Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Találkozás: nem a magyar államfővel, ezerszer inkább Vénusszal

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek. Csak 22 óra körül feküdjenek le, addig pufogtatnak az egész országban. (Tárnokon nem.) Színesen és ünnepien. A kutyákra is figyeljenek!

Sej, a mi keresztény lobogónkat fényes szellők fújják. A Parlament épületén – a magyar meg a székely zászló társaságában. Az uniós lobogó elfogyott, nem tudtak biztosítani az augusztus 20-i, Kossuth téri ünnepségre. Ám már tavaly is – folytatva a hagyományokat -, ma is, a főhomlokzat két nagy ablakából olyan piros zászlókat lógattak ki, amelyeken a kereszt szerepelt. Nem kell nagyon csodálkozni, mert benne foglaltatik a Fidesz alaptörvényébe, hogy „Minden állami szerv kötelessége Magyarország önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme”. Miután csak úgy látatlanban nem lehet védeni, így feltűnő nagyságban kirakták az Országnak Házára. Mindegy milyent, kereszt legyen. Ugyan papíron még köztársaság volnánk, de Orbánék már régen nem így gondolják. Különben is, mondotta volt Orbán református egyén, Magyarországon a „keresztény szabadság” kialakítása a cél. Fogalmam sincs mit jelent, de most ott tartunk, hogy az állam és az egyház szétválasztásának elvét felrúgva, vallási jelképet biggyesztenek a törvényhozás épületére.

Ünnepi Ország Háza. Piros zászlókat lógattak ki, amelyeken a kereszt van

A munkamegosztás jegyében tegnap Orbán Viktor kormányfő mondott megható és az egész nemzet számára nagyon tanulságos gondolatokat. Kicsit mellébeszélt, kicsit sértegette Merkel kancellárt, kicsit mutogatta megint képzelt nagyságát. Mindegy, a beszéd az övé vala. Nem a miénk. Áderrel sem jártunk jobban, hiszen ő a kormányfő címzetes papagája. Ma az államfő volt az ügyeletes. Így illik az. Ünnepi beszédében az MTI szerint azt mondta:

Harminc év után ma joggal lehetünk büszkék mindarra, amit 1989-ben elvégeztünk. A magyarok sok álmából – demokrácia, többpártrendszer, szólásszabadság, az Európai Unióhoz való csatlakozás, NATO-tagság – valóság lett, néhánynak a beteljesülése azonban még várat magára. …Harminc esztendővel ezelőtt a szabadság magját vetettük el. 1989-ben visszatért a remény, hogy a haza végre újra a magyarok otthona lesz. Otthon, ahol a világot a szívünknek kedves módon rendezzük be, ahol magunk alkotjuk törvényeinket, és ahonnan kitessékeljük az idegen, barbár eszméket. …Olyan otthon, ahol félelem nélkül lehet élni, szabadon tanulni, becsülettel dolgozni, tisztességgel, hittel gyermeket nevelni . …1989-ben olyan országot teremtettünk, amelyet mindenestül a magunkénak mondhatunk, jogrendjét, intézményeit, írott és íratlan szabályait, hagyományait.

Hát így. Áder János ma is felvette nagyon szép rózsaszín szemüvegét – ami éppen 31 éves, hiszen 1988-ban lépett be a Fideszbe. Az ilyen szemüveget megviseli az idő, a kor; már kicsit szöszmötös és homályos, nem igazán látszik mögüle a valódi Magyarország. Ne vegye tiszteletlenségnek, de miután többesszámban beszélt minden magyarokhoz, nekem is lenne, igaz, nem annyira ünnepi gondolatom. Csak üzenni tudok, mert az ön szerencséjére, még nem találkoztunk.

Abban teljesen igaza van, hogy mindenestül az önöké lett az ország, mondhatnám azt is, hogy szőröstül-bőröstül. A maguk javára fordították a jogrendszert – pedig ön jogász, nem tudom, mit bírt elsajátítani például a római jogból a doktor úr, de a jogegyenlőséggel máig nincs tisztában; ahogyan azzal sem, hogy a papíron még köztársaságunk intézményeit, a médiát is beleöltöztették narancssárga ruhájukba. Azaz, kisajátították.

Az is benne van az alaptörvényükben, hogy Magyarország államfője a köztársasági elnök, aki kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett. Tudja, ennek már csak azért is így kellene lennie, mert mi tartjuk luxusban ottan a Budai Palotában. Tulajdonképpen semmire nem kell költenie: megoldjuk a lakhatását, etetését, autókázását, de képzelje el, még a pecabotját is mi vesszük. Közpénzből, tetszik-e tudni? Sőt, ahogyan a vagyonnyilatkozatában benne van: diplomáciai kapcsolattartás keretében ajándékokhoz is jut. Nincsen gondja, mint az embereknek, mint Attilának: „De szeretnék gazdag lenni, / Egyszer libasültet enni, / Jó ruhába járni, kelni, / S öt forintér kuglert venni.”

