December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Nem hallják a vészcsengőt, mert a fülük is pénzzel van bedugaszolva

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek. Jól zárják be az ajtót, nehogy kilopják a szemüket.

„Egyértelmű, hogy nyomják a bevándorlást, mint süket a csengőt, és azt a politikát akarják tovább folytatni, és ez alá rendelnek mindent, már meg sem várják az emberek döntését.”

Ejha, Szilárd úr, milyen szépen fejezi ki magát arról, hogy kampány van. Itthon is meg Európában is. Megsértődött megint, mert az Európa Tanács azt találta ki friss jelentésében, hogy az emberi jogok magyarországi megsértése negatívan hat a jogállamiságra. Persze ez nem így van Németh szerint. Hanem a bevándorláspárti politikusok féltik a pozíciójukat, és folyamatosan azon dolgoznak, hogy migránsokkal árasszák el Európát, így nem meglepő, hogy olyan jelentés született, ami szerint Magyarország folyamatosan megsérti az emberi jogokat.

Hogy nem unják még saját magukat! Legalább egyszer olvasnék tőlük valami eredeti gondolatot, de nem. Vagy csak szajkóznak, vagy olyan ostobaságokat beszélnek, hogy a nem lévő magyar krumpli is megáll a növésben (azért nincs). Az a helyzet, hogy van még igen találó közmondásunk; echte magyar, és ez az echte magyar Némethre ül.

„Ha néma volna, akkor is hazudna.”

Mi újság van Csepelen, hadügyhelyettes úr? Szórják a pénzt? Elégedett a fideszes vezetésű csepeli önkormányzat a Csepeli Városkép Kft. teljesítményével, a képviselőtestület Borbély Lénárd polgármester előterjesztésére nemrég az éves alapbére 50 százalékát kitevő prémiumot szavazott meg Vida Istvánnak, a kft. ügyvezetőjének. Ez a Vida havi bruttó 850 ezret keres, akkor szép közpénz summát tesz zsebre jutalomként. Mert k*urva jól dolgozott:

A 2018-as futball-világbajnokság idején jól működtette a csepeli szurkolói arénát (azt meg hogyan kell, tisztelettel);

a Családok Éve programok keretében három alkalommal is rendezett családi hajókirándulást, valamint 1800 nyugdíjast is meghajóztattak.

Hogy bele nem szakadt! Ennyi pénzért mi a sokszorosát is elvégezzük. Komoly munkával, nem ilyen csip-csup vacakokkal, csak nekünk nincsen Borbélyunk. Álljunk meg egy szóra! A szintén Vida irányítása alá tartozó, önkormányzati fenntartású Csepeli Hírmondó miatt tavaly 1,3 millió forint összegű bírságot kellett fizetnie a fenntartónak. A büntetést a Kúria rótta ki az országgyűlési választások idején. A lap erősen túltolta Németh Szilárd és a Fidesz népszerűsítését. Aztán se nem lett polgármester, se nem választották meg országgyűlési képviselőnek, csak listáról nyomták be a parlamentbe Szilárd urat.

Főzőrovatot – fő-ző-ro-va-tot – kapott a Fidesz-lapban. Mi mást? Ez pontosan illik politikai munkájához, illetve pontosan, inkább keverné a fakanalat, mint a Fidesz-szart. Talán nem lenne olyan büdös. Természetesen az ellenzéknek egy bötűnyi helyet sem adtak. A kéthetente minden kerületi postaládába bedobott lap 2018-ban 40,7 millió forintjába került az önkormányzatnak. Azaz, az adófizetőknek. Fölzabálják nem csak a fő-fő szakácsmester kajáját, hanem a jövőnket is.

Az ellenzéki politikusok az EP-választás előtti hetekben sem tudtak bekerülni a helyi, kiskirályi lapba. A Fővárosi Választási Bizottság ezért idén is elmarasztalta a Csepeli Hírmondót, és 149 ezer forint bírságot szabott ki rá. A pénzbüntetést végül az NVB-nek köszönhetően megúszták, mert a politikai kiegyensúlyozatlanság mögött nem találtak szerkesztői szándékosságot. Akkor ezért kellett volna kupán vágni őket, mert véletlenül nem lehet lapot szerkeszteni. Hülyék gyülekezete, de jól fizetik őket.

Sőt, Szilárd úr arról miért nem ír, hogy a Vida-cégen keresztül finanszírozták Németh Szilárd kampánybuliját is 2018-ban. Egy rendezvényen Németh arcképével felcímkézett ingyen sört osztogattak. Remélem, habzott. Mármint Szilárd úr szája. Tíz évvel ezelőtt ez a milliókkal kibélelt Vida István a szocialista vezetésű csepeli önkormányzat által támogatott helyi tévé főszerkesztője volt. Szilárd úr akkor úgy forgott kínjában, mint a turmixgép, mert közpénzen segítik a szocialisták adatbázis-építését.

