December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

VENDÉG


Vendégcikk: Mikor fejezzük be kicsinyes harcainkat és koncentrálunk arra, ami valóban történik az országban?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ugyan a forradalmi megemlékezés napokkal ezelőtt volt, mégis a mai napig azon gondolkodom, hogy jutottunk el ide? De leginkább miért? A forradalom évfordulóján nem a saját szabadságunkért emeljük fel szavunkat, hanem egymás nyakának esünk, lökdösődünk elküldjük a másikat a jó édes anyjába. Az összefogás kicsinyke  szikrája sem látható. A szabadságunk ünneplése helyett a diktatúránkat mélyítettük tovább.

A videókat, közvetítéseket bámulva egész nap, rengeteg kérdés járt a fejemben. Többször jártam én magam is a pesti megemlékezéseken, melyek évek óta a politikai „elit” magamutogatása körül forognak. Orbán Viktor beszédei évről évre az önfényezésről, a mások hülyének nézéséről szólnak. Az általa idézett nagyjaink – ha megtehetnék – felkelnének sírjaikból és maguk harcolnának a diktatúra ellen. Pont az ellen, amit ma mi Viktorunk megtestesít.

Sokan azon sopánkodtak, miért is kell megzavarni holmi fütyülős csőcseléknek a nemzeti ünnepet. Miért nem lehet békességben emlékezni? Március 15.-én nem csak ünnepségek formájában kellene megemlékeznünk a szabadságunk kivívásáról, hanem emlékeznünk kellene arra is, mi is az a szabadság. Mi az, amiért 169 évvel ezelőtt emberek tízezrei adták életüket. A szabadságtól igen régen jártunk olyan messze, mint ma.

A korábbi cikkeinkben linkelt videókon jól látható, milyen állapotban is van a magyar társadalom, hová süllyedtünk. Emberek ismeretlenül ütik-verik egymást, csak azért, mert a másik más véleményen van. Párbeszéd már nem is létezik. Mocskos rohadék! -és már repül is a füles. Hogy jutottunk el idáig? Ugyanaz a mozdulat lenne, majdnem ugyanaz, ha az ütésre emelt ököl helyett segítő, vagy legalább baráti kezet nyújtanánk. Miért nem vagyunk képesek párbeszédre, vitára a másikkal? Amit láttam a videókon, az én szememben nem volt más, mint pártkatonák ököllel elintézettnek vélt harcai. A másik leköpése, felrúgása örömmel tölt el bennünket.

Nincsenek itt külső ellenségek, a harcokat nem a határkerítéseknél, vagy Brüsszelben kell megvívnunk. Az ellenség mi, magunk vagyunk. Nem a migránsok veszik el a munkánkat, megélhetésünket. A mi saját kormányunk az, aki meglop és földbe tipor bennünket. Nem a szomszéd, vagy az utcán fütyülő fiatal az ellenség, hanem a saját kormányunk. Mikor fogjuk  fel végre? Mikor fejezzük be kicsinyes harcainkat, és koncentrálunk arra, ami valóban történik az országban?

Miért? Mindössze ennyit kérdezett barátnőm az ünnepi „harci” videókat látva. Mi vesz rá egy 85 éves nagypapát arra, hogy egy hasonló korú férfit megtámadjon? Ő úgy hiszi, ez szabadságharc, amit éppen az utcán vív? A csúnya, gonosz lipsiktől megvédi a dicső hazát? Magyarázatom a történtekre nekem sincs. Bár elintézhetnénk annyival a dolgot, hogy ez egy egyedi, ritka eset volt, de erről szó sincs. Évről évre, ünnepségről ünnepségre ezek a videók jönnek szembe a neten.

Ez sajnos minden diktatúrában megfigyelhető. Mindig van egy olyan társadalmi réteg, amely a végsőkig képes kiállni hőn szeretett vezéréért. Ez ebben az esetben sincs másképp. Azonban a másik oldalon – jobb esetben – szokás egy ellenállásnak kialakulnia, egy olyan csoportnak, amely megelégelve a hazugságokat és lopásokat azon dolgozik, hogy változást érjen el. Na, de kérdem én, hol van ez a csoport a mi esetünkben? Hol az ellenzék? Itt ne csak pártokra gondoljunk. Az is ellenzéknek számítana, ha az elégedetlenek tömege az utcára vonulva változást követelne.

A séta az új köztársaságért nevű megmozdulás, az Orbán Viktor beszéde utáni órákban vette kezdetét, körülbelül 5 ezer ember részvételével. Kérdem én, hogy akarunk változást elérni, ha még az utcára is lusták vagyunk kimenni? Azt várjuk hogy a szabadság és jólét egyszercsak ott terem, mint alma a fán? Hát a nagy fenét. Pofázunk arról milyen jó is lenne, ha változás történne az országban, de az álmodozásnál tovább nem jutunk. Mivel töltötte az a több százezer, millió ember az idejét akkor, amikor csak a kabátot kellett volna felvenni és eljutni az Operáig? Mik a kifogások?

Magyarország nem csak Budapestből áll, ott a vidék is, ahol a magyarok jelentős többsége él. Nem csak Budapesten vagyunk lusták kimenni az utcákra, de lusták vagyunk Debrecenben, Szegeden és Miskolcon is. A változás nem fog eljönni a változást akarók hangja nélkül. A mindig mindenre kifogást találó, cselekedni is lusta emberek tömegei miatt tartunk ma itt, ahol. De akár felhozhatnám azt a tényt is, miszerint ezen a bizonyos tüntetésen nagy többségben nem a fiatalok képviseltették magukat, pont ellenkezőleg. Hol a fiatalság, miért nem emelik fel a hangjukat a változásért? Az ő jövőjük a tét, mégis ők azok akik a leginkább a hallgatás csendjébe menekülnek.

Fiatalként megértem, hogy hiányolják egy párt jelenlétét, amely képviselné az ő érdekeiket, de ahhoz hogy megmutassuk elégedetlenségünket nem kell, hogy bármely párt szimpatizánsai legyünk. Egyszerűen ki kell vonulni az utcára, és a hangunkat hallatni. Mint korábban oly sokszor írtuk már, a szabadság mindig a szabadok szabadsága.

Most az olvasókhoz fordulok: Önök/Ti mit gondolnak/gondoltok, mi az ami segíthetne abban hogy kimozduljunk a politikai apátiából? Mire lenne szükség? Egy jó szónokra, aki tízezreket képes az utcára csalni, vagy egy ütős programra?adomany-1

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.