Október 17,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Még csak illúziót sem

Szép estét! Rajtam a sor(os) hogy kiosszam a jóéjt puszikat. Úgy vagyok ezzel, hogy aki akarta, követte a napi eseményeket, kivételesen nem szedegetem csokorba. Ellenben elalvás előtt mondok egy mesét. Kár, hogy nem mese.

Luxusrepülőgép, focimeccs. Elugranak az urak szurkolni. Meg a hölgyek is, mert ezek szerint Schmidt Mária szintén nagy focirajongó. Mondjuk kell is, abban a körben kötelező lehet azt imádni, amit a főnök. Ha foci, hát foci. Azt mondta a puritánok védőszentje, hogy ő 30 éve így jár meccsre. Luxusrepülővel, gondolom. Biztosan így van, mert Orbán soha nem hazudik. Ezt onnan lehet tudni, hogy ő mondta. Most pedig kicsit kínos, de nem annyira. Kicsit. Majd tudomásul veszik az igavonók, ahogy minden mást is. Ahogy Rogánék rongyrázását, Vajnáné feneketlen ostobaságát, az arcunkba tolt gyémántokat, palotákat, autócsodákat, jachtokat, 12 milliós órákat, milliós táskákat, kastélyokat, miegyebeket.

Szegény gazdagok. Kikelt a tojásból az új generáció. Orbán apuka még jól elvan a susogós melegítőben, nem érzi szükségét a rongyrázásnak. Igénye sincs rá. Vénülő-dagadó fiacskája még tagadja az összeharácsolt vagyont, a vagyonbevallásában puritánnak igyekszik mutatni magát, de már természetes számára a luxus. A harmadik generációs Sajátláb pedig már nem is érti, mit és miért kellene titkolnia. Cili asszony sem érti, Vajna Timi sem érti. Ők már meg akarják mutatni a világnak – főleg egymásnak, de az alattvalóknak is – hogy mások, többek, fényesebbek, igényesebbek. Így van ez, amikor a külsőségekkel próbálja valaki leplezni a belső ürességet.

Ez történik, amikor valaki nem a teljesítményének, képességeinek megfelelő helyen van. Nem tud mit kezdeni a nyakába szakadt vagyonnal. Nagyjából olyan őket figyelni, mintha a Győzike sót nézném. Nem sok részt láttam abból sem, inkább csak dirib-darabokat. De a feeling hasonló volt. Hirtelen lett egy csomó pénz, de miután ízlést nem tud venni az ember, maradt, ami maradt. Annyiban mégsem Győzikés a dolog, hogy ameddig ez a család egy percig sem akart másnak látszani, újgazdagék belegebednek, hogy született arisztokratának tűnjenek.

De nem megy. Nem is mehet, ez nem így működik. A valóság nem a Koldus és királyfi modernkori átirata. A valóságban mindenki pontosan az, aminek látszik. A hazug gecinek kinéző szereplő azért néz ki hazug gecinek, mert hazug geci. A trampliként viselkedő hősnőből sem lesz balerina, éppen olyan trampli marad, mint amilyen volt. A balerinának tűnő buta liba sem okosodik meg a darab végére. A csoda ezúttal is elmarad. Ezt én tudom és sokan tudjuk, de éppen a szereplők, a színpadon parádézó ripacsok nem hajlandóak elhinni, hogy nem működik a varázslat. Minket, a közönséget kellene belevinniük egy illúzióba, de ahhoz tehetségtelenek. Önmagukat és egymást azonban remekül sikerül becsapniuk.

Egymásnak mutogatják a drága órát, cipőt, autót, felvarrt csöcsöket, kifeszített bőröket. Nem a kutyáét, sajátot. Egymásnak viszont kell mutogatni. Máshogy még az a satnya kis hazugság sem működne. Még nekik, egymás között sem működne. Márpedig erről szól az életük. Ők egymásnak játszanak. Van persze egy szereposztás, amin nem tudnak változtatni. A főrendező lánya a primadonna. Akkor is, ha a fejőlány szerepben lenne otthonos. A többi szereplő megpróbálhatja lejátszani a színpadról, de csak az ékszereiket zörgethetik, ám soha nem túl hangosan, nehogy megsértődjön a főrendező és elvegye a kellék-díszeket.

Nyomorult dolog lehet így élni. Otthon, titokban nézegetni a brilleket, amiket hazaloptak az előadásról, de nem viselhetik az utcán, mert lebuknának. Aztán eljön a perc, amikor nem bírják tovább, felveszik és megcsillantják a napfényben. Mivel nem történik semmi, megnyugszanak. A közönség ezt is remekül tolerálta, nem lesz itt semmi baj. Lassan előkerülnek a drágább holmik, a luxusabb autók. Már nem sunnyogva, hanem nyíltan használják az összelopott csecséket, már nyilvánosan élvezik a főúri életet. Elfelejtik, hogy azok kellékek és a darab nem a valóság. Egyszer véget fog érni és akkor jön a kellékes. Összegyűjti a Guccikat, Pradákat, toronyórákat, halkan suhanó bőrüléses batárokat, felcsavarja a bársonyszőnyeget, betolja a raktárba a repülőgép lépcsőjét és a végén nem marad más, mint a szálkás deszkapadló, az idegbeteg rendező és a díszeiktől megfosztott szereplők értetlensége.

És még valami, amire most kevesen gondolnak. A közönség dühe is ott lesz akkor. Azoknak az embereknek az indulata, akik megvették a méregdrága jegyet, akik fizették a díszletet, a kellékeket, a rendező gázsiját és rájönnek, hogy semmit nem kaptak a pénzükért. Semmit. Még illúziót sem.

Mai cikkeink:

Az illiberális, politikai korrektségtől mentes elmebajt nem állítja meg a csirkeháló

Ez a szuverén, alkalmatlan kreténekkel teli, feladatát ellátni képtelen magyar kormány

A magyar orosz rulett

Romániai népszavazás kék plakátok nélkül 

Nyavalyás, felelőtlen, gyáva emberek ne ordítsák tele a nép agyát az ostoba szólamaikkal hazáról, szabadságról, élettérről és nemzeti egységről

A NER-ujságírás péniszerdeje

Október 6.

A nap kommentje pedig Ferenccé:

Megmondaná nekem valaki, az effélék mitől kormány?


 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.