Egyéb

Mert ha már mindenképpen el fognak taposni, legalább ne legyen könnyű dolguk

Nem mondhatnám, hogy egy atombomba erejével ért tegnap a remek hír, hogy újabb elemmel gazdagodott jóakaróink tábora. Egy – legalábbis részemről – teljesen ismeretlen, alig látogatott oldal szerzője komoly energiákat fektetett abba, hogy lejárasson minket. Nem elsősorban a Szalonnát, hanem kedves és ismerős szokás szerint a személyesen minket. Miután ma már jól látható, hogy nem állnak meg ennél a pontnál, hanem folytatni óhajtják a lejáratásunkat, ezért úgy döntöttünk: nem futunk, nem bujkálunk. Nincs okunk rá és nem is szokásunk. Andrea megírja a maga részét, én az enyémet. Nem másért, hanem mert ennyivel tartozunk az olvasóknak és mert pontosan tudtuk az elejétől kezdve, hogy ilyen eseményekkel is meg kell küzdenünk.

Az első állítás, miszerint román ügynökök, vagy nem is tudom pontosan, mik lennénk, szerintem szóra sem érdemes. Normális ember – márpedig azokat céloztuk meg a cikkeinkkel, akik bírnak ezzel az erénnyel – ilyesmit nem vesz komolyan. A második súlyos vád:„ Az oldalt olvasó és cikkeiket megosztó jó érzésű embereknek ugyanis nincs tudomásuk arról, hogy a kolozsvaros.com szerverei nem Magyarországon és még nem is Romániában, hanem a a Utah állambeli Provo településen vannak egy BlueHost nevű cégnél.”

És tényleg! Amúgy ezt bárki megnézheti – mármint a szerver helyét – aki minimálisan is elboldogul az interneten. Magyarországon kis kapacitású, ellenben rendkívül drága a szerverbérlés. Jelentem, béreltünk Romániában is szervert, nagyjából egy hónapig. Amint az olvasottság elért egy nem túl magas szintet, percenként megomlott. Akik az elejétől követnek minket, emlékezhetnek arra az időszakra, amikor hol fél, hol két napig nem volt elérhető a weboldal. Mindez nem kevés pénzért. Ezzel szemben a Bluehost az egyik legnagyobb szolgáltató, töredék áron elérhető – akár a magyar, vagy román szolgáltatókhoz képest – gyors, megfelelő kapacitású, 24 órás help desk szolgálattal. Plusz az általunk használt sablonra optimalizált szolgáltatást nyújtanak. Tehát ez úgy hülyeség, ahogy van.

„Az már más kérdés, hogy a biztonságot nem mérik olcsón, így a tiszta szívű lánglelkűek számára – ha egyáltalán léteznek még – leginkább álom marad egy amerikai szerver, szemben azokkal, akiknek üzlet a média, vagy valamilyen ismeretlen mecénástól jelentősebb költségkeretet kapnak egy projekthez.”

Az. Legalább vette volna a fáradságot a (hír?)szerző, hogy megtekinti az oldalt. Segítek.

Az első hónapban 12,49 dollár volt a bérlés, onnantól kezdve 24,99 dollár. Ehhez valóban kell egy komoly befektető. A sablont – amiből a Szalonna ki lett alakítva – 145 dollárért mérik.

A következő vádpont: ki akarjuk vonni magunkat a magyar joghatóság hatásköréből. Tegye fel a kezét, akinek ez sikerült eddig, és nem Rogán Antalnak hívják. Köszönöm. Azért azt meg kívánom jegyezni – mi több, meg is jegyzem – hogy a tények leírása, vélemény közlése még a jelenlegi, ezer sebből vérző magyar jogrendbe se ütközik. Azt sem ártana tudomásul venni, hogy a média szerepe – felfogásunk szerint – a kormánykritika. Bárki legyen is hatalmon.

