Az egészségügy középkori állapotában még az is lehet, hogy kézrátéttel gyógyítanak, a Tízparancsolatot olvasva
Tóth Ilona   |   2019.  Május 13,  Hétfő   |   20:02
Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.
Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,721,573 forint, még hiányzik 1,278,427 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.
Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.
Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek.
Imádkozzatok és dolgozzatok! Talán fordítva eredményesebb lenne. Ha már… Kásler Miklós miniszter megint bombasztikus formában van. Vagy maradt.
„A tízparancsolat a világ legtökéletesebb törvénykönyve és etikai kódexe, mert aki betartja, soha nem ütközik a törvénnyel, és megtalálja helyét a családjában, valamint az emberek között.”
Az emberi erőforrások minisztere brillírozott Budapesten, az Istenhegyi Szent László Plébánia új óvodájának alapkőletételén. A többit dumáját nem is értem, olvassák el a minisztérium honlapján, bár nem érdemes kínozniuk magukat. Oda is feltették a tartalmas beszédet. Nem gondolom, hogy Európa egészségügyi vagy oktatási miniszterei – mert általában a két nagy stratégiai ágazatnak külön irányítója van, csak nálunk dobatta egybe Orbán – iszonyúan nagy kényszert éreznének arra, hogy Káslert olvassanak. Ha mégis, ne csodálkozzunk, hogy csodálkoznak: Magyarországon még középkor van, és az is lehet, hogy kézrátéttel gyógyítanak a Tízparancsolatot olvasva. Nem az ellenzék és nem a sokat bírált civilek járatják le az országot, hanem az elferdült gondolkodású Fidesz- és kormánytagok.
Szent Benedek 1400 évvel ezelőtt azt hagyta örökül, hogy a munka és az imádság határozza meg az életet. – Imádkozzatok és dolgozzatok! – fogalmazott Kásler Miklós.
Ha egy miniszternek az a legfontosabb dolga, hogy egy alapkövet bűvöljön valahol, akkor nálunk tényleg minden rendben van. De ha már ilyen alkalomra odaviszi a fene, akkor igazán elvárható lenne tőle, hogy valami ésszel is felfogható tényt, adatot mondjon. Még így is kérdéses lenne, hogy igazat beszél-e. Kásler hittérítő, csak nem bírja ékesszólóan előadni az egyházat védelmező tanait. Nem erre kapta a megbízatását. Az elődje, Balog Zoltán sem volt lekváros piskóta a csúcsminisztérium csúcsán, de Prof. Dr. Kásler veri, mint jégeső a kiskertet. Ez persze Orbán alkalmatlansága, tudjuk, irtózik a szakemberektől, a hű pártkatonákra esküszik. Különben is egyszerűbb, úgyis ő dönti el, mi legyen ebben a régóta jobb sorsra érdemes országban. Isteni miniszterei ölelgették mindig egoista lelkét. Jó kis nevek, nem? Semjén Zsolt, Pintér Sándor, Németh Lászlóné, Hende Csaba, Rogán Antal, Lázár János, Palkovics László – többségük örökös kormánytag. Változnak a vezényszóra.
Balog páter néha, mondom, néha elkapta a fonalat, tudott két-három értelmes és szakszerű mondatot is szórni, de Kásler erre képtelen. Mindegy is, mind a ketten bűnösek abban, hogy halálán van a magyar egészségügy. Az iskolák még vajúdnak, a végső kimúlástól csak az igazán elkötelezett pedagógusok mentik meg. Meddig bírják? A kásleri bölcseletek régen lejártak. Zagyvaságokat, ósdi szemlélettel, eszetlen állami bajnokok irányítanak. Európa közepében. És akkor még ezek a nacsalnyikok gyűlölettel migránsoznak. Megbélyegeznek embereket azért, mert más a vallásuk, más a bőrszínük, másként szocializálódtak… Kutyából nem lesz szalonna és feladatára alkalmas miniszter sem. Ezt tükrözik a kásleri üzenetek. Nézzünk néhányat, hol is tartunk!
Oktatásügy.„Az iskolában pedig nem folyik nevelés. Oktatni még úgy, ahogy oktatnak, többé-kevésbé tényszerűen oktatnak, ebben se vagyok biztos. A társadalomtudományokat rendkívül masszívan eltorzítva oktatják. Tehát azok a klasszikus értékek, ami az identitás részeit képezik, tehát ember vagyok, magyar vagyok, hívő vagyok, ésatöbbi, ésatöbbi, és a magyar kultúrának az elképesztő kincsestárát nem ismertetik meg a diákokkal. Na most a magyar nyelv nagyon plasztikus, akit nem nevelnek, az neveletlen. (…) Döntő fordulat volt, amikor az etika és a hittan oktatását visszaállították, mert legalább ízelítőt kap abból, hogy ilyen létezik.”
