Április 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A gyűlölet drogjára, a megfélemlítésre és a korrupcióra szavazunk, vagy felfogjuk, hogy ebben a tempóban nincs tovább

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jóreggelt kívánok, mondom a csütörtököt, meg hogy az idő múlásának törvényei szerint már csak hármat kell aludni. Valami hidegfronttal egybekötötöt zivatarokról és záporokról olvastam az imént, de emiatt nem vagyok hajlandó pánikba esni. Meg attól sem, hogy a Medián súlyos kétharmadot mért a Fidesznek. A szakemberek persze elmagyarázták, hogyan is kell érteni ezt a lesújtó képet, mi a helyzet a választ megtagadókkal, a rejtőzködőkkel, a bizonytalanokkal és ez miként árnyalhat a helyzeten, számomra egy dolog a szóra érdemes: ebben a formában ezt az országot már nem sokáig lehet működtetni. Akkor sem, ha a Fidesz szervezett kisebbsége kurvára túlnyeri magát megint. Itt konszolidáció a korrupció kormányától nem várható, ez a háborús pszichózis pedig maga alá gyűr előbb-utóbb mindenkit. Azokat is, akik a virtuális megvédésük érdekében a józan eszükből kivetkőzve megint lábbal fognak voksolni. Ezt a rendszert ebben a formában csak úgy lehet még ideig-óráig fenntartani, ha emelik az illiberalizmusban megengedettnek számító gazemberségek tétjét, ha valóban elégtételt vesznek mindenkin, aki útban van, és természetesen ha súlyos közpénzáldozatok árán a virtuális valóságot hozzáfércelik a napi nyomorúsághoz. Más szavakkal, ahogyan Vásárhelyi Mária írta nagyon helyesen:

Saját hatalmuk megőrzése érdekében tették Magyarországot a gyűlölet országává. (…) A miniszterelnök nemcsak személyiségéből következően képtelen a kompromisszumra, hanem azt is pontosan tudja, hogy a felszított gyűlölet olyan, mint a drog, folyamatosan növelni kell az adagot ahhoz, hogy hasson. Erre számíthatunk mindannyian a Fidesz választási győzelme esetén.

Meggyőződésem, hogy újabb négy évet nem lehet már úgy végigcsinálni, hogy az örökzöld miniszterelnököt zsarnokot dugdosni kell a nyilvánosság elől, hogy elég ha beül egy-egy televízió stúdiójába, egy rádió mikrofonja elé, és elszavalja, hogy ez itt a kánaán. Azt nem lehet már sokáig csinálni, hogy nem kormányozunk, hanem visítva-vinnyogva-toporzékolva sorosozunk-migránsozunk, hogy könyöradományokkal vásárolunk szavazói bizalmat, hogy már csak a saját kisebbségünknek muzsikálunk, hogy nem létezőnek tekintjük az ország lakóinak többségét, és közben azt üvöltjük teli torokból, hogy mi vagyunk Európa példaképe minden tekintetben. Én végignéztem az alábbi 20 perces gyalázatot, és bár nem ez a lényag: állítom, hogy 3 viszki-2 sör kombó után se sikerült még soha ennyire szétcsapatnom magam. Nem hiszem, hogy sokaknak van 20 percük megnézni ezt a dialógusnak álcázott rosszízű, hazug monológot, de nagyon tanulságosnak mondható. Hogy miközben az ellenzéki pártok vezetői (a Jobbik kivételével) hajlandóak leülni vitázni – miként a V18 csoport által szervezett választási fórumon is történt tegnap este -, a magát felsőbbrendűnek gondoló, mindenkit lenéző és alkalmatlannak tartó frusztrált, a velejéig korrupt kisember csak előregyártott szólamokat képes és hajlandó elszavalni, gondosan ellenőrzött, mesterséges körülmények között.

Ha csak annyit mondok, hogy tavalyi adatok szerint a magyarok 32 százaléka élt súlyos anyagi nélkülözésben, miközben a hanyatló, bevándorlóországok alkotta Unió átlaga 16 százalék volt, és semmit nem szólok az oktatásról, az egészségügyről (az megvan, hogy mivel elfogytak az orvosok, bezárják a szikszói műveseállomást?), akkor is elborzasztó, hogy ezek a kérdések egyetlen percig nem szerepeltek a Fidesz választási kampányának napirendjén. Mert a Fidesz keresztényi gyűlölködésénél semmi más nem fontosabb. Nem kell program, nem kellene víziók, mert ha háború van, akkor a listázott proli elnézi a kirablóinak, nyomorba döntőinek, hogy az utolsó széket is kilopják a segge alól. Nem számít, hogy a gyerek külföldön, az unoka soha nem jön ide vissza, elég a maszlag, hogy mindenhol szar, de itt jól élünk, itt jó nekünk, lehetne sokkal rosszabb is, nem panaszkodunk, ha a hét órás kórházi várakozás alatt összeszedünk egy összkomfortos influenzát, hát Zacher doktor is megmondta, hogy a jólétnek is végesek a kapacitásai.

