Tóth Ilona   |   2019.  Június 14,  Péntek   |   19:59
Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.
Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 398,097 forint, még hiányzik 2,601,903 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.
Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.
Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek.
Azt szokta mondani a nagypapám: olyan meleg van, hogy a madarak röptükben sülnek meg. Én még ugyan nem láttam sült verebet, de el tudom képzelni még ezt is. Azt azonban hallom, mert harsogja az 1. számú királyi rádió, hogy ebben a kánikulában, aki teheti, menjen légkondis helyre. Aki teheti, menjen, nem kell most lecsót sem főzni, különben is nagyon drága minden zöldség, gyümölcs. Tessék a sparheltet hűtő fokozatra állítani. Így is tetszenek tudni spórolni, melegben kisebb az étvágy. Ezt is harsogja.
Nem tudom, nekem nem lett kisebb, ugyanolyan, csak folyadékból fogy több. Néha már visszafelé jön a sok lé, de igyunk – azért is, hogy legyen humorunk. Mert az elég humoros, hogy egymást tapossák az emberek, főleg faluhelyen, hogy bejussanak a légkondis közintézményekbe. A templomokban hűvös van, ‘oszt a nagy ajtó zárva, nehogy még valaki valamit bevigyen. A turista pedig üljön le a fa alá, ott is ugyanúgy izzad, de legalább nem szőkíti a Nap a haját. Azért ez a pápa mit képzel, mínuszokban és negyven fokban kinyittatja a Szent Péter Bazilikát az embereknek. Pihenni – így is, úgy is. Nyugodtan lubickoljanak a kádban, majd a RezsiSzilárd jóvá íratja a számlájukon a többletfogyasztást.
És mindezen óvintézkedések közepette, nem tudom, ki kap gutaütést? Szijjártó-Lázár-Rogán (és a többiek) palotája medencéjében, vagy önök? Szerintem, a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a napokban már úgyis megbuggyant, de ezt ne írják a kánikula rovására. Nála ez alaphelyzet. Most éppen a köznevelési törvény módosítását nyújtotta be a parlamentnek a Magyar Nemzet Univerzális Okosa. Majd ők megmondják, hogy ki legyen egy iskola igazgatója. Ők tudják ezt is a legjobban a bársonyszékükből. A tanároknak, a szülőknek, a diákoknak, nemzetiségi önkormányzatoknak nincs bele pofa, ne legyen véleményezési joga. Eddig sem volt nagyon sok helyen: azt kapjátok, akit a Fidesz és a KDNP akar. Aki hűséges ember és hátsónyalásban osztályelső. A jól fizetett, szabad pedagógusok pedig majd ezekkel dolgoznak. A tervezet alapján ugyanis az állam zárttá és egyszemélyivé teszi az óvoda- és iskolaigazgatói kinevezéseket. A javaslat felsorolja, hogy akiknek eddig jogukban állt beleszólni az igazgatóválasztásba, azok elvesztik ezt a jogukat.
Kikerül a törvényből az, hogy az igazgatókat „az e törvényben foglalt szervezetek, közösségek, személyek és a fenntartó véleményének kikérésével” bízza meg a miniszter. Ahogyan az sem szerepel, hogy a nevelőtestület dönt „az intézményvezetői, intézményegység-vezetői pályázathoz készített vezetési programmal összefüggő szakmai vélemény tartalmáról”.
Nem lesz többé nyilvános, hogy az igazgatói pályázathoz mellékelt vezetési programról hogyan vélekedtek, és miként szavaztak az erre jogosultak. Titoknevelők, az kell nekünk, ezt is parádésan megbeszélték maguk között. Tényleg úgy van már, hogy az emberek csak azért kellenek, hogy eltartsák ezt a minden valóságot és demokratizmust nélkülöző oltári rottyant bandát.
A miniszter új jogi lehetőséget is kap az igazgatók kirúgására. Ez megy a legjobban, tudjuk. Csak egy telefon: – Figyelj, takarítsd már el azt az ellenzéki bugrist! Oka mindig lesz, higgyék el. Eddig is volt, amire ráhúzhatták aljasságukat. Most már csak azon gondolkodom, hogyan lesz pofája egy ilyen Fidesz-pátyolgatott embernek bemenni az iskolába mosolyogva. Meglátják, hogy e titkos igazgatók miatt még többen hagyják ott a katedrát, főleg, ha a diri még pesztrált hülye is – alkalmatlan, szakmájához nem igazán értő senki.
