Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Mi pedig boldogan, dalolva kifizetjük a számlát

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép estét! Ma sem keltünk fel hiába. Pláne, mert már feküdhetünk is le és arról álmodhatunk, hogy holnap jobb világra ébredünk. Pedig nem. Lengyelországban az történt, hogy semmi nem történt. Minimális különbséggel, de az eddigi államfő, Andrzej Duda szorgoskodhat tovább a jogállam leépítésében. Vagy az ellenzéki pártok nem voltak képesek megmozdítani az embereket, vagy megfelel ez a lengyeleknek, nem akarnak változást. Az ottani rendszer más, mint a magyar. A lengyel államfő jogköre bőven túlmutat a horgászsáson, esőerdők védelmén, gagyi szónoklatok megtartásán és mindennek az aláírásán, ezért annak ott jelentősége van. Nálunk meg nincs, akár Mészáros Lőrinc vagy Farkas Flórián is lehetne köztársasági elnök, az sem változtatna semmin.

A DK bejelentette, hogy ők tovább küzdenek Brüsszelben az euró bevezetéséért. Ezen eltöprengtem egy kicsit és bevallom, töprengés után sem lettem okosabb, mint amilyen azt megelőzően voltam. Ez nem Brüsszelben dől el, hanem Magyarországon. Legalábbis az a része, hogy akarja-e az ország bevezetni a közös valutát, és meg akar-e felelni az ehhez szükséges feltételeknek. Lehet persze Brüsszelben is küzdeni, de én sok értelmét nem látom. Aligha fognak onnan utasítani egy tagországot arra, hogy márpedig tessék bevezetni. Lehet, talán célszerűbb lenne itthon küzdeni ez ügyben. Is.

Még egy fontos hír: az LMP arra szólította fel a kormányt, hogy áldozzon forrásokat a balatoni közúti és vasúti közlekedés további fejlesztésére. Amúgy szerintem is ez jelenleg a legnagyobb bajunk. Azt sem tartom kizártnak, hogy a Fidesz-kormány nem fog elzárkózni a dolog elől, hiszen fontos lehet, hogy a NER tavának NER strandjai, szállodái és kempingjei jól megközelíthetőek legyenek. Még az is lehet, hogy kiírnak egy pályázatot, amit majd jól megnyer az ország legokosabb  üzleti zsenije, mi pedig boldogan, dalolva kifizetjük a számlát.

Amúgy nem akarok én beleugatni, hogy melyik párt mit tűzzön az ő zászlajára, de talán ezt saját erőből kellene lassan megoldaniuk, nem a mi pénzünkből. Bár ahogy most kinéznek a dolgok, a következő választáson a legtöbben be sem fognak jutni a parlamentbe. Tényleg nem értem egyébként az ellenzéki pátokat. Komolyan gondolják, hogy a sajtóközleményekkel ki fogják húzni a következő két évet? Aztán meg a következő négyet? Milyen csodára várnak? Miért nem döntik el, hogy mit akarnak és miért nem állnak valaminek az élére? Van néhány – egy kezemen meg tudom számolni, hány – politikus, aki valóban dolgozik, de például Hadházy Ákosra nem lehet szavazni, csak egy pártra. Az meg már necces. Pláne úgy, hogy csak akkor legyőzhető a Fidesz, ha a teljes ellenzék összefog. Ennek még nyoma sem látszik, az idő viszont fogy. Majd úgy járunk, mint a lengyelek. Elmondhatjuk, hogy majdnem győztünk. Azzal pont ki is törölhetjük.

Mindenkinek szép álmokat, nyugodalmas éjszakát kívánok! Holnap ugyanitt találkozunk.

Mai cikkeink:

Ez itt már nem az elszabadult küldetéstudat kisded játéka

Mert a természet mindannyiunké

Üzenjünk Brüsszelnek: több tiszteletet a korrupciónak

Az afgán nagyapó

Duda győzött

Álságos aggodalom

Ha Orbán Viktor egy rajongott színművész lenne, nem közpénzből eltartott ripacs

Csak egy éjszakára

Fröcsögő gyász

Az EU továbbra is partner a támogatások ellopásában

Kommentek:

Nem meglepő, hogy Orbán megvétózza az európai polgárok jövőbeli jólétét azért, hogy az uniós pénzek segítségével. továbbra is pusztítsa a demokráciát.
Hogy tolerálhatja ezt Merkel és a többi EPP vezető?
(Guy Verhofstadt, július 10. Facebook) (Gábor)

Márpedig az Unio nem fog engedni, meg fogja tárgyani, hogy majd mikor tárgyalnak arról, hogy mit kéne megtárgyalni… Orbán pedig marad és tartja a markát és a továbbiakban azt hazudja, hogy egy fillért nem vesz el Brüsszeltől. 😀 (Az Állampárt jobban tudja)

 német nagytőke mint mindig, most is bevédi Orbánt. Egy kicsit átfogalmazzák, szalonképessé teszik a feltételeket. Pont annyira lesz fontos a jogállamiság a németeknek mint eddig, csak is a gazdasági érdek mögött kullog valahol a ködben. (Erika)

Micsoda cirkuszt kanyarintott a fityisz anno a sukorói telekcseréből, ott csak casinó épült volna!!! Most meg beépítik, megszerzik az anyjuk kínját is!!! (Éva)

A nap kommentje uszótól:

Talán most érthetővé válik Európa számára, hogy újra megjelent egy diktátor amely legújabbkori létében fenyegeti. A kérdés, hogy Európa mennyire akarja az uniót, mert ha akarja akkor vége a politikai semmittevés idejének és orbánt el kell tüntetni a politikai életből az ideológiájával együtt.
A magyar ellenzék pedig egy újabb vizsga alőtt áll. Kíváncsi leszek melyik párt marad egy olyan parlamentben amely kimondja, hogy nem akar jogállami feltételek között működni.