Április 16,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


A rothadó Nyugaton követik az iránymutatást

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,290,098 forint, még hiányzik 709,902 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép estét mindenkinek! Olvasom az Origón – legyünk benne biztosak, hogy a nap végére már mindenhol ez lesz a vezető hír a propagandamédiában -, hogy a szerencsétlen nyugati és természetesen baloldali kormányok hibát hibára halmoznak, aminek következménye az, hogy ott ismét emelkedésnek indult a koronavírussal fertőzöttek száma. Az tény, hogy emelkedik a fertőzöttek száma nyugaton, mint ahogy emelkedik délen és keleten is, hiszen ez pontosan előrelátható volt azt követően, hogy a legtöbb korábban szigorú rendelkezésen lazítottak. Az Origo szerint a spanyol kormány hibájának köszönhető a közel 30 ezer halott és az is, hogy most ilyen mértékben emelkedik a fertőzöttek száma. Nekem aztán nem célom megvédeni a sokat szapult szocialista kormányt, de hogy az nem mondható, hogy a mostani védekezést elbaltáznák, azt egészen biztosan állíthatom.

Csak példaként hoznék fel egy-két esetet, amelyek óriási különbséget mutatnak Spanyolország és Magyarország között. Nem állítom, hogy egyik jobb vagy rosszabb, mint a másik, hiszen tisztában vagyok azzal, hogy idehaza egyre többen vírus és maszk szkeptikusak, és nem látom értelmét annak, hogy ezen tovább vitatkozzunk. Hordjon maszkot aki akar, aki viszont nem akar, az később ne siránkozzon, ha esetleg elkapta a vírust, és szenved tőle. Fogja fel a döntései következményét, ez ennyire egyszerű. De lássuk a tapasztalataimat az elviekben szerencsétlen spanyol korlátozásokkal kapcsolatban a zseniális magyarokhoz képest.

Kezdjük ott, hogy Spanyolországban – Granadában pontosan, ahonnan én érkeztem haza nemrégiben – mindenkin, minden körülmények között maszk van. Nem csak a boltokban és nem csak zárt terekben, de a kültéren, az utcákon is. Aki nem követi a szabályokat, vagyis nem hord maszkot, azt a rendőrség 300 euróra bünteti. De igazából enélkül is hordják a maszkot az emberek, mert értik a kockázatokat. Spanyolországban ha az emberen nincs maszk, szúrós tekinteteket kap, és rögtön rájön, hogy valami nincs rendjén. A buszra nem engedik fel, boltba nem mehet maszk nélkül, de még egy árva étterembe vagy bárba sem engedik be anélkül. Kézfertőtlenítő mindenhol megtalálható, mint ahogy kesztyű is mindig van a boltokban. Az éttermekben, kocsmákban, kávézókban a kinti asztalokra QR-kódokat ragasztottak, amelyet beszkennelve elérhető az étlap és itallap, ezzel is csökkentve a fertőzésveszélyt. Az asztalokat és székeket folyamatosan fertőtlenítik, ugyanez igaz a kártyaolvasókra is. Korlátozva van minden zárt helyiségben, hogy mennyien mehetnek be, amit szigorúan be is tartanak.

Na most ehhez képest lássuk a magyar helyzetet. Az elmúlt két napban látott körülbelül 500-1000 ember közül körülbelül 5-10 emberen volt maszk, és könnyen lehet, hogy túlzok. Ezek nagy többsége idős férfi vagy nő volt. Mi, akik maszkot hordtunk, úgy éreztük magunkat, mint két földönkívüli, akik látogatásra jöttek a Föld nevű bolygóra. Folyamatosan megbámultak bennünket, mindenhol. Betértünk egy üzletbe, ahol az emberek mindegyike viselt maszkot, azonban két bolti dolgozó az állán hordta azt, és folyamatosan rálihegett az árukra, miközben pakolt. A cukrászdai, bolti eladó még csak mutatóba sem hordja a maszkot, kesztyű vagy bármiféle fertőtlenítés nélkül adja az ember kezébe a visszajárót.

Amit én eddig láttam idehaza, az szöges ellentéte annak, amit a rothadó Nyugaton láttam. Az állítólagos szabálybetartás, a fegyelmezettség nem idehaza, hanem a sokat szidott Spanyolországban jellemző. Az emberek többsége ott megértette, hogy melyek a következményei annak, ha újból elszabadul a vírus, ezért mindent megtesznek azért, hogy ez ne fordulhasson elő. Ezzel szemben idehaza, ahol már az első hullám sem pusztított igazán, az emberek többsége nem veszi komolyan ezt az egészet, és éli életét. Nem ítélkezem, csak leírom, amit tapasztaltam, hiszen aki mostanság propagandamédiát olvas, az pontosan ezzel fog találkozni. Nem ismerőstől hallottam, nem valamely családtagom mesélte, a saját szememmel láttam a különbséget a két ország felfogása között.

