Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


A képviselő, az elnök, a polgármester, a tűzoltó és a pap

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nem, nem ez nem egy Tarantino film címe, hanem egy olyan csoport (gondosan, fegyelmezett sorba állítva egy nemzetiszínű szalag mögé), akik éppen átadnak egy kerékpárutat Lentiben. A képen szerepel még két, profinak tűnő bringás is, akik közül az egyik alkalomhoz illő piros, fehér, zöld versenymezt visel. A bicikliút hossza 1084 méter (igen ennyi, nem írtam el), melyet 70 millió forintért dobtak össze.

Hm… Először csak ülök és nézek meredten, aztán elkezdek a hír forrása után nyomozni, hogy hátha kiderül, hogy a Kétfarkúak állnak mögötte és nevetünk majd egy nagyot. De nem. Nem nevetünk. Ez itt a valóság. Azok az emberek tényleg elmentek, tényleg felsorakoztak, tényleg mosolyognak és a pap tényleg megáldja az egy kilométeres utat (vagy valami olyasmi mozdulatot tesz a fotón).

Drága feleim, hát itt élünk! Abban az országban, ahol egy kilométer kerékpárutat 70 millióért mérnek és ezt még meg is ünneplik „nagy és köztiszteletben álló, vezető” emberek. Beállnak, bemosolyognak, pózolnak, vágnak és áldanak. Egy országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés elnöke, a polgármester, egy tűzoltó ezredes és egy pap. A fideszes polgármester és a slepp, valamint a pap teljesen érthető. Nincs kérdésem, de vajon a tűzoltó, hogy kerül oda? Az agyonnyúzott, üveggolyókért dolgoztatott, időnként a megfelelő védőfelszereléssel sem rendelkező tűzoltók közül hogy állhat ott egy ezredes? Miért nem mondja azt, hogy „Hahó, mi folyik itt? 70 millió/kilométer? A tűzoltók pedig plüssmacit és alumínium tányért kapnak tűzoltónapra? Ehhez adjam az arcom, aztán menjek vissza közéjük? Hát, nem! Avasson a Fidesz egyedül lajtoskocsit, ovis mosdót, ajtót, vagy amit éppen talál! ”

Aztán elképzelem, ahogy ezt a hírt meglátják, vagy hallják a kormánypárti emberek. Próbálom elképzelni inkább, de nem tudom. Képtelenség, hogy ne azt gondolják, amit én! Képtelenség, hogy ne lássák ezt! Képtelenség, hogy ne fogják fel azt a számot, és azt a sort ott a szalag mögött. Képtelenség. Sokadik képtelenség, viszont ha így van, akkor ne törjük magunkat, hogy elmagyarázzuk, mi történik éppen Ausztriában.

Nem elvárható, hogy összefüggéseket átlássanak az emberek. Nem érdemes abban reménykedni, hogy megértik a független portálok, újságírók oknyomozó cikkeit, filmeit például a magyar oligarchákról, a budapesti parkolási maffiáról, vagy a kamupártokról. Hosszú, bonyolult írásokat, filmeket, amikben sok tény, szám, adat szerepel, ha ez a tízsoros hír sem megy át és nem csapja ki a még józanul gondolkodni tudó embereknél a biztosítékot, akkor ne legyen illúziónk, hogy a lakosságot bármilyen gazdasági, politikai, emberjogi, probléma összezavarja és kimozdítja majd a jelen állapotból. Miután úgy fest, hogy ő maga a legnagyobb társadalmi probléma.

rb

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.