December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Mi lesz, amikor lehull a lepel?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Miközben a magyar kormány és a kormányzás haszonélvezői továbbra is szeretik szapulni az EU-t, ismételten csak kiderült, hogy vagyonuk egy igen nagy részét annak köszönhetik. Az RTL Klub híradójából ugyanis kiderült, hogy 2004-es uniós csatlakozásunk óta a magyar mezőgazdaság 7000 milliárd forint támogatást kapott, amely emberek ezreit tette gazdaggá. A támogatások hatására olyanok is földeket szereztek maguknak, akiknek egyébként semmi közük a mezőgazdasághoz, azonban látva az összegeket, amelyekhez hozzájuthatnak, egyik napról a másikra földtulajdonosokká váltak. A területalapú támogatások – amelyek esetében minden hektár után 70 000 forintot kapnak a gazdák – kedvező helyzetbe hozták a mezőgazdaságban dolgozókat. A támogatások a vetés és aratás mennyiségétől függetlenül megérkeznek, így ez sokak számára lényegében egy bomba üzlet.

Elég csak megnézni a támogatási listát vezető Csányi Sándort  – és a hozzá idővel felzárkózó Mészáros Lőrincet -, aki csak tavaly 4 milliárd forintnak örülhetett. Nem meglepő tehát, hogy többen is kihasználják a rendszert, amely már évek óta rosszul működik. Ezek a pénzek ugyanis mindentől függetlenül megérkeznek, ezért nem kényszerítik a gazdákat arra, hogy minél jobb terméshozamot érjenek el. Hasonlóan a hazai futballhoz, ahol milliós havi fizetésekkel szerencsétlenkednek a hazai játékosok az NB1-ben, amelynek színvonala az elmúlt években csak romlott, pedig már korábban sem volt sehol. Azzal, hogy gyakorlatilag ingyen pénzzel dobják meg a hazai termelőket, a mezőgazdaság színvonalát rombolják, még ha ennek ellenkezője is lehetett a cél.

A híradónak nyilatkozó Raskó György agrárközgazdsáz számításai szerint a magyar mezőgazdaságban ma a megtermelt jövedelem körülbelül 80 százaléka uniós támogatási pénz. Magyarul: ingyen pénz érkezik, amelyre lecsaptak a kormányközeli szereplők. A szintén a híradónak nyilatkozó Léderer Sándor, a K-Monitor irodavezetője szerint a támogatási összegek háromnegyede nagyjából a felső 10 százaléknál landol. Ezek az emberek tehát az elmúlt években – a kormány segítségével – több száz milliárd forint EU-s pénzre tehették rá a kezüket, amely pénz nem a mezőgazdaság fejlesztésére ment, hanem leginkább saját meggazdagodásukra.

Ez persze nem újdonság, hiszen a támogatási rendszer bevezetését követően is szinte egyértelmű volt, hogy mi lesz egy ilyen mértékű támogatás eredménye. Mint ahogy az országba érkező fejlesztési pénzek nagy része, úgy ez is a gazdaság javítása és fejlesztése helyett egy bizonyos felső kör gazdagságát alapozta meg, amellett, hogy idővel lélegeztetőgépre tette a magyar mezőgazdaságot. Gondoljunk bele, ha a magyar mezőgazdaságban ma megtermelt jövedelem 80%-a uniós támogatási pénz, akkor annak megszűnésével, vagy csökkenésével milyen komoly gondokkal szembesülhetünk. Kiderül, hogy mekkora is a hazai agrárszektor valós teljesítménye és mire képes az EU segítsége nélkül.

Ugyanez igaz egyébként az ország gazdaságára is, amely a kormány szerint – ez kivételesen a valóságban is igaz – európai mértékkel mérve rohamosan fejlődik, azonban ha ebbe nem vesszük bele az EU-s támogatásokat és az abból adódó gazdasági folyamatok által megtermelt nyereséget, már mindjárt máshogy fest a kép. Márpedig az agrártámogatások rendszerét előbb-utóbb meg fogják változtatni, hiszen szembetűnő annak számos hátránya, amelyből az egyik, talán legsúlyosabb probléma a túltermelés. Ennek következtében a támogatások mértéke vélhetően mérséklődni fog, amely fel fogja fedni a valóságot.

Az uniós pénzekből is nagy hasznot húzó Csányit és Mészárost természetesen ez nem fogja komoly bajba sodorni, hisz majd találnak más olyan területeket, amelyek továbbra is hasznot termelnek a számukra. Anélkül, hogy komoly befeketetéseket lennének kénytelenek véghezvinni. A magyar mezőgazdaság azonban vélhetően komoly gondba fog kerülni, a fejlesztésre szánt pénzek nagy része ugyanis nem azokhoz jutott el, akik életét valóban a földek megművelése jelenti. Azok a gazdák, akik generációk óta földműveléssel foglalkoztak pár tíz millióval kellett hogy beérjék – már ha nem vették el előlük ezt a lehetőséget és fosztották meg őket földjeiktől, hogy azok haverokhoz és rokonokhoz kerüljenek -, ami nem elegendő ahhoz, hogy a támogatások megcsappanását követően gond nélkül folytassák ott, ahol abbahagyták.

A támogatási rendszeren változtatni kell, és változtatni is fognak. A kérdés már csak az, hogy ennek milyen valós hatásai lesznek a magyar mezőgazdaságra és annak több ezer munkavállalójára, akiknek életét a termőföld jelenti?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.