Kultúra.”Széchenyi az egész életét azzal töltötte, hogy minden áldott nap lelkiismeret-vizsgálatot tartott. (…) Ha Széchenyi nem tette volna ezt (…), ha nem vizsgálja a lelkiismeretét mindennap a Biblia szellemében, akkor Széchenyi István nem lett volna Széchenyi István, nem ő lett volna a legnagyobb magyar, én meg nem kaptam volna meg a róla elnevezett díjat.”
Bírják még?
“Amivel nyakon öntenek minket, kultúrszeméttel, az mind a felszín. Marilyn Monroe-ról látjuk, hogy így volt, meg úgy volt, ilyen filmsztár, meg olyan filmsztár, de hogy annak az életformának mi lett a vége, hogyan fejezte be az életét, és miért úgy fejezte be az életét, az a történetből mindig kimarad, pedig ezzel kéne kezdeni.”
Egészségügy. „Az, hogy műhiba, ez rendkívül relatív dolog. (…) Biztos, hogy a gyermekkel, aki meghalt, vagy műhiba áldozata lett, egészen biztos, hogy ott volt mellette a Jóisten, és egészen biztos, hogy ez a kisgyermek megkapta a Jóisten segítségét, legfeljebb mi erről nem tudunk. Az, hogy az orvos megkapja-e a Jóistentől a feláldozást (sic!), vagy segítséget, hogy ezen túllépjen, az egy másik kérdés.”
Amit legelőször – bemutatkozásakor – hallottunk tőle. „A Tízparancsolat egy közel tökéletes népegészségügyi program.”
Magánemberként karattyolhat akármit Kásler is, de nem magánember, hanem a kormány tagja, felelős vezető. Így nem lehet – nagy arccal hátrafelé, innen, a köztársaságból. Ha… Nevetséges. Magyarország, 2019. Müller Péter: Anyám, aki szerette az egyszerű kifejezéseket, még formálta kissé a gondolatot. Azt mondta:
“Minden ember speciális módon hülye.”
Ezzel szemben, ahol nem a Tízparancsolattal működik az egészségügy. A 35 vizsgált európai ország közül a 33. helyen végzett a magyar egészségügyi rendszer a stockholmi központú Health Consumer Powerhouse (HCP) nevű szervezet Európai Egészségügyi Fogyasztói Index (EHCI) nevű kiadványában. Csak Romániát és Albániát előzzük meg. Magyarország most 565 ponttal lett hátulról a harmadik. A tavalyi felmérésben még Románia, Bulgária, Görögország és Litvánia is mögöttünk végzett. Ez az index nagyrészt az adott ország betegszervezeteinek visszajelzései alapján áll össze.
1. Hollandia 883 pont
2. Svájc 893 pont
3. Norvégia 857 pont
4. Dánia 855
5. Belgium 845
6. Finnország 839
7. Luxemburg 809
8. Svédország 800
A kelet-európai térségben Csehország, Észtország Nagy-Britannia, Szlovákia van az első 20-ban. A legnagyobb fejlődést Szerbia produkálta. A mélyről induló, aprócska Montenegróban például a legkisebb a csecsemőhaladóság aránya. Horvátország is folyamatosan fejlődik.
A 2005-ben indult EHCI felmérés 35 európai ország egészségügyi rendszerét értékeli 6 fő szempont, ezen belül 46 indikátor segítségével. Fő vizsgálati területei:
betegjogok és -információk,
az ellátáshoz való hozzáférés,
a kezelések eredményessége, minősége,
az elérhető szolgáltatások köre,
a rendszer nagylelkűsége,
a megelőzés és a gyógyszerhasználat területe.
Ön hány pontot adna a fenti területeknek?
Az indexben az egyes országokat a minimális pontszámtól (333), a maximum pontszámig (1000) értékelték. Magyarország egyetlen kategóriában sem végzett a legjobbak között. Mi ezt, magyar emberek tudjuk, de inkább a saját bőrünkön érezzük, tisztelt Prof. Dr.
Az önök véleménye.