Ezt a rohadt képmutatást megint! Ugye nem kötelező a mai napon sem ujjongani annak a hatalomnak, amelyik korrupt és tolvaj elvtársakkal van kitapétázva? Hányszor tiltakozott Áder a maffiaállam kialakítása miatt? Ugyan hányszor nem fogott a golyóstolla, amikor Fidesz-röffenésre szinte minden törvényt aláírt: Paks, túlóra, hajléktalanok, közoktatás, mindent… Szó nélkül. Ki engedte szabadjára a papokat, a gazdagodó haverokat, rokonokat? Ki építette fel hazugság téglákból Orbán birodalmát? Ádernek köztársasági elnökként nem pecabot dukál, hanem lepkeháló: abban gyűjti be az orbáni diktatúra összes pillangóját. …és mosolyog a bajsza alatt. Ünnepen és hétköznapon.

Ha már Szent István (kezdek besokallni). Íme fiához, Imre herceghez intézett egyik intelme:

Légy türelmes mindenekhez, nemcsak a hatalmasokhoz, hanem azokhoz, akik nem férnek a hatalomhoz. Azután légy erős, nehogy a szerencse túlságosan felvessen, vagy a balsors letaszítson. Légy alázatos is, hogy Isten felmagasztaljon most és a jövőben. Légy majd mértékletes, hogy mértéken túl senkit se büntess vagy kárhoztass. Légy szelíd, hogy sohase harcolj az igazság ellen. Légy becsületes, hogy szándékosan soha senkit gyalázattal ne illess. Légy szemérmes, hogy elkerüld a bujaság minden bűzét, valamint a halál ösztönzőjét.

Találkozás Vénusszal: főszerepben Glenn Close és Niels Arestrup

Mára végeztünk, elég volt ebből a hosszú, közéleti hétvégéből. Megyek kikapcsolni, kipihenni a pihenőnapokat. Megnézem a Találkozás Vénusszal című Szabó István filmet. Azért, mert Szabó István; azért, mert Wagner Tannhäuser; azért, mert Glenn Close. A történetben a híres magyar karmestert felkérik, hogy vezényelje a Tannhäusert, amit a televízió is közvetít. A dán színész, Niels Arestrup arca Szabó arca, hiszen korábban Párizsban ő vitte színre az operát.

Nem is tudom, vígjáték-e? Inkább szatíra a művész felelősségéről, erkölcsről, alkotói szorongásokról; a kulturális gyarmatról (Kelet-Európából Párizsba) érkező művész bizonytalanságáról; a világ számos részéből összesereglett közreműködő kapcsolatáról a karnaggyal. Plusz szerelmi szál az éneklés nagyasszonyával, a Kiri Te Kanawa hangján megszólaló, Glenn Close által alakított dívával.

Meg azért nézem meg újra, mert tökéletesen kikapcsol, és mert szeretem. Legalább a kellemes és szép élményeket sem Áder, sem Orbán népbűvész nem veheti el – mindenestül a magunkénak mondhatjuk. Így gondolják önök is?

Ünnepi grátisz. Richard Wagner: Tannhäuser nyitány.

Az önök véleménye

Tudok egy jó helyet a kis Szent Istvánnak, ahol megbeszélheti a taktikát a kis Napóleonnal, a kis Julius Cézárral és a kis Néróval. Csak a kulcsra kell vigyázni. (Pireza)

Posványoson a vezír kiadta, hogy mostantól az ellenfèl kinevetèse a módi. Ezèrt ezentúl ezt nyomják a szolgái. A kiszelly törte magát, hogy az elsők között legyen. Lesz mèg több is. (Dupla)

Mióta „ezek” és „így” ünnepelnek, én csak a családi ünnepeket tartom meg. Nem vagyok hajlandó velük együtt belesz.rni az ünnepekbe. (Julianna)

Bojkottálom a tüzijátékot. Már évek óta. Túlárazott, álszent „ünnep”. A jobbágyok a Duna-parton merednek bele a felfüstölt semmibe, hogy holnaptól megint termeljenek a diktatúrának egy kis GDP-t, a világbajnok ÁFÁ-val együtt. Ráadásul a hajóbaleset miatt sem indokolt a puffogtatás. De egy ilyen diktatúrát mikor érdekelt az ilyesmi. Egy ilyen országban még a holtaknak sincs nyugta. (278ffjiid64hk)

2017-2018 tele minden idők egyig legenyhébb tele volt. Kb 10-14 napig februárban volt egy hidegebb időszak, ekkor hirdették meg a kemény télre hivatkozva a 12 ezer forintos családonkénti támogatást, hogy, hogy nem, az országgyűlési szavazás előtt. Most majd vajon mi lesz a kampányfogás? Az augusztusi és esetleg szeptemberi melegre tekintettel ventillátortámogatás? Éppen a tanácsi szavazások előtt? (agador)

Így írtunk mi

Előre szólok, szemétláda leszek és még élvezni is fogom

Rezsicsökkentés: a magyarok meglopása

Imaláncok, patetikus hazugságok és álkeresztény hőzöngés helyett

Stráfok

Diktatúrában nincsen tolerancia

Révedjünk a múltba

Az édes élet

És Európa tíz éve csont nélkül benyeli

A világ rendje

Adj türelmet, Istenem!

Csoda, hogy nem szakadt rájuk a templom

A nap kommentje:

Elismeres Nemeth Miklosnak es Horn Gyulanak! (György)