Apropó listázott prolik: III/III-as módszerekkel listázza az embereket a Fidesz. Belefér, nem? Kormányzás, érdemi munka, jóhiszemű közösségi szolgálat helyett király. Papok, hittantanárok, prolik, tökmindegy. Be kell szervezni őket, számon kell tartani őket, minden személyes adatukkal rendelkezni kell (az állampárt sem csinálta jobban), majd pedig alattomosan rábírni őket, hogy önként-dalolva, bármilyen ellentételezés nélkül terjesszék az igét. És működött és működni fog.

Ja, és ez kurvára semmi ahhoz képest, hogy egy izraeli hátterű, illegális titkosszolgálati módszereket is alkalmazó, jórészt exkémekből álló privát biztonsági cég emberei próbálták megszopatni azokat a civileket (lásd: Migration Aid), akiket az Orbán-kormány a haza ellenségeinek kiáltott ki. Bayer Zsolt fantasztikus leleplező cikksorozata, amely kapcsán azt állította, hogy egy beépített oknyomozó újságíró volt az informátora, ordas nagy hazugság. A hozzá került felvételt valójában a kibaszott izraeli hátterű magánhírszerző cég emberei rögzítették. Akik nem létező cégek legendáját csinálták meg, kamu honlapokat készítettek, telefonszámokat üzemeltek be, és a civilekkel való találkozókat Bécsben, Amszterdamban, New Yorkban bonyolították le. Az Index azt írja: titkosszolgálati jegyzőkönyv bizonyítja, hogy a Migration Aid elleni akcióról (amiről nemrégiben a nyilvánosság is tudomást szerezhetett) a magyar kémelhárítás is tudott, a lap a levelezések és a találkozók alapján rekonstruálta a történéseket, amelyeknek egyik áldozata Siewert András, a Migration Aid vezetője volt. Bár a megbízók kilétére a lap nem tudott fényt deríteni, micsoda kibaszott véletlen, hogy éppen eme ismeretlen külföldi végrehajtók által titokban rögzített beszélgetésekre hivatkozva esett neki a civileknek újra a kampány finisében az Orbán-kormány. Most van az az érzésem, hogy meneküljön, ki merre lát. Ez egyszerűen hátborzongató. Most akkor nem probléma, most ugye nem probléma, hogy izraeli, illegális titkosszolgálati módszerekkel operáló cégek beavatkoznak a magyar választási kampányba az Alkotmányvédelmi Hivatal tudtával? Hihetetlen.

Ehhez képest gondolom már szóra sem érdemes – tyűűű, micsoda meglepetés -, hogy Orbán fogorvosának neve is felbukkan az egyik OLAF-jelentésben. Nem az, hogy 1475 milliárd forintot kúrtak el a sportra, különös tekintettel a falábú, kretén, idióta, teljesítmény nélküli futballjukra, hogy zsé kategóriás felcsúti klubokba öntötték azokat a súlyos milliárdokat, amelyeknek a költségvetésben lett volna a helye, de a legutolsó Orbán-nyúlványig mindegyik korrupt, és egy sem próbált meg kimaradni a tutiból. Hát ha a veje könyékig belenyúlt a közösbe, ha a legidősebb ivadéka nem tudjuk milyen alapon sertepertél a magyar turisztikai fejlesztések körül, ha a félanalfabéta gázszerelője lassan a Rekordok Könyvében landol a mesebeli vagyonával, akkor miért pont a fogorvosa, Bátorfi Béla maradt volna ki a buliból? Az uniós vizsgálók súlyos, szándékos szabálytalanságokat tártak fel egy személyi szálakon kapcsolódó, offshore elemekkel tarkított cégháló ténykedésében. A doktor úr maga nem érdekelt a cégekben, de az OLAF összekapcsolta az ügyet a kormány által támogatott fogorvosi turizmus fejlesztésével, és a program koordinálására felkent OTI Orvosi Turizmus Iroda Zrt.-re is kiterjesztette a vizsgálatot. Utóbbi cég pedig Bátorfi Béla és Szűcs László közös érdekeltsége.

Reggel 8 óra van még csak, és már itt tartunk. Azt hiszem, itt abbahagyom, szükségem van egy kis friss levegőre. Már csak három éjszaka és négy nappal, és kiderül: a gyűlölet drogjára, a megfélemlítésre és a rohadalom korrupcióra szavazunk, vagy felfogjuk, hogy ebben a tempóban nincs tovább. Addig is szép napot, sok józanságot kívánok mindenkinek!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.