DÜHÖNGŐ

Közben a pofájuk testületileg és egységesen akkora, mint a Bécsi kapu

H. A. | 2017. Február 11, Szombat | 15:07

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,544,300 forint, még hiányzik 455,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Miután a miniszterek elnökének sorban 19. évértékelőjéről tegnap mindent, de annál még egy kicsivel többet is leírtunk, már csak egyvalami maradt hátra. Az önfelszopó szeánszra érkező, illetve onnan sietősen, de annál barátságtalanabbul távozó hölgyek és urak fenemód idegesítő találkozása a kordonok és teherautók által gondosan elkerített/kamuflált felségterületre sajnálatos módon bejutott újságírókkal.

Számít-e az emberek véleménye az olimpiarendezéssel kapcsolatban vagy sem? – ezt próbálta az Index stábja megérdeklődni az Orbán nevű Viktor tömjénfüstöt árasztó évértékelőjét elcseppenő nyállal hallgató tányérnyaldosók díszes társaságának egyik-másik tagjától. A teljesség igénye nélkül, az utókor számára felsorakoztatok ide néhány fölöttébb tanulságos választ.

Index: Ön szerint meg kellene kérdezni az embereket, hogy rendezzünk-e olimpiát?

Bayerzsolt, 1 millióért udvari tollnok és véleményformáló: Nem.

Index: De miért nem?

Bayer: Csak.

Index: Aláírná az ívet? Jó lenne, ha megkérdeznék az embereket?

Gajdics Ottó, talpig szervilis, szintén udvari költő: Jó lett volna, ha megkérdezték volna korábban, igen.

Fazekas Sándor földművelésügyi izé: Nem nyilatkozok utcán így, menet közben, ne haragudjon.

Index: De mit gondol erről?

Fazekas Sándor: Azt, hogy nem nyilatkozok utcán, menet közben, azt gondolom.

Kerényi Imre, pitypangügyi kultúracsináló: Köszönöm, nem kérek, jó? Köszönöm szépen. Nem szeretnék magának nyilatkozni, jó? Magának se, ne haragudjon.

Index: De miért?

Kerényi: Nincs kedvem.

Schmidt Terrornagyasszonya Mariska kifogástalanul szőke hajkoronáját hátradobva, suhanva sunnyog ki a képből és szende szűz vigyorral hamvas orcáján mormol valamit a nem tetszik válaszolni? kérdésre. Valami olyasmit, hogy neki sincs kedve.

Mikola Kettősállampolgárság István, külügyi államtitkár: Nem ismerem, nem találkoztunk még – mondja az újságírónak, és fapofával elsétál a megismételt kérdés elől.

Fekete György, művészeti akadémikus: Nem kell (megkérdezni), olimpiát kell rendezni.

Index: Az emberek véleménye miért nem számít ebben a kérdésben? Az embereknek nincs közük ehhez?

Fekete: Az államnak van egy dolga, végzi.

Index: De mi van, ha az emberek nem akarják?

Fekete: Mi van, ha? Azt nem kérdezzük meg tőlük, hogy mit esznek máma ebédre, meg holnap? Ne hargudjon, az államnak van egy dolga, az végzi a dolgát.

Nos, kérem, megkülönböztetett undorral, megvetéssel és megütközéssel. Ha ehhez még hozzávesszük a miniszterelnök kordonokkal és autóbuszokkal elkerített gyávaságára rákérdező hvg-s újságírókkal szembeni magatartását ugyanennek a holdudvarnak (reggeli posztunkban írtunk erről), megint Matolcsy Rómeó erkölcsi pöcegödör karácsonyi bejglijének magaslataiban járunk.

Megint ott tartunk, hogy gátlástalanul nyomják a pofánkba azt, amit bár ezerszer megbeszéltünk, kétezredik alkalommal sem értik. Hogy teljesen mindegy, miről van szó – akár arról, hogy ha az újságíró kérdez, minimum megállunk, akár arról, hogy az olimpiához túl hülye a nép -, ezek szilárdan hiszik, hogy az emberek vannak értük, és nem ők vannak azért, hogy szolgálják az embereket. Akkora lendületben vannak az elvtársak és elvtársnők, hogy mindenütt csak a bajnak van a pofátlan sajtó.

Nem sokkal azelőtt/azután, hogy rekedt hangú félistenük elmagyarázta nekik, hogy liberális felfogás szerint a nép veszélyes a demokráciára. Egy sem volt közöttük, akinek a tudata legalább néhány milliméteren megrepedt volna, és a szégyentől elsüllyedt volna. Nem beszélve arról, hogy a felsorolt díszpéldányok között szinte alig van olyan, akit bárki megválasztott volna azért, hogy ilyen köpedelem módon hárítsa a felelősséget. Szerencsére közben a pofájuk testületileg és egységesen akkora, mint a Bécsi kapu.

