Szép tavaszi estét mindenkinek! Mindjárt február, aktuális a dolog. Nincs már messze április sem, bár addig még sok közvéleménykutatás folyik le Bálint kolléga idegrendszerén. Itt jegyezném meg ismét: az eddigi hét országgyűlési választásból öt esetben teljesen más lett a végeredmény, mint amit a közvéleménykutatók akár csak egy hónappal előtte is mértek. Sőt – akkor még nem egyfordulós választás volt – két forduló közötti néhány napban is fordult már meg tökéletesen a választók akarata. Valaki okos ember – hirtelen nem jut eszembe, ki volt – azt mondta, hogy nem a közvéleménykutatásokat kell megnyerni, hanem a választásokat. És bizony nagyon igaza volt neki.
Ártunk és ormányunk minden erőlködése ellenére Putyin most is rávert egy kört Orbánra. A márciusi elnökválasztáson a legerősebb kihívója Alekszei Navalnij orosz ellenzéki vezető. Lett volna. De a helyi, Putyintól tök független választási bizottság úgy döntött, hogy Navalnij nem csupán most nem indulhat Putyin ellen a választáson, de 10 éven belül egyszer sem, mert a szintén független bíróság (az orosz, nem a magyar) gazdasági bűncselekményben bűnösnek találta. Na, nem nagyon, csak annyira, hogy felfüggesztett börtönbüntetést kapjon. És milyen kényelmes, hogy erre hivatkozva ki lehet zárni a küzdelemből. Sőt – mert ha a véletlenek összeesküsznek, akkor csodák születnek – pont véletlenül valaki betelefonált a helyi TEK-be, hogy bomba van abban az épületben, ahol Navalnij ellenzéki televíziója is működik. Nem volt mit tenni, az erősfiúknak be kellett hatolni az épületbe és ha már ott voltak, le is tartóztattak pár embert a tévések közül. És még itt sincs vége a csodáknak. Mert ma magát Navalnijt is letartóztatták. Mert részt vett egy Putyin elleni tüntetésen. És nem, ne tessék izgulni, Putyinisztán teljesen demokratikus ország, szabad, meg minden. Lehet tüntetni akár Putyin ellen is. Csak most ez a tüntetés pont nem volt bejelentve, nem kaptak rá engedélyt és az ott tüntetgető tömegből pontvéletlenül Navalnijt vitték be a rendőrök. Van ilyen, nem kell ezen csodálkozni. A szabály az szabály. Még a putyini demokráciákban is. Tiszta szerencse, hogy betartják. Azt már csak desszertként jegyzem meg, hogy az oroszok humora is fergeteges, nem csak a törvénytiszteletük. Hogy hívják az ottani jobboldali-nacionalista pártot? Oroszország Liberális Demokrata Pártja. Tisztára, mint a fiatal demokraták szövetsége.
A lényeg: van még hová fejlődni illiberális demokrácia tekintetében. Majd ez jusson eszébe mindenkinek, aki szívből tud tapsikolni akkor is, amikor tudja, hogy oltári nagy szemétség zajlik a szeme előtt, de nem bánja, mert nem vele történik. Az a jó hír, hogy vele is megtörténhet. Bárkivel, bármikor.
Nézzük, miről elmélkedtünk ma:
Gizikének tegnap nehéz napja volt
És akkor majd senkit nem fog érdekelni, hogy kire szavaztak, és kiért rajonganak fenntartások nélkül
Fizettek érte, befektettek, megvédik az életük árán is
Ha ilyen kurva jól állnak a számok, mirefel ez a nyűglődés, pajtikák?
A nap kommentje Andreától:
Szabaditsuk ki Isaurat Soros fogsagabol!!!!!! ?????
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.