Szeptember 30,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Folton folt királyság

Sokan és sokfélét beszélnek mostanában a fővárosról, bár leginkább kétféle az a sokféle. Egyrészt a kormányoldal attól hangos, hogy Budapest dúsgazdag, annyira tele van pénzzel, ami lehetővé tenné nemcsak azt, hogy játszva, mintegy mellékesen felújítsák a Lánchidat, de bármi másra is futná. Ugyanakkor a másik oldalról azt halljuk, hogy már gatyafoltjuk sincs. Hiába is szeretné Karácsony Gergely, a kormány nem óhajt ilyen formában pénzkérdésekkel foglalkozni, hacsak olyan módon nem, mit lehetne Budapesttől még elvenni, egyébként pedig van nekik elég dolguk Kárpát-medence szerte, ezt az öt évet meg kihúzzák valahogy lyukas országgal is.

Meglehetősen illiberális ez a hozzáállás, más országokban aligha akad rá példa. Normális helyeken tisztában vannak vele, hogy a főváros a nemzet arculatának legfontosabb része, még a legnehezebb időkben is kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy ne legyenek finanszírozási gondjai, képes legyen megfelelő színvonalon tartani az épületeket, utakat, jó minőségű legyen a közlekedés, az idelátogató turistáknak az legyen a benyomásuk, hogy ez valóban gyönyörű város, amit érdemes felkeresni.

Arról nem is szólva, hogy a magyar népesség 20-25%-a valamilyen formában a fővároshoz kötődik. Vagy itt lakik, vagy itt dolgozik, itt tanul, ráadásul azok sincsenek kevesen, akik gyakran keresztülutaznak rajta, így nekünk magunknak se közömbös, milyen állapotban van Budapest. Külhoni kormányok a fővárosok által megtermelt értékeknek jelentősebb hányadához nem nyúlnak, az az ottaniaké, abból kell megfelelniük az elvárásoknak. Nemrég tett közzé a főpolgármester néhány számot, hol mennyit biztosítanak erre a célra. Berlinben 22, Bécsben 15, de Varsóban és Prágában is 7%, ugyanakkor a magyar kormány 2,7%-ot biztosít. Ez tehát nem a kormány különvagyona, hanem Budapesttől ennyit nem vesznek el abból, amit befizet. Érdekelne egy felmérés, amely ebből a szempontból állít fel egy listát, vajon hányadik helyen állunk a világon, de sajnos, nem találtam ilyet, pedig biztosan van, csak én vagyok ügyetlen. Jobban járnék, ha inkább mondjuk a sportban való eredményességünkről keresgélnék kimutatásokat, bőségesen állna a rendelkezésemre információ.

Volt már Budapest siralmas állapotban, például a háború után még hídjai se maradtak, az épületek jó részét is szétbombázták, szétlőtték, de sikerült helyrehozni, még csak a csodálatos képességekkel rendelkező Fidesz-KDNP se kellett hozzá. Magyarország kellett hozzá, és természetesen egyetértés abban, hogy erre ne sajnáljuk a pénzt. És nem az volt a legfontosabbak egyike, hogy a várba befészkelje magát a kormány, felcicomázza és aztán mutogassa más országok vezetőinek, hadd lássák, milyen jó dolga van Viktorkának. Talán leginkább a török hódoltság idején volt hasonló a helyzet, akkor várták el a magyar elöljáróktól, hogy minden kérésükkel a berlerbég elé kellett járulniuk és ott kellő alázattal előterjeszteniük óhajaikat, aztán reménykedhettek benne, hogy sikerült valamit elérniük. A törökök döntötték el, mi a fontos Budának, nem bízták a hitetlenekre. Nem az összes török, csak az arra érdemesek, pont úgy, mint most.

Olyanok vagyunk, mint az egyszeri ország, amelynek uralkodója igyekezett ugyan jó királykodásra nevelni a fiát, ám amikor meghalt és a fiú trónra került, esztelen dorbézolásba fogott, mígnem elkótyavetyélte a birodalmat és végül koldusbotra jutott. A mi országunk is kiérdemelné a folton folt nevet, csillogó foltok próbálják elfedni az alatta lévő szörnyű rongyokat. Kifelé azt a képet próbáljuk elhitetni, mennyire rendben van minden, ha másban nem, hát a sportban igyekszünk jobbak lenni, mint mások, stadionok nőnek ki a földből, előbb-utóbb sportfőváros leszünk, minél több világversenyt szeretnénk mi megrendezni, ez ám a dicsőség, addig nem is nyugszunk, míg nem rendezhetünk olimpiát vagy foci VB-t. Akkor végre – tényleg, mi lesz akkor?

Az embernek az az érzése, hogy vagy álmodik, vagy valami rettenetes varázslat hatása alá került, a valóság egyre szürreálisabb, olyannyira, hogy ez már felülmúl minden képzeletet, de hiába csipkedjük magunkat, csak nem jön az ébredés. Nem tudom, Patyomkin herceg írt-e valaha kézikönyvet vagy legalább emlékiratokat, ha igen, a mű egészen biztosan ott van Orbán könyvespolcán. A miniszterelnök a szedett-vedett megjelenésével, a hátizsákjával azt sugallja, hogy számára a népe a legfontosabb, valójában épp ellenkezőleg, az országot csak vadászterületnek, a javak forrásának tekinti, ahol kénye-kedve szerint garázdálkodhat. A hívei pedig készségesen el is hisznek neki bármit, amit el akar hitetni velük.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!