Október 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Lázár János szerint kussoljon mindenki

Szép jó estét mindenkinek! A mai nap rögtön erősen kezdett, ugyanis az Index újságírói utána mentek a pár héttel korábbi, Migration Aid-et érintő kémbotránynak. Az eset, melyről Bayer Zsolt közölt oknyomozó cikkeket, bejárta a hazai sajtót, a kép mégis sokáig igen ködös maradt. Kik lehettek ezek a titokzatos kémek, akik megpróbálták lebuktatni a menekültek megsegítésén dolgozó civil szervezetet? Kinek állhatott ez érdekében és mi volt vele a célja? Az Index szerint egy izraeli hátterű, illegális titkosszolgálati módszereket is alkalmazó, többek között exkémekből álló privát biztonsági cég emberei voltak azok, akik kipécézték a Migration Aid csapatát. Titkosszolgálati jegyzőkönyvek szerint az akcióról a magyar kémelhárítás is tudott.

Tehát idehaza is tisztában voltak az akcióval, azt mégsem próbálták leállítani. Felvetődik tehát a kérdés, miért állt érdekében a magyar kormánynak az, hogy egy külföldi exkémeket is a soraiban tudó biztonsági cég Magyarország területén megpróbáljon lejáratni egy civil szervezetet? Úgy tűnik, a magyar kormány nem válogat a módszerekben, ha arról van szó, hogy hazug propagandáját próbálja meg alátámasztani. A gond csak az, hogy nem bizonyítottak semmit, ugyanis a Migration Aid továbbra sem szállít tömegesen terroristákat az országba. Ezt ugyanis a magyar kormány tette meg, amikor letelepedési kötvények formájában állampolgárságot biztosított gyilkosok és bűnözők számára. Ehhez még csak volt izraeli exkémekre sem volt szükség.

Az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága napközben felszólította a magyar kormányt, hogy lépjen fel a politikusi gyűlöletbeszéd ellen, mely leginkább a cigányságot, valamint a muszlimokat érinti. Ez persze nem fog megtörténni, hiszen ezek a Fidesz kampányának legfőbb elemei. Ugyanis ha már kormányprogram nincs, valamit mégis ki kellett találni, ez pedig a gyűlöletkeltés lett. Mit érdekli a magyart az egészségügy, vagy az oktatás helyzete, amikor lehet rettegni a menekültek hadától, vagy a kormány szerint integrálódni képtelen cigányságtól? Na ugye. Amúgy is mit szól bele az ENSZ a magyar választásokba? Ez felháborító!

A Fidesz bejelentette, hogy rajtuk kívül mindenki Soros György zsebében van. Ők az egyetlenek akik még talpon maradtak és harcolnak a filantróp nemzetrontóval szemben. Az már mellékes, hogy egyetlen párt sem rendelkezik annyi Soros Alapítvány által korábban támogatott politikussal, mint a Fidesz. Ha valakit valóban pénzelt Soros György, az a Fidesz volt, ezzel pedig mindenki tisztában van. De hazudjatok csak tovább naphosszat, ha értelmes kommunikációra már nem futja, immár sokadik éve.

A Politico nevű brüsszeli politikai lap közben kommunistának nevezte Orbán Viktort. A miniszterelnök szerintük, noha magát nemzeti konzervatívnak vallja, a valóságtól ez mégis távol áll. Az újság Orbán mellett nagy barátját Jaroslaw Kaczynskit is hasonlóképpen illette, aki a magyar kormányfő politikáját követve Lengyelországban építi le a demokrácia intézményét. Nehéz lenne vitatkozni a cikkben leírtakkal, ahol Jeszenszky Géza volt külügyminisztert is megszólaltatták, aki szerint Orbán Viktor már-már egy isten, akiben és akinek hisznek.

Lázár János, a korábbi hódmezővásárhelyi fiaskót követően nagyon megnyomja a helyi kampányt. Naponta akár több alkalommal is tart utcafórumot a városban, hogy a Fidesz melletti szavazásra buzdítson. Az utcafórumok – melyeket néha, valamilyen oknál fogva padon állva tart – nem mindig hoznak osztatlan sikert számára. Így történt ma is, amikor is a HVG beszámolója szerint egy helyi cég szakszervezeti vezetője kérdőre vonta Lázárt.

Egy fillérrel sem keresnek többet a dolgozóink a minimálbér-emelések után sem, mivel megszüntették a cafetériát és a pótlékokat – mondta a szakszervezeti vezető

Ugyan Lázár János erősen próbálkozott azzal, hogy megmagyarázza miért is jártak jobban a dolgozók, még úgy is, hogy nem keresnek többet, azonban ez nem igazán sikerült. Az azonban, hogy elégedetlenek a dolgozók még nem jelenti, hogy sztrájkolniuk is kellene, ugyanis rosszul döntenek, ha azt teszik. Lázár szerint legalábbis biztosan.

Addig megy ez a sztrájkolgatás, amíg a tulajdonos összeszedi a cókmókját és inkább Észak-Afrikában létesít gyárat. Kockázatot vállal a közösség a sztrájkkal. A szakszervezetnek óriási a felelőssége abban, hogy milyen rendszerben nyit frontot a munkaadóval. – Lázár János

Mi ez, ha nem nyíltszíni fenyegetés? A dolgozóknak joguk van ahhoz, hogy sztrájkot hirdessenek, ha nem elégedettek a munkakörülményekkel. Ameddig még valamelyest demokráciában élünk ez így is lesz. Az azonban, hogy Lázár így gondolkodik, előrevetíti, mi is lenne számára normális a közeljövőben, teszem azt egy újabb Fidesz kétharmad esetén. Lázár János szerint akár tetszenek a munkakörülmények, akár nem, kuss van. Csodálkozik még valaki azon, hogy Hódmezővásárhely újdonsült polgármestere nem a Fidesz köreiből került ki? Mert én sem.

Na de lássuk a mai termést:

A gyűlölet drogjára, a megfélemlítésre és a korrupcióra szavazunk, vagy felfogjuk, hogy ebben a tempóban nincs tovább 

A propaganda félrevezetési kísérleteivel szemben tény: igenis érdemes tömött sorokban az urnákhoz járulni

Rá kéne venni a fideszeseket, hogy lecsókolbászt lopjanak

Hazudjmééégnekeeeem

Ha valaki még 50 évesen is az udvaron keresi a gyereket, abban az udvar mély nyomokat hagyott 

Nem lesz kormányváltás! Nincs itt semmi látnivaló, állítja a Nézőpont intézet

Mert hogy összeszarják a Kossuth teret, az lesz a minimum, de azt kibírjuk, mert már amúgy is összeszarták az egész országot

Hősök, őrültek?

A nap kommentje pedig Marikáé :

Fideszéknek: a nagymosásban összemegy a kelme, agymosásban összemegy az elme.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.