DÜHÖNGŐ

Nem fontos Gyurcsány és Orbán sem fontos

Nem szeretem a fanatikusokat, sem a rajongókat. Betegesnek tartom, ha valaki a kamaszkoron túl is hajlamos az ilyen – sokszor minden racionalitást nélkülöző – érzelmekre. Nem szeretem, mert az egyik alapvető életben tartója a rajongásnak a kritikátlanság. És most elmondom, miért is erről akarok írni hajnalhasadáskor.

Politikai pártok úgy működnek általában, hogy először is meghatározzák önmagukat. Egy bizonyos értékrendszer adja a gerincét a működésnek. Ebből lehet tudni, hogy baloldali, jobboldali, konzervatív, liberális, vagy milyen. Nem egy bonyolult, többoldalas, diplomáciai szaknyelven megírt eszmerendszerről beszélek, hanem egy baromi egyszerűről. Mint a kisdobosok hat pontja. Érthető, rövid, tiszta vezérelvekről.

A választópolgár pedig eldöntheti, hogy melyik párt az, amelyben ő megtalálja a saját belső igényei szerinti irányvonalat és azt a pártot támogatja. Ha a párt – pontosabban annak vezetői, hiszen itt emberek csoportjáról beszélünk – szembemegy önmagával, ha hazudik, ha megcsúfolja az eddigi eszméit, akkor a választópolgár felháborodik, számon kéri, megbünteti.

Nálunk ez nem így működik. Nem eszmék köré csoportosulnak a választók, még csak nem is kimondottan pártok köré, hanem egyetlen ember köré. A Fidesz azonos Orbán Viktorral. A DK Gyurcsány Ferenc. A többi pártnál is ez a jellemző, de a két felsorolt párt nagyon sok tekintetben kiemelkedik. És lényegében azonosan működik. A hívek is azonosan működnek. Mert itt már nem szavazókról beszélhetünk, hanem hívekről. És a hívek nem egy eszmerendszer mellett sorakoznak fel, hanem egy – akár rögeszmés – ember mellett.

Orbánról naponta írunk, úgyhogy most Gyurcsány Ferenc példáján mutatom meg, miről beszélek. A napokban Trócsányi László igazságügyminiszter hazudott egy velőset. Egyenesen bele a kamerába. Azt hazudta, hogy Olaszországban is szavazhatnak a külhoni állampolgárok, ezért teljesen rendben van az, hogy a külhoni magyarok is beleszólhatnak az ország lakóinak életébe. Erről írtunk egy cikket és feltettük a kérdést, ez a kijelentés miért nem verte ki a biztosítékot az ellenzéki pártoknál, miért nem kiabálják bele az összes mikrofonba-kamerába, hogy Trócsányi hazudik? Miért a seggük vakargatásával vannak most is elfoglalva?

Jött is egy olvasói komment, amit most ide rakok, mert érthetőbbé teszi a mondandómat:

Csak halkan jegyzem meg kedves Szalonna, hogy nem minden ellenzéki párt vakarja a seggét. A Dk igenis kiáll az mellett, hogy ne szavazzon aki nem itt adózik. A többi sem vakarja a segét hanem beállt a fidesz mögé ez ügyben, sőt még rá is licitáltak.

Jó. Nézzük a DK kiállását. Született néhány felmérés ami azt mutatta, hogy a magyarországi magyarok elsöprő többsége nem tartja jónak, ha olyanok is beleszólhatnak a magyarországi választásokba, akik nem itt élnek és nem viselik a döntésük következményeit. Még a fideszes hívek jó része is így gondolja. Erre jön a DK és azzal kezd kampányolni, hogy ő bizony elvenné a külhoni magyaroktól a szavazati jogot. Eddig ez nem volt célja, de mióta nyilvánvaló a közhangulat, hirtelen az lett. Tudom, hogy nem támogatták soha, azonban léteznie kell egy politikai bölcsességnek, ami túlmutat a párt, vagy pártvezér ambícióin és a kialakult helyzetben a polgárok érdekeit nézi, nem a politikai haszonszerzés lehetőségét.

Közben pedig az van, hogy emberekről beszélünk. Határon belül és határon túl élő magyar emberekről. Ha létezik nagyobb faszság a szavazati jog megadásától azoknak, akik nem itt élnek és soha nem is éltek itt, az a jog visszavétele. Ha valamivel, ezzel tovább lehet ásni a szakadékot külhoni és magyarországi magyarok között, holott a fideszes csürhe már régóta ássa egyébként is. Éppen Trócsányi hazugságában lehet a megoldás. Legyen a külhoniaknak saját képviselőjük, akit delegálhatnak a magyar parlamentbe, aki az ő érdekeiket képviseli. Úgy teljesen korrekt lenne. Így meg most nem korrekt. És Gyurcsány Ferenc jelenleg ezt lovagolja meg.