Tuggyuk, Szilárd. Ha változik a klíma, sapka, sál. Vagy bikini/fecske. Ez tök egyszerű, télleg. Mondtad már a Janinak is, akit egyesek bajszos 💩-nak neveznek, és nagyon aggódik a klímaváltozás miatt, mert már nincs környezetvédelmi minisztérium, és megbízott orbáncsicskaként neki nagyon kell aggódni tessék-lássék, hogy valaki van, aki nem szarja le az egészet két pecázás között? (zsoltix)
Valaki elmagyarázhatná ennek a fakanalas Szilárdnak, hogy a Föld klímája nem azonos az autója klímájával, ami utóbbihoz ugye, elég egy jó szerelőt találnia. (Ildikó)
“..a naptár füllent..” Nem. Ha mégis, csak annyiban, hogy a “fagyosszentek” időszakában a prognózis szerint nem fog fagyni. “Orbánék minden szinten, pofátlanul, ostoba fajankóként ontják a hazugságaikat.” Ostoba fajankóként ? Nem. Dörzsölt hétpróbás manipulátorként, hazudozóként. (Mérlegelő)
Trump felkészíti Orbánt: “ha iránban lövök akkor majd jönnek a menekültek foltozd a kerítést” (Patyom Kinn)
Itthon is az országgyűlés, tehát mi fizetjük a vidéki képviselők lakhatását, ma már sajnos a nem vidékiekét is. Miért lenne ez más az Unióban. Azt vettem észre, hogy kb 200 millióig létezik a korrupció, az felett már nem. Fölötte már csak alkotmányos költség és a csókosok megfeszített munkájából adódó milliárdok vannak. Persze csak akkor ez az állítmány, ha fideszes az alany. (Transzporter)
Ha nem ilyen lenne a nagykövet, akkor már nem lenne ebben a pozícióban. Ami neki nagyszerű, az nekünk tragikus. (Dupla)
Ez a nagykövet kifejtette, hogy nincs korrupció, cenzúra, mert ő még nem látta. (agador)
Nem bírnak beletörődni, hogy – igaz, csak szökőévenként – másnak van igaza. Bármilyen mélységig képesek elmenni, ha az ellenzék bármelyik tagját kell bemocskolni, lejáratni. Én csak arra vagyok kíváncsi, hogy az ilyen völnerek majd az Apokalipszis után, amikor a budi vize lehúzza magával a fideszmaffia jeles keresztapáit, vajon mit fognak mondani? Mivel fognak védekezni, csak nem a “belülről bomlasztottuk” dumával jönnek? Mert azon csúnyán rajtavesztenek, az internet és annak népe nem felejt! (Attila)
Aztán úgyis elmegy a férfi bevásárlásban cipekedni, akár egy termosz kávéval is a hasában, műszak után. Megy, mert tudja, hogy ott kell lennie, és a nő is tudja, hogy nem neki szólt az ember morgása, hanem a helyzetnek, az egész nyomorú életnek. Sóhaj… Szép volt, Rita 🙂 (Mogorva)
Nekem van egy nagyon egyszerű magyarázatom a Czeglédy űggyel kapcsolatban: valamelyik fidesznyik szemet vetett Czeglédy jól menő vállalkozására, rá is tették a mocskos kezüket. Mindenéből kifosztották, a becsületét is beakarták/ják sározni, ez eddig nem sikerült. Nem tudják elviselni, hogy a sárba taposták és ennek ellenére ez a fiatalember mégis talpra tud állni. Okos, inteligens és tényleg tehetséges nem úgy mint nagyúrunk holdudvara. Ők a lopás nagymesterei. (N. Csabáné)
Az Európai Bíróság Czeglédinek adott igazat a NAV-val szemben. Ha jól tudom az ő ítéletük felülbírálja a Magyar Bíróság ítéletét. A másik, hogy a fenét vannak tele a bíróságok ellenzékiekkel, hisz már szinte mindenhova a saját emberiket ültették. Amúgy ha nincs vádirat, vádemelés, akkor mi a francot akarnak. Hány évig lesz még gyanúsított ez az ember? Nem védem, mert nem is ismerem, azt sem tudom, hogy tényleg csalt-e, de ha igen, akkor hol van a bizonyíték, amivel el lehetne ítélni. Gondolom sehol. (Transzporter)
Iratkozz fel most!
Ha tetszett a cikk, de olvasnál még többet, ha a politikán kívüli világ is érdekel, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor szeretettel várunk a Szalonnázón. Naponta megjelenő magazinunkban megtalálod szerzőink egyéb írásait is, de olvashatsz zenéről, tudományról és még számtalan témáról a folyamatosan bővülő Szalonnázón.