Gyerünk, gyerünk, mindenkit beterelnek az Orbán-akolba. Nem maradhat kívül senki. Benn az akolban szem előtt vannak, lehet az akollakókat irányítani, büntetni, mindent lehet. Csakhogy ők emberek, de ez nem számít; akolban nevelődnek az engedelmes élőlények. Azzal is, hogy a kormány megszünteti a magántanulói jogviszonyt.
A tervek szerint a 2020/21-es tanévtől a kormány megszünteti a magántanulói jogállást, helyébe „az engedélyező szerv által engedélyezett egyéni munkarendet lépteti”. „Az engedély akkor adható meg, ha ezt a tanuló egyéni adottsága, sajátos helyzete indokolja, és az a tanuló fejlődése, tanulmányainak eredményes folytatása és befejezése szempontjából előnyös” – olvasható a törvénymódosító javaslatban.
Újabb hadüzenet! Megtárgyalni, meghallgatni a szakmát nem kell. Az orbáni állandó háborúban gyorsan kell dönteni. És általában az van, amit a hadseregtábornok akar. Orbánék nem bírták a cikis, kínos helyzeteket. Nem találtak rá semmilyen megoldást, akkor gyerünk, szüntessük meg, ami működött. Hiszen egyre több szülő menekítette ki a gyermekét a bábuképzőkből.
– Azért, mert a speciális, nagyobb odafigyelést igénylő gyerekekkel nem volt sem idő, sem kedv foglalkozni. A pénzt pedig a stadionok eszik, a hatalmi csőcselék issza.
– Azért, mert a lezüllesztett oktatásnak nem látták értelmét, nem látták, hogyan lesz gyerekükből egy európai szellemiségű, korszerű ismereteket befogadó felnőtt.
– Olyant is tudok, aki azért választotta ezt a lehetőséget, mert az egész iskolára rákényszerítette a kormány a hites propagandát. Többet ért egy ima, mint a matek. Ismerősöm már tavaly kiborult a tanévnyitón, amikor a tisztelendő úr szólt az iskola tanulóihoz, elmondta az évi hittan menetrendet. Állami iskolában.
– Fordítva is igaz, akik ezt kevesellték, azok magántanulóként otthon kaptak naponta Bibliát meg istennyilát.
A javaslat olyan durván korlátozza a szülői jogköröket, ami alkotmányossági aggályokat is felvet. Mindent korlátoznak, ami a szabadságunkhoz hozzátartozik. A családbarát kormányunknak ilyenkor nem fontos a család, pedig eddig azt harsogták a Tiszától New Yorkig, hogy világszenzáció a magyar modell. Ha abba egyetlen percig is belegondolnának, hogy betegségbe torkollhat a felnőtteknél is az, ha állandó stressz alatt vannak a munkahelyükön, és nem érzik jól magukat. Akkor miért várja el a hatalom, hogy egyedül üdvözítően csak iskolában lehet tanulni, pláne fejlődni egy kisgyereknek. Ott ahová utál járni, különböző okok miatt. Tessék beülni egy hatodik, hetedik órára egy harmincas vagy nagyobb létszámú osztályba. Ott úgy nagyjából meg lehet bolondulni – diáknak és pedagógusnak is.
Rémálom, amit a magyar oktatással megtesznek Orbánék. Megcsúfolják saját ötletüket is. Menjenek az akolba a gyerekek, csakhogy ott pedagógushiány van. Ez sem számít, mert megoldják nem diplomás tanárokkal (akkor mitől tanár?), sőt ugyanannyi bért kapnak, mint a diplomások. A nem diplomások bérének emelése ráadásul fokozhatja a bérfeszültséget is a minden papírral rendelkező kollégáikkal szemben. Kit érdekel, ha azokat foglalkoztatják, akik ugyan végeztek, de nincs nyelvvizsgájuk. A törvény mindenkire vonatkozzon. A pedagógia nem köpködős foci, hanem tudomány. Az orvos sem műtheti meg a combnyaktöréses beteget diploma nélkül. Még csak az kéne! Igaz, ez sem számít ebben az országban. Meg az sem, hogy a buggyanás jeleit mutató Semjének hülyére keresik magukat. Vagy elég Orbán-haver gázszerelőnek lenni.
Agyrém ez az egész: pofa be van az igazgatók kinevezésénél; pofa be van a szabad tanulásban; pofa be van a szülőknek, tanároknak, diákoknak. Orbánéknak van pofájuk bármit megcsinálni, ami nekik jó. Most még nem sül le a képükről a bőr (a kánikula nem segít). Én konkrétan azt szeretném látni, milyen pofát vágnak majd, amikor ők ülnek be egy nagy akolba. Bukott bábuként.
