December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


A mesékben már nem hiszünk

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,765,496 forint, még hiányzik 1,234,504 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép jó estét!

A mai nappal sem lett jobb a helyzet világszerte, Magyarország pedig egyre közelebb kerül a kritikus hetekhez, amikor óriási szükség lesz majd a védőfelszerelésekre, a szakemberekre, valamint a lélegeztetőgépekre. Az, hogy ezek valóban rendelkezésre állnak-e vagy sem, akkor fog pontosan kiderülni, amikor szükség lesz rájuk. Mert állíthatja a kormány, hogy minden a legnagyobb rendben van, ameddig tucatnyi szakember írja, hogy nincs fertőtlenítőszer, védőfelszerelés és elég lélegeztetőgép sem, addig nehéz optimistán várni az elkövetkezendő heteket. A kormányt azonban a leginkább mégsem ez, hanem a felhatalmazási törvény életbeléptetése hozza lázba, amelyet a tegnapi napon az ellenzék első körben leszavazott, ezzel haragra gerjesztve Orbánt és pártját.

Pedig ők elmondták, hogy ezen törvényi rendelkezés – amelynek időtartamát és hatályát az Európai Tanács elnöke szerint is korlátozni kell – a magyar nép érdekében szükséges és azt remélik, hogy minél előbb el fog jönni az a nap, amikor vissza lehet vonni a rendkívüli intézkedéseket. Remélni persze lehet, csak mivel a menekültválság miatt is a mai napig veszélyhelyzet van, ezért sok jóban nem érdemes reménykedni. Menekült ugyan már alig van, de ez a kormányt nem érdekli, hasonló lehet az elképzelés a vírus kapcsán is, ugyanis simán dönthetnek úgy, hogy ameddig az utolsó regisztrált koronavírus fertőzött meg nem gyógyul, addig nálunk veszélyhelyzet lesz. Ha nem tetszik az ellenzéknek, az az ő problémájuk, a törvény már életbe lépett, ezért annak visszavonása csak és kizárólag a kormánytól függ. És igen, van egy sor magyarázat arra, hogy ha akarják visszavonhatják, meg az alaptörvény, meg az anyám kínja, csak hát nem érdemes olyan álmokba ringatni magunkat, mintha Magyarországon demokrácia lenne.

Nem kellene úgy tenni, mintha Orbán egyébként nem lenne képes a lehető legdiktatórikusabb lépésre, ha megkapja rá a lehetőséget. Álmodoztunk már korábban eleget ahhoz, hogy mára felmérjük a valóságot. Ha a Fidesz valamit áttolt a parlamenten, onnantól kezdve a népnek kuss van. Tüntetgethetünk az utcákon, csak az nem fogja meghatni a kormányt, hiszen törvénybe foglalták a törvénytelenséget, visszavonni pedig csak és kizárólag az ő felhatalmazásukkal lehet azt. Hogy ezzel az állásponttal nem vagyunk egyedül, azt a Jobbik, DK, MSZP, Párbeszéd, Momentum és Liberálisok, valamint Hadházy Ákos és Szél Bernadett által kiadott állásfoglalás is bizonyítja, amelyből most idéznék:

Bízunk a magyar emberekben, bízunk Magyarországban, de nem bízunk Orbán kormányában. Ezért nem adhatunk korlátlan felhatalmazást még ilyen válságos időben sem a regnáló rezsimnek. A járvány valóban közös ellenségünk, megmaradt és sokszor meggyalázott szabadságunk és demokráciánk viszont közös kincsünk. Ahogy védjük egészségünket, életünket, úgy kell védenünk hazánkból azt, ami meg megmaradt belőle.

Mi, ellenzéki pártok együttesen azt látjuk, hogy az elmúlt hetekben a kormány alkalmatlannak bizonyult időben felismerni a veszélyt és kezelni azt. Azt látjuk, hogy továbbra se partnerként kezeli a magyar polgárokat és képviselőit, hanem jelentős részében legyőzendő politikai ellenfelet lát. Mi nem így gondolkodunk. Szerintünk közösen kell cselekedni, ehhez közösen kell tervezni, dönteni. Ezt tagadták meg tőlünk és milliónyi magyar honfitársunktól.

Közös értelmes és szükséges döntésekben részt tudunk és kívánunk venni, hogy megküzdjünk a járvánnyal, de nem engedjük meg, hogy valós veszélyre hivatkozva megcsúfolják, elrabolják hazánkat. Ezért nem engedtük, hogy átgázoljanak a Parlamenten, a nép képviselőin, végső soron Magyarországon.

Az ellenzéki pártokat természetesen a döntést követően a kormánypárt mindennek elhordta – épp csak hazaárulóknak nem nevezték őket, egyelőre -, ami vélhetően amúgy is a terv része volt. Tudták, hogy nem fog átmenni a törvény négyötödös támogatottsággal, hiszen az ellenzéki pártok már előre jelezték, hogy ellenzik azt, mégis szükségük volt a színjátékra. A Parlament egyébként is színházként funkcionál immár tizedik éve, ezért ez nem is akkora meglepetés. De hogy ne csak a magyar helyzetről számoljunk be, kiderült, hogy idén már nem fogják megtartani az olimpiai játékokat, annak ellenére sem, hogy a Japánok lényegében úgy tesznek, mintha ők már legyőzték volna a vírust. Hogy ez így van-e, vagy még saját maguknak is hazudnak, az talán csak később, a statisztikákból derülhet ki, már ha ott nem trükköznek ezzel úgy, mint máshol.

Mai cikkeink:

Aki békeidőben hazudik, zsarol és hátba szúr, az veszélyhelyzetben is ugyanezt fogja tenni

7 nap

Európában elmaradt a forradalom (3.rész)

Hogyan tetszik gondolni, Orbán Viktor bácsi?

Herczegh Anita: a mostani időszak az összefogás, az összekapaszkodás ideje

Nekifutnak újra és újra

Miután a világjárvány keresztbe tett a korrupcióra és migránsozásra épülő propaganda-kormányzásnak

Alszom s szívem virraszt

Nosztalgia, képekkel

Aki ismét példát mutat

A mai nap legfrappánsabb kommentjei következnek:

A döbbenet az, hogy magyarok tömegei gondolják azt, hogy az ellenzék a halálukat akarja, mert nem szavazták meg a rendeleti úton történő kormányzást…és ha esetleg megpróbálod világítani az okokat, akkor azt kell látnod, hogy mereven, bigott módon utasítják el az észérveket…jobb esetben, rosszabb esetben halállal fenyegetnek. Ez a nemzet bukásra ítéltetett…(Zsolt)

Akkor lennének bátrak (a 133 kormánypárti képviselő, szerk.),ha nem szavazták volna meg!Akkor is bátrak lennének,ha beállnának önkéntesnek,ápolhatnák a betegeket,az ágytálazáshoz,pelenkázáshoz,de még a kórtermek takarításához nem kell szakvizsga!De ajánlanám még:árú feltöltés(a boltokban)a közmunkások helyett utcaseprés ,mentősök kiszolgálása stb.(Marcsi)

A fidess akár kormányon volt, akár ellenzékben, csak megosztotta és kifosztotta az országot.
2002 – „a haza nem lehet ellenzékben”
2020 – „az ellenzék nem lehet a hazában”

A nap kommentje pedig Gruzé:

Van nekem elég bajom most, éppen egy Áder beszéd hiányzik.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.