Április 16,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Egy „pizzányi” szeretet

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,290,098 forint, még hiányzik 709,902 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

 Jótékonysági pizzaparty közel 500 gyermeknek

A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete – a nagykanizsai példát követve – tavaly úgy döntött, hogy előkarácsonyt szervez óvodásoknak, iskolásoknak. Az elmúlt évben Bagaméron 50 óvodás, Debrecenben több mint kétszázan tapsoltak, nevettek, fogyasztották jóízűen a pizzát.

A szervezők idén is úgy gondolták, lehetőségeiket figyelembe véve igyekeznek megvendégelni minél több gyermeket. Szerda délelőtt Hajdúhadházon 200 óvodás fogyasztotta a finomságot. Délután Debrecenben, a Hotel Aranybikában közel 300 gyermek vett részt a jótékonysági pizzapartyn.

Ahhoz, hogy több száz gyermeket vendégül láthassunk, adományok összegyűjtésére volt szükség. Ezért felhívással fordultunk minden felebarátunkhoz, hogy ki-ki tehetsége szerint anyagilag is járuljon hozzá ehhez a nemes ügyhöz. Az anyagi támogatás mellett természetesen örültünk a szaloncukornak, gyümölcsnek, üdítőnek, minden felajánlásnak.

Az emberek adakozó kedve meglepett bennünket. A vártnál jóval nagyobb összeg érkezett a számlánkra. Úgy tapasztaltuk, hogy nem az igen tehetősek nyúltak a pénztárcájukba, hanem a „kisemberek”, akik tudják értékelni, milyen érzés segíteni. A beérkezett felajánlások zöme 1000-5000 forint közötti összeg volt. Többszöri próbálkozásunk ellenére, támogatási kérésünk a megye „elitjét” nem hatotta meg. 

A kisebb jövedelműek támogatásai tették azt lehetővé, hogy Debrecen mellett, Hajdúhadházon is örömet szerezhettünk óvodás gyerekeknek. Hálásan köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult a csütörtöki rendezvényekhez. A közösségi oldalunkon hamarosan nyilvánosságra hozzuk, mire költöttük az adományokat. Minden beérkezett fillérrel elszámolunk, hiszen így tisztességes. 

A csütörtök igencsak mozgalmas volt. Délelőtt Hajdúhadházon az óvodások nagyon izgatottan vártak bennünket. Saját készítésű rajzokkal kedveskedtek, és alig várták, hogy megmutassák, milyen ügyesek a kirakós játékban. A pizzának nagy sikere volt, jutott másodszor is a tányérkákba. 

Délután Debrecenben, a Hotel Aranybikában közel 300 gyermek volt a vendégünk. Gyuri bácsi mintegy félórás műsora, és a közös táncos torna után került sor a várva várt eseményre. A műsor után kicsik és a nagyobbak felhőtlen boldogságát látva, a mi szívünk is megtelt melegséggel. Ilyenkor látjuk, hogy van értelme annak, amit már több éve csinálunk. Még akkor is, ha ezzel nem váltjuk meg a világot, sajnos nem tudjuk megszüntetni hazánkban a gyermekéhezést, a szegénységet. A gyermekek kacaja, jókedve, karácsonyi melegséggel töltötte meg a dugig megtelt termet. Adventhez méltó, emelkedett hangulatban a szervező szemében – kár lenne tagadni – egy-egy könnycsepp is megjelent. 

A gyermekek izgatottan álltak sorba, és várták, hogy hozzájussanak a finomsághoz. Óriási volt a zsivaj, nem volt könnyű rendet tartani. De a gyermekek öröme, csillogó szeme mindenért kárpótolt. A jó hangulatot még tovább fokozta a lufibohóc. Jutott repeta is, így senki sem ment éhesen haza. Sokan jöttek oda hozzánk, hogy ugye lesz jövőre is pizzaparty, mert nagyon jól érezték magukat.

Az igazi meglepetés távozáskor várta a gyerkőcöket. Mindannyian egy-egy ajándékcsomagot kaptak. Benne szaloncukor, játék vagy könyv. Egy kis kedvesség, a szeretet jegyében.

A Szeretet Karácsonyfáját is kisorsoltuk. A hajdúszováti Diószegi Lajos Általános Iskolából érkezett kis csapat hangos ovációval fogadta, mikor az egyik székük alatt megtalálták a fenyőfát ábrázoló rajzot. A gyönyörű fa holnap már az iskolát ékesíti. 

Jövőre újra megpróbáljuk, talán sikerül a megye még több településén jótékonysági pizzapartyt szerveznünk. Hiszen nincs annál nagyobb öröm – nemcsak karácsony előtt -, mint amikor a gyerekeket boldognak, önfeledtnek látjuk. Ilyenkor kicsit még a világot is talán jobbnak érezzük. 

Szeretném a szervezők nevében megköszönni a Fornetti Magyarország és Pizza Holiday Debrecen támogatását, segítségét. Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult a két pizzapartyhoz. Talán nem haragszanak meg, ha mindenkit nem sorolok fel név szerint. Hálás szívvel köszönünk minden adományt, ha látják a fotókon a csillogó gyerekszemeket, akkor meggyőződhetnek róla, hogy nagy örömet szereztek emberségükkel. 

Az egyesület tagjai december 26-án – karácsony másnapján – 11:00 órától Debrecenben, a Petőfi téren ünnepi menüvel várja azokat az embertársainkat, akiknek nem jutott hely az élet napos oldalán. Minden vendégünket szeretettel fogadjuk, igyekszünk karácsonyi hangulatot varázsolni a térre. 

Meggyőződésünk, hogy nem lehetünk közömbösek azok iránt, akik önhibájukból, vagy önhibájukon kívül mindennapos küzdelmet vívnak a talpon maradásukért. Felebaráti kötelességünk segíteni azoknak az embertársainknak, akik nehéz körülmények között tengődnek, sokszor középkori körülmények között küzdenek a talpon maradásukért. Igyekszünk megfogadni, amit XVI. Benedek pápa mondott: Az Egyház és a társadalom kincsei a szegények. A testvéreink ők is. Egy társadalom emberiességének legfőbb mércéje az, hogy hogyan bánik a szegénnyel, az időssel, a beteggel, a gyöngével.

Szabó Zoltánné
az egyesület alelnöke 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.