December 12,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

DÜHÖNGŐ


A legtöbb, amiben reménykedhetünk, hogy majd az unokáink megkoszorúzzák a járókeretünket és azt gondolják, mekkora nagy hősök voltunk

A személyes felelősség valami olyasmi nálunk, mint a kolera, a lepra, az aranyér, a lábgomba és a pikkelysömör. Együtt. Ki a franc akarja ezeket a kórságokat akár külön is, pláne csomagban? Senki, az biztos. A felelősségvállalást pontosan ugyanígy nem kéri senki. Nem fogom körülírni, nehogy félreérthető legyen. Egyértelmű leszek, így legalább lesz ok megsértődni, kikérni, vádaskodni, hőbörögni. Tehát áttolni a felelősséget másra. Szokás szerint.

Lényegében folytatom, amit Bálint valamelyik reggel elkezdett. Kevésbé cizelláltan, mert én egy büdös tahó vagyok.

Kezdem kicsiben, mert minden ott kezdődik és ott is végződik. Nem kell keresgélni a példákat, naponta borul az arcunkba. Van, aki azt hiszi, hogy elég megnézni egy cikk címét, az ahhoz csatolt fotót és ő már mindent ért, véleménye is van neki, le is írja. Mert annyi ideje nincs, hogy végigolvasson egy kurvahosszú cikket – erre naponta érkezik hozzánk jelzés, hogy röviden írjunk, mert a baromira elfoglalt embereknek nincs idejük elolvasni (ez már önmagában is sok mindenre magyarázat) -, de annyi van, hogy kifejtse a véleményét. Ez működik is mindaddig, ameddig valaki – vagy a Szalonna egyik szerzője, vagy egy másik olvasó – fel nem hívja a figyelmét arra, hogy hülye volt. Akkor megsértődik rohadtul ő is, más is az ő nevében. Nem arról van szó, hogy átolvasná azt a kurva cikket és megindokolná, miért is nem hülye ő. Arról pláne szó sincs, hogy átolvasná és ha úgy találja, hogy tényleg hülye volt, akkor belátná. Faszt. Azonnal eltolja a felelősséget magától. Ösztönből. Lendületből.

És nem a sértődöttség beszél belőlem, ahogy senkiből, aki ezt szóvá teszi. Őszintén: nem mondhatnánk azt, hogy kit érdekel? De. Kötelező olvasnunk a kommenteket, reagálni rájuk? Fenéket. Sok portál beszélget az olvasókkal? Biztosan. Én még nem futottam bele ilyesmibe. Nekünk igenis fontosak a vélemények, az ellenvélemények is. De az nem vélemény, hogy ez egy szar, a szerző, a másik kommentelő hülye és még pufajkás ávós is. Ha éppen nem trollról van szó, akkor megint hárítás van. És szektásodás van, ez nem csak a fideszesekre igaz. De beismerni éppen úgy nem hajlandó senki, mint a fideszesek. Elgondolkodni, kérdéseket feltenni, a másik véleményét elfogadni nagyon sokan képtelenek. Mégpedig azért, mert akkor esetleg azzal szembesülnének, hogy a bálvány hamis, őt pedig palira vették. Vagy azzal kellene szembesülni, hogy nincsenek csodák, se fehér ló, se királyfi, hanem kemény munka van és áldozat. És esetleg azzal is szembesülne, hogy neki is van felelőssége abban, ami körülötte történik.

Ha nem ez, akkor a számonkérés. Hogy miért csak ugatunk, miért teszünk fel kérdéseket? Miért bizonytalanítunk el embereket azzal, hogy gondolkodásra késztetjük? Miért mutatjuk meg egy dolognak több oldalát is? Mondjuk meg mi a válaszokat, bontsunk zászlót, mutassuk az utat, majd jönnek utánunk. Hová, baszod? Hová? És kik jönnek utánunk? Miért utánunk? Láttam olyan véleményt is, hogy nekünk nem írogatni kellene, hanem összerakni egy ütőképes oknyomozókból álló csapatot, felderíteni, kipakolni, beperelni. És ne hazudjunk, lenne, aki mellénk állna, pláne lenne, aki finanszírozná.

