November 15,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Hacsaknem Blog


Mocsári bűz

Két napja az öntudatos, ám szerencsére nem kommunista Bencsik-testvérek közül az András nevű által főszerkesztett Demokrata internetes oldala dobta be a köztudatba, hogy a kormány egyik legnagyobb és legaktuálisabb (ál)ellensége, Heller Ágnes demonstrációt szervez. A veszélyről tudósító iromány címe és tartalma közötti finomnak alig nevezhető ellentmondás csak kattintás után veri ki az ember szeme világát:

A marxista filozófia nagyasszonya lelkes önkéntesként támogat egy nemzetközi kezdeményezést, amelynek célja az, hogy október 13-án ötmillió ember vonuljon utcára világszerte „a nacionalizmus ellen egy egységes, demokratikus és szolidáris Európáért”.

A magyarországi rendezvényt Heller Ágnes, Demszky Gábor kebelbarátja szervezi a Facebookon, de a hazai legelső támogatók között nemcsak az ő nevével találkozhatunk a 600 fős nemzetközi listán (a neveket betűhíven közöljük):

  • Biro Adam író, kiadó
  • Ban Zsofia író
  • Dalos Gyoergy író
  • Heller Ágnes filozófia professzor
  • Nádas Péter író.

Egyszóval, vagy inkább kettővel: felháborító és veszélyes! Az viszont tény, hogy a demokratáék által hivatkozott Facebook-esemény – amelyből kiderülhetne, hogy a nemzetközi kezdeményezést nyilvánvalóan nem Heller Ágnes kezdeményezte, hanem ezek az emberek ITT, Heller Ágnes mindössze támogatja azt  – már nem elérhető a közösségi oldalon.

Ez most mindegy. A kormány álhírgyára – méltó módon hírnevéhez – lelkesen színezte tovább a történetet. Az elbukott helyreigazítási perekből ki sem látszó közpénzbirodalom hazugsággyára enyhén megkésve, de annál nagyobb buzgalommal állt bele a Kovács Zoltán által csak egy öreg bigott kommunistaként köpködött filozófus és Fidesz-ellenség további lejáratásába.

Ez csupán az aljasságról, a diktátort kiszolgáló holdudvar mocskos korlátlanságáról szól

A Pesti Srácok Pilhálja – aki még időben leképernyőfotózta, hogy igenis Heller szervezi a NEMZETKÖZI (!) kezdeményezéshez csatlakozó budapesti eseményt, amely esemény-toborzó időközben eltűnt a Facebookról, ugye – hanyag gúnnyal üvölti bele az éterbe egy nap fáziskéséssel:

Heller gigademonstrációt szervez a nacionalizmus elpusztítására, Orbán megdöntésére! 

A tehetséges kormányszolga így folytatja a vitrolba mártott fröcsögést:

Nem lennénk (most sem) Orbán Viktor helyében! Napvilágot látott a hír, hogy Heller Ágnes tüntetést szervez a nacionalizmus eltörléséért. Ha a Magyarországon világhírű filozófusnak sikerülne megdöntenie a nacionalizmust – ami az ő képességeit ismerve nem lehet kérdéses –, akkor bizonyos, hogy egyúttal Orbán is bukni fog, mint annyiszor már az elmúlt években.  Kezdhet is csomagolni.

Heller Ágnes „A nacionalizmus ellen az egységes Európáért” címmel demonstrációt szervez a fővárosi Szabadság térre október 13-ára – adta hírül a demokrata.huA neomarxista, posztlukácsista, szárszói afterparty-s filozófus lelkes önkéntesként sorakozott föl egy nemzetközi kezdeményezés mögé, amelynek célja, hogy október 13-án ötmillió ember vonuljon utcára világszerte „a nacionalizmus ellen egy egységes, demokratikus és szolidáris Európáért”. A cél tehát egyrészt a „szolidaritás” (értsd: Afrika és Ázsia lakosságának ránk zúdítása), másrészt az „egységesség”, vagyis az Európai Egyesült Államok életre hívása, amelyet egy senki által meg nem választott technokrata elit irányítana a nemzetállamok belepofázása nélkül.

Kollégája Orbán Viktor és a kormány közpénz-adományainak megszolgálásában, bizonyos Máté T. Gyula aztán egy ma reggeli publicisztikában veszi fel a fonalat és énekli meg a borzadályt, Heller tüntizni szeretne címmel. Igaz, hogy Józsi csepeli boltos szerint ez már megint igen felejthető műsor lesz, de azér Gyulus a biztonság kedvéért szentel rá egy tőle megszokott dörgedelmet.

