Április 16,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Itt már nem tudom, mi segíthetne

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,290,098 forint, még hiányzik 709,902 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép estét mindenkinek! Izsák polgármestere nemrégiben lemondott, miután valaki megrongálta az autóját. A sokak számára érthetetlen döntés mögött azonban egy jóval súlyosabb dolog húzódik meg, amelynek most az Index járt utána. Én a korábbi hír olvasása után nem értettem a polgármester lemondását, hiszen egy rongálás miatt nem láttam még embert lemondani. Magyarországon költségvetési csalással és korrupcióval megvádolt polgármesterek nem hogy lemondanak, de kitartanak igazuk mellett és az őket „támadókat” vádolják. Gyanús volt tehát az egész történet, nem is hiszem, hogy véletlen az, hogy az Index utánament a dolognak, ami valóban egyrészről sokkal érdekesebb annál, mint ahogy elsőre gondolnánk, másrészről viszont megmutatja, hogy milyen állapotok uralkodnak a mai napig egyes vidéki településeken.

„Kirekesztette a helyi közösség a fertőzöttnek hitt asszonyt. Fia szerint a mindenki által szeretett Marika a megbélyegzésbe halt bele.” Ezzel a címmel jelent meg június 15-én egy cikk a Bács-Kiskun megyei lapban, a Petőfi Népében. 

Az elsőre szenzációhajhásznak tűnő cikk azonban a legnagyobb megdöbbenésemre úgy tűnik, igaz, ami azt jelenti, hogy ma, a XXI. században egy közösség képes úgy kiközösíteni egy embert, hogy ezzel annak halálát okozzák. Bevallom őszintén, én ilyenről még csak nem is hallottam, ezért hüledezve olvastam azokat a sorokat, melyekben az asszony fia meséli el, mi is történt az édesanyjával. Ugyanis – miután egy félreértés miatt – úgy hitték, hogy a nő elkapta a koronavírust, az asszony házának ajtajára kitettek egy piros cetlit, amivel végül megpecsételődött a nő sorsa. Idővel ugyan kiderült, hogy a tüdőgyulladásos megbetegedést nem a koronavírus okozta, azonban ekkor már késő volt, a településen elterjedt a hír, hogy a nő Izsák első koronavírus fertőzöttje.

A férfi úgy nyilatkozott, a városban már mindenki úgy tudta, az anyja fertőzött, akinek hiába lett végül negatív a tesztje, mindenki úgy beszélt róluk, mint „a koronás család”, a férfi gyerekeit pedig „kis koronásnak” csúfolták az utcán. Azt is mondta, többször abba a boltba sem engedték be, ahova egyébként egészen addig járni szokott, ezért aztán a szomszéd településre kellett átjárnia bevásárolni. A nő mellől az ismerősök elmaradtak, csak néhány barátnője látogatta.

Megnőtt a csendes kis utca forgalma, ahol lakott, rengetegen mentek el a háza előtt gyalog és autóval, hogy lássák, milyen egy koronavírusos. Szinte katasztrófaturizmus alakult ki, és ujjal mutogattak rá, amikor kint volt és kertészkedett – mondta a nő fia a lapnak. 

A nő két hónappal később elhunyt, fia szerint a bánat vitte el. Egyszerűen felfogni is képtelen vagyok azt, hogy ilyen előfordulhat ma a világ bármely pontján is. Hol élünk, a középkorban? Ujjal mutogatnak, kis koronásnak csúfolnak gyerekeket? Számomra hihetetlen az, hogy ehhez akár hasonló is előfordulhat ma Magyarországon. Ha valami, hát ez tökéletesen megmutatja, hogy nem kell itt afrikai népek tudatlanságával példálózni, hisz itt van nekünk Izsák, amely település egy részét agyhalottak lakják. Persze tisztelet a kivételnek, de ezek az emberek felelősek lehetnek – ha a bánatba valóban bele lehet halni – egy asszony haláláért, amit már nem lehet jóvá tenni. Nem a polgármester volt az, aki kiközösítette, gyermeteg módon kinevette a beteg nőt, hanem a saját közössége.