Fasza. Igaz ugyan, hogy mi minden áldott nap kibontjuk a magunk kis rongyos zászlaját és tesszük, amit tenni tudunk és amit vállaltunk, de az lényegében lófasz, semmi. De majd nagyban, úgy aztán igen. Akkor majd. Akkor majd mi lesz? Ott az Átlátszó, a Direkt36, napi gondokkal küzdenek. Pedig ott vannak tényfeltáró újságírók és kidolgozzák a belüket. Szerintem ugyanaz a néhány száz ember tartja életben az egyik portált is, másikat is. A többi szurkol, elvár, követel, leszarja. Meséljek arról, hogy a minap például 4 ezer forint támogatás futott be a számlánkra? Vagy arról, hogy sokszor annyi sem? Hogy nagyjából ugyanazok az emberek támogatnak a kezdetek óta, hogy úgy terveztük, tudunk majd felvenni új munkatársakat, de nem tudunk és minden hónapban kérdéses, hogy meddig húzzuk még? Mert a legtöbben úgy vannak vele, hogy nekik jár, ingyen van, mert a neten jön, vagy akar ő támogatni, de majd a jövő hónapban, nincs öt perce beállítani a banki utalást, nem vesződik a PayPal kitöltésével, amúgy is, ne kunyeráljunk, szarik ő ránk, nem fog lemondani két doboz sörről a mi kedvünkért. Elmondtuk már, de megint mondom. Ha a rendszeres olvasóink két, azaz kettő forintot bedobnának havonta a kalapba, nem lenne bajunk. Ha fejenként minden rendszeres olvasó évente 100 forintot utalna, tudnánk fejleszteni. Ehhez képest minden hónap egy kötéltánc, ha kérünk, akkor koldulunk, lejmolunk, kunyerálunk, menjünk a picsába. Jó, akkor mi a megoldás?

Körülbelül 250 embernek elég fontos a munkánk ahhoz, hogy rendszeresen támogassa azt. És nagyjából ugyanennyi olvasótól kapunk eseti támogatást. És megint nem arról van szó, hogy nem akarunk dolgozni, mert rohadtul sokat dolgozunk. De a szerverbérlés pénzbe kerül, a tárhely is, a domain pénzbe kerül, pénzbe kerül még az is, hogy ne legyen tele reklámokkal a komment szekció, pénzbe kerül a rongyosra használt laptopok javítása, cseréje, pénzbe kerül az áram, amivel a laptop működik és pénzbe kerül a kifli, amivel a laptopot használó működik. És nem arról van szó, hogy kunyerálunk. Nem szoktunk. De vagy írunk és akkor azt napi 14 órában lehet csak, vagy nem írunk, mert más munka mellett nem lehet. Pont.

És még mindig ott tartunk, hogy ez csak egy kis véleményportál, soha nem is mondtunk mást, nem ígértünk mást, nem vállaltunk mást. Tessék elképzelni ezt egy tényfeltáró portálnál, ahol pereskedni kell, adatokért fizetni kell, hónapokig kell nyomozni egy cikk megírásához. És könyörögni kell, hogy életben tudjanak maradni minden hónapban. És mégis úgy gondolják sokan, hogy a felelősség az újságíróké, hogy megjelenjenek ezek a leleplező cikkek, neki olvasóként elég szurkolnia, vagy reklamálnia, mert ő kockáztatja a megélhetését, vagy simán nem ér rá, mert tanul, dolgozik, unokázik, családot alapít, vagy zabot hegyez.

Ez is felelősség, vagy annak elhárítása. Százezrek, de inkább milliók érzik úgy, hogy nem az ő felelősségük az, hogy néhány újságíró végezni tudja a munkáját, azonban annak a néhány embernek, aki ki meri nyitni a száját, feltétlenül felelőssége a demokratikus rend helyreállítása, a kormány leváltása, az oktatás megreformálása, az egészségügy talpra állítása, a bűnösök megbüntetése és gondolom, a börtönök őrzése is. Azt a néhány embert számon lehet kérni, az olvasót, a polgárt, a szavazót, X urat és Y úrhölgyet meg nem lehet, mert ők áldozatok, nekik nem kötelességük olvasni, írni, gondolkodni, válaszokat keresni, számon kérni, küzdeni, utcára vonulni, vinni azt a zászlót. Semmi se az ő felelősségük, minden csak másoké.