Az önök véleménye
Gáspár azért lett katona,mert szeretne tábori lelkész lenni. Mint Katz feldkurát úr a Svejkben,de ő legalább ivott. (janos)
A monarcha fia katonai kiképzést kap, amint ez az angol királyi családnál is természetes. Lehetne ez nálunk máképpen? Na ugye. (György)
Nahát! Pedig azt hittem, a Fertő-tavi strandkopasztást nem lehet alulmúlni – és íme, a ner jobban teljesít! (glorianna)
Egyre távolabbi országokkal esik szerelembe orbán. Igaz a V3-ak kivételével már nem sokan állnak szóba vele, ezért kell lassan lemennie a térképről, hogy barátokra leljen. (Transzporter)
Identitás és Demokrácia?! Ezt a hangzatos címet éppen kormányzó? pártunknak találták ki! Amúgy a frakció alakítás feltételeit hogyan akarják ketten teljesíteni?! Vagy még folyik a csábítás?! (Mariann)
Egy 3-4 százalékos nézettségű TV-be nem hogy milliárdokat nem szabad beleölni, plusz elvenni a reklámhelyeket a többi csatornától, hanem teljesen meg kellene szüntetni.Tök fölösleges pénzkidobás, de hát ez őket nem zavarja, akárcsak a focinál, ahol a nézettség szintén nem éri el az 5 százalékot. A csatornáiknál a saját fényezésük miatt nem számít, a stadionoknál meg tudjuk, hogy a beton a politikusok legjobb barátja. (Transzporter)
Nálam már időtlen idők óta le van zárva az összes m, duna kanális, a tv2-vel, rémhírtv-vel együtt, mert még véletlenül sem akarok azokra kattintani. De már rádiót se tudok hallgatni pl autóban, mert még a kis helyi adókból is ömlik a kormánypropaganda. Vajon még mindig Giró-Szász szerkeszti, prezentálja ezeket a rádiós híreket? Anno, a létező szocializmusban, a 800-as évek vége felé, Berecz elvtárs kesergett rajta, hogy övék, az mszmp-jé az összes lap, rádió, tv, mégsem hisz nekik a kutya sem. (agador)
Mondanám, hogy olyan, mintha egy papagájt vagy törött lemezt hallgatnék, de a papagájok intelligens és szép teremtmények, a törött lemezt pedig legalább lehet valamire használni, mondjuk poháralátétnek. Egy fideszesről egyik sem mondható el. (marbles)
Nem értem, hogy Gyurcsányék miért nem sulykolják azokat az eredményeket állandóan amit elértek. Szó nélkül tűrnek minden hazugságot, s akkor csodálkozunk azon, hogy mit tud az egybites agyú, kéményen kapaszkodó kisember. (Jozsef)
Nagy játszma az O1G-től, hogy kivel olvastatja fel a sajtó előtt az „agytröszt” agymenéseit. Talán a migránsozást egyre kevesebben cuclizzák be (havonta mérik), ezért kapta harmadvonalbeli felolvasó a dicső feladatot… (Bendegúz)
Ezer éve mondogatom, hogy a Hágai Nemzetközi Bírósag tehetne még valamit, ha lenne egyetlen egy bátor uniós polgár, aki megtenné, hogy feljelenti őket. Mert bármelyik országban is él az illető, az ő adóforintját is rendesen elsikkasztják. Mi magyarok pedig hozzátehetnénk az ország és a társadalom ellen elkövetett bűnök listáját, mint a sikkasztás, hűtlen kezelés, hazaárulás, nemzetellenes cselekedetek -és napestig sorolhatnám – vádpontok. Megmosolyogtak.. (Piftike)
A magyar kultúrális értékekkel nincsen gond. A probléma akkor kezdődik, amikor beindul a nyilas-irredenta pribékvonal. A háttérben Putyin elég rendesen keveri a kártyákat, valamivel több esze van Orbánnál. Ugyanazt csinálja, amit Sztálin annak idején Grúziától kezdve Örményországig. Magyarországot ütközőzónának használja fel. A szovjet rendszer bukása utána rájött, ha a nacionalista tésztát gyúrja, az a jövedelmező. Így az egykori KGB ügynök, önmagát meg nem hazudtolva, elkezdett Európában bomlasztani. Ennek a hajtómotorja az elveszített hidegháború miatti bosszú. Putyin bosszúálló, Orbán is az (2002, 2006). (Benedek)
Ha szellemeset akart volna írni, ezt írja: Tisztelt hölgyeim és uraim, kedves barátaim, Elnök Úr! Le kell szögeznünk egy fontos tényt a következő kiváló fotósorozat megtekintése előtt, mert ahogy a dakota közmondás tartja, ahol verébszar van, ott veréb is volt. A többi képen is ilyen hurkás, gyűrött rajtam a nadrág, mint az elsőn. De azokon legalább nem látszik. Köszönöm a figyelmet, hajrá Fideszország, hajrá én! (zsoltix)
Iratkozz fel most!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