Ez aztán igen! A Gazdaságfejlesztési Minisztérium olyan hivatalos közleményt adott ki, amit biztosan megsüvegeltek volna még a Rákosi-érában is. Már meg sem próbálnak úgy tenni, mintha a közleményeiket nem ugyanabban a propagandaközpontban gyártank ugyanazok, ugyanarra a sablonra, ahol a Fidesz közleményei is készülnek. Bátorkodtam kiemelni egy hivatalos minisztériumi közleménybe a világ egyetlen pontján sem illő […]
Ha már reggel szóba hoztam ezt a kérdést, illetve ha már Kocsis Nembuzeráns Máté, fideszes frakcióvezetőt ma is riasztották a pártközpontból, hogy a fideszes közrádióban újra rágja szájba a korábban már belengetett szuverenitásvédelmi törvénycsomaggal kapcsolatos tudnivalókat a híveknek, nem utolsó sorban mert én egyáltalán nem vagyok oly reménytelenül optimista, mint az amerikai nagykövet, aki abban […]
A Trianonból kivezető magyar út és Európa saját Trianonját elkerülő útja ugyanazzal a lépéssel kezdődik, ezt a nemzeti identitáshoz való jog emberi jogként való elismerése, valamint az államok általi kölcsönös és érdemi szavatolása jelenti – ezt mondta a fideszes Országgyűlés elnöke pénteken Várpalotán, a Trianon Múzeum újranyitási (!) ünnepségén. Az a legrosszabb, amikor a magyar […]
Szép is az, amikor a békepárti, az országot a háborútól minden körülmények között megvédő, abba belesodródni nem engedő kormány egyik szerve háborús időkre hivatkozva henceg azzal, hogy nagy szarban vagyunk. Miközben ők a mi pénzünkből védik a rezsicsökkentést és a polgárokat – a rendszerhasználati díjaktól nem, azok sokszorosukra emelkedtek – a piaci ár felett vásárolt […]
A nemzeti bohózat folytatódik. A múltkor Karácsony Gergely még a Városházát akarta eladni, lett is belőle hónapokig tartó kampány, leleplezéssorozat, majd a lufi kipukkadt, és még csak a célját sem érte el. Most közeledünk az önkormányzati választásokhoz, valaki megint lelt valami jó kis nyulat a kalapban, azt igyekeznek oroszlánná pumpálni. Nekem pedig – merthogy köztudottan […]
„Ha meglátjuk ma a szivárványt, automatikusan az LMBTQ-propaganda jut eszünkbe. Pedig a szivárvány ősibb szimbólum, mint a fentebbi destruktív mozgalom”. És ráérnek. Rohad körülöttük az ország, egy vasúthálózatot, de lassan már egy-egy főbb vasútvonalat sem tudnak működtetni, egy unalmas, szürke, eseménytelen hétköznapot nem bírnak anélkül megszervezni, hogy valami fennakadás, vagy borítékolható bazmeg ne jönne közbe, […]
Kijöttek az Eurostat friss, augusztusra vonatkozó adatai, amelyek szerint majdnem két és félszer akkora a magyar infláció, mint az EU-átlag, vagyis lassan egy éve sehol máshol nem drágul olyan brutális mértékben az élet, mint Magyarországon, vagyis szinte lószart sem ért az állítólag a pártközpontban beadott vakcina, valamint a harcászati pszichózisban szenvedő miniszterelnök egyéb beavatkozásai, a […]
Most éppen New Yorkba utaztattuk minden magyar külügyminiszterek legsportosabbikát, aki az ENSZ éves közgyűlését arra használja, hogy hirdesse a magyar kormány békevágyát – persze arra most sem került sor, hogy legalább körvonalazta volna, mi módon kíván békét teremteni Orbán Viktor és udvartartása -, és azt is megtudhattuk, hogy a magyar álláspontot rendkívül nagyra becsülik mindenhol, […]
Szóval a miniszterek elnöke eligazította az új helytartóit. Jól is tette. Ha már vármegyék és főispánok vannak, kell egy hűbérúr is, aki fogja a gyeplőt. Lehetőleg a várban kell ezt előadni, mert az ősi magyar szokás. Az külön kedves a miniszterek elnökétől, a hadak urától és minden magyarok uralkodójától, hogy felhívta a frissen sült főispánok […]
Úgy érzem, revideálnom kell. Ma reggel azt állítottam, hogy nem a teremfutballista külügyminiszter kutyába lemenő, átlátszó bulvárinfluenszerkedése, külügyminiszterhez foltokban méltatlan, verejtékszagú sportcipővásárlási propaganda-akciójának olcsó, manipulatív népszerűséghajhászó jellege a hírértékű, hanem minden más, ami a funkciójával és kártékony ténykedésével összefügg. Itt a nemzeti értelemben önsorsrontó Moszkva-barátságtól a túlárazott lélegeztetőgépek közbeszerzési dokumentumainak ledarálásán át az ország kínai […]
