Itt találkozott először Ázsia Európával… Ez így nem jó, ez megint a mai szóhasználat, így nem fogjuk megérteni a lényeget. Itt találkozott a keletről jött ember a nyugatról érkezettel. Fontos ez? Ha elolvassák a különféle történelemkönyvek, lexikonok és enciklopédiák vonatkozó írásait, arra fognak jutni, hogy nem, nem fontos, úgy is mondhatnám, említésre sem méltó, én legalábbis nem olvastam sehol. Pedig szerintem annyira fontos, hogy nemcsak a kor lényegét lehet megérteni ezáltal, máig ható tanulságai is vannak. A 6000-6500 év kontra 40-45 év (azaz hogyan aránylik a 4000 kilométer a 2000-hez az idő függvényében) magyarázata nézetem szerint ebben a körülményben keresendő. Eddig a pontig minden a Kelet, a távoli őshaza mentalitását, napi gyakorlatát, életmódját hordozza, akár rokon, akár nem, ellenség vagy csak közömbös idegen (barátról nem tudunk) kivétel nélkül minden és mindenki. Azon a helyen, a Don mellett egyszer csak megjelenik egy minden szempontból másfajta embercsoport. Azaz (még egyszer) 6500 évig lényegében minden mindig ugyanolyan volt, (a történelemkönyvek szerint) háború vagy átmeneti béke, egy helyben gyűjtögetés meg a szokásos, punnyadó, tökéletesen ingerszegény környezet vagy (a történelemkönyvek szerint) pánikszerű menekülés, semmi nem változott, ha tetszik, a megszokott természeti és emberi környezet alkalmatlan volt arra, hogy fölkeltse eleink kíváncsiságát. (Ázsia és Európa találkozásáról a történelemben járatosak esetleg gondolhatnak a finnekre és a szlávok betelepülésére – előbbi kevesebb, mint bizonytalan, az időszámítás előtti III. évezredben lezajlott „szétrajzás” valószínűleg nem érintette az ősidők óta Skandináviában élő népeket, az avarok területi terjeszkedése ugyancsak meghatározhatatlan, a morvák – néhány éve bizonyítottan – már korábban elszakadtak az avaroktól, a mai Fehéroroszország területéről érkezett szlávság meg későbbi, a IX. század végére tehető a Kárpát-medence területén.)
Térjünk vissza egy pillanatra a két kislányhoz, akik átmentek a túlsó partra. Nem véletlenül jelenítettem meg olyanokat, akik nem illeszthetők be a nagy tömegek áramlatának sodrásába. Ha sosem akarunk tudomást venni a nem politikus (király, hadvezér) és nem pap egyén történelemformáló szerepéről, a nagy tömegek áramlását sem fogjuk megérteni. A minószi és mükénéi kultúra (i.e. 18-16. század) összevetése a náluk is ősibb egyiptomival (aminek a hatása világosan kimutatható, de lehetetlen volna megmagyarázni, ha el nem fogadjuk, hogy a hükszoszok támadásának következtében az egyiptomi építő- és iparművészek egészen Krétáig és a Peloponnészoszig menekültek. Más kapcsolat ugyanis nincs, mint ennek a „vándorlásnak” a feltételezése).
Itt egy pillanatra hadd álljak meg. A minószi és mükénéi kultúrának később lesz jelentősége, de itt még most érdemes elidőzni egy kicsit, hogy átlássuk, miért annyira fontos rögzíteni bizonyos időpontokat és földrajzi helyeket, mielőtt a magyarok ősei megérkeznek egy, az övéktől eltérő kultúra határához.
Történelmünk eredőit kutatva jártunk már az Urál hegység déli lejtőinél, ahonnan elindultak a sorsukat alaposan megfordító, utolsó előtti állomáshoz. A Tobol és az Isim folyó mentén éppen készültek áttérni a gyűjtögető életmódról az állattenyésztésre, amikor onnan légvonalban 3500 kilométerre nekiláttak a földrengés- és tűzvész sújtotta knósszoszi palota renoválásának és bővítésének.
A palota körülbelül ilyen volt:
(Bocsánatot kérek a „bizalmaskodásért”, de ehhez az épülethez szinte személyes közöm van. Az archeológia professzorom, Oroszlán Zoltán ifjúkorában egy ideig Sir Arthur Evans asszisztenseként dolgozott a fent látható épület rekonstrukcióján, valamint annak a lineáris B írásnak a megfejtésén, ami részint a palota rekonstruálásában volt nélkülözhetetlen, részint az egész ókori minószi és mükénéi kultúra megismerésében. Az archeológiai szigorlatomon a lineáris B írást kaptam vizsgatételnek, mellé a Nesszosz-csészét, mint később kiderült, a professzor úr jutalomnak szánta ezeket a kérdéseket. Oroszlán professzor úr éppen a görög művészetben való kivételes jártassága kapcsán nagy barátja lévén a sportoknak, rendszeres látogatója volt az egyetemi kosárlabda bajnokságnak, a karzatról nézte a meccseket. A bajnokságot akkor már két éve a művészettörténész-történész válogatott nyerte, ami nem volt olyan különleges teljesítmény, minthogy én még válogatottként kerültem be az egyetemre, és bár rohamosan puhultam, azért egy bölcsész-bajnokságot még nem volt olyan nehéz megnyerni. Mint amilyen rémületes nehézséget jelentett a „megtiszteltetés”, miszerint a professzor úr kedvenc témáját taglalhattam. Nem mondom, valamennyit én is tudtam a dologról, de azért az oroszlánrészt ő mondta el. Ugye tudja, mire kapja a jelest, kérdezte, mielőtt beírta az ötöst az indexembe. Megtörten bólogattam. A következő napokat az Egyetemi Könyvtárban töltöttem a lineáris A és a lineáris B tanulmányozásával. Így volt tisztességes. Hogy azért mégse a kosárlabda „tudományom” érdemjegye legyen az az archeológia jeles.)
Mutatok még valamit.
Ez egy falfestmény a knósszoszi palotából.
Ez meg egy másik freskó, a trónterem falán:
Tessék megnézni azokat az oroszlántestű, pávafejű lényeket. Ugye hogy emlékeztet valamire? Csak a szfinxnek történetesen emberfeje van. Ez az a kép, ami egyebek között mutatja az egyiptomi hatást. Amire a magyarázat az egyén, esetünkben az egyiptomi építő- és képzőművész, aki az életét mentette azzal, hogy Krétáig futott az egyiptomi kultúrát romboló hükszoszok elől.
Ezek itt fent jelentették annak az Európának a fundamentumát, ami felé valamivel több, mint 2000 évvel később a magyarok ősei elindultak. Ahhoz, hogy István király elhatározását a kereszténységről elemezni tudjuk, először a „barbárok” viszonyát kell tisztáznunk az ókori görög és római kultúrához. Amiről egyelőre csak annyit mondok, semmi köze nincs ahhoz, amit az iskolákban tanítanak – nemcsak Magyarországon, mindenütt az atlanti térségben (már ha tanítják egyáltalán).
Aztán ezzel együtt tisztázandó eleink és a barbárok kapcsolata. Csak azt akarom mondani, hogy a honfoglalás nem érthető a Donon átlábaló két kislány nélkül. A magyar nép történetét meghatározó és egész jövőjét megmagyarázó motívum itt is a névtelen ember.
Előzmények:
A nemzeti önámítás gyökereit keressük
Mennyiben más a kínált kereszténység, mint egy másik bálvány imádása?
A jelenkor emberét a villamos különbözteti meg a hettita harcostól
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.