Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Pedig úgy volt, hogy rohadjak meg, ha fociról írok

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Pedig úgy volt, hogy rohadjak meg, ha fociról írok. Legalábbis ameddig véget nem ér az oroszországi futball vébé. De olyan szorgosan lapátolják az esemény körül a politikai fekáliát – a sporthoz hasonlóan – mindenhez is értő fideszes szolgák szorgos kontingensei, hogy meggondoltam magam. A trágya előállításának apropója természetesen a címvédő Németországgal kapcsolatos, amely csapat története során először már a csoportkörben kiesett a buliból. Úgy, hogy ráadásul csoportutolsóként végzett.

Onnan, hogy Löw felköpött és aláállt – a világbajnok németek hazakullognak, a felszopásügyi különítmény eljutott odáig, hogy arra szólította nyájas közönségét: Szórakozzunk együtt a németek kiesésén! Náluk ez a menő: a lesajnálás, fikázás, káröröm. Hát végül is kinek van erkölcsi alapja mások teljesítményén, sikerén vagy sikertelenségén páros lábbal ugrálni, ha nem az ezer stadion és a bányászbéka seggét alulról súróló futball keresztény országában, a futballmániás miniszterelnök seggében tenyésző segédmunkásoknak? Nem? De.

És jött is a fekália, pedig ezek még csak a bevezető dallamai a voltak gúnyos, ítélkező lesajnálásnak. Faszfejéket egyszerűen zavarja – és nem csak így gondolják, de büszkén le is írják -, hogy egyre több bevándorló van a német válogatottban. Hozzáteszik rögtön, hogy egészen biztosan tudjuk, mekkora faszfejekkel van dolgunk: a német nagyszülőkkel rendelkező Miroslav Klose nem bevándorló, ahogy Nikolics sem az a magyar válogatottban. Nem, a bevándorlók kizárólag azok, akiknek sötét a bőrük, vágjátok már végre, büdös libsik? A bevándorló ismérve a bőrszín.

Eszembe jutott, hogy márciusban írtunk az egyik ilyen büdöstalpú bevándorlóról és a gaz Németországról a Nationalelf kapcsán (franc se gondolta, hogy ennyire aktuális lesz). Németország az a hanyatló, fostalicska hely,

ahol állampolgár lehet egy Ghánából származó ember gyereke, ahol ez a fekete bőrű gyerek tagja lehet a nemzeti válogatottnak, mely válogatottban nem a vele pontosan egyidős Mats Hummels, a vele nagyjából egyidős Thomas Müller vagy Toni Kroos a csapatkapitány, hanem ez a fekete bőrű, afrikai gyökereit a bőrén és a hatalmas termetén viselő gyerek, akit különben nem Angela Merkel nevezett ki csapatkapitánynak, hanem a német nemzeti válogatott tagjai választottak meg. Jérôme Boatengnek hívják. Nyugat-Berlinben született 1988-ban.

Elkanyarodtam. A kegyelemdöfés pénteken vadhajnalban jött a nemzet véresszájú főfröcsögője oknyomozásának köszönhetően. Kiderült, hogy ez a csapnivaló, ötlettelen, lelketlen, önfeladó, fásult, hitetlen, öngyűlölő, önbizalomhiányos, egyben bizalmatlan, meghasonlott szar német foci valójában a német társadalom tükre. Ezt csinálták belőle a tudjukkik (a jakobinusok, a bolsevikok és a ’68-asok máig meglévő, jogfolytonos örökösei). Megvan a magyarázat, nem kell itt elemezgetni, okokat keresni, a taktika elhibázottságának eredőjét kutatni. Sőt, az orrában és a saját nadrágjában turkáló Löwöt is felesleges megtenni bűnbaknak. Ezért:

... előbb a vallási identitásától fosztották meg a Nyugatot, majd a nemzeti identitásától, és éppen most zajlik a végső megoldás legutolsó felvonása, vagyis a nyugati ember megfosztása a nemi identitásától is. De itt-ott még pislákolt a nemzeti identitás, amit sürgősen fel kellett számolni. Ez történt (történik) Németországgal éppen 2014 óta. S ez képeződik le a Nationalelf mostani teljesítményében.

Ötlettelenség, lelketlenség, önfeladás, fásultság, hitetlenség, öngyűlölet, önbizalomhiány és bizalmatlanság, meghasonlottság, s valami mély, megmagyarázhatatlan szomorúság, ami fogyasztással és ostoba vigyorgással palástolódik. Ilyen a német társadalom. És pontosan ilyen lett a német válogatott is.

Ezen a világbajnokságon tizenegy Angela Merkel ment fel a pályára játszani. Tizenegy Angela Merkel-lelkű robottal pedig nem lehet focizni. Főleg úgy, hogy már nincs mögöttük se haza, se nemzet.

Beszél itt baromságokat Mats Hummels, hogy strukturálisan esett szét a német csapat, hogy egyre görcsösebbé váltak, és nem tudták értékesíteni a helyzeteiket, hogy valójában már 2017 ősze óta nem játszottak jól, és most is széthullott a játékuk a hajrában. Majd a magyar luxuspropagandista jobban tudja, világos?

