Van ebben valami kósza idegösszeroppanást előidézni képes diszkrét báj

Fotó: via 444.hu Fotó: via 444.hu

Ameddig a patás ördög Soros, Gyurcsány, Vona, vagy az ellenzék tetszőleges szegmense által felbujtott elkövetőt beazonosítja a Pannon Lölö Lapok Társaságának nyomozóbizottsága, szerintem beszéljünk pár szót a karácsony minden bizonnyal legemlékezetesebb közéleti történéséről.

Az Orbán nevű Viktor nagyívű karácsonyi interjút ad egy immár a kormány hátsójából kikandikáló vidéki online lapnak. Az interjú megjelenik nyomtatásban is a Fejér Megyei Hírlapban, ám az eredeti szöveghez képest négy helyen megtrollkodott tartalom kerül az olvasók kezébe. Ismételjük át:

  • „… mi kikértük az emberek véleményét, bár nem érdekelt minket.”
  • „… és az ápolónők bérét 2017-ben és 2018-ban is folyamatosan emeljük. A kórházi hullák száma is emelkedik.
  • „A korrupciós vád mint politikai lejárató eszköz teljes mértékben megszokottá vált. Mi is használjuk.”
  • „Azt kívánom, hogy minél többen találjanak vissza a karácsony pogány értelmezéséhez, hiszen mégiscsak a Megváltó születését várjuk.”

A lapcsalád sürgős közleményt ad ki, amelyben sajnálkozik és elnézést kér az érintettektől, egyben kilátásba helyezi a megfelelő jogi lépéseket. Ügyvezető igazgató néni nyilatkozik az ellenséges RTL Klubnak, kifejti, hogy vagy egy dolgozó volt a gaz elkövető, vagy kívülről hekkelték meg a számítógépes rendszerüket. Amin azóta már szigorítottak (bármit is jelentsen ez), ráadásul már részeredményeik is vannak, ám azok nem feltétlenül tartoznak a nyilvánosságra. Meglepődtünk volna fölöttébb, ha pont most, pont ez véletlenül a nyilvánosságra tartozna. Az igazgató elvtársnő pengeéles logikáját már nem is említem, hogy miszerint ha nem belülről, akkor kívülről érkezett a gyalázatos támadás. És tényleg.

Mondanám, hogy tetszettek volna gondolkodni mielőtt félanalfabéta mangalicaszerelőkre bízzák a tönkretett, bezúzott, felvásárolt egészségtelen magyar médiapiacot, de hát az önkény nagy úr, és van aki soha nem érti meg, hogy a szakmaiság akkor sem írja felül a lihegő lojalitást, ha naponta mészárolnak egy-egy ellenséges médiaorgánumot. Másrészt valóban van abban némi idegösszeroppanást előidézni képes diszkrét báj (remélem, azért kellemesen telik a karácsony a miniszterelnök úrnak), hogy a mindenható fénylő csillagot saját megyéjében, a saját hátsójából kilógó lapban, a saját – disznók elé szórt – moslék-interjújában hekkelik meg. És hát a sors iróniája, hogy ezt a lapot már bedönteni sem lehet, mert az övék. Szar ügy a javából.

A történethez hozzátartozik, hogy tegnap délután a feol.hu egyik munkatársa (azóta törölt) Facebook-posztjában azt sugallta, hogy a trollkodást/provokációt valójában belülről, központilag vezérelték szándékosan azért, hogy ürügyet szolgáltassanak a lapcsaládhoz tartozó szerkesztőségek megtisztításához. Nem vagyok a híve az ilyen szofisztikált összeesküvés-elméleteknek, jelen esetben meg ennek igencsak ellentmond az a tény, hogy különösebben eddig sem volt szükség érvekkel alátámasztott indokokra a lefejezésekhez, elbocsátásokhoz, személycserékhez, eddig sem kellett lázasan ügyelni a látszatra. Már rég nem kell ügyelni semmiféle látszatra.

