Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A propaganda félrevezetési kísérleteivel szemben tény: igenis érdemes tömött sorokban az urnákhoz járulni

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A Fidesz és csatolt szervei közpénzből finanszírozott félrevezetési módszerei zseniálisnak mondhatóak. Miután tényszerűen igaz, hogy a gyűlölködés rettegő nagymesterei a választás előtt három nappal sem bízhatnak semmit a véletlenre, a Migráns1 csatorna ma reggeli agyzsibbasztásának egyik főszerepét a kormánybarát Nézőpont Intézet vezető elemzőjére bízták. Ímhol a produkció:

Nézőpont: a magas részvétel csökkenti a kisebb pártok bejutási esélyeit

Ha a mostani választáson a részvétel magasabb lenne mint a 2014-esen, az komoly próbatételt jelentene a kisebb pártoknak – mondta Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet vezető elemzője csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Az elemző szerint a magas részvételi arány „rosszul érintheti” a Demokratikus Koalíciót és az LMP-t is, az MSZP-nek pedig arra kell ügyelnie, hogy minél több helyen az ő jelöltjei maradjanak „állva”; ha sok egyéni választókörzetben azt tapasztalják a baloldali szimpatizánsok, hogy nem tudnak az MSZP-re szavazni a visszalépések miatt, akkor elképzelhető az is, hogy a párt a listás szavazatokat sem tudja „learatni” – vélekedett Fodor Csaba.

Hozzátette, a pártok a kampány- és a párttámogatást is veszélyeztetik a visszalépésekkel. (MTI)

Az tény és való, hogy az utóbbi hetek ellenzéki visszaléptetős játszmái, a ki kinek a javára miért és miért nem, ki kivel miért és kivel miért nem típusú tragikus bohózat különféle stációi meglehetősen demoralizálóak voltak és hogy még mindig nem értünk a végére, az külön borzasztó. Az viszont, amit ez a magát elemzőnek nevező ember állít még egy betanított esztergályosra nézve is szégyen lenne, nem hogy egy politikával foglalkozó hozzáértőre.

Ha az elemző úr a DK és az LMP sorsa miatt aggódik esetleg, akkor kérem, ne tegye! Mondjuk, már késő, de azért iderakom: a magas részvételi arány miatt kizárólag a Fidesznek van oka aggodalomra, úgyhogy szerintem ilyen aljadék módon még a közmédiában is kínos hazudozni. Najó, ez nem igaz. A közmédiában semmi nem kínos, de a magam szerény eszközeivel mégiscsak helyreraknám ezt a félrevezetésnek kiváló hazugságot.

Már sokszor, sokan elmondták, de talán nem árt újra világossá tenni: a Fidesz szavazótábora 2010 óta alapvetően csökken. 2010-ben 2,7 millióval sikerült összehozni a brutál kétharmadot, ez 2014-re 2,1 millióra olvadt, de így is elég volt a tutira. Igaz, hogy év eleji becslésnek tekintendő, de valódi elemzők (mármint azok, akik nem Orbán Viktor lelki nyugalmáért mímelik a közvéleménykutatást) legfeljebb 2,3 millióra becsülik a Fidesz-szavazók számát, vagyis az állampárt bázisa befagyott, és ezzel az elvtársak is tisztában vannak: senki másnak nem muzsikálnak évek óta, csak a sajátjaiknak, 6 millió emberről simán lemondtak, meg sem próbálják megszólítani őket.

Emlékeztetőül: a Fidesz 2002-ben és 2006-ban például 2,2, illetve 2,3 millió szavazatot kapott, mégis ellenzékbe kerültek. 2014-ben már 2,1 millió szavazat is elég volt a kétharmados parlamenti többséghez, ez nyilván a saját képükre és hasonlatosságukra alakított illiberális választási rendszer hozadéka. Tehát és következésképpen: mivel a Fidesznek nincsenek/alig vannak tartalékai a passzívak, bizonytalanok, rejtőzködök igen jelentős táborában, a magas részvételi arány (pacsi, hódmezővásárhelyiek!) éppen Orbán bandájának tehet keresztbe. Fosnak is ettől rendesen, bár azt szintén érdemes tényként kezelni, hogy a bulvársalakmédia számos kanálisának felvásárlásával és az ott nyomatott agymosással mostanra sikerült olyan tömegeket is elérni, akiket 2010-ben, vagy 2014-ben nem.

Mindazonáltal szintén nem elhanyagolható tény, hogy minden felmérés egy dolog tekintetében egy irányba mutat: többen vannak azok, akik elégedetlenek a kormánnyal és kormányváltást szeretnének, mint azok, akik foggal-körömmel a Fidesz–KDNP-re szavaznak. Vagyis még választási szakértőnek sem kell lenni ahhoz, hogy ki lehessen jelenteni: a magas részvétel az ellenzéknek kedvez. 70 százalék körüli részvételnél például – azaz amennyiben mintegy 6 millió ember felemeli a seggét – a Fidesz atombiztosnak hitt fölényének minden bizonnyal harangoztak.

Értem én, hogy addig kell ütni a vasat, ameddig a tevét valahogy átpréselik a tű fokán, de hogy állítólagos szakembereknek semennyire nem számít a szakmaiságuk, és bármit képesek összehalandzsázni a köz megtévesztésének nemes céljából, a Párt és a Vezér legnagyobb dicsőségére, az nekem akkor is érthetetlen, ha nyolc éve egyebet sem csinálnak.

Úgyhogy a Nézőpont Intézet és a propaganda hazugságaival szemben igenis érdemes tömött sorokban, magas számban az urnákhoz járulni. Ez az egyetlen, úgy értem az egyetlen, matematikailag is stabil lábakon álló módja annak, hogy a Fidesz lánctalpakon pusztító országlásának véget lehessen vetni. Bármivel zsibbasztja is az elvtelenség propagandagépezete az agyakat a következő három napban, a tény az, hogy vagy magas részvétel, vagy csakaFidesz. Más opció nincs.

Frissítés: Ja, és Mráz Ágoston Sámuel Nézőpont-vezető vergődését se tessék készpénznek venni, aki kollégájával párhuzamosan a Kossuth rádióban adta elő, hogy nincs nagy jelentősége az ellenzéki jelöltek visszalépéseinek, mert mindenképpen, úgyis csakaFidesz. A többit idézem (via MTI), mert annyira szép.

A kormánypárt feladata, hogy megmutassa, az ellenzéknek nincs alternatív ígérte: se miniszterelnök-jelöltje, se világos válasza a stratégiai kérdésekben, se arra vonatkozó meghatározása, hogy milyen felállásban lehetne az országot irányítani.

Bravúros kijelentés ez annak fényében, hogy a Fidesz-KDNP az egyedüli pártszövetség, amelyiknek nincs semmilyen választási programja, amelyik a sorosozás és a migránsozás oltárán feláldozta a kormányzást, amelyik számára nem csak hogy válaszok nincsenek, de stratégiai kérdések sem léteznek (oktatás, egészségügy, stb.) csak a feneketlen gyűlöletkeltés és az istenkirály lábai elé borulás. Köpni kell.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.