Itt egy hosszú, igen sok ponton törvénysértő rész következik Andreáról, akit következetesen lerománoz a (hír?)szerző. Amit gondol, elmond Andrea, én azonban innen üzenném a cikk kiagyalójának, hogy örömmel szemen köpném. Bármikor. Egy olyan embert gyaláz, aki megszenvedte Romániában az elmúlt rendszert, akit ütöttek, ha magyarul szólalt meg és meg tudott maradni becsületes, tiszta magyarnak, éppen annyi szál köti Magyarországhoz, mint például engem. Márpedig én életemben egyszer jártam Romániában.

Nem külföldi pénzből indítottuk a Szalonnát, hanem Erdélyben jegyeztettük be az azt működtető egyesületet. Egyrészt az ottani kötődés miatt, másrészt éppen az ilyen mocskolódások kivédésére. De ezt soha nem titkoltuk, bárki megtekintheti az Impresszumban. Román bejegyzésű egyesület nem tud számlát nyitni Magyarországon. Annak ellenére sem, hogy az összes létező dokumentumot bemutattuk. A bankok maguk döntik el, hogy hajlandóak, vagy sem számlát nyitni és nem hajlandóak. Egy kereskedelmi tevékenységet végző cég nyilván más elbírálás alá esik, de egy egyesület nem. A kedves (hír)szerző ennek is bátran utána járhatott volna, még a kényelmes vackából sem kell felkelnie. Pár telefon.

Térjünk rá szerény személyemre.

„Nyilván ha tudnák az olvasók, hogy a legaktívabb író, Forgács Erzsébet családját, akinek a számlájára sok szeretettel várják a befizetéseket, a helyi köznyelv csak a “dejtári földesurakként” vagy az “érsekvadkerti mágnásokként” tartja számon, akkor inkább meggondolná, hogy nem lenne-e jobb mozijegyet venni abból a pénzből, amit önöknek szánt. ”

Az én családomat – legnagyobb bánatomra – sem földesúrként, sem mágnásként nem ismerik sehol. A kérdés csak az, hogy amennyiben ilyen hihetetlen birtokokkal rendelkezne a családom – sajnos családom sem nagyon van, mármint rokonságom – mi a bánatért vállalnám a napi 14 óra munkát úgy, hogy vagy el tudom tartani magam az írásból, vagy nem. Arról nem beszélve, hogy vajon meddig lenne mágnás az én családom, ismerve a jelenlegi hatalom igazi arcát?

„Persze az is igaz, hogy a család az nem feltétlenül jelent együttműködést. De a mi Forgács Erzsébetünk esetében azért csak jelent valamit, hiszen a kolozsvaros.com fotósa és kapcsolattartója az a szabadúszó fotós, aki egyrészt Forgács Erzsébet fia, másrészt pedig szegénynek csak Hollywoodban számítana.

Lázár Gergő, merthogy így hívják a fotóst, a magyar átlagfiatal életét éli. Hiszen melyikünk gyereke ne engedhetné meg magának, hogy – saját bevallása szerint-  andalúziai mindennapjainak, – melyről olvashat itt, ittés itt – unalmát egy-egy nagy-britanniai golfozással törje meg? Vagy, ha mégis haza tévelyedne, akkor egy Budapesthez közel eső, festői környezetben lévő, gyönyörű állagú családi házban pihenne meg? Szóval ez lenne az a sanyarú sors, ami miatt el kell hagyni ezt az országot.”

Innen szép felállni, drága (hír?)szerző. Egy Facebook profil alapján mindezt sikerült leszűrni? Nem működik igazán jól a hálózat? Lázár Gergő valóban nevezhető a Szalonna fotósának, mivel hihetetlenül sok és rendkívül jó fotókkal látja el a lapot. Mindeddig ingyen. Nem most ment ki és nem a Szalonna olvasóinak pénzéből, hanem közel öt évvel ezelőtt. A saját erejéből és a saját erejéből állt meg a lábán. Először Angliában és igen, mosogatott ő is, napi 12 órában, hogy beszakadt a háta, aztán tudott értékesíteni fotókat (adózott utána, nyugi), majd az élettársával Spanyolországba költöztek. Még mindig nem a Szalonna olvasóinak pénzéből, hanem a sajátjukból és nem nyaralni, hanem dolgozni. Nem úri passzióból, hanem mert a lány onnan származik és megbetegedett az édesanyja, közel akarnak hozzá lenni. Nagy-Britanniába sem nyaralni ment vissza, hanem megbízás alapján fotózni és egy közösségi – hülyébbek kedvéért: ingyenes – golfpályán, az ott talált ütővel játszott.