Bár alapvetően azt gondolom, hogy ezzel a vérbeli arroganciával és gátlástalansággal felruházott rezsimmel szemben semmilyen finomkodásnak nincs helye, és hogy a leghatásosabban talán éppen az ilyen humorosnak szánt trollkodásokkal lehet küzdeni ellene (egyébként semmi humoros nincs abban, hogy egy koncentrált hazugság-halmazba kerül néhány porszemnyi valóság), már most látszik a sértődött reakciókból, hogy nem pálya ezeknek a finom irónia. Ahhoz intelligenciára, nagyvonalúságra, humorérzékre volna szükség, ami foltokban és nyomokban sem található meg a kormányoldalon. De a híveik is valahogy úgy vannak vele, hogy értjük mi a humort, látjuk, hogy meztelen a király, de nem szeretjük, ha ezt beledörgölik a pofánkba a sötétben bújkáló gyurcsánysorosistaliberálbolsevik nemzetellenes hazaárulók.

A nagyvonalú, joviális legyintés helyett, amivel elüthették volna az élét ennek a – lássuk be – igen jól irányzott, a szarva közt a tőgyét telibe találó médiahekknek, az illetékesek vérben forgó szemekkel, lihegve hajszolják az elkövetőt, és jól megelőlegezték a jogi lépéseket is (azt mondjuk nem tudom, hogy pontosan mely büntetőjogi kategóriát meríti ki a miniszterelnök úr aranyszavainak ilyetén deformálása).

Abban tehát egészen biztosak lehetünk, hogy a sérült lelkületű, frusztrált és kicsinyes nagyembernek elevenébe talált ez a húzás, mert valószínűleg a hiúságán ejtett foltot az, aki hiányosnak talált szavait kiegészítette. És mivel a trollkodás nagyon is valós problémákra világít rá, bosszúálló, sekélyes természetét ismerve, nem kizárt, hogy ütőkártyának tekinti majd a szabad sajtó ellen folytatott megszállott küzdelmében. Mert lám-lám, az ellenség keze betette a lábát a konzervatív-kormánysajtó berkeibe, pedig azt hittük, hogy már kiebrudaltunk onnan minden rendszeridegen elemet.

Pedig csak arról van szó, hogy bár ez a megmozdulás egyáltalán nem vált ki semmiféle érdemi ellenzéki tevékenységet (persze, megértem a teljesen legitim örömködést és tenyérdörzsölést), azért azt az üzenetet magában hordozza, hogy akármennyire is feltettek mindent arra, hogy a választások előtt földbe döngölik a nem kormánypárti médiát, soha nem lesznek biztonságban, de legalább a kormány kerekét szorongatva jogosan retteghetnek, hogy honnan jön a következő saller.

A hermetikusan zárt, bivalyerősnek látszó rendszer ugyanis számos ponton recseg és ropog, ezen pedig az sem változtat, hogy 18 felületen ontják ugyanazt a trágyát bele az arcokba. A tartalom attól nem válik igazzá, viszont a megvásárolt lojalitás pajzsán méretes rések vannak kialakulóban. Bár nincs kedvem találgatásokba bocsátkozni az elkövető személyét illetően, kézenfekvőnek tűnik, hogy valaki olyan trollkodta meg ezt az interjút, aki pontosan tudta, hogy a demokratikus tisztogatás őt sem kíméli, és így érezte elegánsnak felmondani.

Bárhogy is legyen (majd jól elmondják két nap múlva, hogy nem tartozik a nyilvánosságra, vagy ellenkezőleg: körbehurcolják az ember skalpját mindenhol), a lényeg az, hogy odáig fajult a mindennapi tapasztalatokkal szembemenő egyenes beszéd, hogy már az sem kizárható, hogy a minden körülmények között megvásárolhatónak hitt saját alom lázad fel az uraságok ellen. Lehet, hogy nem holnap, vagy holnapután, de az irány ez, a végkifejlet pedig elkerülhetetlen.

Mert egy darabig lehet azt csinálni, hogy újságírókat b*szkodunk ki a sajtótájékoztatókról, hogy sorozatosan hülyének nézzük, megalázzuk, kitiltjuk és ellehetetlenítjük a munkáját végezni akaró média képviselőit, lehet ócska botránykeltésnek nevezni a kormányt és a miniszterelnököt számonkérő médiamunkások kérdéseit, lehet menekülni a viták elől és kizárólag a mikrofonállványokat venni emberszámba, de nem a végtelenségig. Addig nyilván nagyon sok tudatnak meg kell még hasadni és a vakhitet józan észre váltani, de be fog következni, nyugi.

adomany