December 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Ez itt már nem az elszabadult küldetéstudat kisded játéka

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,627,337 forint, még hiányzik 372,663 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A jogállamisági vizsgálatoktól mentse meg Orbánékat a keresztény atyaúristen jeligére és a hétfőre való tekintettel kirobbanó jó reggelt kívánok mindenkinek! Nem tudom, hogy fenségesék közül ki hol áztatta/süttette az első és hátsó felét a hétvégén, de remélhetőleg már csatasorba rendeződtek a legbátrabb magyarok, hiszen nagy kihívásokat tartogat számukra ez a kurva hét. Úgy is, mint írásba adni, megüzenni Brüsszelnek, hogy viseltessenek több tisztelettel az árvalányhajas fidesznemzeti korrupció iránt. Vagy ha ez nem megy, akkor kenjék a hajukra az uniós hitelfelvételüket és a költségvetésüket is. Tolják a zsetont, minél többet, de hagyjanak békén a jogállamisági baromságaikkal, ilyen-olyan feltételeikkel, amelyekhez az Orbán-klánnak alanyi jogon járó uniós támogatásokat kötni kívánják.

Az úri valagak áztatását nem merő rosszindulatból citáltam ide, hanem azért, mert miután véget ért a tavaszi-nyári vadászszezon, rendkívüli ülést kell tartani azért, hogy a 133 legbátrabb magyar és egyéb tartozékaik (az ő hazájuk, miegymások) határozatban rögzíthessék, hogy az ő legfőbb politikájuk akkor is a korrupció és a zsarolás. És ha másképp nem sikerül egyben tartani Orbán Viktor félfeudális-féldiktatórikus, illiberális trágyadombját a demokratikus Európa közepén, akkor nem marad más hátra, mint széjjelverni az Európai Uniót. Mindezt úgy teszik ráadásul, mintha minden idők legdemokratikusabb pártja lenne a Fidesz, ahol a mindenható főnök dehogy egy személyben dönt mindenről és mindennek az ellenkezőjéről. Nem ám, hogy csak úgy odamegy Brüsszelbe és a saját feje után pofázik és szavazgat. Hanemhogy a kötélen rángatott bábjai szabják a feltételeket. A feltételek pedig azok, amelyekről az elmúlt napokban elég sokat lamentáltunk, de egyszerűen nem lehet eleget.

Most nem sorolom fel, hogy hány, az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli ülés volt az elmúlt nyomorúságos évtizedben, amelyen az állampárti frakció(k) basztak részt venni, de arra tisztán emlékszem, hogy például az ápolási díj emeléséről, a devizahitel-károsultak megsegítéséről vagy a lakhatási válságról, a gyermekes családok hajléktalanságának megelőzéséről szóló rendkívüli üléseket nem tartották elég fontosnak. Namost ehhez képest tömött sorokban ott lesznek (a nyilvánosság elől bujkáló Farkas Flóriánnal az élen) ma és holnap Kövér homokozójában, hogy egymást vállát megveregessék, és egy olyan parlamenti határozathoz adják a pofájukat, a nevüket, a szavazatukat, amely szerint a gazdájuk csak abban az esetben szavazza meg az Európai Unió következő hét évi költségvetését, illetve az uniós hitelfelvételt, ha az Európai Unió nem köti jogállami feltételekhez a támogatási alapok elosztását, megszünteti a 7. cikkely szerinti eljárást Magyarország és Lengyelország ellen, és a jövőben nem támogatja a civil szervezetek működését a tagállamokban.

Namármost, drága véreim Orbán és zenekara méltatlan és életveszélyes politikai színházi előadásainak kétpofára zabálásában (akinek nem inge, maradjon veszteg)! Orbán Kövérkocsisainak határozati feltételei lényegében egyénértékűek mindannak a szájba rúgásával, amiért egyáltalán ez a közösség, amit ma Európai Unióként ismerünk, létrejött. Amennyiben lesz hülye, akinek akárcsak megfordul a fejében, hogy ezek a beteg, erkölcstelen, félázsiai feltételek elfogadhatóak – arra már gondolni sem merek, hogy lesznek annyira hülyék, hogy el is fogadják -, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy az Európai Unió aláírta saját szétesésének ítéletét.

