Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Hitegessék csak saját magukat, mást nemigen tehetnek

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép jó estét mindenkinek! Móka és kacagás az élet. A független – hahaha – ÁSZ még a választások előtt belenézett hét ellenzéki párt könyvelésébe – mit ad isten a Fidesz-KDNP valahogy nem érdekelte őket – és több esetben is szabálytalanságot fedezett fel. Azután tehát, hogy a Jobbikot gyakorlatilag megpróbálták eltiporni pár héttel a választások előtt, immár az kiderült: a Jobbik mellett a DK, valamint a PM is megbukott az Állami Számvevőszék által eszközölt vizsgálatokon. Szerintük a pártok könyvvezetési szabálytalanságokat vétettek, továbbá az ÁSZ hiányosságokat tártak fel, valamint megállapították, hogy tiltott vagyoni támogatást fogadtak el.

Hogy a Fidesz-KDNP gazdálkodása vajon miért nem hozta lázba az ÁSZ-t, azt elég egyszerű kitalálni. Az intézmény elnöke ugyanis az a Domokos László, aki egykoron fideszes képviselő volt. Hogy ez mennyire teszi őt függetlenné? Pont annyira, amennyire a fent írtak bizonyítják. Semennyire. Bár ha őket kérdezzük:

Az ÁSZ a politikai pártok ellenőrzése során is elsődleges célnak tekinti az átláthatóság, az elszámoltathatóság és a közpénzekkel való szabályszerű gazdálkodás követelményeinek érvényesítését.

Hacsak így nem. Noha a hatalom ismét megpróbálta elhallgattatni Alföldi Róbertet, ez ezúttal sem sikerült. Hála a még egyenes gerincű, becsületes embereknek, akik az ország minden pontján megtalálhatóak. Korábban Zalaegerszegen mondták le Alföldi Róbert egyik fórumát, melyet így Zalaszentgróton, a helyi művelődési házban tudtak megrendezni. Ezúttal a pécsi városvezetés rettent meg az országosan elismert művésztől, így az oda tervezett és Alföldi Róbert főszereplésével futó Igenis, miniszterelnökúr! című darabot mondták le. Magyarázat nem volt, sem a darab rendezője, sem a jegyet megvásárlók számára.

A történetnek azonban itt még nem volt vége, ugyanis a helyi közösségek ezúttal is összefogtak, hogy helyet adjanak a fent említett darabnak. A darab Szigetváron kerül megrendezésre.

Számos pécsi, Pécs környéki cég, egyesület és magánszemély fejezte ki felháborodását, együttérzését és ajánlott fel helyet, segítséget, támogatást az előadás megtartásához. … Örömmel tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy az elmaradt alkalom napján, 2018. május 27-én délután fél 4 és este 7 órai kezdettel Szigetváron, a Vigadó Kulturális Központban tűzzük műsorra Igenis, miniszterelnök úr! című előadásunkat.

A józan ész ezúttal is győzött, újfent köszönjük ezt a még gondolkodni képes emberek csoportjainak!

Napközben a Jobbik alelnöke sajtótájékoztatót tartott, melyen közölte, az általuk átnézett jegyzőkönyvek, valamint meghallgatott delegáltak mondandója alapján arra jutottak, hogy az április 8-i országgyűlési választáson rendszerszintű visszaélések történtek, melyek több tízezer szavazatot érintenek. Véleményük szerint, ha ezek nem kerülnek kivizsgálásra, úgy a választási eredmény legitimitása igencsak megkérdőjelezhető. 15 körzetben szeretnék elérni új választás kiírását, azonban ez a szám még nem végleges, mert a fellebbezések benyújtásának határideje hétfő, délután 4 óra. Emellett népszavazást kezdeményeznek, hogy a sajtónak kötelessége legyen minden politikai oldalt meghallgatni.

Eközben a közmédia visszautasította azokat a vádakat, hogy egyoldalúan tájékoztatták volna az embereket a kampányidőszakban. Sőt nem csak visszautasították, hanem azt állították, hogy a választás alatt is függetlenül és hitelesen tájékoztatták az embereket. Hogy ezt ki fogja elhinni rajtuk kívül, azt mondjuk nem tudom. Az, hogy a közmédia többé már nem szolgálja a köz érdekeit és egyoldalúan tájékoztat, nem kérdés. A kormány szócsövei lettek, így ennek tagadása nem kicsit nevetséges. Hitegessék csak saját magukat, hátha úgy kevésbé szánalmas az, amit napról-napra az adófizetők pénzéből művelnek.

A végére pedig egy csodálatos hír azok számára, akik adójuk egy százalékával valamely egyházat szeretnék támogatni. A kormány elintézte, hogy akinek ez a célja, annak ezentúl elég lesz ezt egyszer közölnie a hatóságokkal és onnantól egészen annak lemondásáig évről évre érkezik a támogatás a választott egyház javára. Ez egy messzemenőkig csodálatos gondolat, egy gond van vele csupán. A civil szervezetek számára ez ugyanis nem opció. Aki adója egy százalékát számukra szeretné eljuttatni, annak minden évben ezt közölnie kell a hatóságok felé. Egyenlő bánásmód, ugye? Éljen hát a keresztény kormány, annak minden jóságával.

A sajtószabadságért és demokráciáért szervezett több tízezres budapesti tüntetésről reggel kimerítően elmondjuk a véleményünket. Nem voltak kevesen, és ezt most nem szabad abbahagyni.

Addig is lássuk mai cikkeinket:

Teljes katasztrófa?

Az Orbán nevű ember bátran szüljön gyereket

Hogy is van az a régi dakota mondás? Azért, mert valaki paranoiás, még nem biztos, hogy nem elmebeteg

Mennyiben más a kínált kereszténység, mint egy másik bálvány imádása?

Hol vagyunk uraim? Hova jutottunk?

Fideszesek és nem-fideszesek pontosan ugyanúgy szívnak

A nap kommentje ezúttal Máriától:

A következő nagyszabású projekt a Nemzeti Inszeminációs és Szülészeti Központ lesz.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.