December 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Jajj annak, aki nem hithű!

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,627,337 forint, még hiányzik 372,663 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép jó estét mindenkinek! Ma végre szem- és fültanúi lehettünk a nemzeti tanévnyitónak, ahol Kásler Miklós, valamint Erdő Péter is beszédet mondott. Hogy mégis mi a jóisten ez és egyáltalán mi szükség van erre a nemzeti tanévnyitóra, az számomra rejtély. Már ha nem az volt a cél, hogy nemzeti csomagolásba préselt bődületes nagy ökörségeket beszéljenek. Jelen volt az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola igazgatója is, aki szintén lenyűgöző beszédet tartott. Véleménye szerint a jövő iskolájának az itt felsoroltakra kell építenie alapjait:

„Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből”, „legyetek irgalmasok” és mindig van valaki, „akit megszólíthatunk úgy, hogy mi atyánk”.

Aztán doktor Kásler ragadta magát a szót, aki a következőt tartotta fontosnak elmondani:

A XXI. században mindent meg lehet találni az interneten, de az internet arra nem tudja megtanítani az embert, hogy hogyan kell gondolkodni és értékesen élni.

Ellentétben a tízaprancsolattal, ami még a betegségektől is megvéd ugye. Érdemes tehát Kásler Miklósra hallgatni, ő ugyanis tudja miről beszél:

Az iskolában megtanulják a gyerekek a természet alkotóelemeit az élőlények szerveit, de az ember több mint élőlény, mert gondolkodik és hite van.

Akinek hite van az tehát ember, akinek pedig nincs, az maximum állat lehet ugyebár. Ám a beszéd csúcspontja még csak ezután következett, ugyanis eme nemzeti tanévnyitó lehetőséget teremtett arra is, hogy az EMMI vezetője beszéljen egy kicsit az új Nemzeti alaptantervről is.

Nemzetünk ismételt felemelkedését várjuk a Nemzeti alaptantervtől. A legkiválóbbak készítették elő a szakmai javaslatokat. Mi észrevételeinkkel, javaslatainkkal, elvárásainkkal, önök erkölcsi támogatással járultak hozzá, így mindnyájan alkotótársak vagyunk. Önök vállalták a felelősséget és nehézséget, de az örömöt és a boldogságot is, hogy isteni parancsból és szép emberi vágyakból új minőséget hozzanak létre.

Nemzetünk tehát a felemelkedés határán van, már csak napok lehetnek hátra. Csakis a legkiválóbb emberek vettek részt a tanterv kidolgozásában, így biztosított nemzetünk jövője is. Még az is lehet, hogy maga Orbán Viktor, esetleg Németh Szilárd – mint nemzetünk nagyjai ugyebár – közreműködtek eme remekműnek a megalkotásában. Ez elég valószínű, tekintettel arra, hogy sem szakmabeliekkel, sem pedig a szakszervezetekkel nem egyeztettek. De hát minek is, ha ők mindent jobban tudnak. Hogy a szülők erkölcsi támogatása mégis milyen formában mutatkozott meg Kásler számára, azt nem tudom. Talán akkor történhetett, amikor Kásler Miklós Istennel beszélgetett, ugyanis az új Nemzeti alaptanterv Isten parancsának köszönhetően születhetett meg. Úgy tűnik, teljes nemzeti elmebaj lett urrá kormányunkon. De sebaj, ha ez a felemelkedésünket hozza.

Kásler szerencsére nem az egyedüli volt, aki egy egyházi iskola környékén ólálkodott, párttársa Gulyás Gergely is ezt tette, a Szent László Görögkatolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakgimnázium és Szakközépiskolában, ahol a következőket mondta el:

A miniszter hangsúlyozta: az egyházi szerepvállalás a garanciája annak, hogy nem csak tudásban, de hitben is gazdagon végezhetnek diákok, az egyházak évezredes hazai gyakorlata ugyanis nem csupán az oktatásra, hanem a nevelésre is kiterjed. Az egyházi intézmények célja, hogy nem csak okos és felkészült, hanem jó embereket bocsássanak útjukra. Olyan embereket, akik tudják, hogy mit keresnek, és azt hol találják meg az életben. 

Hitben gazdag iskolakezdést mindenkinek! Ezek után nem tudom, hogy aki nem egyházi iskolába jár, azzal mégis mi lesz. Őket ugyanis nem tanítják hitre, valamint ők csupán oktatást kapnak, nem pedig nevelést. Úgy tűnik, aki világi iskolába íratja be gyermekét, az lemond arról, hogy jó embert neveljenek belőle, sőt életképtelen is lesz, mivel fogalma sem lesz arról, mit keressen és azt hol találja meg. Ezeket tudniillik kizárólag az egyházi iskolák diákjai tudhatják, ott ugyanis ezeket Isten irgalmából beléjük nevelik.

Ezen felül volt még történés, persze. Dömsödnél szembe ment egymással két vonat és mindössze pár száz méter választotta el őket attól, hogy összeütközzenek. Erről az egyik utas értesítette az RTL Klub híradóját, a MÁV ugyanis valahogy megfeledkezett tájékoztatást adni honlapján, valamint a Híradó megkeresésére sem adott választ.

Kőbányán egy munkást megkéseltek, egy másikat pedig félholtra vertek a zajtól bedühödött lakók. A szemtanúk elmondása szerint egy csoport arra utasította a munkásokat, hogy azonnal fejezzék be a munkát, ezt szóváltás majd verekedés követte, ahol a két munkást súlyosan megsebesítették.

A szekszárdi Garay János Gimnázium igazgatója mellett kiállt a minisztérium, szerintük ugyanis minden amit az igazgatónő tett jogszerű volt. Az eset, mely bemutatja miféle hatalommal rendelkeznek egyes iskolavezetők Magyarországon, felháborított szinte mindenkit idehaza. A minisztériumot természetesen nem, amelyik gond nélkül kiáll egy olyan nő mellett, aki még a gyámhivatalt is bevetette, hogy igazat adjon saját kreált történetének. Még az is előfordulhat, hogy egy hatalommániás igazgató el tudja érni, hogy egy gyermeket elszakítsanak a saját családjától. Épp itt tartunk…

Lássuk mai cikkeinket:

Ez az ország tényleg lemondott már mindenről?

A megfelelő családba kell születni

Mocsári bűz

A bevándorláspárti erők 54 millió eurós bosszúja

Mivel mossák az agyunkat?

Zacher Gábor, a hős

Ugrani már: soha

A nap kommentje pedig Szonjától:

Bámulatos, milyen drága néhány méternyi beszélő csirkeháló.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.