A magyar költségvetés erején felül biztosítja a határok védelméhez szükséges forrásokat – ezt írta ezen az unalmas szombaton, az MTI szerint országos érdeklődésre számot tartó Facebook-bejegyzésében Varga Mihály közepes képességű könyvelő pénzügyminiszter, akit a főnöke úgy alázott két napja a Budapesti Demográfiai Csúcson előadott – valójában a Fidesz EP-kampányának beröffentését célzó, a liberálisok ellen háborút indító […]
Magyarországon mintegy 50 katolikus óvoda épül, 70 pedig megújul a katolikus egyház országos óvodafejlesztési programjában a magyar kormány 67 milliárd forint támogatásával – e kinyilatkoztatás a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárát, a NER egyik legsötétebb figuráját, Soltész Miklóst dicséri, aki a megújult és kibővült kecskeméti Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskola és Óvoda Bocskai […]
Napi értelmetlen nagyotmondás. Ezzel szemben a valóság az, hogy de bizony, a gyerekvállalás anyagi veszteséggel jár, bár már a megfogalmazás is baromság. Egy normális család nem azért vállal gyereket, mert az anyagilag megéri nekik, ezt csak a propaganda akarja elhitetni a hülyékkel. A gyerekvállalás oka egészen más – jó esetben -, nem a pénzügyi megtérülés. […]
Meg vagyunk roppantul sértődve! Nem mindenki persze, de aki ebből él, az nagyon. Hidvéghi Balázsnak – szegénynek – még tán a szája is habzik a rettenetes felháborodástól, amiért az Európai Parlamentben egy EP képviselő bejelentette, hogy ő most Lenintől fog idézni, és tényleg! Idézett egy mondatot Lenintől. Ezért Dobrev Klárától Donáth Annáig mindenki pofájáról süljön […]
Van az a helyzet, amikor mindenféle kommentár csak tompítani, elhomályosítani tudná azt a drámát, amit a költő szeretne reflektorfénybe helyezni. Ez a helyzet most az a helyzet, amikor a költő kommentár nélkül egymás alá helyez két friss, ropogós, még szinte forró hírt, és rábízza a nyájas vagy kevéssé nyájas olvasóra a konklúziók levonását. Ha egyáltalán […]
Miután mindenki láthatta éles, színes, hangos, félreérthetetlen mozgó felvételeken, hogy miképpen reagáltak ahányan annyifélét az orbáni állampárt Kötcsén összesereglett potentátjai Bencsik Gábor propagandistától Rákay Fülöp Kálmán közpénzripacson vagy Fónagy János kapálásügyi államtitkáron keresztül Orbán Balázs politikai igazgatóig (és Kubatov Gábor verőember felelős még csak nem is hallott az esetről) arra az egyszerű kérdésre, hogy a […]
Kivételesen nem MTI hírt hoztam rövid gondolatébresztőnek, hanem egy Novák Katalin idézetet. Értem én, hogy a Sándor-palota lakója annak örül, aminek örülnie kell, de nekem speciel jobban tetszene, ha állami, az egyházaktól mentes óvodák is épülnének és megújulnának – pontosabban közpénzből csak azok -, azt meg kimondottan ijesztőnek találom, hogy Novák szerint az igazi építkezés […]
Már tényleg jól állunk, hiszen amikor egy laktanya átnevezése kerül sorra, akkor már minden egyéb rendben van. A haderőfejlesztés sikeres volt, már csak a névvel voltak gondok, és most az is megtörtént. Elvégre Petőfi Sándor a tudomány mai állása szerint nem volt anya, aki féltő szeretettel bocsátotta a haza védelmének szolgálatára a gyermekeit, ellentétben Mária […]
Biztosan marha jól sikerült tegnap a keresztapa sokadik kötcsei eligazítása, ha ma reggel az állampárt kommunikációs igazgatóját be kellett szalajtani a közpénzrádióba, hogy megnyugtassa a híveket: a kormánynak változatlanul nem áll szándékában kormányozni az országot, az önkényuralom ráfordult a jövő évi önkormányzati és uniós választásokra, amelyeknek egyik vezérmotívuma az lesz, hogy a korrupt Brüsszel visszatartja […]
Körülbelül 52 milliárd forintos zöldmezős beruházással 1500 munkahelyet hoz létre Felsőzsolcán a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítójának számító GKN – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a helyszínen. Lehetne azt is, hogy mindenféle kommentár nélkül tudomásul vesszük, hogy az állampárt töretlenül halad az Európa legnagyobb összeszerelőüzemének járó dicstelen elismerés irányába. Hogy nuku hozzáadott […]
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna.
Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.