November 18,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Szépen dagad a diktatúra

Szép jó estét mindenkinek! Orbán Viktornak úgy tűnik már nincs gondja a kövér rendőrökkel, csak azokkal, akiken tetoválás van. Ez ugyanis minden bizonnyal nemzetellenes, ennek pedig nincs helye a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tisztavató ünnepségén. Ezt úgy tudhatta meg a nagyérdemű, hogy Orbán Viktor mikrofonja bekapcsolva maradt, igy a TV kamerák rögzithették a következő mondatokat nemzetünk vezetőjétől:

(…)egy tetovált volt. Mindegy, én csak egyet láttam, egy tetovált volt. De a többi rendben volt.

Hogy mégis egy tetoválás milyen formán zavar egy rendőrt, vagy katonát a munkavégzésben, azt nem tudni. De hát ha valami nem tetszik Viktorunknak, akkor az bizony nem tetszik. Az még kérdés, hogy mi módon fogják megregulázni a renitens rendőrt/katonát.

Történt azonban az egyetemmel kapcsolatban egy másik, talán kissé fajsúlyosabb eset is. A jövőhéten ugyanis a parlamentben napirendre kerül az a módosító javaslat, amelynek értelmében Gulyás Gergelyt tennék meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyszemélyes urának. Jelen pillanatban a több minisztérium közös felügyelete alá tartozó Fenntartói Testület az intézmény fenntartója. Ez azonban Gulyásék szerint lassúvá és körülményessé teszi az egyetem működtetését, ezen pedig változtatni kell.

A modern közigazgatás és a minőségi oktatás megteremtése érdekében indokolt, hogy az egyértelmű felelősség és az irányítás a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez kerüljön – írta Gulyás és Dunai Mónika.

Ez pedig nem jelent mást, mint a hatalom egy kézben való összpontosítását, mely a Fidesz módszere immár évek óta. Színházak és egyetemek vezetőit cserélték ki saját, párthű katonáikkal, hogy így minden döntés az övék lehessen. A törvénymódosítás szokás szerint a Fideszen múlik, így ha Orbán – előzetesen már biztosan megbeszélték – igent mond Gulyás új pozíciójára, úgy ezek után már biztosan nem lesz több tetovált, esetleg túlsúlyos diákja a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek. Vajon van még olyan intézmény az országban, ami nem került a Fidesz kezébe?

Az egyházmegye továbbra is hallgat a tatabányai hittantanár ügyében, aki több diákját is molesztálta. A Bors információi szerint korábban szemérem elleni erőszak minősített eset miatt több mint 7 év börtönbüntetésre ítélt férfi az egyházmegye képviseletében érkezett a tatabányai iskolába, hogy hitre oktassa a gyermekeket. Hogy ez mégis miként fordulhatott elő, az eddig nem tisztázott, vagyis hogy egy szexuális bűnöző mégis hogy kerülhetett gyermekek közelébe.

Az egyházmegye nem válaszol a feltett kérdésekre egészen addig, ameddig nem tájékoztatják őket hivatalosan az ügyről. Vagyis jelen pillanatban nem kívánnak válaszolni arra, hogy tudtak-e arról, hogy egy szexuális bűnözőt küldtek egy általános iskolába, akinek feladata a tanulók hitre való oktatása lett volna. Arra sem válaszolnak, hogy ha nem tudtak a korábbi 7 éves börtönbüntetésről, akkor miért nem tudtak róla. Ezek után – meg a korábbi, világszinten is több száz molesztálási ügy után – elég nehéz lesz megbízni az egyházmegyékben, illetve abban, hogy gyermekeink biztonságban vannak az egyház papjainak gondozásában. Ez vajon belefér a kereszténydemokráciába, Viktor?

A frissen kinevezett kultúráért felelős államtitkár, Fekete Péter a Beol.hu-nak adott interjújában beszámolt róla, hogy elkészítette az ország kulturális térképét, hogy kiderítse hol vannak a foltok, ahova a kultúra nem, vagy csak alig jut el. Hogy Fidesz-kultúráról beszélt-e vagy pedig valós kulturális értékekről, az még kérdéses, a térkép közlését követően valószínűleg okosabbak leszünk. Amennyiben Pécs helyén nem egy hatalmas fekete lyuk lesz, úgy fideszes kultúráról van szó. Fekete Péter a következő gondolattal zárta a beszélgetést:

Azt gondoltam, hogy igazgatóként, művészeti menedzserként egy-egy munkanapomba 18-19 óránál több teendő nem fér bele, de most már látom, hogy az államapparátuson ennél is nagyobb terhelés van. 

Folyik tehát a munka, de ezzel még csak megközelíteni sikerült az ország Lőrincét, aki akár napi 20 órát is dolgozott azért, hogy elérje azt, aminek ma a birtokosa. Mi szurkolunk, kedves Péter.

Napközben az is kiderült, hogy a Jobbik bizony nem úszta meg az ÁSZ büntetését annak ellenére sem, hogy gond nélkül a Fidesz mellé állt, amikor az alkotmány-módosításokról volt szó a parlamentben. Nem volt gondja sem a hajléktalanság betiltásával, sem a gyülekezési jog megnyirbálásával. Júliustól így hát a Jobbik nem kap egy forintot sem a Magyar Államkincstártól – tehát közpénzt – egészen addig, ameddig az ÁSZ 331,6 milliós büntetését le nem vonták. Nehéz hónapok állnak így a megújult Jobbik előtt.

Lássuk mai cikkeinket:

A költő egy picit keveri a szezont a fa….zonnal

Szemforgató ostobák

Pedig úgy volt, hogy rohadjak meg, ha fociról irok

A Fidesz valahogy kimaradt

Két Carmen

Mossunk kezet, értem…

Csak ennyi

A nap kommentje Andreáé, aki Németh Szilárd nemzeti zabálásához kommentelt:

Amikor belenéztem volna a videóba, lefagyott a telefonom. Először azt hittem, meghibásosott, majd rájöttem, hogy talán van a telómon víruskereső, és felismerhette.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.