NEHAZUGGY

Folton folt királyság

Pável Melinda | 2020. Június 26, Péntek | 17:53

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,528,300 forint, még hiányzik 471,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Sokan és sokfélét beszélnek mostanában a fővárosról, bár leginkább kétféle az a sokféle. Egyrészt a kormányoldal attól hangos, hogy Budapest dúsgazdag, annyira tele van pénzzel, ami lehetővé tenné nemcsak azt, hogy játszva, mintegy mellékesen felújítsák a Lánchidat, de bármi másra is futná. Ugyanakkor a másik oldalról azt halljuk, hogy már gatyafoltjuk sincs. Hiába is szeretné Karácsony Gergely, a kormány nem óhajt ilyen formában pénzkérdésekkel foglalkozni, hacsak olyan módon nem, mit lehetne Budapesttől még elvenni, egyébként pedig van nekik elég dolguk Kárpát-medence szerte, ezt az öt évet meg kihúzzák valahogy lyukas országgal is.

Meglehetősen illiberális ez a hozzáállás, más országokban aligha akad rá példa. Normális helyeken tisztában vannak vele, hogy a főváros a nemzet arculatának legfontosabb része, még a legnehezebb időkben is kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy ne legyenek finanszírozási gondjai, képes legyen megfelelő színvonalon tartani az épületeket, utakat, jó minőségű legyen a közlekedés, az idelátogató turistáknak az legyen a benyomásuk, hogy ez valóban gyönyörű város, amit érdemes felkeresni.

Arról nem is szólva, hogy a magyar népesség 20-25%-a valamilyen formában a fővároshoz kötődik. Vagy itt lakik, vagy itt dolgozik, itt tanul, ráadásul azok sincsenek kevesen, akik gyakran keresztülutaznak rajta, így nekünk magunknak se közömbös, milyen állapotban van Budapest. Külhoni kormányok a fővárosok által megtermelt értékeknek jelentősebb hányadához nem nyúlnak, az az ottaniaké, abból kell megfelelniük az elvárásoknak. Nemrég tett közzé a főpolgármester néhány számot, hol mennyit biztosítanak erre a célra. Berlinben 22, Bécsben 15, de Varsóban és Prágában is 7%, ugyanakkor a magyar kormány 2,7%-ot biztosít. Ez tehát nem a kormány különvagyona, hanem Budapesttől ennyit nem vesznek el abból, amit befizet. Érdekelne egy felmérés, amely ebből a szempontból állít fel egy listát, vajon hányadik helyen állunk a világon, de sajnos, nem találtam ilyet, pedig biztosan van, csak én vagyok ügyetlen. Jobban járnék, ha inkább mondjuk a sportban való eredményességünkről keresgélnék kimutatásokat, bőségesen állna a rendelkezésemre információ.

Volt már Budapest siralmas állapotban, például a háború után még hídjai se maradtak, az épületek jó részét is szétbombázták, szétlőtték, de sikerült helyrehozni, még csak a csodálatos képességekkel rendelkező Fidesz-KDNP se kellett hozzá. Magyarország kellett hozzá, és természetesen egyetértés abban, hogy erre ne sajnáljuk a pénzt. És nem az volt a legfontosabbak egyike, hogy a várba befészkelje magát a kormány, felcicomázza és aztán mutogassa más országok vezetőinek, hadd lássák, milyen jó dolga van Viktorkának. Talán leginkább a török hódoltság idején volt hasonló a helyzet, akkor várták el a magyar elöljáróktól, hogy minden kérésükkel a berlerbég elé kellett járulniuk és ott kellő alázattal előterjeszteniük óhajaikat, aztán reménykedhettek benne, hogy sikerült valamit elérniük. A törökök döntötték el, mi a fontos Budának, nem bízták a hitetlenekre. Nem az összes török, csak az arra érdemesek, pont úgy, mint most.

Olyanok vagyunk, mint az egyszeri ország, amelynek uralkodója igyekezett ugyan jó királykodásra nevelni a fiát, ám amikor meghalt és a fiú trónra került, esztelen dorbézolásba fogott, mígnem elkótyavetyélte a birodalmat és végül koldusbotra jutott. A mi országunk is kiérdemelné a folton folt nevet, csillogó foltok próbálják elfedni az alatta lévő szörnyű rongyokat. Kifelé azt a képet próbáljuk elhitetni, mennyire rendben van minden, ha másban nem, hát a sportban igyekszünk jobbak lenni, mint mások, stadionok nőnek ki a földből, előbb-utóbb sportfőváros leszünk, minél több világversenyt szeretnénk mi megrendezni, ez ám a dicsőség, addig nem is nyugszunk, míg nem rendezhetünk olimpiát vagy foci VB-t. Akkor végre – tényleg, mi lesz akkor?

Az embernek az az érzése, hogy vagy álmodik, vagy valami rettenetes varázslat hatása alá került, a valóság egyre szürreálisabb, olyannyira, hogy ez már felülmúl minden képzeletet, de hiába csipkedjük magunkat, csak nem jön az ébredés. Nem tudom, Patyomkin herceg írt-e valaha kézikönyvet vagy legalább emlékiratokat, ha igen, a mű egészen biztosan ott van Orbán könyvespolcán. A miniszterelnök a szedett-vedett megjelenésével, a hátizsákjával azt sugallja, hogy számára a népe a legfontosabb, valójában épp ellenkezőleg, az országot csak vadászterületnek, a javak forrásának tekinti, ahol kénye-kedve szerint garázdálkodhat. A hívei pedig készségesen el is hisznek neki bármit, amit el akar hitetni velük.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!