Életkortól, nemtől és egyéb ismérvektől függetlenül szereptévesztett, öntudatos pojácák valamennyien. Igen, tudjuk, látjuk: egészséges, gerinces embernek gyomra nem lenne megmaradni Orbán körül. Talán nem felesleges, leírom még egyszer: ezek a sértődött, hatalmas egóval és önérzettel felvértezett lények nem az újságírónak nem hajlandóak válaszolni, hanem azoknak, akiknek köszönhetően kapaszkodhatnak a székeikbe. Ez pedig kurvára nem opcionális szabadidős tevékenység, hanem kötelesség.

Erre a szégyentelen népségre nem a hálószobaajtót rúgta rá a sajtó, nem az Adrián napozás közben tolták a szájába a mikrofont, nem egy romantikusan gyertyafényes vacsora közben tették a tányérjába a kamerát, hanem egy politikai rendezvény előtt/után próbálták jogosan szóra bírni a médiát egyébként is nagy ívben kikerülő és hülyének néző szarháziakat.

Miután a szabadnak csúfolt sajtót sikerült a parlamentben egy klozettnyi helyre visszaszorítani (főleg azokat, akiket nem tiltottak ki teljesen) és ott is leginkább az ingerült sértődés a menő (szevasz, házmester, hogy telt Panamában?). Miután az előre megtervezett forgatókönyv szerint a különféle sajtótájékoztatókon csak a baráti mikrofonállványoknak hajlandóak válaszolni az öltönyös robotok. Miután a legújabb divat szerint a konyhán keresztül szokás elmenekülni az újságírók elől, vagy veszély esetén meg sem jelenni az előre beharangozott nyilvános eseményeken. Mindegy hogyan, csak nehogy az istenért válaszolni kelljen olyan kérdésekre, amelyeket előre nem kapott meg a tekintetes úr, vagy nagyságos asszony.

Nem az volt a kérdés, hogy milyen színű az alsógatyájuk, vagy a bugyikájuk, hogy trágyázzák az epret, vagy cukorral eszik, vagy hogy szerintük milyen a jó szex. Közéleti, a nyilvánosságot érintő kérdésekre nem hajlandóak válaszolni ezek a közhatalmat gyakorló/adófizetői pénzen élősködő, esetenként semmihez nem értő, választott, de leginkább senki által meg nem választott pozíció-tulajdonosok.

Mi az, hogy utcán, menet közben nem válaszolok? Mi az, hogy nincs kedvem? Mi az, hogy csak? És kit érdekel, hogy nem ismered az újságírót? És egyáltalán mi az, hogy egy riporter udvariasan, tisztelettudóan kérdez, te meg belehánysz a magyar polgárok arcába, random fideszes talpnyaló? Mikor lesz vége annak, hogy azt hiszitek, kegyet gyakoroltok és szívességet tesztek, ha megálltok és megtisztelitek azokat, akik azért fizetnek a közösbe, hogy nektek legyen mit két kézzel szórni?

Az a baj, hogy én is tudom, hogy ha tőletek függ, soha nem lesz vége. És ameddig a saját híveitek nem értik meg, hogy őket is semmibe veszitek minden ilyen megnyilvánulással, ameddig az egyharmados vakhit elég a kétharmados parlamenti többséghez, addig ti nem fogjátok megérteni, hogy a szolgálatot és alázatot nem váltja ki a felkapaszkodott tehetségtelenség gőgje.

Lássuk be, szánalmas ország az, ahol az emberek eltűrik ezt az akadémiai szintű tiszteletlenséget, ezt a nyilvánosságot messze elkerülő sértődött nagyképűséget. Nekem személyesen köphetnékem van ettől a sunnyogó, puhatestű arroganciától. Valóban skandallum, hogy egyesek a népet akarják megkérdezni súlyos gazdasági-társadalmi kérdésekről, és égbekiáltó, hogy a még el nem földelt sajtó azt teszi, ami a dolga: kérdez.

A semmi nem tart örökké történelmi közhely szellemében azért bízom benne, hogy eljön majd az idő, amikor már szívesen megállnátok, kedvetek is lenne hozzá, nem zavarna, hogy nem ismerős az újságíró arca, de a kutya nem lesz kíváncsi rátok. Mert ott fogtok rohadni annak a pöcegödörnek az alján, amelyet ti ástatok szorgalmas munkával, amellyel végképp elszigeteltétek magatokat a normalitástól.

adomany

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

DÜHÖNGŐ

Közben a pofájuk testületileg és egységesen akkora, mint a Bécsi kapu

Iratkozz fel most!

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY

NEHAZUGGY