Az is tudvalevő, hogy a második hullám idején már nem nagyon lesz olyan ország, amely a teljes területét le meri majd zárni, hiszen annak olyan gazdasági következményei lennének, ami akár évtizedekre is eldöntené az ország sorsát. Pont ezért regionális lezárásokról beszélnek már egy jó ideje, ami annyit jelent, hogy egyes régiók, autonóm területek maguk dönthetnék el, hogy le kívánják-e zárni területeiket, vagy sem. A spanyol kormány is emellett döntött, ami természetesen a jobboldali sajtó szerint egy gyáva, erőtlen lépés, amivel veszélybe sodorja a spanyolok életét. Egy párhuzamos valóságot épített fel a propagandamédia, amelyet talán el is hisz az ember, ha még sosem járt Nyugaton. Egy dolgot biztosan elmondhatok: ha egy súlyos második hullám alakul ki Spanyolországban, annak nem a maszkhasználat mellőzése, vagy a szabályok be nem tartása lesz az oka, hanem valami egészen más.

Mai cikkeink:

Titkolózni, fenyegetőzni, védeni a védhetetlent

A gyűlöletbeszéd itt kezdődik

Mi a terv ezzel a magyar emberek hátából szíjat hasító spórolással?

Lobogó indulatok

Az Orbán-kormány devizahitelt vesz fel 

Pedig rendületlenül potyog a vakolat a nemzeti melldöngetés mennyezetéről

Amikor a természet jelenti a veszélyt

Ballada

Szociális ügyintézés

Baj van és egyre nagyobb baj lesz 

Mai kiemelt kommentjeink:

Sok kérdés kavarog bennem.
Szombat esti magánparti, kiderül, hogy Hollik fertőz, szerdára hatan karanténban.
Vajon ki fizette a teszteket?
A házigazda, a vendégek, netán’ közpénzből a kormány?
Szerintem azért reklámozta a félisten a pór népnek a Balatont, nehogy annyian menjenek akár az Adriára, hogy lépten, nyomon magyar szót kelljen hallainuk. Mármint „nagyjainknak”.
Erre csak annyit: Úgy kell nekik! Mert ők megérdemlik. A koronát.
A maszkviselésről csak annyit. Apuka kezében cigaretta, a másikban pia és kiselőadást tart a gyereknek a káros szenvedélyekről: „Ha megtudom, hogy iszol, vagy dohányzol, kitaposom a beled!”
Mire a gyerek: „Nem fogod megtudni.”
Ennyit a példamutatásról. (Sándorné)
Ebbe a kurvanagykeresztényihitségbe simán belefér egy pedofil nagykövet, gruppenszexelő polgármester, mértéktelen lopás, az elesettek árokba rugdosása, vakkomondor, családon belüli erőszak leszarása….. stb stb (Itván)

Szijjártó fenyegetőzésére csak annyit: ki kellene rúgnia Szijjártót. Mert az állította, hogy homeofficeban dolgozott. Ráadásul nem is dolgozott, hanem luxusnyaralgatott.

Nem tudom, miért kell rugózni a lélegeztetőgépeken. Megvettük? Meg. Jól jártunk vele? Jól. Igaz nem mi, hanem a fürkészők és portyázok és azok, akikhez ők be vannak csatornázva. A nép meg tátja a száját és újra hatalomba szavazza azokat, akik már nem csak meglopják, ki is rabolják őt, röhögve. 🙁
Egyre reménytelenebb ez az ország. (Judit)

A bibliára kár hivatkozni, mert azt nem Isten írta és még csak nem is Jézus. A bibliát papok írták akkor, amikor már létezett az egyház és a pápaság. De mint minden vallásos írást ez is lehet többféleképpen értelmezni. Vannak benne olyan mondatok, amik X oldallal odébb már teljesen mást mondanak. Kérdés melyik részt ragadjuk ki belőle. Mivel én nem tartom bűnőzőknek a homoszekszuálisokat, ezek szerint el fogok kárhozni. Sajnos akkor nagyon rossz társaságba kerülnék, mert ott lennének az országunkat most vezetők és a hangadóik is. De mivel én nem hiszek mennyben és pokolban nem félek ettől. Ha hinnék is, nekem itt a földön van a pokol, pedig jobban szeretnék egy magyar menyországot. (Transzporter)

A mai nap kommentje pedig Lajostól:

A vakhit nem veszi figyelembe az idők változását. A törvények iránymutatások, a megvalósításuk, betartásuk a korhoz idomulva teljesedik be. Másképp csak visszatartják a lélek fejlődését.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.