November 26,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Hogyan tetszik gondolni, Orbán Viktor bácsi?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,560,868 forint, még hiányzik 439,132 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Sok ezer gyerek nevében írom ezt a levelet. Ők nagyjából olyan sorsot élnek, mint én és a családom. Kedves miniszterelnök bácsi! Magdolna a nevem. A szüleim Magdikának, az osztálytársaim Magdusnak szólítanak. Egy kis faluban lakom, annak is a szegény során. Bölcsődébe és óvodába nem jártam, mert az nagyon messze van tőlünk. Iskola sincs a közelben, csak sok-sok kilométerre. Amikor hatéves lettem, a szüleim annak rendje és módja szerint beírattak az első osztályba. Abból az életből kerültem be, amiből nem sok jó jutott eddig nekem és a családomnak sem. Annak nagyon örültem, hogy végre én is megtanulok írni és olvasni. Nehezen ment, mert gyakran éhesen, sokat fázva, legyengülten a vizes házunkból keltem útra mindennap.

Munkanélküli apukámmal, anyukámmal, a testvéreimmel két pici szobában élünk. Szeretetből csak-csak jut, de azt is gyakran kikezdi a nincs. Apukám néha elmegy dolgozni, ha van hová, aztán amikor hazajön, kezdődik a vita: – Csak ennyi pénzt hoztál? – Neked semmi nem elég? Az én álmaim az angyalokról szólnak, nem a valós vágyaimról.

Egyáltalán nincs jó kedvem, szomorú vagyok, csak ülök az osztályteremben. Abban az úri osztályban, amelyikben mosolyogva kellene mindennap beállni a tornasorba: nyizge alacsonyként, utolsóként. Az osztályfőnököm nagyon sokat segít, de az a véleménye, hogy az én sorsomat nem rajta kell számon kérni. Az apukám ezt meg szokta erősíteni, azt mondja, hogy ez a luxusban élő hatalmasok felelőssége is.

Elég jól megtanultam írni, olvasni, de már régen eltűnt számomra az iskola varázsa. Ezért gyakran előfordul, hogy nem is megyek, illetve sokszor csak azért, mert ott kapok ebédet. A tanárok mindig kedvesek hozzám, próbálják elsimítani a napi összetűzéseket. Persze, hogy tanulok, annyit, amennyi a szürkületig belém megy. Soha nem voltam még különórán, soha nem jutott arra pénze a szüleimnek, hogy ezért fizessenek. Pedig nagyon szeretnék megtanulni teniszezni, lovagolni, de sajnos, erre semmi esélyem nincs.

Az a nagyon nagy bajom, Orbán bácsi, hogy nekem pontosan úgy kell élnem, ahogyan a többi megalázott gyereknek. Sehogy. Nyolcadik osztályos vagyok, szeretnék továbbtanulni. Mindig azt mondja az apukám, csak vergődjek el valahogyan az általános iskola végére, aztán tanuljak szakmát. Mindenképpen, mert mifelénk talán csak így lehet valahogyan munkához jutni. Vagy egy jó szakmával elmenni külföldre. Én nem akarok tizenhat évesen az utcára kerülni, és rám ne mondja senki, hogy lusta disznó vagyok. Mert ránk, szegényekre, ezt nagyon hirtelen kimondják az emberek.

Orbán Viktor bácsi, nálunk csak apukámnak van telefonja, nem is okos, mármint a telefon. Most, hogy itt van az országban a vírus, tessék mondani, mit csináljak. A faluban a fatelepes bácsi adott nekünk egy elég régi laptopot, de azért működik. A tesóm ebben spéci. Igen, de hárman vagyunk rá, tessék elgondolni: három iskolás, hogy a ménkűbe oldjuk meg? Sőt, az ötéves kistestvérünk folyton a fejünkön ugrál, hiszen neki olyan csoda a számítógép, mint magyar gyereknek az űrhajó.

Az iskola bezárt, és ha bezárt, az anyukám semmiféle kiscsoportos foglalkozásra nem enged el bennünket. Én mehetnék a faluban a unokatesómékhoz, ott talán csendben, jobban tudnék tanulni, de az anyu azt mondja, hogy szó sem lehet róla, mert vagy hozom haza, vagy viszem nekik a koronavírust.

Kedves Orbán Viktor bácsi, nekünk eddig is minden pici tudásért százszorosan meg kellett küzdeni, és most ebben a helyzetben fogalmam sincs, hogy mi lesz velem, eljutok-e szakmát tanulni valaha. Mit tanácsol nekem? Nagyon érdekelne. Az apukám azt mondja, hogy az nem lehet, hogy butulország kiskatonája legyek a testvéreimmel együtt. Mert akkor sohasem keveredünk ki a ránk szabadított reménytelenségből.

Most kimegyek, megnézem a postaládát, megérkezett-e a leckém a tanárnőtől, aki törődik velem; és hamarosan hozzák az ebédünket is – hatunknak négy adagot küld a polgármester bácsi. De mindehhez az Orbán Viktor bácsinak nem sok köze van, mondhatnám, semmi, így nem is untatom tovább.

Elbúcsúzom.

Igen, akár sok ezren írhatnának ilyesféle levelet a miniszterelnöknek. De nem ártana, ha a Czunyiné dr. Bertalan Judit is képben lenne. A bukott oktatási államtitkár, aki három éve a digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos. Hallgat, mint az a bizonyos büdöske a gazban. Megint elpazaroltunk éveket. Nem lett kevesebb azoknak a gyerekeknek a száma, akik modern, használható tudás, nyelvismeret és önbizalom nélkül botorkálnak bele egy reménytelen felnőttkorba.

Orbán sebtiben bejelentette a digitális oktatást – azonnal meg kell csinálni. Czunyiné felelős madame meg azóta is hallgat. Majd a pedagógusok megoldják ezt is, akár egy hétvége alatt, amit évekig Czunyiné dr. Bertalan Judit fideszes honanya elsumákolt; közpénzből fizettük, nem tett semmit. Az égvilágon semmi segítséget fentről nem kaptak a pedagógusok. Minek is, a nemzet napszámosainak kötelező vért izzadva is elhárítani az elbaltázott magyar oktatási rendszer okozta károkat. Tudásuk javát adva, meg is teszik, mert az oktatás nem zárhat be.

És az ilyen valahonnan szalajtott kormánybiztosnak fogalma sincs arról, hogy ezreknek sem laptopja, sem számítógépe, sem telefonja nincs. De megérjük még azt az időt, majd amikor Orbánnal az élen a NER oktatásért felelős tagjai egymást dicsőítve hirdetik, hogy a digitális átállást remekül megoldották ebben a szomorú vészhelyzetben. Remélem, a Czunyinét még ki is tüntetik, pedig kevés dilettáns tette a semmit a kormányban annyira eredményesen, mint ez a nő. Nem szégyenkezik azért sem, hogy az alulfizetett pedagógusok kénytelenek voltak erejüket megfeszítve nagyjából megoldani azt, amire a Kásler minisztériumának jól fizetett stábja képtelen volt.

Ahogyan tíz éve folyamatosan, most is az történt, hogy Orbán Viktor agyából kipattant valami, amihez egyáltalán nem ért, amiről fogalma sincs milyen áron szakadnak bele mások – pedagógusok, szülők, diákok. Azért, hogy ne lehessen azt mondani, megélni, amit Takaró hablatyolt: Az iskola nem a gyermekek igényeit kielégítő intézmény. Most hogy nagy bajban vagyunk a koronavírus miatt is, kiderült, Orbánékra egy gyufaszálat sem lett volna szabad bízni. Mert az is csak hirtelen fellobban, és nem marad utána semmi. És ezt lassan megtanulják a tizenéves Magdolnák is. Akik változtathatnak a saját és mi életünkön is. Ha túléljük.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!