December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Fedezékbe! Budapestre érkezik a patás ördög

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép jó estét mindenkinek! Emlékszünk még a fiatal KDNP-s aktivistákra, akik lematricáztak egy egykori csillagos épületet? Az akcióról fényképek is készültek, továbbá bejárták a hazai sajtót. Azonban úgy tűnik, mindenkit becsaptak, ugyanis kiderült, hogy a Fidesz-KDNP EP-képviselője, Hölvényi György szerint az eset meg sem történt. Egy több európai képviselőnek elküldött e-mailben a következőket állapította meg:

óvatosan kell fogadni Ujhelyi álhíreit, ugyanis a szocialista képviselő kommunista hagyományt követve előszeretettel állít valótlanságokat.

Tehát Hölvényi György szerint meg sem történt a felmatricázás. Ezek után nem tudom minek képes még a letagadására. Talán csillagos házak sem voltak Budapesten? Nem véletlen, hogy a KDNP tökéletesen képes együtt dolgozni a Fidesszel mindennemű aljadékság kivitelezésében. Hajlik a valóság, kegyetlenül hajlik.

A HVG információi szerint maga a patás ördög, Soros György érkezik Budapestre a hétvégén. A látogatás oka többek között a CEU jövőjének átbeszélése, ugyanis annak sorsa továbbra is kérdéses. Hogy a neves egyetem Magyarországon marad-e továbbra is, azt még nem lehet tudni. Illetve azt sem tudni, hogy a Stop Soros törvénycsomag életbelépése után Soros György meg fog-e érkezni a CEU tanácskozásra. Ő ugyanis az Orbán-kormány ellensége, amely kormány már eddig is több milliárd forintot költött a megállítására, erre a milliárdos fogja magát és csak úgy Magyarországra jön. Ez felháborító! Nagyon remélem, hogy Orbán Viktor meg fog bennünket védeni, de ha ő éppen halaszthatatlan közfeladatokat lát el, akkor legalább küldje el Aradszki Andrást, aki kezében egy rózsafüzérrel tutibiztos megvéd bennünket a gonosztól.

Csodálatos hírek érkeztek az ellenzék háza tájáról is. A Jobbikból kiszakadó renitensek – élükön Toroczkai Lászlóval – bejelentették, hogy pártot alapítanak, melynek neve Mi Hazánk Mozgalom lesz. Az alapító okirat augusztus 20-ra készül el, ami egyben a párt megalakulásának időpontját is jelenti. A Jobbikból nem sokan csatlakoztak a mozgalomhoz, azonban Dúró Dóra és férje, Novák Előd támogatásáról biztosította Toroczkait. A párt foglalkozni szeretne a kivándorlás problémájával, a népesség fogyásával, valamint a devizahitelesek problémáinak megoldásával. Emellett persze szó volt a mecsetellenességről és a genderelmélet iskolai szintű betiltásáról is. A tervek szerint a Mi Hazánk már az EP és az önkormányzati választásokon is fog jelölteket indítani. Pontosan úgy, ahogy pár nappal ezelőtt leírtuk. Nem volt túl nehéz megjósolni.

A Párbeszéd szóvivője, Barabás Richárd segített a kormánynak megtalálni azokat, akik felelőssé tehetőek a bevándorlás megszervezéséért Magyarországon. Ők pedig nem másban azonosíthatók, mint a Fideszben, valamint a kormányban. Ugyanis a Rogán féle letelepedési kötvény biznisz több ezer embernek adott letelepedési lehetőséget, pénzért cserébe. Ezért a pénzért azonban a magyar állam nem kapott semmit, sőt, annak 1, 75 illiárd forintos kárt okozott. Igy tehát máris megvan az a szervezet, mely megszervezi a bevándorlást Magyarországon, így esetükben a bevándorlási adó megfizetése több mint indokolt.

Lássuk mai cikkeinket:

Márpedig amit nem lehet megzabálni, az vagy nincs, vagy nem fontos

Minket már rég inzultálnak az utcán

A változás zaja az utcán hallható

Nyilas Misi, nekünk tökös ifjúságunk van

Két zongorás

A romkocsmák zárva vannak, de a szellemi nyomor legalább hasít

Térdre az elrabolt élet előtt

A nap kommentje pedig Lucáé:

Tetszik, mert annyi törésvonal van ebben az országban, Márki-Zay Péter példája megmutatta, hogy ezeken átívelően, bölcsességgel, gyűlöletmentesen lehet hidakat építeni. És ehhez kompromisszumra képes emberek is kellenek. Valószínűleg ez az utolsó lehetőségünk.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.