És Gyurcsány Ferenc elzarándokol az ukrán határra és felsikolt: de hiszen itt külföldieknek adnak magyar nyugdíjat, miközben a szegény magyar nyugdíjasok éheznek! Tűrhetetlen! Tényleg az. A helyzet fennállt akkor is, amikor Gyurcsány Ferencnek hívták a miniszterelnököt. Mégis egy Bajnai Gordon nevű ember volt kormányon abban a röpke egy évben, amikor a volt szovjet tagköztársaságok és Magyarország között a mai napig fennálló szerződést fel akarta mondani a kormány. Elő is készítették, le is tárgyalták a szerződő felekkel. Aláírni már nem volt idő, Orbánnak pedig nem volt érdeke aláírni. Így hát a mai napig milliárdokat fizetünk olyan nyugdíjasoknak, akik egy percig nem dolgoztak Magyarországon, egy fillért nem fizettek be a közösbe.

És most jön a választás és Gyurcsány Ferenc megtalálta a tutit. Miközben évek óta tudnia kell(ene róla). Mert kormányfőként tudnia kellett volna róla. Mert évek óta téma a médiában. Mi például 2015-ben írtuk meg. És nem csak mi foglalkoztunk a témával. Olyan nincs, hogy elkerülte a DK figyelmét. Azt egy párt sem engedheti meg magának. Aztán decemberben a Hír TV Célpont című műsora elment az ukrán határhoz és forgatott egy műsort arról, hogy sokan csak a nyugdíjért jönnek át, egy 50 négyzetméteres lakásba akár kétszáz ukrán is be van jelentve (mert a nyugdíj egyetlen feltétele a magyarországi lakcím), hogy hálából szavaznak is ezek az emberek, ha arra kérik őket.

Ezek után elnézést kérek, amiért nem ájulok el attól, hogy most Gyurcsány Ferenc elment az ukrán határhoz és úgy tesz, mintha felfedezte volna a melegvizet. Egyszerűen a kampányban ez egy hálás téma, hát meglovagolja.

És nem, nem Gyurcsány Ferenccel van bajom. Ezt a cikket például nagyon lelkesen osztották a dékások:

El lehet innen menni – mondta Széles Gábor

Azt kellene már megérteni, hogy a politikusok nem celebek. Nem kell őket imádni és nem kell gyűlölni. Egy párttal nem lehet rosszabbat tenni, minthogy a támogatói kritikátlanul csődülnek a vezér nyomában. Mindegy, hogy jobbra, vagy balra, vagy keresztül-kasul. Nem jó. Nem a párt és nem is a rocksztár pártvezér mondja meg, merre kell menni a szavazóknak, hanem a szavazók mondják meg a pártnak. És a szavazók kérik számon az elvtelenséget, nem pedig igazodnak hozzá. Kell minden pártnak egy arc, egy vezető. De személyi kultusz nem kell.

Ezt nagyon sokan nem értik. Azt gondolják, az a jó, ha beállnak valahová és bármerre fordul imádatuk tárgya, ők csődülnek utána. Aki pedig kritizálni meri, az ellenség és nekik az ellenséget, az ő celebjüket kritizálót kell legyőzniük.

Pontosan ezért nem értik sokan a Szalonnát sem. Ha éppen arról írunk, hogy hazudnak Gyurcsányról, akkor a dékások szemében mi vagyunk az ászok, osztják a cikket, lájkolnak, mint a hétfene. Ha kritikával illetjük ugyanannak a Gyurcsánynak – holott még mindig pártról kellene beszélni, nem személyről – valamelyik tettét, kijelentését, akkor mi vagyunk a rohadékok. Ez kivétel nélkül minden párt és az adott párt híveinek esetében így működik. Ezt a torz értékrendet erősíti az is, hogy a baloldali, vagy független (mindegy is, hogyan határozza meg magát) média, blogok, véleményvezérek óvakodnak kritizálni az ellenzéki pártok működését. Mert az nem kifizetődő vállalkozás. Azok az olvasók, akik egy kis közös orbánozásra/gyurcsányozásra/libsizésre/jobbikozásra gyűlnek össze, nem viselik el, ha gyurcsányozás, vonázás, orbánozás, emeszpézés jelenik meg azon a portálon, ahová ők valakit támogatni, vagy valakit szidni járnak. Ugyanis ez veszélyes dolog. Vagy azért, mert csökken az olvasók száma és akkor a bevétel is csökken, vagy azért, mert az adott portált fenntartó cég, párt, vállalkozó elvárja, hogy mi jelenjen meg és mi ne.