Szép kis banda ez is, így aztán nem dumáljon Szilárd úr, mert az Európa Tanács éppen a korrupció, a mindent lopás ellen emeli fel hangját. De ezeknek nyomhatják a vészcsengőt, az vagy ki van kapcsolva, vagy a fülüket is pénzérmékkel dugaszolják be. Az a helyzet, hogy Szilárd úr csengős tréfája röhejesen szánalmas lett, tudok ennél ütősebb szólásokat, és még igaz is rá, rájuk.

„Szemed előtt meglop”

„Akár lopjon, akár a zsákot tartsa, egy tolvajság.”

„Ellopná az Isten palástját is.”

Lopásügyileg egy ártatlan magyar nyuszika delegáció elment Brüsszelbe lealkudni az uniós támogatás megvonásokat. Az Európai Bizottság „halmazati büntetést” helyezett kilátásba, mert különböző vizsgálatok rendre ugyanarra az eredményre jutnak: az uniós forrásból támogatott projektek közbeszerzéseinél sok a szabálytalanság, és az ellenőrzés sem működik megfelelően, így alig akadályozza valami a korrupciót.

Jelentem, ezeket nem Józsi bácsi, Mariska néni lopta el onnan a faluvégről. Hogyan jutottak volna hozzá például a Helikon Kastélymúzeum felújításához, vagy több Közgép tender-győzelemhez. Józsi bácsik, Mariska nénik csak annyit érnek a hatalomnak, mint amennyiük van. A 2014-ben vizsgált, nagy értékű közbeszerzéseknél például minden harmadik-negyedik eljárásban találtak súlyos szabálytalanságot. A 2015 és 2017 között 29 eljárást vizsgált az Európai Bizottság, és 24 projektben találtak hiányosságokat, az arány tehát tovább romlott. Fertőzött az egész Orbán-rendszer, a lopó vírusokat ők tenyésztették ki, maguknak építették ki a maffiahálózatot. Meglovasított Magyar Köztársaság lettünk. Se pénz, se köztársaság.

– Mennyi?

– 4000 milliárd.

– Mennyi?

– Annyi.

– Nem lehetne kevesebb?

– Mennyi?

– Tíz százalék, avagy 400 milliárd.

– Miért pont annyi?

– Mert büntetésre, közpénzből, a magyar embereket nem lehet ennél jobban megterhelni.

Nos, NER-birkák! A NER-nyuszikák – amúgy demokratikus, kereszténydemokrata népbarátok – kiharcolják a legkedvezőbb feltételeket is. Csak úgy mondom, ez pontosan

1 333 333 333 kg kenyér ára

40 000 lakás ára/10 ooo ooo Ft

66 666 666 gyermekcipő ára/6 000 Ft

Fizessék ki azok, akik ellopták a pénzünket! Első menetben…

Az önök véleménye.

Biztos vagyok benne, hogy a tengerentúl is vannak olvasói a Szalonnanak, és eljut a megfelelő emberhez, csak ugye ők se az a “sietős “ nép .., de jobb későn , mint soha .., (Krisztina)

Engem ugyan nem sértett meg Cohen, mi több, minden általa leírttal egyetértek. Valószínűleg tájékozottabb az ottani és itteni ügyekben, mint Desikerült Zoltán. Viszont ez az iszanyat alpariság messze hangzik, ez aztán elviszi hírünket a világba. (agador)

Nagy az esélye annak, hogy ezen a 10%-os EU-s büntin még kerestek is a srácok, tekintettel arra, hogy ennek a mértéke nem éri el a „alkotmányos költség” mértékét, ami minimum 20% volt…kezdetben, még Kósa „Mr. 20%” Lajos keresztelője idején. Persze azóta „fejlődött” a rendszer… (Gábor)

Ezek szerint én nem vagyok jó érzésű magyar ember, mert engem nem a Sargentini jelentés tárgyalásán kiosztott orbán ellenes szöveg sértett meg, hanem a zorbán és bandája ténykedése.De a hites vezető véleményét magasról leszarom. Egy átlagos gazda kevesebbet kap egymilliónál évente, viszont az Erdélyi magyaroknak 15 millió forintot akar adni a kormány, fejlesztésre. csányiról, meg mészarosról már nem is beszélve. (Transzporter)