„A kolozsvaros.com fotósa talán csak akkor tartózkodik Magyarországon, ha rögzíteni kell, hogy ki jár kormányellenes megmozdulásokra.”

Nem, kicsit sem tisztelt (hír)szerző. Ez szintén néhány kattintással kideríthető lett volna. A Magyarországon készült fotók mindegyike több éves.

„Mielőtt félreértés történne – mi egyáltalán nem találjuk aggasztónak, ha a kolozsvaros.com olvasói finanszírozzák a golfozást meg a bulizást és nem a saját vagyon terhére történik a móka. A kérdés az, hogy ők mit szólnak ehhez.”

Mielőtt félreértés történne: nagyon ritkán olvasok ilyen undorító, mocskos, hazugságokkal, csúsztatásokkal és gyanúsítgatásokkal terhes förmedvényt, de most kénytelen voltam, mivel megszólíttattam. A sunyi célozgatásoknak, a bőven több vádpontot is kimerítő alamuszi vergődésnek olyan katyvaszát sikerült itt összelapátolni, ami szerintem messze alulmúlja a hasonló témában és céllal megjelent cikkek legtöbbjét.

Még egyszer, csak hogy világos és tiszta legyen: nem a (hír)szerzőnek számoltam és számolok most el, hanem az olvasóknak. Akik megérdemlik, mert velünk vannak az első perctől kezdve és feltehetőleg a folyamatos olvasottság növekedése indította el a lejáratási kísérletet.

A Kolozsvári Szalonna és Hir-Telen Beszólunk weboldalt a saját megtakarításainkból hoztuk létre. A szerverbérlés és a sablon ára fentebb megtalálható. Az oldal kialakítása és karbantartása/fejlesztése szintén baráti – ebből eredően ingyenes – segítség. Mert nekünk vannak például barátaink, ha földbirtokaink nincsenek is. A fotókért Lázár Gergő egy huncut vasat nem kapott, de szándékunkban áll ezen – legalább egy kis részben – változtatni, ugyanis minőségi, kiemelkedően jó munkát végez és ameddig nekünk készíti a cikkekhez felhasznált fotókat, addig pénzért is fotózhatna. Másvalakinek. Ahogy szándékunkban áll az informatikusnak is fizetni egy erősen jelképes összeget, ugyanis a munkája mellett, valamint a szabadideje rovására, sokszor az alvás idejét megrövidítve dolgozik, hogy működjön az oldal. Eddig megéltünk a megtakarításainkból és családi segítséggel, de ennek a végére értünk, ezt jeleztük is az olvasóink felé. Ha jól tesszük a dolgunkat, becsületesen dolgozunk, akkor hihetünk abban, hogy az olvasók fizetnek a munkánkért. Mert ez munka. Akkor is, ha saját vállalás. Nem előre kérünk pénzt, nem a féllábú macskáknak gyűjtünk adományt. Elmondtuk, mihez kérjük a hozzájárulásukat, hogy ebből nekünk meg kell élnünk, le kell cserélnünk a tönkrement laptopokat, fizetnünk kell a költségeit a weboldal üzemeltetésének. Nem koldulunk, nem luxusra kunyerálunk, hanem azt kérjük, hogy aki teheti és aki jónak tartja az írásainkat, az járuljon hozzá a fennmaradásunkhoz. Ha ezt nem kapjuk meg, akkor sem történik semmi drámai, egyszerűen megszűnik a weboldal. Nyilván a lejárató cikk szerzőjének örömére. Nem unalmunkban tesszük, amit teszünk, hanem azért, mert komolyan úgy hisszük, hogy szükség van arra, hogy ne csak a kormánypropaganda találja szemközt az embereket, hanem a valóság is. Hiszünk abban, hogy „vétkesek közt cinkos aki néma” és mi nem akarunk cinkosai lenni valaminek, amit megvetünk.

