December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Mi a jó isten az, hogy egészséges nemzettudat?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép jó estét mindenkinek! Noha még javában tart a nyári szünet, mégis igen sok döntés születik gyermekeink jövőjével kapcsolatban. Persze itt nem érdemes semmi jóra, esetleg logikus döntésre gondolni. Nem vesszük át a finn oktatási rendszert és nem csökkentjük a tanulók óráinak számát sem, hisz szükség van minden hittan és etika órára, anélkül ugyanis a gyerekek nem tudnák, mik is az ő keresztény gyökereik. A kormánynak – mint az már köztudottá vált az elmúlt napokban – az a nagyszerű gondolata támadt, hogy már nem csak az iskolás, hanem az óvodás korú fiataloknál is agymosást hajt végre. Orbánék szerint ugyanis hazaszeretetre kell nevelni gyermekeinket – a kormány, vagyis inkább Orbán Viktor parancsára – ugyanis maguktól, esetleg a családjuktól kapott információk alapján nem képesek a hazaszeretet érzésére.

A terv pedig olyan gyorsan halad, hogy már meg is kezdték az ehhez szükséges kisfilmek előkészítését, hogy minél hamarabb megkezdődhessen a nemzeti agymosás. A kormány célja – elmondásuk szerint – az egészséges nemzettudat kialakítása. Egyrészt mégis mi a jó isten az, hogy egészséges nemzettudat? Másfelől mennyire lehet valami egészséges, amit állami szintén határoznak meg? Hasonló „nemzettudat” építésére volt már példa máshol, annak nem lett jó vége.

Emlékszünk még a Fidesz géniuszának, Kósa Lajosnak azon nagyszerű gondolatára, mely szerint a nyugdíjas korú egyéneket vissza kellene vezetni a munka világába, méghozzá szövetkezetek formájában? Hát az a terv sajnos hatalmas bukás volt, akár elismeri ezt a kormány, akár nem. Novák Katalin azonban nem csügged, ő is előállt egy nagyszerű ötlettel, miszerint „kismama szövetkezeteket” kellene létrehozni, ahol nevével ellentétben nem terhes nőknek, hanem fiatal anyáknak adnának lehetőséget arra, hogy újra bekapcsolódjanak a munkaerő piacba. Vagy hová. A frenetikusan zseniális ötlet szerint heti 1-1 napra, vagy akár többször félnapra vállalhatnának munkát. A kormány tehát ebben látja a megoldást arra, hogy a nők gyermekük születése után újra munkába állhassanak.

Hogy ez mennyire fog működni, azt majd az idő megmondja, mindenesetre sok reményt nem fűznék a dologhoz. Ahhoz ugyanis, hogy ezek a nők újra munkába állhassanak, nem heti 1 nap munka szükséges, hanem az, hogy a hazai munkahelyek és azok vezetése elfogadja végre, a nők bizony néha szülni szoktak. A skandináv országokban – sok más dologgal egyetemben – erre már rájöttek, így az ottani anyukák érdekes módon gond nélkül képesek visszatérni sokszor egykori munkahelyükre is, pedig ott nincsenek „kismama szövetkezetek” sem. Arra még nem gondolt a nagyszerű kormányunk, hogy mondjuk versenyképes fizetéseket ajánljanak azoknak a szakembereknek, akik sokszor azért nem vállalnak el egy-egy munkát, mert Szlovákiában, de talán még Romániában is többet keresnek ugyanazzal a munkával? Idióta szövetkezetek helyett tehát lehetne versenyképes fizetéseket is ajánlani, bár ezt idehaza elképzelni sem tudom.

A nap folyamán a rendőrség megkezdte 500 ember – az Együtt XII. kerületi ajánlólistáján szerepelő szavazóinak – kihallgatását. A rendőrségi akció során több embert is órákon keresztül kérdeztek arról, hogy tavasszal valóban adtak-e ajánlást a helyi jelöltnek, mivel több esetben is felmerült, hogy visszaéltek szavazók adataival. Hogy ez a valóságban is így volt-e, azt remélhetőleg a rendőrség ki fogja deríteni, amennyiben ez érdekükben áll persze. A kérdés már csak az, hogy mi van azokkal a kamupártokkal, amelyek több száz millió forinttal károsították meg az adófizetőket és több esetben bizonyítottan éltek vissza szavazók tucatjainak adataival? Mi van a választási csalás-gyanús esetek tömkelegével,  amelyek minimum megkérdőjelezik a Fidesz kétharmadát? Esetleg azt is érdemes lenne megtudni, hogy a határon túli szavazatok ügyében hány esetben történt választási csalás és az milyen mértékben befolyásolta a kormánypárt szavazatainak számát.

A választásokat követően – noha a kormánykommunikáció nem változott nagymértékben – a migránsokat démonizáló plakátok eltűntek az utcákról. Gondolhattuk tehát, hogy a riogatásnak vége van. Ez azonban messze nincs így, hiszen hamarosan európai parlamenti választások következnek, ahol a Fidesz ismét számít az ország falvaiban és városaiban rettegőkre. Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója az MTI-nek elárulta, mi lesz a jövő évi választás kampányának legfontosabb témája, és ez nem más, mint az ellenőrizetlen tömeges bevándorlás és annak hatása. Magyarán MIGRÁNSOK. Azt még nem tudni, hogy Soros is képbe fog-e kerülni, de biztosan kiderül idővel. Az, hogy ez az újabb uszító kampány az adófizetőknek hány milliárd forintba fog kerülni, még szintén nem tisztázott. Egy biztos, a Fidesznek továbbra sincs sem programja, sem valós üzenete, ez azonban eddig sem gátolta meg őket abban, hogy közel 3 millió magyar támogatását megszerezzék.

Maradt még egy örömhír így a nap végére. Aki esetleg hiányolta volna, hogy az elmúlt hetekben, de talán már hónapokban is nem épült új stadion idehaza, azok most végre fellélegezhetnek. Kisvárdán ugyanis elkészült a kezdetben 120 milliósnak tervezett, időközben pedig 2,49 milliárd forintosra drágult csodastadion, amely a 16 ezres város ékszerdoboza lehet ezentúl. Az, hogy erre szüksége volt a városnak, természetesen nem kérdéses. Reméljük, a kisvasút is hamarosan megépül!

Lássuk mai cikkeinket:

Fertőző és visszafordíthatatlan

Heller Ágnes gatyájához nincs közünk, Orbán Viktoréhoz viszont van

Ők fél szavakból is megértik egymást

Ha a NER-ben dagonyázó, önámító életük nem is számít, de a gyerekeik sem számítanak?

A Magyar Kórházszövetség reagálása, az ÁSZ által vizionált anarchiára

Tobzódnak a fideszes liba libánszkik

Tállai Andrást elfoglalták a migránsok

Azért gondoltam, hogy szólok, ennyi volt 

A magyar tanítókhoz

Hosszú szoknyát tessék felvenni, nehogy kivillanjon a piros bugyogó

A nap kommentje pedig Joé:

Bandikának még nem jutott a 2rule- ból még mindíg a toprongyot hordja !

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.