Szeptember 18,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

KLASSZIKUSOK


Két Carmen

Játsszunk egyet, ha van kedvük. Ez itt a képen egy zseni, a szónak a teljes, klasszikus értelmében, ami azt jelenti, hogy a művészetével előbbre vitte a világot, nélküle más, valószínűleg fakóbb lett volna a hangversenyek zongora stílusa, hangja, technikája. Egész ifjúkoromban az ő lemezeire vágytam (élő koncertjére? ugyan már, egy rohadt imperialista, elképzelni sem lehetett), aztán végre az enyhülés elhozta a Columbia meg a Deutsche Grammophon utánnyomásokat.

Vlagyimir Horovic orosz családba született Kijevben, a szovjet borzalom elől még idejében elmenekültek, 1989-ben halt meg New Yorkban, 86 éves korában.

Ez itt az egyik átirata, Liszt után ő volt a legszellemesebb és legtermékenyebb muzsikus, aki zongorára költött át például operát, pontosabban annak egy „keresztmetszetét”. Ez itt valamennyi közül talán a legnagyobb bravúr, Bizet Carmenje.

Attól tartok, időről időre majd ide-oda kell ugrálni a fenti és az alanti felvétel között, hogy a legérdekesebb részek különbségeit alaposan lássák-hallják. Azt tudniuk kell, hogy Horowitz (Amerikában már így írta a nevét) nem utolsó sorban a fantasztikus, utolérhetetlen tempói által vált bőven életében legendává. Úgyhogy először a tempók közötti különbséget figyeljék. Ugye nem kell mondanom, Vang Judzsa ugyanazt játssza, Horowitz átiratát.

Aztán ha kicsit visszamennek az elejére, hallgassák meg azt a kopogást (staccato), ahogyan ez a világ csodája lány kezdi a darabot. Aztán mindjárt az elején azt a kitartott esz hangot, amit nem tudom, hogyan csinál, az hagyján, de Horowitz sem tudta, mert ha tudja, ő is így szólaltatja meg – legyen elég annyi, hogy ez így technikailag szinte lehetetlen. Még valami, bocsánat, hogy a saját rögeszméimmel fárasztom önöket, egy zongorista kvalitásait nagy részben a pedálhasználatán át mérem, azaz mennyit, mikor és hol zenget. Rosszul vagyok azoktól, akiknek a keze alatt zúg a zongora, mint egy katedrális harangjátéka, rögtön gyanússá is válik, vagy nem érti a darabot, amit játszik, vagy kevés hozzá a manuális felkészültsége. Na jó, mondom, senkit sem akarok befolyásolni, de hallgassák meg így is Vang Judzsa Carmenjét. A szempontom végig érvényes (gyakran látni is lehet, mikor lép a jobboldali pedálra, hallani persze végig), de különösen a végén, az általa alkalmazott auftakt után (Horowitz nem áll ki), 2 perc 25 másodpercnél érdemes nagyon figyelni, ahonnan a szerző egyáltalán nem veszi le a lábát a zengetőről, Vang meg jóformán rá sem lép.

Félreértés ne essék, Horowitz nem lett kisebb a szememben. Csak nem volna jó ezt a hihetetlen lányt a természetes fejlődés egy állomásának tekinteni. Ő körülbelül olyan korszakot meghatározó zseni, amilyen Horowitz volt. Egyike azoknak a rengeteg dolgoknak, amiket sajnálok, hogy már nem fogok megérni az a pillanat, amikor ez az egész szakma számára nyilvánvalóvá válik.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.