Szeptember 26,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Kereszténydemokrácia 2018

Szép jó estét mindenkinek! Orbán Viktor megérdemelt szabadságát tölti, így végre tisztességesen élhet hobbijának, a futball mérkőzésre járásnak. Illetve ki tudja már megmondani, hogy július 25-én már szabadságon volt, vagy sem, mindenesetre, amikor kedvenc csapata, a Videoton Bajnokok Ligája mérkőzést játszott a Ludogorec csapatával, több sem kellett Orbánnak, repülőre szállt, hogy élőben szurkolhasson. Ezúttal azonban nem a honvédség egyik gépét használta, hanem jó barátja, Mészáros Lőrinc magángépét kérte kölcsön. Milyen is lett volna már, ha normális ember módjára, mondjuk egy légitársaság gépén utazott volna ki Várnába? A kormányfőnek luxus körülmények járnak, Mészáros gépe pedig pont kapóra jött. Ezzel pedig természetesen ezúttal sincs semmi gond.

Orbán Viktor miniszterelnök magánutazáson tartózkodott a jelzett napon [2018.07.25.] Bulgáriában; az utazása során közpénz felhasználására nem került sor – mondta Havasi Bertalan, Orbán Viktor szóvivője.

Hogy a gép épp a miniszterelönk strómanjáé, aki minimum kétes körülmények között tett szert emberfeletti vagyonára, az mellékes. Magánút volt, ahol közpénz – közvetlenül legalábbis – nem került felhasználásra, így hisztire sincs semmi ok. Orbán gondban lesz ha a Vidi BL vagy pedig EL főtáblás lesz, akkor ugyanis (két)hetente kérheti kölcsön Mészáros gépét. Esetleg ha az a gép épp foglalt – mert mondjuk Habony kiugrott Ibizára szippantani egyet – talán a honvédség lesz olyan jó és kölcsön adja országunk vezetőjének az egyik nem kormánygépét.

Kovács Zoltán, aki még mindig a magyar kormány szóvivője, úgy érezte twittelnie kell, méghozzá Heller Ágnessel kapcsolatban. Az egykori Soros-ügynök köztudottan szeret az internet nyilvánosságához fordulni, ha úgy érzi támadás érte a hont. Két nappal ezelőtti bejegyzése, melyre a 24.hu hívta fel a figyelmet, nagyjából Deustch Tamás-típusú magasságokba röpítette Kovácsot, aki a következő sorokkal illette a nemzetközileg is ismert gondolkodót:

Heller Ágnes csak egy öreg (és idejétmúlt), bigott kommunista.

Hogy mégis mi húzta fel ennyire Kovácsot? Heller Ágnes magyar filozófus, az MTA rendes tagja zsarnoknak nevezte Orbán Viktort. Ennyi elég volt ahhoz, hogy Kovács Zoltán billentyűzetet ragadjon és lekomunistázza Hellert. Ezúton is gratulálunk a magyar kormány szóvivőjének, aki ismét megmutatta, hogy ezért a pozícióért keményen meg kell dolgoznia.

A G7 portál összeszedte ki ma Magyarország három legjelentősebb földesura. A gyűjtés sok meglepetést nem okozott, hiszen azok kerültek az élre, akiket amúgy is sokan sejteni véltek ezidáig. Első helyen Csányi Sándor OTP vezér végzett, akit a Simicska birodalmat nemrégiben “megöröklő” Nyerges Zsolt követ. Nem túl szoros versenyben Mészáros Lőrinc liheg kettejük nyakába. A dologban az egyetlen meglepetést talán Mészáros harmadik helye okozza. A kérdés már csak az, mikor kerül a felcsúti gázszerelő a lista élére? Az ugyanis semennyire nem kérdés, hogy ez hamarosan be fog következni.

Nem sokkal a szeptemberi iskolkezdést megelőzően megjelent a Shanghai Ranking felsőoktatási ranglista idei kiadása, mely a világ egyetemeit rangsorolja. Úgy tűnik azonban, hogy a hazai egyetemek világsikere még egy kicsit várat magára, ugyanis egyetlen hazai intézmény sem került be a lista első 500 helyének egyikére sem. Ez persze nem meglepetés – már azok számára, akik a való világban élnek, nem pedig a kormány mesevilágában -, hiszen évek óta romlik a hazai oktatás. Nemzeti tanterv ide vagy oda, egyszerűen borzasztó a helyzet. Amennyiben ez nem kezd el javulni – márpedig nem tűnik úgy, hogy ez így lenne -, úgy sajnos nem egyszerűen liberális demagógia az, hogy gyermekeink jövőjét tesszük tönkre.

Az összefoglaló végén pedig egy videót linkelnék, amely egy eladósodott nő kilakoltatását mutatja be. Az asszony 3 millió forint kölcsönt vett fel, ami évek alatt 13 milliósa duzzadt. Kereszténydemokrácia 2018.

Lássuk mai cikkeinket:

Nem tudják megmondani

Talpig feketében Coelho-idézeteket szavaltok a sírnál, de nincs halott

A disznóval senki nem konzultál előtte

Megint egy sikersztori

A mi országunk

Nemzeti shogun

E nagy tivornyán

A nap kommentje ma Évától:

Bassza meg /és nem, nem kérek elnézést!!!! / pontosan ezt érzem – és lassan beledöglök a fájdalomba hogy ez van a hazámban – MI EZ MÁR???? Hogy jutott ide a magyarság??? Szégyen, szégyen…2018 van!!!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.