Gazdasági öngyilkosságnak nevezte Ukrajna európai uniós csatlakozását a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Orbán Viktor azt mondta, ha Brüsszel keresztül tudja vinni az orosz energiahordozók importtilalmát, akkor pillanatok alatt a magyar családok kétszer annyit fognak fizetni a gázért és a villanyért, mint korábban. A kormányfőt kérdezték XIV. Leó pápa megválasztásáról, […]
A társadalmi felelőségvállalás, a segíteni akarás összeköti a vadászokat és az egészségügyet – hangoztatta az egészségügyért felelős államtitkár az Országos Jótékonysági Vadászat adományátadó ünnepségén szerdán Szombathelyen. Takács Péter példaértékűnek nevezte azt az összefogást, amellyel vadászok, a vadászati társaságok több mint egy évtizede támogatják az ország kórházainak gyermekosztályait. Hozzátette: az elmúlt tíz év során összegyűjtött több […]
A mai napon létrehoztuk az Aszályvédelmi Operatív Törzset – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon közzétett videójában kedden. A kormányfő azt mondta, hogy minden tudományos és szakmai elemzés szerint Magyarország idén is aszályos év elé néz annak ellenére, hogy most éppen esik az eső. „Ez nem egy új probléma Magyarországon, hol az árvízzel, hol […]
A sport szeretete nemzeti jellegzetességünk – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök kedden, a Magyar Sport Napja alkalmából rendezett díjátadón a Puskás Arénában. Az államfő hangsúlyozta, hogy kiemelt helyünk van a sport újkori történetében, hazánk egyike az olimpiai mozgalom életrehívóinak, a modernkori olimpia alapítóinak. Előkelő helyen szerepelünk az olimpiai éremtáblázatban, olimpia sosem marad magyar győzelem nélkül, […]
A Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter hétfőn a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren tartott sajtótájékoztatóján. Hankó Balázs szerint a program sikerének kulcsa, hogy rugalmasabb, mint az Erasmus, hiszen nemcsak egy fél évre, hanem néhány napra is el lehet utazni egy külföldi egyetemre, az ösztöndíjak magasabbak, mint […]
Hogy mit gondolnak a magyarok, azt nem a kijevi elnök és nem a brüsszeli bürokraták döntik el – kommentálta Orbán Viktor miniszterelnök az X közösségi felületen vasárnap az ukrán miniszterelnök azon közlését, miszerint a magyar emberek túlnyomó többsége támogatja Ukrajna EU-csatlakozását. „Magyarország nélkül nincs ukrán EU-csatlakozás. Erről minden magyar ember el fogja mondani a véleményét. […]
Nem kérünk a brüsszeli diktátumokból, nem kérünk a háborús Európából – hangsúlyozta az Európai Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szombaton. Zsigmond Barna Pál a közösségi oldalra feltöltött videóüzenetében azt mondta: Valenciában az Európai Néppárt újabb vörös vonalat lépett át. Ismertette, Manfred Weber és a szövetségesei megszavazták a „szolidaritás Ukrajnával” határozatot, ami a háború folytatását, és Ukrajna […]
A kormány a Facebook-oldalára feltöltött videóban buzdít részvételre az Ukrajna uniós tagságáról szóló szavazáson. A magyar kormány Facebook-oldalára péntek reggel feltöltött videó szerint az Európai Néppárt eldöntötte: „gyorsító sáv” Ukrajna uniós tagságához, még több pénz és még több fegyver Ukrajnának. A videó idézi Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét, aki azt mondta: „Továbbra […]
Az unió gazdasága romokban, de talicskázzák a lóvét Ukrajnába – írta szerdai Facebook-bejegyzésében Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. „Hihetetlen, de a hülyeségvonaton nincsen fék! Manfred Weber az Európai Néppárttal és Magyar Péterékkel megszavaztatta, hogy a háborúban álló Ukrajnát még jobban kell támogatni, és oda kell irányítani még több pénzt” – fogalmazott Kocsis Máté. Hozzátette: persze […]
A tegnapi egy sötét nap volt Európában. Az Európai Néppárt kongresszusán úgy döntöttek, hogy folytatni kell az ukrajnai háborút – közölte a miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán. Orbán Viktor azt írta: még több pénzt akarnak küldeni Ukrajnába, miközben az európai gazdaság szenved. Szégyen! (MTI) Öreg! Nem szóltak még, hogy gyógyszerre nem szabad inni? Ha mégis sikerül, […]