Mindezt – ha kérdezi a (hír)szerző – elmondtuk volna, de őt az igazság éppen annyira nem érdekli, mint a megbízóit. Miután a minket lejáratni hivatott cikk alkotóját mindez nem érdekelte, viszont igen nagy aktivitást észlelünk ennek a förmedvénynek a megosztását illetően, egy kérdésem lenne. Ki rendelte meg ezt a cikket? Megérte legalább megírni?

Forgács Erzsébet

Sejtettük mindannyian, hogy előbb-utóbb ez bekövetkezik, tulajdonképpen így álltunk neki ennek a munkának. Először jönnek a trollok, a névtelen fenyegetések, a fröcsögő üzenetek, eltörjük a lábatokat, rohadjatok is meg. Azt viszont talán a legvadabb álmainkban sem gondoltuk volna, hogy alig néhány hónap után a hatalom és beépített emberei tényfeltárónak nevezett, sunyi, rengeteg csúsztatással és összeesküvéssel teletűzdelt minősíthetetlenül igénytelen cikkben bizonyítja: nincs helyük a kritikus hangoknak, nincs helye a józan érvelésnek, az olykor elkeseredett kiáltásoknak. Mert jövünk és eltaposunk. Nem érvekkel, nem a munkátok minőségét elvitatva, hanem az életetekben vájkálva, személyes adataitokat hatalmas leleplezésként tálalva.

Soha nem titkoltuk, hogy van határon túli kötődésünk, hogy szanaszét vagyunk a világban, hogy előre megfontoltan jegyeztettük be az oldalt kiadó egyesületet Magyarországon kívül, hogy előre megfontoltan béreljük a szervert a tengerentúl. Nincs ebben titok. Nem a félelem, a gyávaság miatt, hanem mert pont ezért. Mert ha már mindenképpen el fognak taposni, legalább ne legyen könnyű dolguk.

Ami engem illet, nem titkoltam soha, nem szégyellem, és nem vagyok rá büszke, hogy Erdélyben születtem, kettős állampolgár vagyok és dolgoztam a romániai magyar politika közelében évekig. 2012-ben az ottani választási kampányban a saját bőrömön tapasztaltam, hogy milyen „csodákra” képes a Fidesz határokon átívelő szeretete, hogy mennyire aljas, megosztó manőverekkel állítja maga mellé az egyeseket és kiáltja ki ellenségeinek a ketteseket. Az aktuális érdeke szerint. Talán sokan azok közül, akik a Fidesz akkori ellenségeiként simulnak bele Orbán – pillanatnyilag éppen – ölelő karjaiba már elfelejtették ezt. Én nem tudtam elfelejteni. Akkoriban ezért indítottam saját blogot, mert felháborítónak éreztem ezt a határokon átívelő szemfényvesztést, mert minden porcikám tiltakozott a népbutítás ellen.

Jól fizetett leleplezőim, akik egyébként most negyed millió határon túli magyar levélben szavazásának tapsolnak, simán, lelkifurdalás nélkül lerománoznak. De itt nem állnak meg: a halott apámat is lerománozzák. Azért, mert egy sötét diktatúra (amiről nekik halvány fogalmuk nem lehet) hatóságai a Hosszút önkényesen Hosu-ra írták át. Ettől függetlenül apai nagyapám katonakönyvében szépen, magyarul van az a név ez szerepel a magyar útlevelemben is. Ha leleplező, tényfeltáró elvtársékat érdekelte volna, szívesen megmutatom. De ők nem leleplezni, hanem hitelteleníteni, megtaposni akartak. Soha nem gondoltam, hogy az állítólag legnemzetibb magyar kormány fizetett csahos kutyái fogják megkérdőjelezni a magyarságomat és mindennek a tetejébe tényfeltárásnak nevezik majd. Személyes adataimat hozzák nyilvánosságra úgy, hogy – mivel korábban minden évben vagyonnyilatkozatot kellett tennem és az természetesen bárki számára elérhető évek múltán is – tudni vélik: hazudtam annak kitöltésekor, elhallgattam, csaltam, átvertem mindenkit. Mert ha nincsenek megtakarításaim, akkor ugyanbiza mibű hoztam létre ezt az oldalt és különben is mit ugatok bele, hiszen román vagyok. Mert a nagyok dolgába csak azok ugathatnak bele, akik az őszinte elragadtatás hangján szólnak a magyar kormányról. Ők a magyarok. Az igaziak. Az egyedüli magyarok.

