Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Lázár Jánosnak, az Orbán-éra egyik legmohóbb haszonélvezőjének éppen kigyulladt a negyvenes égő az agyában

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek.

Az egész Orbán-korszak egyik legnagyobb haszonélvezője Lázár János. Mindent kivett a hatalomból, bocsánat, az emberekből, amit csak lehetett: vagyont, összeköttetést, mások megalázást – akinek nincs semmije, az annyit is ér. Harácsolt, kapott jó állásokat. Luxust: életmódban, lakásban, autóban, utazásban. Mindent, mindent.

  • Béreltek neki 15 milliós Audi S8-ast 5-600 ezer forintért.
  • A kocsira a sebességmérők kijátszására alkalmas, úgynevezett lézerblokkolót is szereltek.
  • Két kollégájával többször utazott külföldre, állami költségen: hét éjszaka alatt körülbelül kétmillió forint közpénzt költöttek el szállodákban.
  • Ő támadta meg a Norvég Civil Alap működését.
  • Ő íratott 10 éves kisfia nevére 100 milliós házat.

Ő volt az, aki kiment Bécsbe és pocskondiázta a várost: egy kerületről azt mondta, hogy ott 20 éve nem volt bevándorló, most viszont csak az idősek maradtak, fehérek és keresztények. Mindenki más bevándorló. Onnan vertyogta a kötelezőt: Magyarország 20 év múlva pontosan olyan lesz, mint Bécs. Lázár ugyanúgy nyomta a szavazógépet a kétharmadban, mint minden fideszes elnyomó, két lábon járó szerkezet ebben a gépezetben; ugyanúgy benne van a jogállam, a média, az igazságszolgáltatás taccsra állításában. Ugyanolyan papagája volt a Nagy Vezérnek, mint az összes többi bandatag. Három kötet is megtelne gazemberségeivel.

És akkor mostanában kigyulladt a negyvenes égő az agyában, főleg október 13-ika óta pislákol. Vagy valamelyik vadászkastélyban kapott lövést. A Fidesz-körnek a szélén persze a keze még belelóg a maffiakormány zsebébe. Úgy gondolja, minden el van felejtve neki. Dehogy, erről a hódmezővásárhelyiek tudnának sokat mesélni. Emlékeznek, amikor kiplakátolta azoknak a szegény embereknek a nevét, akiknek köztartozásuk volt? Le is tojták nagy ívben, nem lett polgármester a Jánoskájuk. A negyvenes égővel megvilágosodott agyát osztja az embereknek.

Október 13-án új korszak kezdődött, két párt van az országban: „van a Fidesz, és a nem Fidesz,” – mondta Lázár János a makói tévé karácsonyi interjújában, melyet a 444. hu szemlézett. A volt miniszter szerint 2022-ban az elmúlt harminc év legdurvább, legvadabb és legfontosabb választási kampánya jön. Annak az esélye, hogy a nemzeti oldal képes lesz megtartani a választók bizalmát, szerinte

„nem több mint 50 százalék. Teljesen nyitott a küzdelem és nyitott a verseny. És a nemzeti oldal akkor tudja megtartani a választók bizalmát, ha jobb lesz. Jobbá kell válni. … van min elmerengenie a Fidesznek, hogy mi az, amin változtatnia kell.

Na, pontosan ezt mondom, Lázár aktív szereplője volt a Fidesz-betrottynak, és ha így halad, lesz is. Köszi. Ha netán Orbán helyére pályázna Lázár, csak halkan mondom, az emberek utálnak csöbörből vödörbe esni. Még talán ott a nemzeti-keresztény meg diktátorhoz szokott oldalon sem bírják. Csak rájönnek, hogy az ájtatos semjéni branccsal együtt egyenlőek lettek a lopással, hazudozással, gyűlöletkeltéssel, az eltékozolt nemzeti vagyonnal; mindennel, ami ember ellenes. Ez lenne a nemzeti oldal, vagy mi? Lázárnak vajon melyik lehet a nemzeti oldala? Mindegy. Egyik büdös a másik szagos. Hát akkor mit játssza a Janit a Lázár hűbérúr?

A negyvenes égő bizony nem világítja meg a sötét középkort sem, a rákosi kort sem, és nem megy a fény az alijevi, erdogani diktátorokhoz sem. Maradsz vaksötétben, Jani, Viktoroddal összekapaszkodva.