Nem tudom, hányan értik, hogy ha eddig sem volt túl vicces, amit Európa egyik legkorruptabb kormánya Brüsszel ellenében, szuverenitási szabadságharc címen művelt, akkor ez itt már végképp nem az elfuserált, elszabadult küldetéstudat kisded játéka. Minden ez, csak nem kisded és nem játék. Ez az arcpirító ukáz, amivel a Kövérkocsisok előálltak, hogy a baromira demokratikus felhatalmazásukkal demokratikusan felhatalmazzák a gazdájukat mimagyarok nevében, szerintem elgondolkodtathatná azokat, akik évek óta hirdetik, hogy dehogy akarja Orbán kivezetni az országot az Európai Unióból. Lehet, hogy sokáig megkérdőjelezhetetlen bizonyosság volt, hogy helyünk van Európában, hogy az uniós tagságnál jobb dolog nem történhetett velünk, sőt. Sokunk számára ez ma is és holnap is evidencia lesz. De azoknak, akik ezt az urambátyám-feudális-illiberális, sajátosan nemzetimagyarszuverén Mészároslandot világ szégyenére ide felépítették, ez távolról sem egyértelmű. Aki ott tart a százmilliárdok törvényes ellopásában, az ország foglyul ejtésében és a demokratikus intézményrendszer megszállásában, ahol az Orbán-rezsim, annak nincs B-opciója. Annak egyetlen dolgot kell mindenáron elérnie: hogy senki ne szólhasson bele, senki ne feszegethesse, hogy mit művel a saját trágyadombbá züllesztett országában, hogy miért műveli azt, amit művel, hogy milyen alapon tapos el, vagy hagy életben, és egyáltalán miért hozza vissza a rosszemlékű egypártrendszert a látszatdemokrácia és a látszateurópaiság hulláján taposva.

Ha az a kérdés, hogy miért Moszkva és Peking évek óta az illiberális magyar államvezetés feltétel nélküli dörgölőzésének tárgya és alanya, hogy miért orosz és kínai hitelfelvétellel adósították el az unokáinkat (a saját unokáikról gondoskodtak, nyugi), hogy miért nem kötötték feltételekhez az orosz és kínai hitelfelvételt, hogy miért titkosíthatták hatszáz évre ezeket a mocskos szerződéseket, és hogy amikor annak ideje lett volna, miért nem csapkodta földhöz magát Kocsis és Kövér, hogy megmondják Orbánnak, milyen feltételek mellett mehet bele a paksi atomerőmű bővítésébe és a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításába, akkor szerintem a válasz ez: mert Moszkva és Peking ívesen leszarja a jogállami kritériumok teljesítését. Mert Moszkva és Peking nem fogja jogállamisági feltételekhez kötni a kurvadrága hitelét, amiért cserébe Orbánnak úgy kell táncolnia, ahogy ők fütyülnek. Sőtpláne. Egyenesen elvárják a Duna-part önjelölt Napóleonjától, hogy ő is szarja telibe az emberi jogi, jogállamisági handabandákat. Nem mintha ez olyan teljesíthetetlen elvárás lenne. Ezért gazsulálnak évek óta Szijjártó zselézett fejétől Orbán trottygatyájával bezárólag a baráti Kínának, Oroszországnak és egyéb félázsiai sötét diktatúráknak. Mert a NER egyetlen ideológiája – a pénz, a korrupció és a teljhatalom háromszögének ideológiája – nem Brüsszelhez, hanem Moszkvához és Pekinghez köti őket. Lehet, hogy ez közhelynek tűnik, de most fog kiderülni, hogy mennyire nem volt alaptalan az az aggodalom, hogy az első adandó alkalommal, amikor valóban sarokba szoríthatják, gondolkodás nélkül a legdrasztikusabb válaszlépésre szánja el magát.

Nem tudom, hogy az ellenzéknek milyen tervei vannak, felfogták és értik-e, hogy mennyire drámai a helyzet, és ha felfogták, akkor van-e egyáltalán elképzelésük arról, hogy ezt a sorsdöntő gyalázatot hogyan tudnák megakadályozni (nem mintha lett volna bármi, amit az elmúlt tíz évben sikerült volna az engedelmes parlamenti részvétellel megakadályozni), de azt érdemes látni, hogy ez után a patikamérlegen kimért, habonyista koreográfia szerinti felhajtás után Orbán már nem táncolhat vissza a fenyegetőzéséből. Ha viszont az Európai Unió enged ennek a büdöstalpú, beismeréssel egyenértékű zsarolásnak, akkor nagyjából vége az európai dalnak. Ha nem is ezen a héten, de belátható időn belül. Minden más történés ehhez képest szóra sem érdemes.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.