De sajnos Izsák lakóinak egy része nem csak itt mutatja meg azt, hogy nem véletlen az, hogy Orbán agymosása minden gond nélkül működik. Az egykori polgármester, aki 21 éven keresztül vezette a települést, az a Mondok József, akit a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással, közokirat-hamisítással és hamis magánokirat felhasználásával vádolt meg, fiát pedig bűnsegédként költségvetési csalással és társtettesként közokirat-hamisítással. Ő volt az, aki uniós pénzen felújított vadászházba költözött be és fel volt háborodva akkor, amikor ezt valaki szóvá tette neki. Olyannyira nyeregben érezte magát Mondok, hogy tavaly októberben is elindult a választáson és éppen hogy alulmaradt a most lemondásra kényszerülő Kutas Tiborral szemben. De a tragédia mégsem itt van, hanem ott, hogy egyesek úgy hiszik, nem hogy probléma lenne a vélhetően elkövetett bűncselekményekkel, hanem azok egyenesen Mondok kvalitásai.

Egy helyi szerint Mondok „ gazember, csibész, de ilyen ember kell a városvezetői posztra”, rá is szavazott, szemben a vallásos, magának való Kutassal. 

Valakinek kérdéses még, hogy mégis miért tartunk, itt ahol? Számomra egyre kevésbé…

Mai cikkeink:

A libsik kevesen vannak, valójában csak négyen, Soros, Gyurcsány, Karácsony és a Változó Tényező

A kampány elkezdődött

A tamplonmaradás lehet a tét

KARANTÉNNAPLÓ – az operatjv törzs útmutatásai alapján 

A nyomozást nyomozás hiányában megszüntette a rendőrség

Nem értem Palkovicsot

Teljes mellszélességgel beleavatkoznak

Este van

Folton folt királyság

Kit nem néztek még hülyének ebben az országban?

Mai kiemelt kommentjeink:

Úgy tudom, mióta színészek léteznek a világban azóta ők mindig önmagukat képezték, soha nem a hatalom diktálta, milyenek legyenek. Amikor összehoztak egy előadást, azt eladták azoknak, akik kíváncsiak voltak rájuk, legyen az pórnép, vagy a királyi udvar. Ha jó volt az előadás, azt is örömmel nézték, ha éppen az uralkodót karikírozták, vagy bírálták, ha rossz volt, akkor meg elzavarták őket. Ők voltak a vándor színészek. Nem olyan régen van iskola, ahol képezik őket, de azóta sem szólt bele a hatalom, hogy mit tanítsanak, és főként nem tettek a nyakukra színházhoz nem értő embereket. Igen, az elmúlt rendszerben volt egy színészek által megvetett „nagyfőnök” /nem írom ki a nevét/, de az is színházi ember volt mielőtt a politikát kezdte szolgálni. Palkovics és csapata mit ért a színészethez? Semmit.(Virág)

Mindegy mibe avatkoznak, de lehetőleg ész nélkül, felmérések nélkül és mindenképpen sokkal rosszabb lesz, mint volt……ja és pénzecske csörögjön bele a zsebekbe…(Ibolya)

Az utolsó mondathoz: „… a végén neki kell elvinnie a balhét”. Inkább a balhénak kéne elvinnie őt :-)(Hopkincs)

Ebben az a rémisztő, hogy ezek meg vannak győződve arról, hogy a hatalmuk örökké fog tartani, de legalább addig amíg élnek. Így fel se merül az “okos” fejűkben hogy ha bukta lesz akkor az addig felépített karriernek “kampó”, és már nem felfelé lehet bukni, hanem csak lefelé.(Krisztina)

Már szimbólummá vált a lélegeztetőgép, Szijjártó Péter egyfolytában áll a kínai légi hídon és a távolt kémleli, akad-e még a világban valahol eladó. Alighanem gyűjtjük.(Melinda)

A nap kommentje pedig Zap62-től érkezett:

Amikor éhgyomorra karikacsapás helyett kipcsakrakást olvasok, akkor már erősen itt a hétvége? Egyébként megint egy remek írás. 🙂

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.