Javíthatatlanok

A következő választásig felnő a szavazópolgárságig egy nemzedék, akik most is naponta érzik a bőrükön diákként, hogyan barmolták szét az oktatást, vették el a tudáson alapuló, normális szakmai karrier lehetőségét, hogyan akarják őket elzárni – Lázár szíves bólogatásával – Európától. Mert ugyan arrafelé rothadó az élet, mégis sokan inkább ott rohadnak meg, nem itthon. Vajon miért, Lázár? Csaknem azért, mert tőlük idegen az uram-bátyám mutyi, ebből nem bírnak jövőt építeni. Sem nemzetit, sem semmilyent. Erre nem hajlik a gerincük. Szabadon és nem bűnszervezet vezette országban akarnak élni.

Kérdezném akkor: mi a francot gondol Lázár? Elég lesz a következő választáson a sok zsák krumpli, hát még az osztogatott hűtőmágnes; elég lesz a fűkaszálásba kényszerített közmunkások voksa; elég lesz a nacionalista Orbán kezét csókolgatni? A rossebet lesz elég, mert addigra alóluk is kilopnak mindent, és az sem biztos, hogy a kásleri egészségügyet túléli mindenki.

Ja, változások kellenek a Fideszben. Így van, Lázár. Pontosan az első sorban állóknak kell eltűnniük, a többi pedig úgy beszarik, hogy hanyatt-homlok fut utánuk. A javíthatatlan sosem javítható. Az orbáni rendszer, benne Lázár is javíthatatlan, ki/le kell cserélni. Csak ez a megoldás meg a legnagyobb változás is, Jani úr!

Az önök véleménye

Jézusom, el tudom képzelni, hogy milyen előadásokat akar csinálni Vidnyánszky. Voltam egyszer nem túl rég egy kultúrházi szinielőadáson. A darabbal nem is volt baj, de Dózsa László /az állítólagos 56-os srác/ rendezte és a darab előtt kijött a függöny elé és olyan kampánybeszédet tartott orbán és a fidesz javára, hogy majdnem elhánytam magam. Szerintem most is valahogy így fogják csinálni. (Transzporter)

Eddig is voltak színházak, amelyek rendszeresen tájoltak, voltak települések, amelyek időnként kértek egy-egy előadást – már ha volt rá pénzük és az előadás megtartására alkalmas helyük, ezentúl és ettől ez mennyiben fog változni? Na de mit okoskodok én itt? Majd Vidnyánszky megoldja – ezt is. (Melinda)

Szerintem hiába tűnik el a nyilvánosságból Gréczy, ugyanúgy fogják folytatni a megborkaizását mint eddig. Eltelt majd 200 év és még mindig érvényes Tiborc panasza; „az, ki száz és százezret lop, bírája lészen annak, kit a szükség garast rabolni kényszerít.” (agador)

Korrekt volt Gréczy, hibázott és megfizeti az árát… A maffiózóktól ne várjunk ilyen szintű korrektséget… (Vagyim)

„Egy társadalom emberiességének legfőbb mércéje az, hogy hogyan bánik a szegénnyel, az időssel, a beteggel, a gyöngével.” Akkor elég rosszul állunk! (F. József)

A béremelésből nem lehet lopni, a felújításból meg igen, ráadásul a választások előtt lehet villogni vele. (Tiroli)

Így írtunk mi

Szemforgatás helyett ki kéne próbálni, milyen az, amikor az ember vállalja a felelősséget a tetteiért

Boldogan fizetünk ezért is

Mindenki tehetséges valamiben. Azt kellene megtalálni, miben

Egy „pizzányi” szeretet

Mert hát béremelést elég nehéz ünnepélyes keretek között átadni

A legaljasabb dolog

Célszerszám

Szerelmes bánkódás

Emberkísérlet

Ha a gyerekek nem a kirakott édességeket, játékokat bámulják vágyakozva, hanem a lencsefőzeléket, akkor valami rohadtul nagy baj van azzal az országgal

A nap kommentje:

Mindenki számára világos, aki nem a megszüntetett Lipótmezőre való lakónak, hogy a Capo di tutti Capi Orbán maga, Mészáros csupán egy szerény szellemi képességű kesztyűbáb. Orbán adja-veszi itt az értékeket, lefölözve a hasznot és az uniós támogatásokat, a kesztyűbábok csak ugrálnak neki.
De mondhatjuk a maffiafőnök nevét magyarosan is, kápónak, másféle történelmi áthallást adva személyének, ami esetében még találóbb is. (ufonauta)

Ma van a születésnapja Schiff András Kossuth-díjas zongoraművésznek. Hatvanhat éves.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.