Az Origo sajnos még nem eszmélt e sorok írásakor, Bayert kivételesen hagyjuk, idősebb Pilhál pedig inkább Heller Ágnes elvtársát – ő már csak tudja, milyen ez az elvtársasdi – Vajda Mihály filozófust rugdossa a Magyar Időkben, pontosabban 83 esztendős, hardrocker frizurás Misi bácsizza. Mert az érv mindenre is hogy valaki hány éves és milyen a frizurája.

A mocsári bűz-díjat ezúttal megint a nyolcaska gátlástalan szakmunkása akaszthatja a nyakába, aki kreativitása csúcsán Heller Ágnes ötmillió nővel és férfival tüntetne a migránsok befogadásáért című ópuszában simán azt hazudja:

Heller Ágnesék célja a “szolidáris” Európa megteremtése. Amely gyakorlatban annyit tesz, hogy fogadjuk be úgy ötmillió muzulmánt és kétszer ennyi afrikai kecskepásztort. (…) Amúgy az egész rendezvényt “civilek” szervezik, német kommunista ürgebőrben. 

A minden szakmai, emberi, erkölcsi elvet és tartást sárba tipró, az igénytelen, hazug fércmunkát illusztrálni hivatott alábbi fotóért én kérek elnézést Heller Ágnestől:

Tudom, hogy Ungár Péter szerint a legszebb ideje volna abbahagyni a moralizálást. Az a jó hír számára, illetve a NER-rel kötött összes mocskos, kéztördelő, udvarias kompromisszuma számára, hogy ezen a szinten, ahol ez az úton és útfélen kommunistázó fogalmazószemélyzet dagonyázik, már moralizálni sem érdemes. Akkor sem volna érdemes, ha a gazdájukról nem éppen ma derült volna ki, hogy Magyarországra invitálta a vietnami kommunisták főtitkárát. Most éppen a vietnami kommunistákét. Úgy értem, a kommunisták legnagyobb ellensége, aki félkézzel küldte haza az oroszokat akkor, amikor.

Tudjuk, persze. A világ kommunistáit csak azért öleljük a keblünkre, mert őket nem Heller Ágnesnek hívják (valószínűleg nem vének és nem is bigottak). Akinek most történetesen az a bűne, hogy egyetért azokkal, akik szerint aggasztó az intolerancia, a gyűlölet, az agresszió, valamint a diktatórikus percemberek hatalomra törése Európában, és tüntetni is hajlandó a véresszájú nacionalizmus megállításáért. Amely selejtes percemberek az általuk szított gyűlöletből élnek egyik választástól a másik kétharmadig.

Heller Ágnessel azért kell megint feltörölni a NER fekáliás padlóját, mert támogat egy nemzetközi kezdeményezést. Egy svájci író és egy osztrák filozófus kezdeményezését. Amely kezdeményezést nem mellesleg rajta kívül sokan mások is támogatnak. Magyarok és nem magyarok. Mégis ő lett megint a fő célpontja a következmények nélküli hazugságok propaganda-láncolatának, mert elég öreg és elég kommunista ahhoz, hogy a félmondatokat sem értő fogalmatlan trollhadsereg agya ökölbe szoruljon és lincselni akarjon a vezére védelmében.

Bármit is gondolunk Heller Ágnesről (a nevét nyugodtan be lehet helyettesíteni akárki másnak a nevével, teljesen mindegy, hogy az ideológiai barikád melyik oldalán áll), ez már megint egy olyan pillanat lehetne, amikor a társadalom megmaradt emberségnek határozottan ki kellene állnia a vérszomjas, közpénzért csaholó Fidesz-hiénák eme példátlanul ízléstelen uszítása ellen. Nem fog.

Pedig már akkor is borzasztó volt, amikor a kormányszóvivő ment le öntudatlanul fröcsögő kocsmatöltelékbe. Lehet, hogy sokak szerint rendben van, hogy üldöznek, lejáratnak mindenkit, aki nem ért velük egyet. Lehet, hogy rendben van, hogy mindent elvesznek/ellopnak, ami az értelmezésükben nekik alanyi jogon jár. Lehet, hogy rendben van, hogy elszívják a levegőt mindenki elől, aki nélkülük lett boldogul és lett valaki, de itt már megint azzal szórakoznak megengededhetetlen eszközökkel és módon, ami mindannyiunk elidegeníthetetlen tulajdona: a méltóságunk.

Nem a Heller Ágnes emberi méltóságán ugrálnak disznószaros gumicsizmával, hanem mindannyiunkén. Nem a nézeteinkkel és a tényekkel vitatkoznak, hanem megaláznak emberi méltóságunkban. Ennél márpedig semmi nem megbocsáthatatlanabb.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.