Mondhatnám azt, hogy mekkora oltári nagy troll ez a B betűs, hát hiszen ha a foci a társadalom tükre, akkor azért olyan szar a magyar foci (szevasz, Andorra!), mert 11 darab torz testű-lelkű Orbán rohangál a pályán, és mekkora fasza gyerek, hogy beszólt az országos ivócimborájának. Ehhez képest azt kell mondanom, hogy ezt a kétbites, óvodások és erkölcsi debilek szintjére kalibrált kocsmai okoskodást rengeteg ember elolvassa (ha 1 olvasná, az is sok lenne), és egyetértően bólogat, hogy há’ télleg rohad az egész Nyugat, há’ télleg hova jutottak a németek, há’ télleg Merkel a hibás, mer a Wilkommenskultur és mindmeghalunk.

És ez a sok lelkes önkritikátlan fogyasztó egy kurva pillanatra nem gondolkodik el azon, hogy baszki, de ha a német foci tükör, akkor a falábú magyar foci mégis minek a tükre. Nem, mert akik ezeket a hittérítő szarságokat olvassák, azok nem tudnak olvasni. Ha tudnak olvasni, nem értik, amit olvasnak. Ha meg véletlenül értik, amit olvasnak, a világért sem ismernék be, hogy őket is köpdösik ezek a nagyszerű véleményformálók.

Ha a német foci azért szar, mert sok a bevándorló, meg mert ezeknek nincs se istenük, se hazájuk, se nemzetük, se vallásuk, se identitásuk, akkor ti mi a fenéért töritek össze állandóan azt a tükröt? Amiben megláthatnátok magatokat és a nagyarcú, önkritikátlan sikertelenségnek, szánalmasságnak szobrot állító, romhalmaz volta ellenére csilliárdokat felemésztő magyar focit? Ha a német foci azért szar, mert ugyanolyan szar, gyökértelen, lelketlen senkik (Merkelek) játsszák, mint amilyen gyökértelen, arctalan senkik alkotják a német társadalmat, akkor a magyar foci miért köpedelem?

Egyszerűen hihetetlen, hogy ezek a nemzetileg frusztrált, ragacsos összeesküvés-hívők mindenből és mindennek az ellenkezőjéből két pillanat alatt agymosó politikai propagandát gyártanak. Úgy, hogy az időjárási viszonyoktól a fociig mindenből a saját politikai értelemben jól kifizetődő fóbiáikat hozzák ki. Onnan indulnak és oda térnek vissza. Most például megint egy egész társadalmat, egy egész nemzetet sikerült beledöngölni a trágyába, mert Angela Merkelt utálni minden magyar hazafinak kötelesség, és mert következésképpen evidencia: a német foci is miatta lett szar. (Amúgy Merkel 2005 óra kancellár, ezért a 2014-es, hanyatlási referenciapontot hajánál fogva rángatott, izzadságszagú erőlködésnek érzem, de persze hogyne érteném: a burkolt migránsozás is migránsozás.) Kiszámítható, de legalább parttalan ostobaság (a kőfideszes mindenki ellen uszító beszél lelketlen robotokról, ejjha), amiből a korrupció mellett legfőbb politikát gyártanak ezek az egyik gyűlöletkampányból a másik gyűlöletkampányba tántorgó, örök meg nem értett zsenik.

Bezzeg a nácik milyen jó focit csináltak, csak hát az ilyen Merkel-félék kezében még az igazgyöngy is szarrá változik. Nem úgy, mint Orbán Viktor kezében, aki szintén az ilyen Merkel-félék által szétvert magyar labdarúgás nehéz sorsú örököse, egy igazi áldozat, és mint tudjuk, a jó munkához idő kell és rengeteg ellopható közpénz. De nyugi, ha ő marad az istenkirály, 50 év múlva virágozni fog a futballipar. És nem leszünk lelketlen, vigyorgó gyökértelen gyökerek összeszerelői sem.

Ezek után már csak azért is remélem, hogy a bevándorlókkal gazdagon sújtott Brüsszel Belgium megnyeri a vébét, hátha akkor is előkerül majd a tükör, amibe belenézhetnek ezek a jó pénzért az anyjukat is bármikor bemószerolni  képes megmondóemberek. Akik úgy pocskondiáznak egy évtizedeken átívelően minden lehetséges mércével mérve utolérhetetlen teljesítményt nyújtó német válogatottat, hogy büszke, vallásos, keresztény, mindenkinél felsőbbrendűbb, fehérbőrű hazájuk legutóbb 32 évvel ezelőtt jutott ki egy világbajnokságra. Sebaj, miután tudjuk, hogy mi a magunk magyar módján vagyunk sikeresek (meg csak a szépre emlékezünk és abból táplálkozunk még vagy 1500 évig), megállíthatatlanul hajlik a valóság, és hülyül a magyar.