A Szalonna is kockáztat, hiszen kizárólag az olvasók támogatásából tudunk működni. Ha megbántjuk például az egyik párt híveit és ők elegen vannak ahhoz, hogy az anyagi támogatásuk megvonásával lehetetlenné tegyék a működésünket, akkor ráfázunk. És az olvasók, akik valamelyik párt, vagy politikus hívei, azonnal büntetnek. Úgy, ahogy a saját pártjukat kellene büntetni. Sokszor egy hajszálon múlik, hogy lesz-e jövő hónap számunkra. Mégis vállaljuk a bukást is, mert ez nem rólunk szól és mert meggyőződésünk, hogy nem csak a kormánypárttal van itt súlyos baj, hanem az egész rendszerrel.

Velünk, polgárokkal van alapvetően baj. Nem azért, mert hülyébbek vagyunk, mint más országok polgárai, hanem azért, mert módunk sem volt megtanulni a demokráciát és ezért botladozunk. Tanulnunk kell. Fejlődnünk kell.

Minden párt olyan, amilyenek a támogatói. Minden kormány olyan, amilyenek az azt alkotó pártok. Minden párt, kormány és bűnöző odáig megy el – és odáig minden esetben elmegy – ameddig a polgárok engedik. Mindannyiunk felelőssége, ahol most tart ez az ország, mert mi juttattuk ide, mi engedtük, hogy ide jusson. Mindannyiunk felelőssége az is, hogy jó irányba fordítsuk az országot. A jó irány pedig nem az, amit én, a Szalonna, Gyurcsány, Vona, Orbán, akárki kijelöl, hanem az, ami a társadalom minden tagjának előnyére válik. Ehhez kellene alapvető irányvonalakat meghatározni és ezek pártoldaltól függetlenül érvényesek kell, hogy legyenek.

A ne lopj, ne csalj, ne hazudj, ne ölj nem jobboldali, vagy baloldali értékek. És van még néhány ilyen, szilárd és megmásíthatatlan alapvetés, amire aztán fel tud épülni a jobboldal, baloldal, ezen az alapon lehet valaki liberális, demokrata, szocialista, konzervatív, vagy ahogy meg szeretné határozni önmagát.

De ehhez nem a kritikátlan rajongás vezet, hanem annak felismerése, hogy nem egymást kell legyőznünk, hanem elsősorban önmagunkat. Nem egy párt, vagy egy ember álmait kell beteljesítenünk, hanem rá kell kényszerítenünk azt a pártot és azt az embert, hogy felejtse el az álmait és a közös értékrendet ne rendelje a személyes céljai szolgálatába. Ha egy párt, egy politikus hibázik, akkor figyelmeztetni kell. Ha öncélúvá válik, akkor meg kell büntetni. A saját támogatóinak kell megbüntetniük.

Amikor ez így lesz, akkor rá fogunk jönni arra is, hogy nem rosszabb egyik oldal, egyik politikai nézet sem, mint a másik és arra is rájövünk, akkor járunk jól, ha minden oldal és párt a legjobbat adja hozzá a közöshöz. Nem véletlen az, hogy sok európai országban sokszínű kormánykoalíciók működnek akkor is, ha a választáson győztes párt, vagy pártok gond nélkül képesek lennének irányítani az országot. Nem lenne szükséges, mégis bevonják a többi pártot is a döntésekbe, vitákba, mert tudják, hogy azokat a pártokat az ország polgárai bízták meg azzal, hogy őket képviseljék. Ezért fontosak. Akkor is, ha kicsik.

Mi még ott tartunk, hogy Vona le akarja győzni Orbánt, Gyurcsány mindkettőt és mi zajos háborúskodás közben kiirtjuk egymást, mert azt véljük helyesnek.

Mi nem a pártokért vagyunk, a pártok vannak értünk. Mi nem a miniszterelnök, nem a miniszterek alkalmazottai vagyunk, hanem ők a mi alkalmazottaink. Mi nem őket szolgáljuk, hanem ők szolgálnak minket. És nekünk bármikor jogunkban áll felelősségre vonni azokat, akik most azt hirdetik, hogy érinthetetlenek. Ez a normális. Minden más hazugság.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább