NEHAZUGGY

Nemzeti shogun

Tamás Róbert | 2018. Augusztus 15, Szerda | 17:59

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó is ilyen friss reggeleken kinyitni az összes ablakot és átszellőztetni mindent, főleg az agyamat. Aztán máris túlmelegszik, mert átfut rajta néhány hír. Lázár János dohányzásügyi miniszterelnöki biztos, vagy micsoda lett. Az MNB kikérte magának, hogy bárki is meg lenne hibbanva arrafelé. Nem is félnek a nyolcas és tizenhármas számoktól, nem azért maradtak ki a parkolóban ezek, hanem majd felfestik ügyesen. Igaz lehet, én is úgy számozok, hogy 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 9, 11, 12, 14. Aztán utólag még beírom, hogy 2×4 és 10+3. Mit kell ezen csodálkozni?

Az agrárminiszter is teljesen rendben van, miután megállapította, hogy jó helyre került az uniós félmilliárd forintos támogatás, amikor szürkemarha-telepre költötték, mert ott köröznek a fecskék. Márpedig mindenki tisztában van a fecskék és az uniós források jó helyre kerülésének összefüggésével.

A megszokhatatlan Gulyás Gergely heti kormányinfós kompléja kiegészítve azzal a jézusmáriabepukiztamremélemsenkinemvetteészre-tekintettel végleg betette nálam a kiskaput.

MTI Fotó: Kovács Attila

És akkor este megérkezett a vihar. Ez nálunk azzal szokott járni, hogy meglehetősen korlátozott azon tévécsatornák száma, melyeket el lehet érni. Így sajnos nem tudtam megnézni a párttévé aktuális jó híreit – egyikét sem, pedig van belőlük egy marékkal – és az aznapra rendelt rettegés-szakértő nyilatkozatát sem, miszerint mindmeghalunk, de Orbán Viktor feltámasztja az arra érdemeseket.

A Spektrum tévé valamiért bejött, úgyhogy onnan szívtam magamba a kultúrát. Néha azért szakadozott az adás, kimaradt ez-az, de a lényeg szerencsére átjött. Volt régen egy sógun, vagy shogun (kinek hogy tetszik) Japánban, aki gazdagabb volt, mint a császár. Miután az uralkodó ezt a gazdagságot és hatalmat nem nézte jó szemmel, megölette a shogunt a teljes háza-népével, családjával és szolgáival egyetemben. Azonban hiába túrták fel a házat és környékét, a legendás kincset nem találták.

Nem sokkal később jelentkezett az első versenyző. Valami levéltári dolgozó – miután elolvasta a feltételezett kincsről szóló iratokat – rájött, hogy ő tulajdonképpen a meggyilkolt shogun mellett szolgált, csak agyafúrt módon sikerült megúsznia a legyilkolást, de most nekilát és megkeresi az elrejtett kincset. Ehhez csupán egy hegyre, egy ásóra és némi pénzre lenne szüksége. A hegy adott volt, ásó is került és egy befektető is, aki finanszírozta a dolgot.

És emberünk ásott mint a güzü, de semmit nem talált. Azonban átörökítette az ásási – és kincskeresési – kényszert. Egymást követő generációk sora ásta-fúrta keresztül-kasul a hegyet. Sőt, konkurencia is akadt. Egy másik szerencsevadász, aki azt állította magáról, hogy ő a nem-tudom-már-kinek az unokája és családi jogon keresi ő a kincset.

Ezek ástak egymás ellen, apáról fiúra örökítve a hülyeséget. A hegy szerintem már úgy nézhetett ki, mint egy ementáli sajt, amikor elérkeztünk a fejlett Japánba, ahol már televízió is volt. Valamelyik küldetéstudatos leszármazott leszerződött egy tévétársasággal és kamerák előtt kutatott tovább. Már nem csupán egy ásóval, hanem komoly munkagépekkel végeztek a furkálást, így aztán a tévénézők élő adásban hördülhettek, amikor a markoló egy alagutat talált. És egy másikat. És még sokat. Az lesz a shogun alagútja, amiben elrejtette a kincset!

Azt nem közölték a szurkolókkal, hogy az előző kincskeresők járatait lelték meg ügyesen. Konkrétan: generációk hülyesége találkozott a nagy semmiben. Emberi életek sora ment rá arra, hogy végül a sehonnan sehová nem vezető alagutak találkozzanak és megsemmisítsék egymást. Egy – talán soha nem létezett – kincs után kutatva romboltak megszállottan.

Végül valaki a Spektrumon megszakértette a kérdést és azt mondta: ő ugyan el nem tudja képzelni, mi a bánatot kerestek ezek (egyébként csak néhány évvel ezelőtt adta fel a kutatást az eredeti kincskereső valahányadik leszármazottja), mert abban az időben, amikor a legenda szárnyra kapott, nem aranyban mérték a vagyont. Hanem rizsben.

Mindezt azért meséltem el, hogy senki ne lepődjön meg, ha esetleg egy szép napon beszakad a Kossuth tér és Horthy Miklós lovas, vagy lovatlan szobrát három zsák szarvasi rizs társaságában lelik egy gödörben.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!