„Ezek a pénzek ugyanis mindentől függetlenül megérkeznek, ezért nem kényszerítik a gazdákat arra, hogy minél jobb terméshozamot érjenek el.”Nem is az volt a céljuk, hanem pont az ellenkezője. A túltermelést akarták a rendszer bevezetésével csökkenteni, úgy, a vidékről ne tóduljanak a városokba az emberek és maradjon a vidék kultúrállapotban. Ezt elérték, ma már feltételei vannak a 70000/ha-nak. Ha ezeket nem teljesítik, akkor kb csak 45000 Ft/ha jár. (Erzsébet)

De a legnagyobb baj, hogy ezt maga a vidéki, földművelésböl vagy mezögazdasàgból élök nem tudjàk. Söt, ök a legnagyobb FIDESz tàmogatók és szavazók, söt az ö gyerekeik (30-40 évesek) , akik màr làtjàk a szüleik traumàjàt, de mind az hiszi azért történt ez, mert csatlakozott Magyarorszàg az EU-hoz. Hogy a spanyol csupaszbarackot veszi a nép, nem a magyar őszit, meg a holland paprikàt, nem a TV-t. És mivel „agyurcsàny”csatlakozott az EU-hoz, ö a hibàs. Orbàn meg „veszekszik”az EU-val, ezért jógyerek. Màst nem tud a valós mezögazdasàgról ez a több 100 000 vidéki, falusi. Csak mennek szavazni keserűen. (Georgie)

Az is rajta van az aláírás gyűjtő íven, hogy a csökkentés miatt ki nem fizetett támogatást a migráncsoknak akarja adni a Brüsszel. Amúgy meg szinte mindenki alá írta aki területalapú támogatást vesz fel. Na nem azért mert mindenki elhiszi a hazudozásaikat, hanem azért, mert ugyan azt nem írták oda, viszont mindenki ismeri a bandát annyira, hogy valószínűsíti, összevetik az íven szereplő neveket meg az igénylők neveit és eséllyel fogják keseríteni azok életét akik nem üvöltenek együtt a falkával. (uszo)

Az agymosás, a népbutítás elérte célját. Ami a rendszerváltás óta folyik ebben az országban. Mert a vezér tudja, hogy csak a buta embereken lehet uralkodni. (Márti)

És az ilyen fideszes brancsok (+ a rokonság) uralják le az egész országot. Gazemberség az egyik oldalon, szellemi nihilizmus a másikon. Nem mondom…fasza…ám úgy tűnik, ez kell a magyarnak. (Tamas)

Az én gyerekkoromban, régen volt szinte minden iskolásgyerek olvasta a Rokonokat, és meg is értettük. Ma nem minden iskolásgyerek tanul meg olvasni egyáltalán! És ha tud kicsit böngészni, legfeljebb az országot beborító egyenujság kerül elé! Addig viszont nem is értik, mi az egy kilóméter (hű! Az nagyon hosszú!) mennyi is az a 70 millió? Fogalmuk sincs. Azt fogják tudni, hogy szavazáskor krumplit esetleg lisztet is kapnak és megmutatják hová kell tenni az x-et. Ennyi! (Ágnes)

Már csak az ukránoknál kellene lezárni a határt, hiszen ott nincs kettős állampolgárság, nem kötelességük átengedni az ukrán állampolgárokat a magyarországi szavazásra. Részükről ez jó válasz lenne arra, hogy Magyarország megakadályozza az ukránok NATO csatlakozását. (Transzporter)

„A nyugdíjasok felélik a jövőnket, a nyugdíjasokat ezért agyaba kell döngölni” – Orbán Viktor 1990 (Benedek)

Így írtunk mi.

Még a végén kiderülne, hogy a bevándorlás helyett a Fideszt kéne sürgősen megállítani

Mi lesz, amikor lehull a lepel?

Nehéz ügy

A képviselő, az elnök, a polgármester, a tűzoltó és a pap

Kiskereskedés – egyelőre

Pénzért cserébe bármit

Kóros tudathasadás

Vízió

Emlék

Ilyenek ők…

Gőzmozdony, az

A nap kommentje:

A szülővárosomban most működő 2 ipari üzem kivételével az emberek többsége mindig is mezőgazdaságból élt – vagy főállásban, vagy munka mellett. Az egyikük tavaly nagy örömmel mesélte, hogy ismerős ismerősén keresztül szereztek egy szuper traktort. Ami csak 30 éves és van hozzá alkatrész. Arrafelé tipikusan 1-2 hektáron gazdálkodnak, a támogatást a helyi nagybirtokos viszi mindenestül, akinek fölkopik az álla, mehet hozzá éhbérért bejelentetlen napszámba, porig alázva. Tragédia, amit a mezőgazdasággal (is) tettek. A fejlesztési pénzek soha nem jutottak el azokhoz, akik a belüket is kidolgozzák a földeken, állatok körül. (Madárlátta)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.