Szép jó estét mindenkinek! A mai nap elég sok hír érkezett a NER háza tájáról, így hát essünk is neki. Kora reggel érkezett az Átlátszó leleplező cikke, mely a NER lovagok luxusútjaival foglalkozik. Azzal, hogy Orbán Viktor és haverjai hogy utaznak havi rendszerességgel milliárdos magángépekkel és yachtokkal Európa szerte. A cikkben leírtak nem hiszem, hogy sokak számára túl sok meglepetést tartogattak volna, azonban eddig igen kevés bizonyíték volt arra, hogy Orbán Viktor, Mészáros Lőrinc és még egy jópár kivételezett oligarcha az EU, valamint a magyar adófizetők pénzén járja körbe fél Európát. A cikket mindenképpen érdemes elolvasni, ugyanis az Átlátszó csapata hónapok munkájával bizonyította be azt, amit sokan tudni véltünk. Az Átlátszó cikkével kapcsolatban a Népszava megkereste a Miniszterelnöki Sajtóirodát, hogy felvilágosítást kapjanak, Orbán Viktor mégis miből repked magángépen Európa szerte, melyre a következő választ kapták:
Orbán Viktor a MOL-Vidi FC minden mérkőzésére el szokott menni. Az utazások során a focicsapat tulajdonosának vendége, és ugyanolyan módon utazik, mint a MOL-Vidi FC többi vendége. Ez eddig is így volt, és ezután is így történik majd. Mindez a magyar adófizetőknek egyetlen forintjába sem kerül.
Orbán Viktor tehát ismét csak vendég volt, így luxusutazásai nem tartoznak senkire. Hasonló módon védekeztek Semjén Zsolt ügyében is, akinek több milliós útját és vadászatát szintén jó barátja állta. Az viszont nem mellékes, hogy a Vidi tulajdonosa, Garancsi István cégei, valamint focicsapata adóforintok millióiból gazdálkodik. Az adóforintok pedig, mint azt jól tudjuk, közpénznek minősülnek, amelyeknek elköltését – egy jogállamban legalábbis – meg kell magyarázni. Úgy tűnik, Magyarországon Orbán Viktornak és eltartottjainak semmit sem kell megmagyarázniuk, kiváltképp úgy nem, hogy a NAV, valamint Polt Péter is szépen kiszolgálja a hatalmat.
Bizonyára sokan emlékeznek még Orbán Viktornak az EP-ben hetekkel ezelőtt elmondott szavaira, miszerint:
Mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk.
Nos, a kormányfő nem volt sokáig hű kijelentéséhez, ugyanis a mai napon kiderült, a kormányközeli Századvég Alapítványnak nem tetsző tanulmányok miatt eltávolították az internetről a Századvég folyóirat legújabb számát, majd kirúgták a szerkesztőséget. Vagyis pontosan az történt, aminek Orbán Viktor az ellenkezőjéről hadovált nem sokkal több mint egy héttel ezelőtt. Tehát mondhatjuk azt, hogy Orbán Viktor hazudik. Hazudik a magyar parlamentben és hazudik az unió parlamentjében is. Miután kirúgták a szerkesztőséget, megszabtak egy új irányvonalat is, amely szerint a lap új feladata a kormány irányvonalának támogatása lesz. A kormány irányvonala pedig nem más, mint a hazugságok futószalagon gyártása, amiben úgy tűnik a Századvég nem volt eléggé partner.
Az irányváltáshoz úgy tűnik Bod Péter Ákos Ákos jegybankelnök és szerzőtársai legutóbbi írása kellett, mely igen komoly kritikákat fogalmazott meg a kormánnyal szemben:
Bod írása, egy 25-30 oldalas szakszöveg a járadék témájában olyan megállapításokat tesz, hogy az állam beavatkozása a gazdaságba a járadékok elvonásával, majd újraelosztásával torzítja a piacot, drágítja a termelést, csökkenti a hatékonyságot és a teljesítményt, vagyis károkat okoz. Az ilyen gazdasági filozófia keleten működik és működhet, de EU-s keretek között kétséges. (HVG)
Miközben a magyar gazdaság szárnyal – uniós pénzből persze – csatlakozott ehhez Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor strómanja is, aki nem képes betelni azzal, amije van, már persze ha azt valóban az övének tekintjük. Az ország Zuckerbergje további terjeszkedést tűzött ki célként és az sem kizárt, hogy felvásárolja a Telenort és a Budapest Bankot is, de természetesen csak akkor, ha azok eladók. Ebben az országban azonban, mint az már kiderült az elmúlt években, az égvilágon minden eladó, így ez sem jelenthet gondot Orbán Viktor jó barátjának. A gázszerelőből az ország leggazdagabjává lett Mészáros vezette Konzum Nyrt. ott terjeszkedik ahol csak akar, ugyanis már rég nem szorul pénzügyi korlátok közé. A cég olyan sikeres, hogy a tőzsédehez való csatlakozásuk után részvényeik 6000%-kal drágultak. Nem történt elírás, ez a valós szám, ugyanis a befektetők teljes mértékben megbíznak a cégben, aminek lehet valami köze ahhoz, hogy a tulajdonos Orbán Viktor strómanja.
Nem Mészárosék az egyetlenek, akik állami – vagyis a köz – pénzéből hízlalták fel vállalkozásukat. Ilyen a kicsit sem civil CÖF is, amely közel fél milliárd forintból készített 4 darab kisfilmet, amelynek színvonala olyan siralmas, hogy még akár Mészáros Lőrinc maga is készíthette volna. Teljesen amatőr, kézi kamerás szerencsétlenkedés, amely az adófizetőknek pontosan 443 000 000 forintjába került. Ha úgy gondolnák, hogy ez igen nagy összeg, akkor nem tévednének nagyot. Az Index megnézte ennyi pénzből milyen filmek készültek idehaza, amelyek a CÖF reklámfilmjeinek minőségétől egy kicsit magasabb színvonalat képviselnek.
Az összesen 7,5 percet kiadó négy kisfilm több állami pénzt használt el, mint az Oscar-díjas Saul fia (320 millió forint állami támogatás) vagy az Oscar-díjra jelölt Testről és lélekről (420 millió forint állami támogatás).
Lássuk mai cikkeinket:
Titokzatos luxus, hasító nyomorúság
Ismét körbeülik a kerekasztalt, de minek?
Álságos nemzeti-keresztény fogcsikorgatás
A nap kommentje pedig Aegeantól:
A francba!
A felületes gyorsolvasás következményeként, megint félreértettem a dolgot.
„… csupa hazaszeretetből küzdenek Orbán Viktor seggeinek szélén”-t olvastam.
Fene tudja[…] majd legközelebb jobban figyelek.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.