt jelenti, hogy egység a sokféleségben, illetve integráció és önállóság egymás mellett kell hogy létezzen – vélekedett. Az egyetem feladata ennek tudatosítása, az, hogy öntudatos, vitaképes, magyar és egyben európai polgárokat, szakembereket képezzen – mondta Koltay András. – MTI

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.