Nos, ez itt nem a magyarázkodás helye, hiszen nekem tiszta a lelkiismeretem. Mert éltem életvitelszerűen Magyarországon, mert itt költöttem el a pénzemet, itt fizettem számlákat, itt járultam hozzá a terhek viseléséhez, itt élnek a barátaim, itt szerettem, örültem, sírtam, boldog és boldogtalan is voltam. Egyetlen magyarországi magyar munkáját nem vettem el bevándorlóként. Úgy véltem, jogom van hangot adni annak, hogy – és egyáltalán nem tartozom a határon túli többséghez ezzel a véleményemmel – ami ma Magyarországon történik, az nincs rendben. Veszélyt jelent azokra is, akik itt élnek, azokra is, akik nem itt élnek. Hogy ennél a kormánynál többet soha senki nem tett azért, hogy a határon innen és túliak ökölbe szoruló kézzel utálják-gyűlöljék egymást.

Jelenlegi kollégáim nevében (és mindig hálás leszek azért, hogy összehozott velük a sors), akikkel útjára indítottuk ezt a lapot, nyugodt szívvel elmondhatom: nem nekünk kell magyarázkodnunk. A múltunkban nincsenek sötét foltok, nincsenek eltitkolnivaló foszlányok, amelyek miatt érdemes lenne a magyar adófizetők pénzét ránk pazarolni. Nem megrendelésre írunk és próbálunk lejáratni arra érdemtelen embereket, anélkül, hogy megbizonyosodnánk a tényekről. Ezzel szemben minden nap próbálunk felnyitni néhány szemet, szóvá tenni az igazságtalanságokat, a becstelenséget, az aljasságot.

Egy dolgot viszont tisztázzunk, kedves tényfeltáró hölgyek vagy urak! Aki nem közpénzből élő nem közszereplők személyes adataival visszaél, az bármilyen aljasságra képes. Aki nem a tények alapján ítél, hanem nyomorult-frusztrált lelke salakját borítja rá a világra felsőbb utasításoknak engedelmeskedve, az éppen akkor kiszemelt célpontra, az egy szélhámos gazember. Aki úgy próbál megfélemlíteni, lekaraktergyilkolni szabadon véleményt nyilvánító embereket, hogy figyelmen kívül hagyja, hogy nem a közpénzt zabálják, nem az állampárt kegyelméből élnek, hanem napi tizenórákat dolgoznak, a saját erejükből, a családjuk támogatásával és nem utolsó sorban az olvasóik önként felajánlott tiszteletdíjai révén, az egy aljas féreg. Annak a munka nem érték, az a büdös életben semmit nem tett le az asztalra.

Kissé megtörve, de hiszem, hogy ez az ország nem veszett el végérvényesen. Ma megfordult a fejemben, hogy akkor legyen így, ti győztetek, nekem ebben a fertőben nincs keresnivalóm. Hát nem tudom. Ez innentől már nem rajtam múlik. Úgy érzem, hogy saját magamon kívül csak az olvasóimnak tartozom magyarázattal, ők vonhatnak felelősségre. De meg lehet nyugodni: Habony, Rogán, Vajna, Orbán és egyéb közpénz-zabáló gépezetekkel ellentetében mi beszámolunk minden évben a költéseinkről. Mert egyetlen kósza percre nem gondoltunk arra, hogy bármit is törvénytelenül csináljunk. Nem, nem nekem kell szégyellnem magam. Sem a magyarságomért, sem a múltamért, sem a jelenemért.

Hosszú Andrea

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább