Tóth Ilona   |   2020.  Március 1,  Vasárnap   |   20:01
Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.
Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 510,830 forint, még hiányzik 2,489,170 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.
Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.
Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek.
Kedves falun élő polgárok! Köszönjük szépen a szavazatokat, mindig számíthatnak a kormányra és a pártunkra. Önöket sem hagyjuk az út szélén. Találkozunk 2022-ben. Tisztelettel: Orbán Viktor
Ha már konzultálunk a miniszterelnökkel, akkor akár ilyesmi levelet is kaphattak volna a szavazók. Ez durran, mint a lufi, mert az is. Konkrétan a nem nagyon új családi házakban élők is eszeveszetten olvasnák a Vezérürü levelét. Az új házak tulajdonosait vagy leendő tulajdonosait segíti a CSOK meg a franc tudja milyen előre a faluért program. Csak egy apró őzbogyó került a falusi tyúkhús levesbe. Mert miután a templomok és parókiák felújítását, ezzel együtt az egyház hathatós és hatásos támogatását megoldotta Orbán Viktor és dicsőséges galerije, a családi házakra nem maradt pénz. Tartalékolni kell az újabb stadionokra meg a határon túli magyarok mindenféle támogatására. Ha már ők is a mieink, nem? Az meg úgy van, ha minálunk kell a segítség, akkor nincs.
Kádár-kocka – nem éri meg rá költeni
Mégsem lesz része a kormány által meghirdetett Nemzeti Energiastratégiai programnak 1,4 millió vidéki családi- és társasház energiahatékonysági felújítása – tette közzé a Greenfo.hu.
Nem lesz, hiába, hogy már 2010 óta ott szerepelt a kormány programjában a vidéki családi házak energiakorszerűsítése, amely most kikerült az új Nemzeti Energiastratégiából – ennek okára Tóth Bertalan, az MSZP elnöke és országgyűlési képviselője kérdezett rá: miért? A kérdésére Aradszki András, az Innovációs- és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyi államtitkára válaszolt, ebből egy részlet Tóth bejegyzéséből:
„vannak olyan vidéki lakóházak ma is, még ha ‘Kádár-kockáknak’ is nevezzük, amelynek a felújítása többe kerülne, mint a lakóépületnek a teljes értéke. Nyilvánvalóan ezeket a felújításokat nem minden esetben célszerű végrehajtani, még akkor sem, ha energetikai szempontból esetleg kifizetődő lenne, de összességében talán nem célszerű.”
Tessék, igazi kereszténydemokratához illő vélemény ez. Attól a fickótól, aki beleszületett a Kádár-rendszerbe, és hűségesen dolgozott a városi tanácsoknál, például Százhalombattán osztályvezető-helyettesként rázta a kommenista rongyot. Nem tudom, hol lakhatott, de mára fölvitte az Isten meg az Orbán-Semjén páros a dolgát, és begyűjtött néhány kéglit.
Érd, családi ház, 142 m² – felerészben tulajdonos.
Érd, 117 m² családi ház – felerészben tulajdonos.
Érd, kétlakásos lakóház, 279 m² – negyedrészben tulajdonos.
Szépen futkoshat egyik helyről a másikra Citroen 4 Grand Picasso tragacsával. Azt nem tudom, milyen állapotban vannak házikói, lakásai, de azt igen, hogy oldja meg magának a tatarozást meg az egyéb teendőket, nehogy megfagyjon vagy rádőljön a tető. Van neki miből, zsebre tesz ingatlan bérbeadásból havi 90 000 forintot, országgyűlési képviselőként 1 682 490 forintot, államtitkárként 997 200 forintot.
Rohadtul utálom, amikor ezek a kitartott pénzzsákok majd eldöntik, hogy az embereknek, mi éri meg, mi nem. Az ilyen tarhamatyiknak fogalmuk sincs, hogy manapság mekkora nagy érték – maga az élet -, ha az emberek feje fölött tető van. Nehogy már ők döntsék el, kinek mennyit ér a háza. De az ilyen fölkapaszkodott cafrangos címmel villogóknak csak annyira telik az agyából, mint ennek az Aradszkinak. Merthogy mondta volt emlékezetes felszólalásában: „A sátán/Soros terv ellen küzdeni keresztény kötelesség”. Bravó, erre vannak kiképezve meg arra, hogy ott csesszenek ki az emberekkel, ahol tudnak. Sok helyen és sokakkal tudnak.
Egy a lényeg: ettől a kormánytól nem számíthat semmi jóra a magyar ember. Csak azok, akiknek van valami érdekszáluk a hatalommal. Mi a lószar bajuk van a régebben épült, és most gúnyosan Kádár-kockának nevezett falusi családi házakkal? Az, hogy segíteni kellene a benne élőket. Abban laknak, milliók.
Ezek az emberek, annyit is érnek a családbarát kormány számára. Képtelenek összehozni a nagy, modern faluprogramjukban, hogy ha energiatakarékos, felújított házakban élnek az emberek, akkor talán népszerűbb lenne falun élni. És akkor ezeknek az embereknek már csak a munkalehetőséget kellene kialakítani. De ehhez hülyék.
Emlékeznek, ugye, a semmi közepébe, sárba, trutyiba épített ócsai lakparkra, ami a devizahitelek miatt bajba jutott családoknak készült. Lett belőle Orbán-kocka lakótanya, mert az nem park, ahol az emberek kényelmét egyetlen kocsma bírja szolgálni.
Házanként 34 millió forintot szórt el a kormány. A lakópark első ütemére elkülönített közel 2,7 milliárd forintból 80 helyett sok száz család problémáján segíthettek volna, ha szociális bérlakássá alakítható lakásokra, családi házak felújításra költik. De nem, aztán az állam egy mozdulattal megszabadult az Orbán-tanyától. Az ingatlanok ingyenesen Ócsa város önkormányzata birtokába kerülnek – a lakásbérleti jogviszonyokkal terhelten.
Ez pontosan úgy hangzik, ahogy ők gondolják: a szart nem érdemes felújítani, nem éri meg, ki kell azt cserélni. Úgy van, 1,4 millió házról van szó. Normális ember úgy gondolja, hogy az energiakorszerűsítéssel éppen hogy növekednek a házak értékei. Ha csak nem arra játszanak ezek a megbomlottak, hogy lesznek majd a családi házak helyett népnemzeti, szittya meg a szar tudja, milyen jurták.
Hóditották ez országot Derék, lelkes, úri szittyák, Jóttevői szegény népnek: Iskolában így tanitják.(Ady Endre)
Meg kell szabadulni a Kádár-kockáktól, és építeni új házakat. Mondok valamit: azért is nagy trógerség ez a kirekesztés, mert az úri kecók tulajdonosai már régen megkapták a milliárdokat a palotáikhoz, a nyaralóikhoz. Tőlünk. A Szijjártó-féle palota, a Lázár-villa, a karmelita kolostor. Ja, meg a felcsúti ház, hiszen Orbán Viktor is vidéki fasza gyerek.
Orbán-kocka. Felcsúton a SzancsóPanza melléképülettel (Fotó: 168 Óra)
Lázár-kocka, avagy János úr kisfiának a háza (Fotó: civilhetes.hu)
Szijjártó-kocka. Hungarian Hollywood (Fotó: ingatlan.com)
Azt ne mondja nekem senki sem, hogy a hatalom nyálasai törvényesen, lopás, közpénz harácsolás nélkül a tíz év alatt száz, ezer Kádár-kockányi kéglit bírtak venni. A szolgák ilyent nem bírnak csinálni. Márpedig ők a nép szorgalmas, ám eléggé energiatakarékos szolgái. Megéri ez nekünk? Még 2022-ig lehet rajta gondolkodni.
Az önök véleménye
Nincs veszélyesebb dolog az emberi butaságnál, csak az ha még direkt táplálják azt. (Transzporter)
Az az egyetlen szerencsénk, hogy MiMagyarok annyira lusta fotelforradalmárok vagyunk, hogy sose emeljük föl a hátsónkat, így hiába a hergelés, sehogy se akarnak kitörni remek kis utcai zavargások… Pedig a fiúk igazán kitesznek magukért… (Madárlátta)
Ha nem riogathatna semmivel Orbán, az annyit tenne számára, hogy lekéne tenni a fegyvert. Nem tudna ki ellen hadakozni, magát a megmentő szerepében csillogtatni. Már pedig egy szabadságharcos, hogy is nézne ki fegyvertelenül? A migráció pedig még nagyon hosszú, akár évszázados is lehet, hiszen mióta léteznek emberek a földön mindig valamiféle mozgásban voltak. (K. L. István)
” Gyurcsánynak pedig hátrébb kellene állnia,” – khm… tudtommal ő az egyedüli, akitől valóban fél OV, ill. ugyanakkor bizonyítottan elég ütésálló. Szerintem harcoljon csak, de miniszterelnöknek nem lenne az igazi. A közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltet pedig addig kell rejtegetni a fidesz elől, amíg csak lehet. (glorianna)
Nincs annál borzalmasabb mint, amikor hülyék szorgalmasan dolgoznak. (Zebike)
Iratkozz fel most!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
„Tisztelt tiszás propagandista! Feltűnt önnek, hogy épp Nagycsütörtökön kérdezi ezt? Gondolom, hogy jut önnek is a harminc ezüstből…” – ezt válaszolta e-mailben Varga Judit, a kegyelmi botrányba belebukott korábbi igazságügyi miniszter, amikor a Telex arról a 2023 januárjában készült hangfelvételről kérdezte, amelyen még miniszterként arról beszélt az akkori férjének, Magyar Péternek, hogy Rogán Antalék „kihúzattak […]
Orbán Viktor: egyelőre nem tudni, kik készültek szabotázsra a Török Áramlat ellen, de a történtek illeszkednek az ukránok stratégiájába Egyelőre nem tudni, kik készültek szabotázsakcióra a Török Áramlat gázvezeték ellen, azt a szerbek vizsgálják, ugyanakkor a történtek illeszkednek egy eseménysorba, és az ukránoknak van ilyen képességük, és hajlandóak meg képesek is arra, hogy ilyesmit tegyenek […]
A hír: gyanús tartalmú tárgyakat talált a szerb hadsereg a gázinfrastruktúra közelében, a magyarkanizsai járás Oromhegyes (Trešnjevac) nevű településén, amely közel fekszik a magyar határhoz – írta vasárnap a Szabad Magyar Szó vajdasági portál. A lap szerint a bűnügyi rendőrség (UKP) és a katonai rendőrség a művelet során drónokat, hőkamerákat, nyomkövető kutyákat és helikoptereket is […]
MEÖT-MKPK: nagy szükségünk van a reményre, amit Jézus feltámadása ad a világnak Égetően nagy szükségünk van ma a reményre, amit húsvét örömhíre, Jézus feltámadása ad a világnak – olvasható a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) közös, az MTI-hez szombaton eljuttatott húsvéti üzenetében. Az egyházi vezetők azt kérik, hogy […]
Magyarországon nem fordul elő a Frankfurtba tartó gyorsvonaton történtekhez hasonló eset – közölte a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója pénteken, a Facebook-oldalán. Menczer Tamás a bejegyzésében azt írta, hogy „egy nagy késsel és robbanószerekkel rendelkező férfi merényletre készült a Frankfurtba tartó vonaton. A német rendőrség a nagyobb bajt megakadályozta. 12 utas sérült meg. 500 utast evakuáltak”. Mint hozzátette, […]
– Legutóbbi adatfelvételünk óta az egymással versenyt futó két nagy párt erőviszonyaiban nem történt érdemi változás: a Fidesz 46 százalékon áll (nincs változás), a Tisza 41-en (nincs változás). Abban sincs változás, hogy a Mi Hazánk változatlanul a parlamenti küszöb felett, 6 százalékon teljesít. Amiben változás van, hogy feltehetőleg a sok Dobrev-plakátnak és a növekvő szavazási […]
Orbán Viktor: a magyarok kifosztásának csak úgy lehet ellenállni, ha nemzeti kormányunk van Három nagy lehetőség van arra, hogyan lehet kifosztani a magyarokat, ennek pedig csak úgy lehet ellenállni, ha nemzeti kormányunk van. Olyan nemzeti kormányunk, amely nemcsak nemet akar, hanem nemet is tud mondani – jelentette ki Orbán Viktor keddi ócsai választási nagygyűlésén. A […]
Ünnepélyes keretek között adták át a Vál-völgyi Fiatalokért Alapítvány ösztöndíjait: a program 452 tanulót támogatott csaknem 60 millió forint összegben. A kilenc éve működő kezdeményezés révén a kiosztott források összértéke már elérte a 680 millió forintot. A rendezvényen egyúttal újabb ösztöndíjemelést is bejelentettek – közölte a Mészáros Csoport hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint az […]
Előre is elnézést az alábbiért. A győri látványos összeomlás utáni kármentés, púderezés egyik csúcskategóriás propaganda-darabját csodálhatjuk meg alant. A körülötte gravitáló nőügyek – Marsi Anikó hírolvasó és vélhetően Kunfalvi Nóra riporter, a kiváló TV2-ről ismert kiválóságai az újságírói szakma sárba tiprásának – a maffia főnökéről csacsognak, áradoznak. Nóri kérdez, Anikó válaszol. Hol vannak már azok […]
„A titkosszolgálatok és a rendőrség – ideértve a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodát – nincsenek egymással alá-, fölérendeltségi viszonyban. A titkosszolgálatoknak nincs sem jogi, sem gyakorlati lehetősége egy-egy büntetőeljárás irányítására, a nyomozati cselekmények végrehajtásának befolyásolására”. A Belügyminisztérium szerint fogalmilag kizárt, hogy egy nyomozó „nem hivatalos formában jelentést” tegyen, mivel minden jelentés iktatásra kerül, a nyilvántartásuk […]
Magyarországnak nemzeti érzelmű, a vidék iránt elkötelezett kormányra van szüksége – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Mezőfalván, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által szervezett Vetési nap megnyitóján, hangsúlyozva, készen áll a jövőben is az ilyen kormányzásra. A kormányfő kiemelte: fenyegetést jelent a hazai mezőgazdaság számára az Európai Unió által kötött Mercosur-megállapodás, amelynek következtében a […]
„Felszólítom Zelenszkij elnök urat, hogy azonnal parancsolja haza az ügynökeit”, és tartsa tiszteletben a magyarok akaratát – mondta a miniszterelnök csütörtökön, a Facebook-oldalán közzétett videójában. Orbán Viktor kijelentette: a választás napjához közeledve Zelenszkij elnök ukrán titkosszolgálati műveleti területté változtatta Magyarországot. A magyar politikába korábban beépített ügynökeit aktiválta és ők gőzerővel dolgoznak is: a Tisza […]
Amíg Ukrajna nem ad olajat, Magyarország irányából nem kap gázt. Magyarország energiabiztonságát megvédjük, a védett benzinárat és a rezsicsökkentett gázárat megtartjuk – közölte a miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán. Orbán Viktor a közösségi oldalán közzétett videójában azt mondta: a hamarosan kezdődő kormányülésen fontos előterjesztést fog tenni. Hozzátette, hogy a Barátság kőolajvezeték működését Ukrajna 30 napja blokkolja; […]
Szijjártó Péter magyar külügyminiszter mobiltelefonjának lehallgatása feltárta az európai álegységet – mondta Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője a TASZSZ-nak. „Ez a névjegyük: szövetségeseknek vallják magukat, megvan ez a hírhedt álegység, de a valóságban mindenki kémkedik mindenki után, lehallgatnak, majd zsarolnak, stb. Az elismerés elsősorban a vezetőiknek jár (Magyarország vezetőinek – szerk.), akik az elmúlt évek […]
Egy kormánytag lehallgatása súlyos támadás Magyarország ellen – közölte a miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalán. Orbán Viktor, miután megosztotta a Mandiner „Külföldi szolgálatok egy magyar újságíró segítségével lehallgatták Szijjártó Pétert, a szálak Orbán Anitáig vezetnek” című cikkét, azt írta: „utasítottam az igazságügyi minisztert, hogy a Szijjártó Péter lehallgatásával kapcsolatos információkat haladéktalanul vizsgálja ki”. (MTI) Mi tartott ennyi ideig? Az […]
Nem találtam nyomát az MTI-ben, pedig eléggé közérdekű információ szaga van annak, hogy a NER főállású celebritásai és bazseválói Nagy Ferenctől Pataky Attilán át Radics művésznőig egyetlen digitális polgári haknira 1 és 3 millió forint közötti fejpénzt kaptak. Jellemzően 1,5 millió forintot. Már ha feltételezzük, hogy az a dokumentum, amelynek egyik részletét Magyar Péter ma […]
A magyar kormány terrorszervezetté nyilvánította a csehországi terrortámadásért felelős nemzetközi csoportot – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalára feltöltött videójában szombaton. Kiemelte: Magyarország és a magyar családok biztonságát megvédik. Orbán Viktor emlékeztetett: Csehországot pénteken terrorista támadás érte, Magyarország pedig ez úton is kifejezi támogatását és együttérzését Andrej Babis cseh miniszterelnöknek és a cseh embereknek. […]
Orbán Viktor a brüsszeli Magyarország Házban tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: „dögönyözések„, „szurkálások” és „trancsírozási kísérletek” ellenére kitartott amellett az álláspontja mellett, „hogyha nincs olaj, nincs pénz„, azaz Magyarország megtagadja azt a formális döntést, amellyel hozzájárulna az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós EU-s hitelhez, amíg tart a Magyarország elleni olajblokád Ukrajna részéről. Úgy értékelt: azért nem […]
Milyen különös is az ember. Tudjuk, hogy élünk, és meghalunk. Tudjuk, és félünk. Nem attól, hogy vége, hanem attól, hogy milyen út visz odáig. Azt kívánjuk, hogy ha már jön, aminek jönnie kell, legyen rövid és fájdalommentes az út. Nem kívánságműsor… Sokszor éljük át a fájdalmat, a veszteséget. Van, amikor azt mondjuk, hogy végre vége, […]
Tegnapig élt a remény. Tegnap Edgar örökre elaludt. Nem így terveztük, nem ebben egyeztünk meg, de talán sorszerű, hogy éppen most, hogy így, hogy nem volt több idő felkészülni arra, amire amúgy sem lehet felkészülni. Azt kérte, hogy engedjük el. Megpróbáljuk elengedni. Néhány napra most csendbe borulunk. Néhány nap […]
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna.
Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.