X úr és Y úrhölgy nagyon remekül elvan azzal, hogy neki mondja meg valaki, kit kell utálni, vigye valaki a zászlót, ő majd követi a hetvenedik sorban, szóljanak, mikor kell tapsolni és mikor kell fújolni és X úr, meg Y asszony őszintén hisz abban, hogy ha mindent jól csinál, akkor április kilencedikétől ránk szakad a Kánaán. Már csak ez tartja életben, ez hajtja. És nem akarja tudni, hogy bármi lesz a választás eredménye, április kilencedikétől rosszabb lesz. Ha Orbán marad, akkor azért, mert be fogja fejezni a diktatúra teljes kiépítését. Nekem személyes meggyőződésem, hogy ki fogja vinni az országot az Unióból, mert az az egyetlen módja, hogy teljesen szabad kezet kapjon. Neki már nem pénz kell, hanem a hatalom és a büntethetetlenség. Bármi áron.

Ha nem Orbán győz, akkor is romlani fog minden. Mert mindenhol ott vannak a beépített pártkatonák. Az ügyészségen, a rendőrségen, az önkormányzatokban, az alkotmánybíróságban, az iskolákban, kórházakban, sportklubokban, alapítványokban, mindenhol. És az is meggyőződésem, hogy egy bukás esetén ki fogja vinni az utcára a híveit.

Ezt nem belátni, ostobaság. A csodát várni baromság. Azzal vádolni bárkit, aki felveti ezeket a kérdéseket, hogy bizonytalanságot, zavart akar kelteni, tinóság. A csodavárás vége kivétel nélkül pofáraesés szokott lenni. Csalódottság, keserű düh. Aztán egy még mélyebb gödör, mint ahonnan kimásztunk az imént. Aki például azt hiszi, hogy a most oly nagyon tisztelt ötvenhatos hősök élete, az ország helyzete másnapra jobb lett, annak javaslom, kérdezzen meg néhányat közülük. Nekik még az az esélyük sem volt meg, ami nekünk igen. Az oroszok most még nem tudnak tankokat küldeni, ameddig az Unió tagjai vagyunk, addig nem. A szakadékba zuhanó ember sem lesz boldog attól, hogy sikerült zuhanás közben elkapnia egy kiálló sziklát, amelyik csontig marja a húsát, lóg a levegőben, kificamodik a válla, de azért támaszt keres a lábával. Neki sem oldódott meg az élete, de esélyt kapott, hogy kimásszon és megoldja.

Fel kellene ébredni. Kurvagyorsan. Egyenként, mindenkinek. Mindenkinek személyes felelőssége és saját döntése van mindabban, ami történik, vagy nem történik. És addig, ameddig néhányan itt kapaszkodunk a szakadék szélén és ordítunk, mások meg egymás bokájába kapaszkodva óbégatnak, hogy ki a hülyébb, addig nem jutunk sehová. Ha sikerülne elég sok embernek valóban elgondolkodnia, felismerni a személyes felelősségét, akkor meg nem kellene senkit sem tuszkolni a zászlóval sehová, mert magától összeállna az a kritikus tömeg, amelyik ki tudja verekedni a változást.

De tudomásul kell venni, hogy ez közös feladat és el kell fogadni, hogy baromira nem az út vége. Még csak nem is az eleje. Csak annyi, hogy leverjük a lakatot a kapuról, amit elénk építettek. És tudomásul kell venni, hogy hosszú lesz és nehéz lesz. Senki nem fog megváltani minket. Nem szundikálhatjuk át a dolgot, senki nem lesz, aki majd felébreszt, ha odaértünk. A legtöbb, amiben reménykedhetünk, hogy majd az unokáink megkoszorúzzák a járókeretünket és azt gondolják, mekkora nagy hősök voltunk. De addigra nekik már meg kell tanítanunk, hogy a demokráciát nem ingyen adják, hogy az nem magától működik, hogy a tanároknak a katedrán, a bűnözőknek pedig a börtönben van a helyük. És meg kell tanítanunk nekik, hogy mindezért ők is felelősök. Ha ezt nem tesszük, akkor kezdhetik elölről az egészet ők is. Újra és újra és újra.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.