A legfontosabb, amit az ember a hittől is vár, a saját gyengeségeink legyőzése – hangsúlyozta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Mária Út 40 napos gyalogos zarándoklatáról tartott keddi sajtótájékoztatóján. Rétvári Bence a Normafán található Szent Anna-kápolnánál elmondta, hogy a Budapesttől Csíksomlyóba induló, negyvennapos zarándoklat nem csak fizikai kihívás, de lelki szempontból a „saját gyengeségeink legyőzése […]
A DK törvénymódosításban kezdeményezi, hogy a gyermeküket egyedül nevelő apákra is terjesszék ki az SZJA-mentességet A kormány ma úgy tesz, mintha csak a legalább két gyermeket nevelő családok lennének fontosak, az egygyermekesek nem, pedig egyik gyerek sem érhet kevesebbet a másiknál. Az SZJA-kedvezmény is igazságtalanul van elosztva, ma pont azoknak jár vissza több pénz, akik […]
Megünnepeltetik a magyarokkal Ferenc pápa halálát. Sőt el is mennek a temetésére. Elvégre a mai világban a maguk fajtáknak megnyugtató, ha eggyel kevesebb valódi keresztény néz a körmükre. „A burzsoázia, ahol uralomra jutott, nem hagyott meg más köteléket ember és ember között, mint a meztelen érdeket.” Írta ezt két szakállas fószer 1848. február 21-én. Az […]
Illiberális magyar családegyesítés. Nőstény zebrát vett a nevére OV. A hullámsáv engedély helyett a Klubrádió ennek a közszolgálati zebrapárnak a hímtagját fogadhatta örökbe. Ámul a világ. A Covid idején Trump által megivott fertőtlenítő hatására még a világpiac is lebénult mára. Biztosan magyar lesz a következő pápa, mert a magyar adófizetők pénzén a magyar kormány bűnbánó […]
A Tisza Párt támogatást kap az Európai Néppárttól, cserébe végre fogja hajtani azt, amit Brüsszel kér – mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy a Tisza Pártnak van egy megállapodása Manfred Weberrel, az Európai Néppárt vezetőjével, aki a legerősebb európai pártnak a vezetője: felvették a […]
Donald Trump szerint Kína esetében jelentősen csökkennek a behozatali vámok a jelenlegi 145 százalékos szintről, amint sikerül megkötni a megállapodást. Az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt kedden, azt követően, hogy a pénzügyminiszter a vámvitában „deeszkalációs” lépéseket említett. Donald Trump a fehér házi dolgozószobájában válaszolt a vámokról szóló kérdésekre is, és megismételte, hogy a kereskedelmi […]
Az árvíz és az aszály elleni védekezéshez megfelelő infrastruktúra szükséges, ennek megteremtése pedig közösségi forrásokat igényel – jelentette ki Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Kék bolygó című podcast kedden közzétett legújabb, a Youtube videómegosztó portálon is elérhető adásában. A volt államfő és a podcast vendége, Szöllősi-Nagy András […]
„Ha megpróbál minket Brüsszel bezárni, mi a világra nyitunk” – hangoztatta a kulturális és innovációs miniszter a Panniónia és a HU-rizont programok kapcsán kedden az M1 aktuális csatorna Ma reggel című műsorában, ahol az Amerikai Egyesült Államokban történt látogatásáról beszélt. Hankó Balázs ismertette, találkozott Linda McMahon oktatási miniszterrel, a megbeszélések központi témája a szuverenitás és a […]
Az alaptörvény kormánypárti képviselők által kezdeményezett tizenötödik módosításáról dönthet hétfőn az Országgyűlés. A parlamenti honlapon olvasható napirend szerint az ülés 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. Másfél órán keresztül kérdések hangzanak el, majd megtartják az azonnali kérdések és válaszok óráját. A határozathozatalok között a képviselők döntenek több nemzetközi egyezmény kihirdetéséről, valamint a Magyarország területén élő […]
A kormány továbbra is prioritásként kezeli az erős közösségeket építő fejlesztéseket – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára szombaton a Somogy vármegyei Ságváron. Vincze Máté a helyi közösségi ház átadásán közölte, a ságvári beruházást 560 millió forinttal támogatta a kormány, emellett a költségvetésben nem számolt hozzáadott érték elérte […]
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna.
Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.